t@nc

Letenyei Zsóka (letenyei@freemail.hu) .

Nos eljött az idő, mostmár tényleg illő bemutatkoznom, miután már többeteket is személyesen megismertem Csopakon.

Táncszerető embereket keresve a hálón bukkantam a tánclistára, mivel (majdnem) a legnagyobb gyönyörűséget jelenti számomra a tánc.

Az, hogy ezt milyen szinten művelem, az egy más kérdés.

Összesen három hónapot jártam tánciskolába, úgy 16 éves korom körül szerelmesedtem bele a táncba. Először otthon a tükör elott próbáltam megtanulni, amit a bulikon ellestem. Előbb tanultam meg fiút táncolni, mert a középiskolában - lányosztály lévén -, az órák közötti szünetekben én voltam az osztály táncos "fiúja". Késobb mégegyszer próbálkoztam tánctanulással, de a szerelem, a házasság, a kislányom születése kicsit elfeledtette velem ezt a szenvedélyt.

Majd válásom után kezdtem el újra táncolni járni az olyan helyekre, amiket a Budapesti táncrendben találhattok. Ezt a tájékoztatás 1998. júniusától készítem. Meguntam, hogy nem tudjuk naprakészen, hogy hova lehet menni táncolni a hobbi szinten táncoló, rock&roll imádóknak. Jó partnert találtam ehhez Hajdu Lajos (Viking) személyében, aki segítségével, technikai tanácsaival és közreműködésével a Táncrend ma már önálló lapként található meg a hálón. Köszönet érte!

A tánc számomra szórakozás, nem sport, bár most Csopakon megérintett a sportjelleg varázsa is. Versenytáncolni sosem fogok, de feltett szándékom, hogy tanuljak tovább táncolni. Különösen a latin táncok vonzanak.

1998. novembereben rászántam magam, hogy társastáncot tanuljak újra. Ehhez sikerült nagyon jó táncpartnert is találnom, Klinger Lacit. Az Oktogonba, bronz fokozatra járunk, de egy kicsit merészség volt kihagyni a kezdő, meg a haladó fokozatokat, valószínűleg újra kell járnunk:-)

Egyébként építész üzemmérnök vagyok. Saját Bt-mben beruházási pályázatok készítésével, és melegburkoló anyagok forgalmazásával foglalkozom. Ha ez az elfoglaltságom is érdekelne, látogass el a lapomra a lenti címen.

Zsóka
1998. december

http://ludvig98.tripod.com                        Vissza a T@nc klub névsorához