„Az adventizmus másik jelentős vakfoltja” című cikkében ¹, Joel Wolensky arra mutat rá, hogy az adventista mozgalmon belül is többször történt karizmatikus-féle megújulás. 1908-ban a Mackin házaspár meglátogatta Ellen White-ot, és arról számoltak be, hogy nyelveken szóltak, Szentlélekben énekeltek, prófétáltak, és démonokat űztek ki. Az Azusa Street-féle ébredés után történt ez, de korábban is volt ehhez hasonló

Idézem Wolensky-t: ¹ „Az adventizmuson belül máskor is tört ki „pünkösdizmus," pl. Michigan állambeli Battle Creek-ben az 1890-es évek elején… A. T. Jones, E. J. Waggoner és W. W. Prescott vezetése alatt! De várjunk egy picit! Ők nem ugyanazok az emberek, akik az 1888-as „hitből való megigazulás” eseményét vezették, amiről minden HNA annyit hallott? Igen, ugyanazok.”

Sok egyház és keresztyén mozgalom létezik, amely evangéliuminak vallja magát. Ezek között, mivel csak a Biblia alapján tanítják a dogmatikát, szilárd egyetértés van az alapvető teológiai kérdésékben, bár különbségek állhatnak fenn a nehezebben megállapítható dolgokra nézve. Az evangéliumi tábor mégis megosztódik egy bizonyos területen – a Szent Szellem munkájának az egyik aspektusán. A karizmatikus és pünkösdi felekezetek azt állítják, hogy az I. Korinthus 12-14-ben leírt szellemi ajándékok ma is használandóak a gyülekezetekben, ugyanakkor sok más egyház a cesszacionista szempontot vallja, azaz, hogy Isten ezeket kb. az első század végen megszüntette, illetve visszavonta. Egyes hivők és gyülekezetek gyakorlatát természetesen meghatározza ezzel kapcsolatos véleményük, de a választ erre a kérdésre elsősorban nem a gyakorlatban vagy a tapasztalatokban, hanem csakis a Bibliában kell keresni.

Sokszor keveredés tapasztalható a karizmatikus mozgalomban. Derek Prince a következőket írja a keveredésről: „Megfigyeltem, hogy a keveredés két dolgot eredményez: először zavart, majd megosztást. Például van egy üzenetünk, ami részben igaz, részben hamis. Az emberek kétféleképpen reagálnak: néhányan a jót látják, és arra figyelnek, ezért elfogadják a rosszat is. Mások a rosszra figyelnek, ezért elutasítják a jót is. Egyik esetben sem valósulnak meg Isten céljai." ²

A probléma az, hogy az emberek sokszor nem vizsgálják meg a jelenségeket a Biblia alapján, hanem érzelmileg reagálnak. Két gyakori reakciót figyelhetünk meg: „fogadjuk el szőröstül, bőröstül,” vagy „dobjuk ki a kisbabát a fürdővízzel.” A biblikus megoldás viszont: „mindent vizsgáljatok meg: a jót tartsátok meg." (I. Thessz. 5: 21). Szeretném a szellemi ajándékokról szóló tanítást a Biblia alapján megvizsgálni, és utána néhány cesszacionista érvet megfontolni, szintén a Szentírás fényében.

Keresztelő János megígérte, hogy Jézus Szentlélekkel fogja megkeresztelni követőit: „Én vízzel keresztellek titeket, hogy megtérjetek, de aki utánam jön, erősebb nálam: arra sem vagyok méltó, hogy saruját vigyem. Ő majd Szentlélekkel és tűzzel keresztel titeket.” (Máté 3: 11 – lásd szintén Márk 1: 7-8; Lukács 3: 16; János 1: 33).

Kereszthalála előtt, Jézus is mondta a tanítványoknak, hogy elküldi majd a Szentlelket: „én pedig kérni fogom az Atyát, és másik Pártfogót ad nektek, hogy veletek legyen mindörökké: az igazság Lelkét, akit a világ nem kaphat meg, mert nem látja őt, nem is ismeri: ti azonban ismeritek őt, mert nálatok lakik, sőt bennetek lesz.” (János 14: 16-17 – lásd szintén János 14: 26; 15: 26; 16: 7-15).

Feltámadása után, mielőtt felszállt volna a mennybe, Jézus azt hangsúlyozta, hogy a tanítványok egyelőre ne kezdjenek semmihez, hanem várják meg ezt az ajándékot: „Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nem sok idő múlva Szentlélekkel kereszteltettek meg.” (Ap Csel 1: 4-5). Ez szükséges volt ahhoz, hogy hatásosan tehessenek bizonyságot Jézusról: „Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt egészen a föld végső határáig.” (Ap Csel 1: 8). Ez volt Jézus utolsó mondanivalója, mielőtt eltakarta a felhő a szemeik elől (Ap Csel 1: 9).

Egy másik alkalommal, Jézus felsorolta azokat a jeleket, amelyek a hivőket kísérik: „Azokat pedig, akik hisznek, ezek a jelek követik: az én nevemben démonokat űznek ki, új nyelveken szólnak, kígyókat vesznek fel, és ha valami halálosat isznak, nem árt nekik, betegekre teszik rá a kezüket, és azok meggyógyulnak.” (Márk 16: 17-18). Ezek közé tartoznak csodák és szellemi ajándékok, amelyekről olvassuk, hogy tényleg kísérték az evangélium hirdetését: „Ez az Úr igehirdetésével kezdődött… Isten pedig velük együtt tett bizonyságot jelekkel és csodákkal, sokféle erővel és a Szentlélek ajándékaival, amelyeket akarata szerint osztott ki." (Zsidó 2: 3-4).

Pünkösd napján, tíz nappal Jézus eltávozása után, eljött a megígért Szentlélek: „Amikor pedig eljött a pünkösd napja, és mindnyájan együtt voltak ugyanazon a helyen… megteltek mind Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni; úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak." (Ap Csel 2: 1, 4). A jelenség miatt, és mivel sokan voltak Jeruzsálemben az ünnepen, tömeg gyűlt össze. Péter megragadta az alkalmat, és hirdette nekik az evangéliumot. Így magyarázta meg a történteket: „Nem részegek ezek, ahogyan ti gondoljátok, hiszen a nap harmadik órája van. Hanem ez az, amiről Jóel így prófétált: „Az utolsó napokban, így szól az Isten, kitöltök Lelkemből minden halandóra, és prófétálnak fiaitok és leányaitok, és ifjaitok látásokat látnak, véneitek pedig álmokat álmodnak; még szolgáimra és szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban Lelkemből, és azok is prófétálnak. És csodákat teszek az égen fenn, és jeleket a földön lenn: vért, tüzet és füstfelleget. A nap sötétté válik, és a hold vérré, mielőtt eljön az Úr nagy és fenséges napja. Aki azonban segítségül hívja az Úr nevét, az üdvözül.” (Ap Csel 2: 15-21).

Péter azt mondta, hogy „ez" (a pünkösdkori esemény, beleértve a nyelveken szólást is) az, amelyet Jóel megprófétált. Ha megnézzük a próféciát, pedig, láthatjuk, hogy még mindig csak az eleje teljesedett be. Még nem jött el az Úr nagy napja, a csillagászati jelenségekkel összekötve. Ez azt jelenti, hogy még mindig az utolsó napokban vagyunk, amelyek pünkösdkor kezdődtek el. Nincsen utalás arra, hogy a próféciák vagy a látomások megszűnnek az utolsó napok vége előtt.

Prédikációja végén, Péter a következőket mondja: „Térjetek meg, és keresztelkedjetek meg valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát. Mert tiétek ez az ígéret, és gyermekeiteké, sőt mindazoké, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.” (Ap Csel 2: 38-39). Úgy tűnik, hogy ez az ígéret teljesen általános, és amíg a kegyelem ideje tart, minden egyes megtért hívőre vonatkozik.

A Szentlélekről, mint pecsétről, olvasunk a következő igékben: „őbenne titeket is eljegyzett pecsétjével, a megígért Szentlélekkel, örökségünk zálogával, hogy megváltsa tulajdon népét az ő dicsőségének magasztalására.” (Efezus 1: 13-14); „Ő pecsétjével el is jegyzett, és a Lélek zálogát adta a szívünkbe." (II. Kor 1: 22).

Az ószövetség alatt, nem minden hívő tudott papként Isten jelenlétébe lépni, és nem mindenki kapta meg a Szentlelket. Csak néhány kiváltságos ember, aki bizonyos feladatot végzett, rendelkezett Szentlélekkel, mint a pap, a király és a próféta. Az újszövetség alatt, minden megváltozott. Most, minden hivő pap (I. Péter 2: 9), mindenki megkapja a Szentlelket (Ap Csel 2: 38-39), és mindenki prófétálhat (I. Kor 14: 31).

Pünkösd napja óta, nem változott meg a szövetség, mely szerint Isten kapcsolatba lépett az övéivel. Még mindig fennáll az újszövetség Krisztus vére által (Lukács 22: 20). Nincsen okunk azt feltételezni, hogy Isten közben úgy döntött, hogy most nem adja a Szentlelket, vagy másképpen adja, mint az ősegyházban.

Az Apostolok Cselekedetei könyvében négy eset található, ahol a hívők beteljesedtek Szent Szellemmel: ezek történetek Jeruzsálemben (Ap Csel 2: 1-13); Samáriában (8: 14-17); Cézáreában Kornéliusznál (10: 44-48) és Efezusban (19: 1-7). Minden esetben voltak bizonyos látható jelenségek, amelyek együtt jártak a Szentlélekkel való betöltekezéssel.

Jeruzsálemben volt szélzúgás, lángnyelvek megjelenése, és nyelveken szólás (1: 2-4). Az első kettőről nem hallunk többet, sem az Apostolok Cselekedeteiben, sem a levelek tanításában. Nincsen megírva, hogy mi történt Samáriában, de valami látványos dolognak kellett történnie, amely felkeltette Simon mágus érdeklődését (8: 18-19). Kornéliusznál, nyelveken szóltak (10: 46), és Efezusban szintén nyelveken szóltak, amellett, hogy prófétáltak is (19: 6). Azért, csak három eset van, ahol írja a Biblia, hogy mi járt együtt a szentlélek-keresztséggel, és mind a három esetben történt nyelveken szólás. Nincsen megírva kifejezetten, hogy a nyelveken szólás a szentlélek-keresztség jele, ahogy sok pünkösdi tanítja, de érdekes megjegyezni, hogy mikor Péter hallotta a pogányokat nyelveken szólni, ezt a Szentlélek munkájának fogadta el, és azonnal intézkedett bemerítésükről (Ap Csel 10: 47-48).

Az I. korinthusi levélben, Pál apostol részletesen tanít a szellemi ajándékok használatáról, és a 14. részben, kiemeli a nyelveken szólást és a próféciát. Annak ellenére, hogy a korinthusiak sok mindennel helytelenkedtek, beleértve a lelki ajándékokat is, Pál nem tiltotta el őket azoktól. Inkább azt tanította, hogyan kellene ezeket helyesen alkalmazni, sőt, buzdította őket a lelki ajándékok használatára. „De törekedjetek a nagyobb kegyelmi ajándékokra” (I. Kor 12: 31); „Igyekezzetek a szeretetre, buzgón kérjétek a lelki ajándékokat, de leginkább, hogy prófétáljatok” (14: 1). A következő utasítása különösen fontos a témánkhoz: „Ezért, testvéreim, törekedjetek a prófétálásra, de a nyelveken való szólást se tiltsátok.” (I. Kor 14: 39).

Ahogy fönt is megemlítettem, a próféciákat mindenképpen meg kell vizsgálni: „A próféták pedig ketten vagy hárman szóljanak, a többiek pedig ítéljék meg." (I. Kor 14: 29); „A Lelket ne oltsátok ki, a prófétálást ne vessétek meg, de mindent vizsgáljatok meg; a jót tartsátok meg." (I. Thessz. 5: 19-21). Ebből következik, hogy egy-egy próféciát nem szabad megítélés nélkül, sem elfogadni, sem elutasítani.

Az előző rövid áttekintésből azért azt láthattuk, hogy a Biblia tanít lelki ajándékokról, nyelveken való szólásról, prófétálásról, és ez a tanítás könnyen érthető, egyértelmű versekben van leírva. Nem légből kapott pünkösdi kitalációk ezek, hanem benne vannak a Bibliában. Ha Isten tényleg megszüntette, visszavonta, vagy megváltoztatta volna ezeket, ahogy a cesszacionisták állítják, akkor kell, hogy a Bibliában erre is legyen egyértelmű utalás.

A lelki ajándékok az utolsó bibliai iratok elkészültéig működtek, azóta nincsen szükség rájuk.

Az érv úgy hangzik, hogy Isten a lelki ajándékokon keresztül szólt addig, amíg meg nem írták a Bibliát, de azóta végleges kijelentésünk van, nincs tehát szükség a karizmákra. I. Korinthus 13: 8-10 így hangzik: „A szeretet soha el nem múlik, De legyen bár prófétálás: meg fog szűnni, legyen nyelveken való szólás: véget fog érni, legyen ismeret: el fog töröltetni. Mert töredékes az ismeretünk és töredékes a prófétálásunk. Amikor pedig eljön a tökéletes, megszűnik, ami töredékes.” Itt az, ami „tökéletes,” az a Biblia, és mikor meglett, megszűntek a „töredékes” lelki ajándékok.

Ha a Bibliát akarjuk magyarázni, alkalmazni kell bizonyos hermeneutikai alapelveket, például: „Egy bizonyos szakaszt mindig magyarázzunk a megvizsgált témáról szóló szisztematikus tanítás fényében. Vegyünk figyelembe minden igét, ami a témával foglalkozik, nem csak egyet," és „a nehéz igéket az egyértelmű igék alapján magyarázzuk. A szektáknak egy kedvenc trükkje az, hogy választanak valamilyen nehéz igeszakaszt, és arra építik egyedi tanításukat." ³ A fönti esetben, megszegik ezeket a szabályokat. Egy képletes beszédű igét választanak ki arra a célra, hogy önkényesen magyarázzák és tagadják az egyenes beszédű biblikus tanítást.

Ha szövegkörnyezetével együtt vizsgáljuk az I. Kor 13-at, láthatjuk, hogy a lelki ajándékok ideiglenesek, csak a földi életben használatosak, de a szeretet az örökkévalóságban is megmarad. A „tökéletes" így a halál utáni állapot, vagy az örök állapot, mikor színről színre látjuk az Urat, és a töredékes ismeret megszűnik. ⁴

A Biblia nem helyettesíthette a lelki ajándékokat, mert a Biblia célja nem ugyanaz, mint a lelki ajándékoké.

„A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre; hogy Isten embere teljes mértékben alkalmas és minden jó cselekedetre felkészített legyen." (II. Tim 3: 16). A Szentírás célja a helyes doktrína és gyakorlat tanítása. Elképzelhetem, hogy az Újszövetség tartalmazza az „apostolok tanítását" (Ap Csel 2: 42), mert az apostolok (vagy a kísérőik) írták. Isten végleges kijelentése a Fia volt (Zsidó 1: 1), és a Fiúról szóló tanítás az Újszövetségben található. Ezzel zárult a kánon, és azóta Isten nem jelent ki új dogmatikai információt.

„Aki pedig prófétál, emberekhez szól, és ezzel épít, bátorít, vigasztal… aki pedig prófétál, a gyülekezetet építi." (I. Kor 14: 3-4). A prófétálás, mint lelki ajándék, nem lehet tévedhetetlen, mert meg kell vizsgálni (I. Kor 14: 29; I. Thess 5: 19-20). Nincsen megírva, hogy új doktrínát tartalmaz, hanem egy bizonyos gyülekezethez szóló aktuális üzenet lehet, ami építi, vagy buzdítja. Tartalmát, a Szentírás alapján, meg kell vizsgálni, mert nem szabad, hogy ellenkezzen vele. Isten Szelleme nem mond ellent annak, amelyet már kijelentett. Nézzünk egy példát: „Ezekben a napokban próféták jöttek le Jeruzsálemből Antiókhiába. Előállt egyikük, név szerint Agabosz, és a Lélek által megjövendölte, hogy nagy éhínség lesz az egész földön. Ez be is következett Klaudiusz idejében. A tanítványok valamennyien elhatározták, hogy aszerint, amint kinek-kinek módjában áll, valami segítséget küldenek a Júdeában lakó testvéreknek. Ezt meg is tették, és elküldték Barnabással és Saullal a gyülekezet elöljáróihoz.” (Ap Csel 11: 27-30). Agabosz üzenete, hogy nagy éhínség lesz, nem tartalmazott új doktrínát, hanem egyszerűen buzdította a gyülekezetet, hogy készüljenek a nehéz időszakra, és segítsenek a problémákkal küszködő testvéreiknek.

A nyelveken szólást a legtöbb alkalommal nem értették a jelenlevők, mert természetfeletti módon idegen nyelven beszéltek: „Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez. Nem is érti meg őt senki, mert a Szellem által szól titkokat.” (I. Kor 14: 2); „Mert ha nyelveken imádkozom, a szellemem imádkozik ugyan, de az értelmem gyümölcstelen… Hálát adok az Istennek, hogy mindnyájatoknál többet szólok nyelveken, de a gyülekezetben inkább akarok öt szót kimondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken.” (I. Kor. 14: 14, 18-19). Ezekből az igékből az derül ki, hogy a nyelveken szólás nem szolgálhat tanításra, mert nem érti sem a beszélő, sem a hallgató. A Biblia, viszont, a tanításra adatott.

Nem tartalmaz tanítást akkor sem, ha van nyelvek magyarázata: „hogy a gyülekezet is épüljön belőle,” (I. Kor 14: 5). Ez inkább ima (I. Kor 14: 14) vagy dicséret (Ap Csel 2: 11; I. Kor 14: 16): „Mert aki nyelveken szól, nem emberekhez szól, hanem Istenhez.” (I. Kor 14: 2).

Pál azt akarta, hogy a korinthusiak mindnyájan szóljanak nyelveken (I. Kor 14: 5), és ő maga náluk többet szólt nyelveken (18. v.), de nem a gyülekezetben (19. v.). Ő az imádkozáshoz és az imádathoz használta a nyelveken szólást: „Mert ha nyelveken imádkozom, a szellemem ugyan imádkozik, de az értelmem gyümölcstelen. Hogyan is van ez a dolog? Imádkozom a Szellem által, de imádkozom az értelemmel is, dicséretet éneklek a Szellem által, dicséretet éneklek az értelemmel is. (I. Kor 14: 14-15 – lásd szintén Róma 8: 26-27; Efezus 6: 17-18). Csak ezért, mert van Bibliánk, nem juthatunk arra a következtetésre, hogy nem kell imádkozni, vagy dicsőíteni. A nyelveken szólás pedig segít nekünk ebben.

A Biblia sem játszhatja ugyanazt a szerepet, mint más lelki ajándékok, mint pl. a gyógyítás vagy a csodatevő erő (I. Kor 12: 9-10).

Az előzőekből láthatjuk, hogy ha a Biblia birtokunkban van is, nem állíthatjuk azt, hogy nincsen szükség a lelki ajándékokra. Más funkciójuk van. Nem lehet azt mondani, hogy ha megveszek egy mosógépet, nem kell a porszívó. Az az igazság, hogy mind a Bibliára, mind pedig a lelki ajándékokra szükségünk van, hogy kiegyensúlyozott, hatékony keresztyén életet élhessünk.

Érvelésük szerint, a Szentlélek csak az apostolok kézrátételére adatott. Az utolsó apostol (János) kb. kr. u. 100-ban halt meg, az utolsó lelki ajándékkal bíró ember nem élhetett később, mint kr. u. 200.

Az Apostolok Cselekedetei 8: 14-17-ben ez áll: „Amikor meghallották a Jeruzsálemben levő apostolok, hogy Samária befogadta az Isten igéjét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. Ezek lementek és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában, mert még egyikükre sem szállt rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére. Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában." Nincsen megírva ebben a szakaszban, hogy kizárólag az apostolok imádkozhattak a Szentlélekért, csupán ez így történt ebben az esetben.

Bár egyedi szolgálata volt a tizenkettőnek, nem voltak az egyetlen apostolok. Pál nem tartozott közéjük, viszont ő volt az az apostol, aki imádkozott az efezusiak szentlélek-keresztségéért (Ap Csel 19: 1-7). Szintén apostolok voltak Barnabás (Ap Csel 14: 14), Andronikosz és Juniász (Róma 16: 7), Titusz (II. Kor 8: 23). Nem tudhatjuk, hogyan lettek apostolok, mennyi olyan apostol volt, meddig éltek.

Nem csak kézrátétellel történt meg a szentlélek-keresztség. Pünkösd napján és Kornéliusz házánál, spontán módon jött el, anélkül, hogy bárki imádkozott volna.

Ki imádkozott Pál apostolért? „Anániás elment, és bement abba a házba; rátette a kezét, és ezt mondta: „Atyámfia, Saul, az Úr küldött engem, az a Jézus, aki megjelent neked az úton, amelyen jöttél, és azért küldött, hogy láss, és megtelj Szentlélekkel."" (Ap Csel 9: 17). Anániás nem volt apostol, sem gyülekezeti elöljáró, hanem a 10. vers szerint, egy egyszerű „tanítvány.”

Az érvelés szerint, bizonyos ajándékok jelek voltak a hitetlenek számára, mint a csoda, a gyógyítás és a nyelveken szólás. Ezek csak az egyház indulásánál kellettek, hogy hitelesítsék a Krisztusról szóló üzenetet, aztán megszűntek. „Úgyhogy a nyelveken való szólás jel, de nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek,” (I. Kor 14: 22); „legyen nyelveken való szólás: véget fog érni.” (I. Kor 13: 8).

Még mindig vannak hitetlenek a világon, és a legtöbbjük valószínűleg soha nem olvassa a Bibliát. A gondolat, hogy ezek a jelek most már nem kellenek, nem igazán állja meg a helyét.

Az egyik célja a nyelveken szólásnak az, hogy jel legyen a hitetlenek számára, de ez nem az egyetlen funkciója. Pl. Pál írja, hogy ő minden korinthusinál többet szól nyelveken (I. Kor 14: 18), de nem akarja ezt a gyülekezetben tenni (19. v.). Fontos célja van a nyelveken szólásnak akkor is, ha az ember egyedül van, amikor gyakorolja, viszont így nem lehet jel senki számára. Ha valaki nyelveken szól, a szelleme imádkozik (14. v.), dicsőít és hálát ad (15.-17. v.), valamint önmagát építi (3. v.). A Szent Szellem segít nekünk imádkozni, mikor nem tudjuk, hogyan kellene, és egy ilyen ima nyelveken szólást is tartalmazhat: „Minden imádságotokban és könyörgésetekben imádkozzatok mindenkor a Szellemben. Éppen azért legyetek éberek, teljes kitartással könyörögve az összes szentekért…” (Efezus 6: 18); „Ugyanígy segít a Szellem is a mi erőtlenségünkön. Mert azt, amit kérnünk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Szellem esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Szellem gondolata, mert Isten szerint esedezik azokért, akiket megszentelt." (Róma 8: 26-27). Nem lehet azt állítani, hogy az apostoli kor óta, a keresztyéneknek nincsen szükségük erre a segítségre.

 

A lelki ajándékok megszűntek az első század végén.

A lelki ajándékok használata az egyházban nagyon korán szűnt meg, körülbelül az apostoli kor végén, tehát Isten akkor vonta vissza az ajándékokat. Bizonyos lelki ajándékok modern használata csak a XX. század elején kezdődött el, de ezek hamisak, nem az Úrtól vannak, mert nagyon régen megszűntette az igaz ajándékokat.

Ez az érvelés a tapasztalaton alapszik, nem a Biblián. A tapasztalat nem lehet egy teológiai szempont alapja, bár bizonyos esetekben lehet illusztrációnak használni. A tapasztalatnak több magyarázata lehet. Teljesen elfogadható a következő alternatív értelmezés:

Az egyháztörténelemből azt tanulhatjuk, hogy majdnem minden biblikus doktrína vagy elveszett, vagy eltorzult az évek folyamán, főként a hivatalos egyházban. A XVI. századi reformáció óta, Isten folyamatosan állítja helyre a biblikus igazságok ismeretét az egyetemes egyházban. Nem bizonyult egyszerűnek ez a folyamat, mert minden lépésnél voltak ellenállások, valamint túlkapások. A restaurációs folyamat részeként, a XX. század eleje óta nagymértékben terjed a lelki ajándékok használata az egyházban.

Mi történik, ha tovább fejlesztjük a fönti érvet? Tényleg minden, ami az ősegyházban történt, Isten terve szerint zajlott le? Ha így van, akkor a középkori egyháznak igaza volt, a reformáció, viszont, tévedés?

A modern nyelveken szólás az ördögtől van.

Az előző érvelésből az következik, hogy, mivel Isten visszavonta a lelki ajándékokat az apostoli kor végén, minden olyan modern jelenség az ördögtől származó utánzat. (Kevésbé szélsőséges szempont az, hogy ez egyszerűen halandzsa lehetne, vagyis emberi produkció.)

Láthattuk már, hogy azt a szempontot, miszerint Isten megszűntette a lelki ajándékokat az első század után, nem lehet a Bibliából alátámasztani.

A Biblia öt külön szakaszban említi a nyelveken szólást (Márk 16: 17; Ap Csel 2: 4; 10: 46; 19: 6; I. Kor 12-14). Minden fenti esetben, ez a Szentlélek munkája. Nincs olyan példa a Bibliában, ahol valaki az ördög vagy egy démon hatása alatt szólt volna nyelveken.

Jézus adta a következő ígéretet: „Én is azt mondom nektek: kérjétek, és adatik, keressetek, és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. Mert mindaz, aki kér, kap; aki keres, talál, és aki zörget, annak megnyittatik. Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér, vagy amikor tojást kér, skorpiót ad neki? Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok gyermekeiteknek jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad mennyei Atyátok Szentlelket azoknak, akik kérik tőle?” (Lukács 11: 9-13). Jézus nagyon hangsúlyozza, hogy ha valaki a Szentlelket kéri Atyjától, pontosan azt fogja kapni, és nem valami rosszat helyette.

Bizonyos tapasztalatok arra utalnak, hogy az ördög tudja utánozni a lelki ajándékokat. Állítólag, néhány sátánista beszél nyelveken. Szpiritisták tudnak bizonyos mértékben gyógyítani. A Biblia figyelmeztet minket, hogy az igazak mellett, hamis próféták is lesznek (Efezus 4: 11; Máté 7: 15-20). Létezik tehát a hamis ajándék, de a Lukács 11: 13 nem vonatkozik az ilyen esetekre. Ha valaki nem született újjá, Isten nem az Atyja, és ha egyszerűen kinyitja magát valami szellemi élménynek, elképzelhető, hogy az ördögtől is kaphat valamit. Az ígéret, viszont, Isten újjászületett gyermekeire mindenképpen vonatkozik.

A fönt felsorolt pontok fényében, az az állítás, hogy minden modern nyelveken szólás az ördögtől van, egyértelműen bibliaellenes.

Íme az érv: a Biblia azt tanítja, hogy hamis próféták lesznek, pl.: „Nem küldtem ezeket a prófétákat, mégis úgy igyekeztek; nem szóltam hozzájuk, mégis prófétáltak." (Jer 23: 21); „Mert hamis krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék – ha lehet – a választottakat is. Íme, előre megmondtam nektek!” (Máté 24: 24-25). Ez azt jelenti, hogy a pünkösdiek és a karizmatikusok ezek a bizonyos hamis próféták.

Ez az érv „kidobja a kisbabát a fürdővízzel.” Nem logikus a következtetés, hogy: „lesznek hamis próféták, azért, minden próféta hamis.” Ha így lenne, akkor a fönt idézett versben Jeremiás a saját szolgálatát is hamisnak mondta volna.

Júdás levelében és II. Péter 2-ben azt olvassuk, hogy hamis tanítók lesznek, de senki nem vonja le azt a következtetést ez alapján, hogy minden modern bibliatanító hamis.

Az Újszövetségben azt olvassuk, hogy igaz próféták is vannak az egyházban: „Ti pedig Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai. Ezek közül pedig némelyeket először apostolokká rendelt az Isten az egyházban, másodszor prófétákká, harmadszor tanítókká. Azután adott csodatevő erőket, kegyelmi ajándékokat: gyógyításra, irgalmasság gyakorlására, vezetésre, különféle nyelveken való szólásra.” (I. Kor 12: 27-28); „És ő adott némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul, vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, a Krisztus testének építésére…" (Efezus 4: 11-12); „Mert ahogyan egy testnek sok tagja van, de nem minden tagnak ugyanaz a feladata, úgy sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai. Mivel pedig a nekünk adatott kegyelem szerint különböző ajándékaink vannak, eszerint szolgálunk is: ha prófétálás adatott, akkor a hit mértéke szerint prófétáljunk…” (Róma 12: 4-6).

Mivel hamis és igaz próféták és próféciák egyaránt léteznek, ezeket, a már többször idézett igék szerint (I. Kor 14: 29; I. Thessz 5: 19-21), meg kell vizsgálni. A Bibliában néhány kritérium található arról, hogyan vizsgáljuk meg a prófétát. Röviden összefoglalva, a következő „tesztek” vannak:

Az igaz próféta nem tanít hamisat (V. Mózes 13: 1-3; I. János 4: 1-3). Azért, az üzenetet Isten igéje alapján kell megvizsgálni.

Ha az igaz próféta megjövendöl valamit, az bekövetkezik. (V. Mózes 18: 22). Nem minden újszövetségi prófécia mondja meg a jövőt, hanem egyszerű bátorítás is lehet (I. Kor 14: 3), de ha van olyan része, ezt is tesztelni kell.

Az igaz prófétának krisztusi jelleme van (Máté 7: 15-16; Galata 5: 22-23; Filippi 2: 5-8). A Biblia szerint, a gyümölcs fontosabb, mint az ajándék. Az utóbbi ingyenes és azonnal megjelenik, az előző viszont, hosszú távon fejlődik ki. A krisztusi jellem pedig, az örökkévalóságban is megmarad, de az ajándékokra nem lesz szükség.

Az előző gondolatokat folytatva, azt állítják néhányan, hogy ha történnek is csodák a pünkösdieknél, azért van, mert ezek a hamis próféták, amiről Jézus beszélt: „Mert hamis krisztusok és hamis próféták állnak majd elő, jeleket és csodákat tesznek, hogy megtévesszék – ha lehet – a választottakat is. Íme, előre megmondtam nektek!” (Máté 24: 24-25). Egy másik megközelítés az, hogy valódi, hiteles csodák, gyógyulások soha nem történnek meg.

Bár nem zárjuk ki a magukat hitelesíteni kívánó „minisztrik" által elkövetett csalások lehetőségét, történtek pünkösdi/karizmatikus gyógyító evangélisták által tartott kampányokon orvosoktól hitelesített gyógyulások is, pl. T. L. Osborne szolgálata alatt. ⁵ Tételezzük fel, hogy időnként történnek valódi csodák. Miért történik meg egy csoda, és mit jelent az, hogy hamis csoda?

Úgy tűnik, hogy biblikus értelemben a hamis csoda nem annyira látszólagos, emberi csaláson alapuló dolog, hanem valóságos esemény, amelynek az erőforrása nem az igaz Isten. Az egyiptomi mágusok „titkos mesterségükkel" tettek csodát (pl. II. Mózes 8: 3); lásd is: „És láttam, hogy a sárkány szájából, a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan szellem jön ki: olyanok voltak, mint a békák, mert démonok szellemei ezek, akik jeleket tesznek…" (Jel 16: 13-14). Létezik olyan, hogy az ördög csodát tesz.

A hamis csodák célja az, hogy az emberek eltévedjenek, illetve, elfogadjanak egy hamis üzenetet: „Ha próféta vagy álomlátó támad közötted, és jelet vagy csodát ad tudtodra, és bekövetkezik az a jel vagy csoda, amelyről beszélt neked, és azt mondta, hogy kövessünk és tiszteljünk más isteneket, amiket nem ismertél, akkor se hallgass annak a prófétának a beszédére…” (V. Mózes 13: 1-3); „Mert hamis krisztusok és hamis próféták jelennek majd meg, jeleket és csodákat tesznek, hogy ha lehet, megtévesszék a választottakat. Ti azonban vigyázzatok: előre megmondtam nektek mindent!” (Márk 13: 21-23); „És láttam, hogy a földből feljön egy másik fenevad… Ez gyakorolja az első fenevad teljes hatalmát az ő nevében, és rábírja a földet és lakóit, hogy imádják az első fenevadat… Nagy jeleket tesz, még tüzet is parancsol le az égből a földre, az emberek szeme láttára; és megtéveszti a föld lakóit azokkal a jelekkel, amelyeket képes megtenni a fenevad nevében.” (Jel 13: 11-14).

A hamis próféták, tehát, hamis üzenetet hirdetnek, hogy a hamis messiást, az antikrisztust, vagy egy hazug vallást hitelesítsenek. Ez nem vonatkozik a pünkösdiekre. A legtöbb pünkösdi felekezet teljes mértékben evangéliumi. A pünkösdi tanítás nagyon közel áll az evangéliumi kisegyházakéhoz, azzal az egy különbséggel, hogy elfogadja a lelki ajándékok használatát. Karizmatikus hívők sok hagyományos egyházban is megtalálhatók, pl. baptista, metodista, anglikán, református. Tapasztalatom szerint, a szellemi ajándékok használata a gyülekezetben Jézus Krisztust emeli fel, bátorítja a hívőket a szolgálatra, és hívja a hitetleneket a megtérésre, ahogy Jézus mondta: „Amikor eljön a Pártfogó, akit én küldök nektek az Atyától, az igazság Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd bizonyságot énrólam.” (János 15: 26).

Idézem T. L. Osborn-t, a fentiekben említett gyógyító evangélistát: „Néhányan talán megkérdezik, hogyan tudhatom meg, hogy üdvözségem van? Hogyan tudhatom meg, hogy megbocsáttattak-e a bűneim? Ez az élet legnagyobb kérdése. A filippibeli börtönőr azt kérdezte: „Mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?” Azok (Pál és Szilász) pedig így válaszoltak: „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz;” Jézus mondta: „Aki hisz, és bemerítkezik, üdvözül.” ⁶

A Szentlélekkel keresztelt keresztyének a megtérést hirdetik, a Jézusban való hitet, mint az üdvözség egyetlen útját. Ha történik is csoda, ezt az üzenetet támasztják alá vele. Biblikus értelemben tehát, ők nem hamis próféták.

A cesszacionisták tiltakoznak az ellen a gondolat ellen, hogy létezik egy olyan „második áldás," amely az újjászületést követi. Thomas Edgar írja: „A „második áldás," vagy a „Szellem keresztsége vagy a betöltekezés," azt feltételezi, hogy Jézus kereszthalála bármennyire is kifizette a bűn árát, nem lehet elegendő ahhoz, hogy erőt adjon a szolgálatra, vagy biztosítsa, hogy valaki szellemi ember legyen, és hatásosan tudjon imádkozni. Ez drasztikusan eltér az Újszövetség tanításától.” ⁷

Jézus kereszthalála és feltámadása már megtörtént, de az Úr mégis megparancsolta a tanítványoknak, hogy várják meg a Szentlelket, hogy erőt kapjanak (Ap Csel 1: 8).

A pünkösdi események és a három másik eset az Apostolok Cselekedetei könyvében bemutatják a szentlélek-keresztség valóságát.

Péter pünkösdi prédikációjában azt láthatjuk, hogy több lépés vezet a keresztyén élet megalapozásához: „Térjetek meg, és merítkezzetek be valamennyien Jézus Krisztus nevében, bűneitek bocsánatára, és megkapjátok a Szentlélek ajándékát.” (Ap Csel 2: 38). Itt van az újjászületéssel együtt járó megtérés, a bemerítkezés, és a szentlélek-keresztség.

Kornéliusznál, úgy tűnik, hogy egyszerre történik a megtérés és a Szellemmel való betöltekezés, és hamarosan bekövetkezik a bemerítés is. (Ap Csel 10: 44-48).

Efezusban is (Ap Csel 19), hittek (3-5. v.), bemerítkeztek (5. v.) és Pál kézrátételére betöltekeztek Szentlélekkel (6. v.).

A Samáriában történt esetből láthatjuk a legvilágosabban, hogy idő telhet el az újjászületés és a szentlélek-keresztség között. Fülöp hirdette az evangéliumot Samáriában: „De amikor hittek Fülöpnek, aki az Isten országáról és a Jézus Krisztus nevéről szóló evangéliumot hirdette, bemerítkeztek; férfiak és nők egyaránt.” (Ap Csel 8: 12). Azután, lejöttek az apostolok: „Ezek lementek, és imádkoztak értük, hogy részesüljenek a Szentlélek ajándékában, mert még egyikükre sem szállt rá, csak be voltak merítve az Úr Jézus nevére.” (8: 15-16). Ebből látszik, hogy az üzenet hit által való elfogadása és a bemerítés, bár elégendő volt ugyan, hogy üdvözségük legyen (mert a hit a feltétel - lásd Márk 16: 16: „Aki hisz, és bemerítkezik, üdvözül”), nem jelentethette azt, hogy automatikusan kapták meg a Szentlélek ajándékát. Ehhez, ebben az esetben, a kézrátétel kellett: „Akkor rájuk tették a kezüket, és részesültek a Szentlélek ajándékában.” (17. v.)

Szeretném azt megismételni, hogy a Krisztusról szóló üzenet elfogadása, a hitből való megigazulás, a Biblia szerint elég ahhoz, hogy az ember üdvözüljön. De miért akarnám csupán az abszolút minimumot teljesíteni, hogy egyedül nekem legyen üdvözségem? Ezt önző gondolatnak találom. Szeretnék mindent megtenni annak érdekében, hogy Uramnak és másoknak a lehetőleg leghatásosabb módon szolgáljak, és ehhez kell a Szentlélek ereje.

 

Különböző érvek tartoznak ez alá a címszó alá. A következőket hallottam: „a pünkösdiek tanulatlanok és anti-intellektuálisak, azért, nem érdemes figyelni az érveléseikre;” „a pünkösdiek megtagadják a Szentháromságot, azért nyilvánvaló, hogy eretnekek;” „Biblia ellenes jelenségek történnek karizmatikus összejöveteleken” és „sok híres pünkösdi vezető esett bűnbe, ezért, világos, hogy alapvetően rosszak.”

Ezek „ad hominen" és „szalmabáb" (strawman) érvelések. Ad hominem azt jelenti, hogy „ember ellen." A gondolat az, hogy ha megmutatom milyen rossz ember egy bizonyos tan képviselője, akkor ez azt jelenti, hogy rossz a tanítása is. Ez a megközelítés bizonyos esetekben jogos lehet, pl. ha ki tudnám mutatni, hogy Jézus nem élt bűntelen életet, akkor a kereszténység érvénytelen lenne, vagy ha be tudnám bizonyítani, hogy Joseph Smith hamis próféta volt, akkor nem lehetne igaz a mormonizmus. A pünkösdiek tanítása a lelki ajándékokról, azonban, nem egy modern prófétától származik, hanem a Bibliából. Ha rosszul viselkedik egy bizonyos magát pünkösdinek nevező ember, az annyit jelent, hogy a keresztyének néha nem megfelelő módon viselkednek – semmi többet.

Mi van, ha az „ad hominem" megközelítést használjuk a korinthusi gyülekezet ellen? Ezek az úgy nevezett keresztyének testi módon viselkednek (I. Kor 3: 3): irigykednek és veszekednek (3. v.), pártoskodnak (4. v.), tűrik a paráznaságot (5: 1), pereskednek egymással (6: 1), részegeskednek (11: 21), néhányan megtagadják a feltámadást (15: 12). Mindebből lehetne arra következtetni, hogy a lelki ajándékaik hamisak voltak? Pál azt írja: „Nincs hiányotok semmiféle kegyelmi ajándékban, miközben a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenését várjátok.” (I. Kor 1: 7), erre aztán a cesszacionisták is elismerik, hogy a korinthusiak igaz lelki ajándékokkal rendelkeztek.

Arra kell emlékezni, hogy a Szentlélek egy Istentől kapott ajándék, amelyet egy nagyon fiatal keresztyén is megkaphat. Kornéliusz és háza népe a hívő életük első pillanatában töltekezett be Szentlélekkel és nyelveken szólt (Ap Csel 10: 44-48). A korinthusiak tehát ezért tudtak éretlenül viselkedni, és ugyanakkor igaz lelki ajándékokat használni. Ezért, ha sok modern karizmatikusnál megjelenik ugyanez a probléma, ez a Biblia fényében nem különösen meglepő, és egyáltalán nem vezet arra a következtetésre, hogy a lelki ajándékaik hamisak. A Szentlélek állandó jelenléte valamely személy életében megtermi az érett keresztyénség gyümölcsét is (Gal 5: 22-24), de az ajándékkal ellentétben, ez nem jelenik meg azonnal.

Ha történnek is furcsa dolgok bizonyos karizmatikus összejöveteleken, az azt jelentheti, hogy keveredés van. Elképzelhető a következő. A keresztyének imádkoznak a Szentlélekért, és Isten megadja. Betöltekeznek és megkapják az igaz lelki ajándékokat. Egy másik csoport látja ezt, de velük nem történik semmi. Azért, hogy megfeleljenek mások és saját maguk elvárásainak, utánozni kezdik a jelenségeket. Egy harmadik csoport szintén látja, hogy valami természetfeletti dolog történik, és ők is vágynak olyasmire. A probléma az, hogy soha nem találkoztak Jézussal, és senki nem mondta nekik az evangéliumot. Egyszerűen kinyílnak a szellemi élménynek, és ezzel kiszolgáltatják magukat a démoni befolyásnak - Lukács 11: 9-13 rájuk nem vonatkozik. Vagy, néhányan esetleg a Szentlélek jelenlétének hatására megszabadulnak a démonoktól, amelyek „hangosan kiáltva kimennek" (vö. Ap Csel 8: 7). Azért, egyszerre történik az isteni, a testi és a démoni. Azután az történik, ahogy Derek Prince mondta, nem vizsgálják meg a jelenségeket a Biblia alapján, hanem, néhányan az igaz ajándékokat látják, és a későbbiek folyamán a belőlük származó jó gyümölcsöt, minekutána azt gondolják, hogy a furcsa dolgok is bizonyára Istentől vannak. Mások nem tudják azt elfogadni, hogy valaki Isten Szelleme befolyása alatt, pl. fetreng a földön és ugat, mint a kutya, és az egészet az ördögnek tulajdonítják. A jelen szerző véleménye szerint, nagy, ellenőrizetlen összejöveteleken a fönti jelenet megfelelhet a valóságnak. Azért, minden egyes jelenséget meg kell vizsgálni, és a jót megtartani. Ez az egyetlen helyes megoldás, és az egyház fel kell, hogy nőjön ehhez a feladathoz.

A „szalmabáb" érvelés azt jelenti, hogy helytelenül írom le az ellenfelem tanítását, aztán az általam ezek alapján elképzelt álláspontot cáfolom meg, és ezzel garantáltan el van intézve az ügy. Lehet, hogy tudatlanul, de Mohamed, az Iszlám alapítója, a keresztyének ellen használta ezt a megközelítést. Azt állította, hogy a keresztyén Szentháromság az Atya, a Fiú és Mária. Mivel Mária emberi lény, nem lehet része az istenségnek, azért, a keresztyének hamis istenképet tanítanak. Ugyanolyan ez a Szentháromsággal kapcsolatos kifogás, mint az, hogy a pünkösdiek nem hisznek a Szentháromságban. Igaz, hogy a Nemzetközi Egyesült Pünkösdi Egyház (NEPE) nem fogadja el a Szentháromságot, mert módalisták. A pünkösdiek és karizmatikusak túlnyomó többsége, viszont, szektának tartja az NEPE-t, és nem értenek egyet a tanításukkal. Ekképpen lehetne érvelni a cesszacionisták ellen is. A Jehova tanúi cesszacionisták. A Jehova tanúi megtagadják a Szentháromságot, azért a cesszacionisták hamisat tanítanak. Működik? Nem! Egy megjegyzés: ha valaki úgy érvel a pünkösdiek ellen, hogy összetéveszti azokat a NEPE-vel, az illető vagy nagyon rosszul informált a pünkösdiek hitéről, vagy szándékosan csal. Mindkét lehetőség árt a hitelességének.

 

Nemrég hallottam tanításokat, melyből merítettem néhány gondolatot. A fundamentalista, evangéliumi biblikus teológia nagyon alapos, és jó védelmet jelent a hitetés és a szekták eretnek tanításai ellen, de meglehetősen elméleti és száraz lehet. A pünkösdiek tüze erőt ad a szolgálathoz és a gyakorlati keresztyén élethez, de a biblikus ismeretük sokszor hiányos, és ha szívesebben figyelnek az élményekre, az egész könnyen félrecsúszhat. A liberálisak teológiája rossz, mert sok biblikus tanítást megtagad, de prédikálják a „szociális evangéliumot," ami azt jelenti, hogy a szükségben levő emberekkel törődni kell, pl. betegekkel, szegényekkel, hajléktalanokkal.

Mikor Jézus tanítványai azt kérdezték tőle, hogy milyenek lesznek az utolsó napok, arra utalt, hogy milyenek legyenek a követői azokban a napokban. Ez a tanítás Máté 24-25-ben található. Vigyáznunk kell, hogy senki ne tévesszen meg minket (Máté 24: 4-7, 23-27), ami csak akkor lehet, ha nagyon jól ismerjük Isten Igéjét. A szüzek példázatából azt látjuk, hogy elegendő olajjal, illetve a Szentlélek kenetével kell rendelkeznünk (25: 1-13). Az Istentől kapott talentumokat, tehetségeket és ajándékokat alkalmaznunk kell (25: 14-30), és a juhok és kecskék történetéből megtanulhatjuk, mennyire fontos az, hogy a nyomorúságban szenvedő emberekről gondoskodjunk (25: 31-46).

Ezeket a tanításokat, gyakorlatokat különböző keresztyén irányzatoktól is adoptálhatjuk, azzal a feltétellel, hogy mindent vizsgáljunk meg, és tartsuk meg a jót. Remélem, hogy a keresztyének hamarosan rájönnek arra, hogy szükségük van egymásra. „Ti pedig, Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai." (I. Kor 12: 27).

1. Joel Wolensky, The Other Major Blind Spot of Adventism, On Line http://www.sabbath.com/sdanon/other.htm

2. Derek Prince, Védelem a Hitetéstől, 235. o., Budapesti Autonóm Gyülekezet, 1999.

3. Avoid Scripture twisting: eight basic rules of Bible interpretation, Watchman Fellowship Inc., On Line http://www.watchman.org/reltop/8rules.htm

4. Norman Hillyer, Kommentár a korinthusi levelekre, in The New Bible Commentary Revised, 1068. o.

5. T. L. Osborn, Healing the sick, kül. 55. fej.; lásd is pl. Roberts Liardon, A Hit Emberei, és bibliográfiák.

6. T. L. Osborn, Healing the sick, 240. o.

7. Thomas R. Edgar, The Cessation of the Sign Gifts, On Line http://www.straitgate.com/articles/Issues/Charismaticism/edgar.html