IMAHÁZAVATÓ
ÜNNEPÉLY PESTERZSÉBETEN
Az
alábbiakban ismertetünk néhány üdvözletet
A
pesterzsébeti Baptista Imaház építésének története
A
templomavató istentisztelet programja
MÚLTBÓL
A JÖVŐBE
Hannoverben
járt a pesterzsébeti énekkar
Állandó
alkalmaink
Nyári
kérdések
BIBLIA
Egy
kis derű …
A nyári hőség ellenére megtelt a hajlék a szombat délután 3 órakor kezdődő istentiszteleten. A szomszéd gyülekezetek, a testvéregyházak, az építkezésen részt vett szakemberek és a helyi gyülekezet kellemes fáradtságot érző tagjai örömmel ünnepeltek együtt. Az énekkar magasztaló éneke vezette be az alkalmat. A helyi gyülekezet lelkipásztorának imádsága után került sor az ünnepélyes szalagátvágásra, melyet dr. Almási Mihály egyházelnök a 24. Zsoltár verseinek felidézése után végzett el.
A vendégek köszöntése és néhány bevezető szolgálat után hallgattuk meg az ünnepi igehirdetést, melyet elnök testvérünk Jelenések 21: 1-5, 22. alapján végzett.
Szolgálatában szólt arról, hogy az első keresztyéneknek nem voltak templomaik, mégis csodálatos közösségben éltek együtt. A keresztyénség államvallássá válása után hatalmas katedrálisok épültek. Ma szükség van alkalmas épületekre a közösség megélésére, de lelki szemeinkkel arra a városra tekintünk, ahol János apostol nem látott templomot.
Az igehirdetés után Laczkovszki János gyülekezetvezető presbiter olvasta fel az építkezés rövid történetét. Ezt követték a további szolgálatok és köszöntések. A kerületi egyházak képviselői meleg hangon szóltak a gyülekezethez. A szomszédos baptista gyülekezetek nevében Kovács Pál missziókerületi alelnök köszöntötte az ünneplőket.
Beharka Pál testvér orgonajátéka avatta fel az új orgonát, ifjú Pátkai Imre testvér zongorán kisérte a gyönyörűen éneklő énekkart.
Vasárnap délelőtt tovább folytattuk az ünneplést. Az imaórán buzgó, hálaadó imádságok szálltak Istenünk felé. Mészáros Kornél főtitkár testvér Máté 5: 38-48. alapján hirdette az igét.
Szívünkhöz szólt üzenete: Ha van egyetlen ember is, akit nem szeretsz, nem vagy Isten gyermeke.
A gyülekezet lelkipásztora vezette az úrvacsorai közösséget, ahol alkalom nyílt arra, hogy megújult szeretettel forduljunk Isten és testvéreink felé.
Vasárnap délután Pátkai Béla missziói titkár testvér prédikált János 7: 37-39. alapján. Amint Jézus az ünnep utolsó napján szólt a sokasághoz, az ünnep utolsó alkalmán hozzánk is szól, hogy aki szomjúhozik, jöjjön és igyon, és Ő azt akarja, hogy mi is élővíz folyamaivá legyünk környezetünk, kerületünk számára. Többen bizonyságtételben elevenítették fel az építkezés részleteit, melyben Isten gondviselését tapasztaltuk meg, és csodákat éltünk át.
Sokan, akik nem vehettek részt ezen az ünnepélyen, telefonon, táviratban vagy levélben küldték el köszöntésüket. Közöttük dr. Viczián János nyugalmazott egyházelnök testvér is kifejezte jókívánságát, akinek elnöksége idején kezdődtek az építkezés előkészületei.
Az imaház átadásán jelen volt a Magyar Televízió is, és a július 5-i Örömhír című műsorban sugározza majd az ünnep néhány mozzanatát.
Nemeshegyi Zoltán
Sok szeretettel gondolok drága testvéreimre, és a jó Isten gazdag áldását kívánom életükre, munkájukra. Imádkozó szeretettel :
Örömmel és a jó Atyám iránti hálával olvastam a hozzám érkezett igen kedves, becses meghívót, az imaház-megnyitási ünnepélyre. Igen örülök, hogy végre már befejezték a szépen betervezett építést, és megnyithatták hálaadással. Köszönöm szépen, hogy rám is gondoltak, megtisztelve érzem magamat. Bárcsak volna fizikai erőm, hogy képes volnék ilyen útra. Én volnék a legboldogabb. Azért is hálás a szívem, amiért eddig megsegített. Hiszen már eljövetelünk előtt is sok műtétem volt. Azóta már majdnem 42 év múlt el. Kívánom, és kérem az Urat, hogy áldja meg gazdagon ünneplésüket, és növelje az ő népének számát üdvözülendőkkel, Pesterzsébeten úgy, mint az egész világon. A Zsoltáríró szavait idézve köszönetemet ismételve búcsúzom testvéri szeretettel: Zsoltár 96:1-2.
Én is megkaptam hálás köszönettel a meghívót az imaházavató istentiszteletekre.
Jelenlegi egészségi állapotom azonban sajnos nem teszi lehetővé, hogy ünnepi alkalmon ottlétemmel személyesen is részt vegyek, úgy a magam, mint a Lepra Misszió nevében, de lélekben veletek vagyok a közös hálaadásban.
Kérem az egyház urát, Jézus Krisztust, a Világ Világosságát, hogy áldja meg a gyülekezet minden tagját, hogy betölthessétek hivatásotokat, legyetek a Krisztust követő életetekkel világosság a főváros épülettömbjei között.
Ugyanakkor kérem Istent, áldja meg továbbra is a gyülekezetet, - az Úr Jézus parancsa szerint - a világ leprásainak gyógyító szolgálatában. Menjetek kitartóan a környék emberdzsungelébe, hívogatva az Istent nem ismerő, Krisztust nem követő embertestvéreinket megtérésre, ahhoz a Megváltó Úr Jézus Krisztushoz, aki értünk is ontotta vérét a Golgotán.
Köszöntjük a gyülekezetet az imaház megnyitása alkalmából. Sok áldást kívánunk mindnyájukra. Sajnáljuk, hogy nem tudunk részt venni személyesen örömükben.
Nagyon köszönöm a szép meghívót és a Szeretszolgálat lapját. Igen jó lett volna veletek együtt ezt a rég várva-várt nagy alkalmat ünnepelni, de sajnos nem lehet. A kedves testvéreknek igen gratulálok a sok türelmes munkához. Tudom, hogy igen fárasztó és hosszadalmas volt az építkezés, de végre kitartással és erős hittel, főleg az Úr áldott segítségével sikerült a munkát befejezni. Dicsőség az Ő drága szent nevének! Sok áldást és lelki gyümölcsöt kívánok az új épületben!
Veletek örülünk, hogy végre elkészülhetett az új gyülekezeti házatok. Nagyon köszönjük a meghívást, de messze van számunkra, talán majd egy későbbi időpontban egyszer meglátogatunk benneteket. Kívánjuk nektek, hogy az új ház mindig telve legyen, de nemcsak testvérekkel, hanem sok idegennel is, akik Jézus Krisztust mint Urukat, és Megváltójukat megtalálják. A mi heidenaui baptista gyülekezetünk 1989-ben avathatta fel új gyülekezeti házát.
A ház az NDK idején épült, és sok építési anyagot nem lehetett kapni, de mi hálásak vagyunk azért, hogy a mi egykori NSZK-béli testvéreink anyagilag támogattak. Ezt a segítséget, amit akkor megtapasztalhattunk, szerettük volna Nektek tovább adni, mivel tudjuk, hogy szükségetek van támogatásra. Kívánjuk Isten áldását, testvéri szeretettel üdvözlünk Benneteket:
Istenünk mindenhatóságát, erejét, hatalmát mindig hirdetjük, de az építkezésben eltelt évek elmúlásával ez kézzelfogható megtapasztalássá vált. Csodákról hallani jó, de csodákat átélni felemelő, hitet erősítő csodálatos állapot. A Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet egész történelme, a gyülekezet megalakulása óta bizonysága Isten szeretetének és ebből az utolsó 6 esztendő történése a gondviselés, az imameghallgatások és az azokra adott kézzel fogható válasz volt. Ha visszatekintünk az elmúlt hat évre, nem mondhatjuk, hogy mindig értettük és elfogadtuk az isteni vezetést. Bizonyos helyzetekben voltak várakozásra, néha megállásra, korrekciókra kényszerítő körülmények. Az adott szituációkban megérteni, elfogadni a néha érthetetlennek tűnő dolgokat nehéz volt - ezek miértként jelentkeztek életünkben. De utólag látjuk, azok nem vakvágányok voltak, hanem alagutak, melyekből való kijutásnál ismertük meg az isteni gondviselés nagyszerűségét.
Az építkezés gondolatának elindítója hisszük, hogy Isten volt. Az okokat nézve pedig nem más, mint az, hogy bár elődeink a maguk idejében és körülményeikben a jövőnek építettek, de az eltelt évtizedek nem múltak el nyomtalanul az objektum fölött. A lelkipásztorlakás kis család részére is - funkcióját és állagát tekintve - igen korszerűtlenné és elavulttá vált. Az imaház kezdett kicsi lenni, a Kossuth L. utca forgalmának elterelésével a zaj és a por kezdett elviselhetetlenné válni. Az elöregedett tető, a korszerűtlen nyílászárók, az alkalmatlan mellékhelyiségek, a hiányos fűtés, az ifjúsági és bibliaköri termek hiánya arra ösztönöztek, hogy felújítgatás és toldozgatás helyett újat építsünk a régi helyére.
1983-ban Szűcs József tv. lelkipásztorsága alatt fogalmaztuk meg és mondtuk ki az imaház és a lelkipásztori lakás építésének gondolatát. A gondolat születését a tervezgetés, majd a gyűjtögetés, a tudatos “spórolás” követte. A takarékoskodást megalapozta és elindította Sánta Mihályné tv-nő, aki házának egy részét a gyülekezet építésére ajánlotta fel. Az első konkrét terv -a Ferenc u. 5. szám alá, a régi imaház helyére- 1986-ban Ungár Péter tervező tervei alapján készült.
Közben az imaház telekszomszédságában, a Ferenc u. 3. sz. alatti ingatlant az idős tulajdonos végakarata alapján az örökösök - mint elővásárlónak - felajánlották gyülekezetünknek. A gyülekezet úgy látta, hogy a lehetőséggel élni kell. A vásárláshoz szükséges összeg a rendelkezésünkre állt, és a lehetőség, hogy immár nem kell a meglévő szűkös telken építkezni, helyes döntést érlelt bennünk. Így tehát 1987. szeptemberében Révész József tv. lelkipásztorsága idejében a telket megvásároltuk.
1988. januárjában kezdődött el a rendszeres, családok és egyének által történő havonkénti gyűjtés, és ez még napjainkban is tart. 10 éve a gyülekezet tagjai rendszeres havi adakozással gyűjtögetik a forintokat, a százakat, az ezreket és a milliókat.
A második nagyobb kiadása a gyülekezetnek 1988. február hóban 30.000 db tégla megvásárlása. Első nagy, komoly munka az összefogásban, hiszen ez a nagy mennyiség egyszerre lett leszállítva. A teherautók az egész utca hosszában álltak a Ferenc utcában, a tégla lerakodásában mintegy 60 testvér segédkezett.
1988. VI. hó: Egy másik tervezőcsoport által újabb terv készül már az egyesített két telekre. A tervek azonban különböző okok miatt nem valósulhattak meg.
1988. VIII. hóban gyülekezeti felkérésre Marosi Gábor építész egy igazán tetszetős tervet készített a Ferenc utcai területre. A terv egyaránt megnyeri a gyülekezet és a város illetékeseinek tetszését is. A város vezetői azt tanácsolták és ajánlották a gyülekezetnek, hogy mivel a terv egy igen szép épületet takar, ezért nem a Ferenc utcában lenne a helye, hanem a város egy frekventáltabb pontját díszíthetné. A megoldáshoz az akkor még XX. kerületi Tanács csereként a Ferenc utcai ingatlanért cseretelket ajánlott fel. Ez a lehetőség igen kedvező volt a gyülekezet részére, mert így már megoldódni látszott a nagy probléma: hogy hol lesznek a gyülekezeti alkalmak, ha a régi imaházat lebontjuk. Ebben az új helyzetben mindez megoldódott volna.
Ezután elhúzódó tárgyalások, hosszú várakozási évek következtek, úgy tűnt, hogy semmi sem történik. A dolog állt, a gyülekezet adakozott és gyűjtötte a tőkét az építkezésre. /Hadd jegyezzem meg itt a Gondviselés egyik formáját: összegyűjtött pénzünket igen jól kamatozó kötvényben helyeztük el, a kiváltásnál derült ki, hogy az egy milliós befektetésre 3 év alatt 1 millió Ft kamatot is kaptunk./
Közben körülöttünk a világ is változott, bekövetkezett a rendszerváltás, mellyel új kormány és új vezetés alakult. Már nem a Tanácselnök, hanem a Polgármester kezébe kerülnek a gyülekezet tervei. Az új kormány szinte első intézkedései közt hozott törvényerejű rendeletet a kárpótlásra, ezen belül az egyházi ingatlanok visszaadására, illetve kárpótlására. A gyülekezet idős testvérei és krónikása: Zentai László tv. ismerteti a gyülekezet vezetőségével, hogy a múltban a Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet tulajdonában álló két ingatlan is államosításra került. A volt ingatlanokra vonatkozó dokumentumok felkutatása után Egyházunk ill. a Gyülekezet benyújtotta kárpótlási igényét. Beadványunkra rövid időn belül igen pozitív választ kaptunk, mégpedig abban a formában, hogy bár visszaadni nem tudták az elvett ingatlant, de helyette cseretelket kaptunk az Önkormányzattól a város központjában. Az új helyzetért Istennek adtunk hálát, de köszönetet mondunk a gyors és számunkra kedvező lehetőségért a Polgármesteri Hivatal illetékeseinek, elsősorban Perlaky Jenő polgármester úrnak is.
A telek kiválasztása után ismét felkértük Marosi Gábor tervező urat arra, hogy most már a konkrét helyre, ide az Ady Endre és János utca sarkára tervezzen nekünk a miáltalunk megadott szempontok és a férőhelyek száma figyelembevételével egy Imaházat. Ez az építési telek adottsága nem engedte meg az imaháztól független lelkipásztorlakás felépítését. ezért az a határozat született, hogy a Ferenc u. 3. alatti telekre készüljön terv a szolgálati lakásra.
Nemeshegyi Zoltán lelkipásztor tv. buzdította az elöljárókat és a gyülekezet tagjait az imádkozásra a tervezőért, hogy Istentől érkező segítség alapján tervezhesse meg a külsejéhez és a funkciójához legmegfelelőbb és megjelenésében is szemet gyönyörködtető épületet. Immár elkészülve állíthatjuk, hogy imáink meghallgatásra találtak.
A végleges terv 1992. év végén készült el és került engedélyeztetésre. 1993. május 1-jével megkezdődött a telek bekerítése, majd az épület kitűzése és alapozási munkái. Az épület szerkezeti felépítési munkáit a gyülekezet építési bizottsága megpályáztatta, amit a tervező által is javasolt építési vállalkozó: Cseh Lajos építész nyert el. Két fronton indult el az építkezés, hiszen az imaházépítéssel párhuzamosan indult a lelkipásztorlakás építése is, amit a gyülekezet önerőből, Péter Gábor építésvezető irányításával végzett. A testvéri összefogás igen szép eredményeként az 1993 májusában beindult lelkipásztorlakás építkezésén részt vett a gyülekezet apraja nagyja. A lakás építésén tapasztalt egységet, jókedvet, örömteli munkálkodás közösséget formáló erejét érezték mindazok, akik abban részt vettek. Szinte egész éven át a hét minden napján folytak a munkák, sokan a szabadságuk idejét ( egy-két hetet ) ajánlották fel, mások a szabad szombati munkákból vették ki részüket. Az már így utólag megállapítható, hogy a rendszerváltás kapcsán kényszerűségből megszűnt munkahelyek, időelőtti nyugdíjazások ugyan a testvérek számára - akik annak szenvedői voltak - hátrányt jelentettek, de a gyülekezetnek és az építés ügyének nyereségévé váltak. A munka oroszlán részét így ők végezték el. A nagy összefogás eredményeként 1994 augusztusában a lelkipásztorcsalád beköltözhetett az új otthonba.
A lakás elkészült, szerkezetileg az imaház is készen volt a tető fogadására, de a tetőszerkezet teljes befejezésére; a burkolására már kevés volt a pénze a gyülekezetnek. Jelentős összeg hiányzott, más forrás nem állt rendelkezésre, mint- hogy az addig is nagy áldozatot hozó gyülekezetet kértük, hogyha még vannak anyagi tartalékok, azt kölcsön formájában ajánlják fel a tetőhöz. Ismét csodát éltünk át. Vasárnap reggel hangzott el a kérés és estére megvolt az ajánlat: 2.8 millió Ft. Így a tető is elkészülhetett 1994-ben.
A tető elkészülte után ismét az anyagi erőgyűjtés ideje következett. Vasárnaponként időt különítettünk el imádkozásra az építkezés ügyéért. Ahogy gyűlt a pénzünk, úgy lépegettünk tovább. Fűtés, vízszerelés, villanyszerelés, csatornázás, alagsor vakolás, csempézés, burkolás önerőből. Közben szükségessé vált az objektum állandó őrzése, melyet a gyülekezet tagjai felváltva végeztek. Közülük több testvér különösen nagy áldozatot vállalt magára a több, mint három éven keresztül tartó feladat ellátásában.
A jövő áldásait előre ízlelgetve evangélizációkat tartottunk a félkész állapotú nagyteremben. Mindig újabb és újabb lendületet és elhatározást eredményezett minden ilyen alkalom, hiszen éreztük, milyen nagyszerű lesz minden, ha elkészül.Ahogy egyre nagyobb készültségi fokra ért az épület - teljesen kifogyva a pénzünkből - azért imádkoztunk egy éven át, hogy küldjön az Úr vevőt a régi imaházra, hogy annak az árából befejezhessük az újat. A hitünk próbára lett téve ezen a téren is, hiszen számos hirdetés eredménytelen maradt és érdemi ajánlatot nem kaptunk. Majd egy tavaszi evangélizációs alkalommal gyülekezetünk régi ismerőse személyében megérkezett a vevő. Az ajánlatot tárgyalások követték, majd szerződéskötés. A régi imaház eladása felgyorsította az eseményeket, immár nagyon közelivé vált a befejezés. Mindnyájunknak emlékezetes a búcsú a régi imaháztól, mely 1997. szeptember utolsó vasárnapján hálaadó-nap keretében történt, majd az azt követő hétfői és keddi költözködés. Igaz, még nem a teljesen kész imaházba, csak az alagsori részbe, de az örömünk már igen nagy volt, mert alkalomról alkalomra láttuk a változást, ami a befejező munkák nyomán keletkezett. Igen emlékezetes nap volt 1997. október 23-i, nemzeti ünnepünk, amit gyülekezetünk munkával töltött, aminek eredményeképpen az esti bibliaórát már a nagyteremben tarthattuk, itt várhattuk hannoveri testvéreink érkezését. Felejthetetlen napja volt ez testvériségünknek, és vasárnap délután már átélhettük azt a csodát, hogy teljesen megtelt az imaház.
Sokan megkérdezik tőlünk, hogy miből épült, honnan volt erre a nagy építkezésre pénzünk, és hogy mertünk belefogni ekkora építkezésbe pont ebben az igen nehéz időszakban, amikor sokan kényszerültek pályamódosításra, mások idő előtti nyugdíjazásra. Amikor egyik napról a másikra minden anyag ára 25 %-ot felemelkedett és ez az emelkedés nem állt meg. Az imaház és környékének teljes befejezéséig, rendbetételéig még sok kiadásunk lesz, az eddigi végösszeget szinte kimondani sem merjük. Mi, akik végig láttuk a kiadásokat, hitetlenkedve szemléljük, hogyan is jött ez össze. Kimondjuk és valljuk, hogy volt egy segítőnk a minket teremtő és szerető Istenünk, Aki áldott minket. Ezeket az áldásokat tapasztaltuk folyamatosan abban, hogy indította a szíveket a hálából fakadó áldozat vállalására. Nem csak gyülekezetünk tagjaitól, hanem olyanoktól is kaptunk segítséget, akik már nem gyülekezetünk tagjai és olyanoktól is, akik nem is voltak soha azok - szinte számba venni is nehéz őket. De köszönet Istennek elsősorban és mindazoknak, akik kisebb vagy nagyobb adománnyal segítettek. Kérjük a mi Urunkat, hogy pótolja vissza nekik és kívánjuk, hogy ők is megtapasztalják azt, amit mi megtapasztaltunk, hogy amit Istennek adtunk az Ő oltárára áldozatul, az soha nem hiányzott egyikünknek sem.
Nagyon sokszor igen elfáradtunk a munkában, de bele soha nem fáradtunk, mert mindig láttuk a célt, és bár mi verejtékeztünk érte, nem magunknak szerettünk volna dicsőséget szerezni, hanem munkánk által Istenre mutatni és áldozataink által az Ő nagy nevét magasztalni és felemelni.
Soli Deo Gloria! Istené legyen mindenért a dicsőség!
Imádság; Nemeshegyi Zoltán
Ünnepélyes szalagátvágás; Dr. Almási Mihály
Köszöntés; Nemeshegyi Zoltán
Közös ének
Költemény; ifj. Horváth László
Karének; karvezető: Horváth László
Igeolvasás, igehirdetés; Dr. Almási Mihály
Karének; karvezető: Halászné Gyarmati Ildikó
Az építkezés rövid története; Laczkovszki János
Közös ének
Költemény; Varsóci Károly
Orgonajáték; Beharka Pál
Hivatalos vendégek felszólalásai
Hálaadó imádság,Zárszó; Nemeshegyi Zoltán;
Befejező ének
Áldás; Dr. Almási Mihály
Himnusz
Mint egy gyöngyszem, olyan az új imaház a környező betonrengetegben. Büszkék vagyunk rá, de tudjuk, hogy az Úrnak köszönhetjük, amiért minket választott, hogy az Ő dicsőségét rajtunk és általunk mutassa meg a világnak. Azonban a köszöntésekben újra és újra elhangzott, hogy a munka java még csak ezután jön, hiszen most már lelki házzá is fel kell épülnünk. Elgondolkodtató volt számomra szembesülni azzal a tudattal, hogy egy újabb építkezés előtt állunk . Most, amikor erőtartalékaink kimerültek? Most, amikor valamennyien alig várjuk, hogy kifújhassuk magunkat? Most, amikor még a sebeinket nyaldossuk egy-egy bántó megjegyzés miatt, ami azóta is a szívünket mardossa? Olyan jó lenne kinyújtózkodni, kicsit lazítani, kicsit becézgetni, kényeztetni megfáradt testünket. Az Úr azonban ismer minket, tudja, hogyha nincs előttünk távlat, nincsenek feladatok, akkor kiengedünk és nincs amiért újra rendezzük sorainkat, amiért újra egyesítsük erőinket. Ráadásul a mennyek országának építése sem fejeződik be, csak az Úr Jézus visszajövetelekor.
A múltbeli visszaemlékezések után most a jövőbe kell tekintenünk. Így megfáradtan, erőtlenül is. Bízva az Úr ígéretében: "Az én erőm erőtlenség által ér célhoz. " Az erőt tehát megkapjuk! Az pedig, hogy mi a feladat, mindenki előtt világos: "Tegyetek tanítvánnyá minden népeket!" Ezt, ha álmunkból felébresztenek is, tudjuk. Missziózni kell! Nem szeretem ezt a szót: misszió, mert túl általános, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy ez mit takar: embertársaink megmentését az örök haláltól. És az embertársainkban benne vannak a szüleink, a gyermekeink, a barátaink. Éreznünk kell a felelősséget értük! Érezzük is, csakhogy ez sokszor nyomasztó teherként nehezedik ránk, ahelyett, hogy tettekre sarkallna. Nemcsak emberekért, de a közösségért is felelősek vagyunk valamennyien! A saját gyülekezetünkért, és a nagy gyülekezetért is! Kíváncsiságból elkértem lelkipásztor testvérünktől a gyülekezet életkor szerinti megoszlását. Böngészésre ajánlom mindenkinek!
Még rágondolni is rossz, éppen ezért nem szeretnék ilyen sötét képet festeni, mert hála az Úrnak, ez nem csak rajtunk múlik. Ő pedig végtelenül türelmes, és időben figyelmeztet bennünket: "újonnan kell születnetek!"
Komolyan gondoljuk-e, hogy az odafelvalókkal kell törődnünk? Hogy ne emberek véleményére hallgassunk, hanem Istennek engedelmeskedjünk inkább? Hogy önmagunkat megtagadva másokért éljünk? Ezek nagyon komoly kérdések, és úgy gondolom, nagyon komoly válaszokat kívánnak. Nem tehetjük meg, hogy az Úr Jézust ne vegyük komolyan! Ő nem kívánná meg mindezeket, ha ez lehetetlen lenne! De ismerjük be: emberek számára ezek a parancsolatok teljesíthetetlenek. Ezért kell újjászületnünk! Ezért kell bűnbánattal az Úr elé állni: Uram, megláttam, mi nem tetszik neked az életemben, de nincs erőm elhagyni a bűneimet, segíts! S Ő segít és megbocsát. Előttünk a nyár! Nem mindegy, mivel töltjük az időt! Természetes, hogy lesz lehetőségünk a pihenésre, hiszen már nincsenek határidők, nincs feszített tempó!
De lesz lehetőségünk önmagunk vizsgálatára, kapcsolataink rendezésére, egymás jobb megismerésére. Imádkozzunk azért, hogy az Úr tisztítson meg bennünket, töltsön meg erővel!
Kívánom, hogy nyár végén kipihenten, de testileg és lelkileg is erőt gyűjtve induljunk neki az új feladatnak, engedelmeskedve az Úr hívásának! Együtt és egymásért!
Az Úr áldását kívánom testvéreim életére:
Horváth Zoltánné
Nagy várakozással, de még nagyobb örömmel készültünk, és szálltunk be a buszba 1998 június 18-án, csütörtökön, hajnali 4 órakor, lelkipásztorunk, Nemeshegyi Zoltán testvér vezetésével. 57-en indultunk - az énakkar tagjai és néhány családtag -, hogy viszonozzuk a hannoveri énekkar gyülekezetünkben tett tavalyi látogatását és szolgálatát.
Már az utazásunk is nagyon kellemes volt. Gyönyörködhettünk a hosszú út során a tájban, közben énekelve dicsértük az Urat. Elfáradva ugyan az 1250 km-es úttól, de Istenünk oltalmazó kezét végig érezve, szerencsésen megérkeztünk este 11 órára. Ott már a jó ismerősök, a hannoveri gyülekezet tagjai, nagy szeretettel vártak bennünket. Gyors vendégelosztás után mindenki örömmel tért nyugovóra szállásadójánál.
Másnap, pénteken délelőtt találkoztunk az imaháznál, együttes áhítat után ismerkedtünk a várossal, majd közös ebéden vettünk részt. Ebéd után egy közeli, kb. 50 km-re levő barokk stílusú városba Hamelnbe mentünk buszunkkal, ahol megnézhettük a faragott, gyönyörűen színezett fából épített házakat.
Szombaton szintén az imaháznál gyűltünk össze, majd városnézésre indultunk. Megcsodáltuk Hannovert, legjobban a városháza tetszett termeivel és tornyával, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt az egész városra. Közös ebéd után egy barokk parkba látogattunk, amely Európa egyik legszebb parkja: az ún. Herrenhauser Garten. Ez volt az első hangversenyünk színhelye, mely este 9-kor kezdődött. Különleges érzés volt részünkre az ideiglenesen épített színpadon 6-7 ezer ember előtt Istent magasztalni énekeinkkel. Bár a közönség nem értette a szöveget, Isten magasztalását megérezve nagy tapssal fejezte ki háláját. Ezután nemzetközi tűzijátékverseny kezdődött.
Másnap, vasárnap lévén az imaházban szolgálhattunk. A délelőtti istentiszteleten Nemeshegyi Zoltán testvér németül hirdette Isten igéjét. Először külön, majd a hannoveri énekkarral együtt magyarul és németül is énekelhettünk. Délután hangverseny jellegű alkalom volt az imaházban, ahol sokat énekelt énekkarunk, de bizonyságtételek, férfi, női kar, és kis pengetős trió is színesítette a szolgálatok sorát, melyet a gyülekezet nagy örömmel fogadott. Közös vacsora következett, melyet a gyülekezet készített, nagy szeretettel. Ezután nyugovóra tértünk. Hétfőn reggel 6 órakor indultunk vissza. Hálatelt szívvel mondtunk köszönetet Istennek azért, hogy ennyi áldást adott számunkra, és sok élménnyel meggazdagított bennünket. A visszaút is nagyon hosszú és fárasztó volt, hisz éjfél után kb.1 órakor értünk haza, de gazdagon kárpótolt az a sok szép élmény, amiben részesített bennünket Mennyei Atyánk. Egyedül Istené legyen érte a dicsőség!
Szerda: 18,00 Ifjúsági óra
Csütörtök: 18,30 Bibliaóra
Vasárnap: 10,00 Istentisztelet
16,00 Törekvők órája
18,00 Istentisztelet
Melyik madárról olvassuk, hogy ismeri a maga idejét?
Mikor telik le a pogányok ideje?
Melyik Zsoltárt ki írta?
olvasgatom:
Régi és új híreket
S örökké újakat.
ISTEN országának jó híreit.
Belőle megtudom,
Mi újság ott és
Mi újság itt,
S az is nyilvánvaló,
Hogy "valamit ISTEN cselekszik,
Az lesz örökké"
- A férjed, hogy érzi magát mostanában? - érdeklődik a látogatóba érkezett barátnő.
- Hát tudod, nem valami jól. Napokon át horgászik a fürdőkádban.
- Meg kellene mutatni egy elmeorvosnak.
- Én is gondoltam már erre, de hát annyira szeretem a halat!
- Ma megmértem a babát - mondja a feleség a horgász férjének.
- Képzeld, már 24 kiló!
- Hathetes gyermek lenne ilyen súlyos? Hisz ez lehetetlen! Min mérted!
- Azon a mérlegen, amelyen te a halakat szoktad.
- Mondja, uram, kié ez a tó?
- A Szövetkezeté.
- És ha halt fognék itt az büntetendő cselekmény lenne?
- Nem uram … Csoda
A falucskában a nyáron nagy szárazság volt. Hónapok óta nem esett egy csepp eső. A plébános elhatározta, hogy híveivel együtt esőért fog imádkozni. Templomba menet aztán a pap találkozott az egyik gazdával, aki istentagadó volt. Megszólította:
-Jöjjön maga is templomba esőért imádkozni!
-Hagyja, főtisztelendő úr, mit használ az Istennél ha én imádkozom?
-Hogyne használna, gazduram! Az olyan emberek miatt, mint maga, már özönvíz is jött egyszer a világra …