1998. DECEMBER                    SZERETET-SZOLGÁLAT                       ÚJ FOLYAM 72.SZÁM


Áldott adventet és boldog karácsonyi ünnepet kívánunk
lapunk minden kedves olvasójának!

Ádvent éjjelén szerte a földön
Hívők imája lendíti szárnyát,
viszi az égbe, Isten elébe
ádventi népének ádventi vágyát.
Ádvent éjjelén sötét, mély csendben
ádventi gyertyák ragyogva égnek,
bűnnek éjében, gyertyák fényében,
virrasztók ajkán zendül az ének.
égi országnak ádventi népe,
virrasszál éjjel, nappal éberen,
hited mécsesét lelje égve még
ádvent szent Ura, mikor megjelen.
Földi életed gyorsan elsuhan,
észre sem veszed, üt az óra már,
s estve vagy reggel, angyal sereggel
leszáll a földre Ő, kit népe vár! Pecznyik Pál

Testi és lelki táplálék karácsonykor
(1 Kir. 4:20.)

 A Biblia a legegészségesebb életszemléletet tükrözi ebben a vonatkozásban is. A Mindenható mielőtt megteremtette az embert, megteremtette a táplálékul szolgáló javakat. A mindennapi táplálkozás mellett rendelt ünnepeket, amikor népe áldozati lakomán találkozott vele. A lélekben való megerősödés nem volt elválasztva a test megerősítésétől. Viszont az is igaz, hogy kezdettől fogva a kenyér mellé valami mást is adott: “Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik.” (V.Móz.8:3.) Ez a “nemcsak” azonban teljes természetességgel feltételezi, hogy azzal is. Voltak és vannak emberek, akik úgy vélik, hogy ha van enni – innivaló, akkor minden rendben van. Voltak és vannak, akik úgy tüntetik fel, mintha testi táplálékra egyáltalán alig lenne szüksége az embernek. A Biblia az emberhez adott legszakszerűbb használati utasítás, arra tanít, hogy testi és lelki szükségletei egyaránt vannak. Nem szégyen és nem hívőietlen, ha örömmel fogadjuk mindkettő beteljesítését. Az igaz, hogy napjainkban nem az a veszély fenyeget, hogy a ma embere és a mai hívő ember elhanyagolná jogos testi igényeit és semmi örömöt nem jelent számára az étel-ital. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy teljesen fölösleges, vagy egyenesen bűnös dolog örömöt érezni például az ünnepi ebédnél. Azonban az ünnepek alatt se váljon pótszerré az ünnepi menü, mert így bármily finom legyen is, nem fog igazi örömöt adni. Ám, ha van felülről való örömünk, jól fog esni az Isten ajándékaként fogadott táplálék. A mindennapi kenyér nemcsak a pusztai vándorlás idején volt Isten ajándéka, hanem ma is az.

A jó Pásztornak – a 23. zsoltár bizonyságtétele szerint – nemcsak a füves legelőre és csendes vizekre van gondja, hanem a lélek megvidámítására is. A testi és lelki szükséglet között itt sincs “vagy-vagy”, hanem “és”. Amilyen fontos a falat kenyér és korty víz, éppoly fontos a lélek vidámsága. I. Kir. 4:20-ban az öröm oka az ígéretek beteljesedése. Az ótestamentumi ember hitte, hogy a messiási időnek is az öröm lesz a nagy ajándéka (És.9:2.). Jézus Krisztusban ez beteljesedett: “Hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész napnak öröme lesz” (Lk.2:10.). A második adventben is – várva az Ő újbóli eljövetelét – bizakodva tekintünk arra az örömre, amit az Ő megjelenése hoz. Menyegzőre készülünk, a Bárány menyegzőjére. Megváltónk a búcsúvacsorán azzal biztatta tanítványait (az érzékek nyelvén szólva), hogy eljön az az idő, amikor az Atya országában újból együtt iszik majd övéivel. (Mt.26:29.)

A börtönben sínylődő rab számára a legfinomabb étel és ital sem jelent igazi örömöt. Sokan lesznek az elkövetkezendő ünnepen is, akik számára az étel-ital sem fog ízleni, mert lelkük üres marad. Nem töltheti be őket az ígéretek beteljesedésének öröme és nem tudnak hittel előretekintetni a Messiás újbóli eljövetelére, Akinek megjelenése a benne hívők számára a kóstolóba kapott öröm minden elképzelést felülmúló beteljesedését fogja jelenteni.

Drága Testvérem! Ha majd jóízűen eszel és iszol és szívedet öröm tölti be, gondolj arra, mit tehetnél azokért, akiknek nem jut ízes táplálék asztalukra, vagy igazi öröm helyett csak az érzékek kétes értékű morzsáival tengetik életüket. “Menjetek, egyetek jó falatokat, igyatok édes italokat, és juttassatok belőle azoknak is, akiknek nincs, mert a mi Urunknak szent napja ez. Ne bánkódjatok, mert az Úr előtt való öröm erőt ad nektek.” (Neh.8:10.)

Nemeshegyi Zoltán

Karácsonyi csend

 

A karácsonyi csendes Szív dobog,
észre kell vennünk, emberek!
A csillagtól a föld mélyéig
a teremtett világ megremeg.
Ezredévek várakoztak erre,
s milyen egyszerű, emberi a Jel:
újszülött Gyermek egy jászol-ágyon!
A mindenség Őreá figyel.
Kicsiny sugár a mennyei fényből,
akik köréje gyűlnek, boldogok,
Együtt lüktetnek a csenddel,
s érzik:
Karácsonyban Isten szíve dobog!
Lukátsi Vilma
  
A Karácsonyi Gyertya

 

  Karácsony Estéjén Cotsvalt falucska macskaköves utcái sötétek és kihaltak voltak, elhagyatva a tömegtől, mely csak egy pár órával előbb tolongott üzletei és árusai között, keresve az utolsó karácsonyi kincseket. A sötétséget csak egy kis ablakból szűrődő fény törte meg, jelezve hogy az öreg gyertyakészítő mester még mindig buzgólkodott kis gunyhójában.
Műhelyében viasszal és faggyúval teli üstök lógtak a nyílt tűzhely lángjai fölött, kámfor és timsó illatát árasztva. Az öreg mesternek, faragó szerszámaival a kezében, nem is tűnt fel a saját magányossága, amint ült körülvéve viasz gyermekeivel, sellőkkel, tündérekkel, amik polcain zsúfolódtak és felsorakoztak a padlón, mint néma tanúi társaik születésének. Szobrászott készítményei - angyalok lobogó hajjal és áttetsző szárnyakkal, dámák csipkénél is finomabban faragott ruhákban, - nagy gonddal lettek faragva viasz tömbökből, melyek a legegzotikusabb illatokkal, mirhával, tömjénnel, mezei virágok illatával s az öreg mester saját különleges keverékeivel lettek szagosítva.
A gunyhó vastag tölgyfa ajtaja lassan, csikorogva nyílt meg, és egy fiatal ember lépett be a műhelybe. Az ifjú hátát egy gyapjú köpönyeg takarta, s fél vállán egy hátizsák lógott. Kezében egy doboz alakú bádog lámpást fogott, teteje nyitva a rézkarika fogantyújáig. A lámpás üveg ablakai mögött egy kialudt gyertya maradványa volt. Az ifjú megrázkódott a hidegtől. “Milyen szerencse, hogy itt találtalak. Az egész város üres és kihalt.”
Az ifjú szavaira az öreg mester letette szerszámait és némán nézte az idegent műhelyében.
“A kocsis letett az útkeresztelődésnél. Már egy jó mérföldet gyalogoltam, keresve a nővérem házát, s közben a gyertyám kialudt.” Letéve lámpását, az ifjú dörzsölgette kezeit. “Már régen nem láttam a nővérem, s nem vagyok biztos, melyik út is vezet hozzá. Valóban szerencsés...” Hirtelen felfigyelt a gyertya készítmények galériájára. “Hát ezek meg mik?” Előre lépve csodált egy sor viasz figurát, felvéve egy mesterien faragott angyalt. A fiatalság arroganciájával egy gúnyos mosoly suhant át ajkán.
“Bolond vagy öreg. Te olyan gyönyörűségeket teremtesz amik felemésztik önmagukat.” Ujjaival simogatta a viasz figurát. “Meddig tart míg a láng eltorzítja sima orcáját, és szépségét egy formátlan tömbbé változtatja?” Visszatette a darabot a pultra. “Nekem nem kell ilyen csecse-becse. Csak fény.” Felnézett egy szerényen dekorált gyertyákkal teli polcra. “Ezek elég egyszerűek, ezekből akarok egyet.”
A mester szúrósan nézett a fiúra. “A Karácsonyi Gyertya nem felel meg a te célodnak.”
Meghökkenve az öreg mester visszautasításán, az ifjú felkacagott. “Nagyon is jó lesz nekem arra, hogy ne botladozzak a macskaköves utakon. Cicázol velem öreg? Nem fizetek többet érte egy krajcárral sem, mint amennyit ér!”
“Mindössze négy krajcár.... de drágának találhatod majd!” Szavai váratlan nehézséggel hullottak.
“Van pénzem! Ide a gyertyával! Vacsora és család vár rám és már nincs korán!”
“Hát világosság az, amit óhajtsz.”
“Arra van szükségem.”
A mester nyugodtan szemlélte, s megértően bólintott. “Valójában.” Ezzel levett egy gyertyát ‘s a tűzhely lángjánál meggyújtva, az ifjú lámpásába helyezte. A fiú egy érmét dobott a pultra, s indult az ajtóhoz. A küszöbnél visszafordult az öreg felé, tekintete hirtelen nyugalmatlanságot árult el. Az öreg mester ajkaira egy csodálkozó mosoly lopódzott. “Kellemes karácsonyi ünnepeket testvér!” A búcsúszavak meglepték az ifjút. “Úgyszintén neked is,” habogta, amint sietve kilépett a sötétségbe, lámpása világítva az utat előtte.
Alig ment egy fertályt, amikor egy alak lépett elé egy sikátorból. Rabló - gondolta megrettenve. “Fegyver van nálam!” kiáltotta. A gyertya fényében meglátta elképzelt támadóját - egy törékeny női alak, amint összehúzta magát a téli hideg ellen.
“Uram,” könyörgött az asszony, “csak egy krajcárt.” Felháborodottan nézett a koldusra, feldühödve az ijedelemért, amit az okozott neki. Meghökkenve nézte arcát a gyertyafényben. Jól ismerte. Az anyja volt!
“Anyám, micsoda vicc, meglepni, mint egy koldus.”
Az asszony csak bámult rá. “Csak egy krajcárt uram!”
“Micsoda facsar szórakozás! Hol vannak a testvéreim? A nővérem?” Nyúlt felé, de az visszarándult. “Anyám, de furcsán viselkedel. Meg fogsz fázni. Itt a köpenyem, terítsd magadra.” Levette zubbonyát, s feléje nyújtotta. Az asszony óvatosan közeledett, kikapta kezéből a ruhadarabot és visszavonult az árnyékba. Legnagyobb meglepetésére, ahogy kimozdult a gyertya fényéből, ábrázata megváltozott. Nem az anyja volt, hanem valóban egy koldus! Az ifjú köpenyével a karján eltűnt a sötétben.
“Furcsa trükk,” mondta magában. Karjait mellére kulcsolva latolgatta bolondságát. “A végén még én fogok jól megfázni.”
Megszaporázva lépteit sietett célja felé. Amint egy vendégfogadó eresze alatt haladt el, gyertyája fénye egy másik alakra vetődött, amint az az árokban vacogott. Előre tartva lámpását, elakadt a lélegzete. “Megbolondult az egész világ! Elin, fivérem, te részeg vagy?” Letéve lámpását, testvére karját vállára téve küszködött, hogy talpra állítsa. “Oh, én nem bírlak elcipelni!” Bezörgetett a vendégfogadó ajtaján. Egy mogorva arcú vénasszony válaszolt.
“A testvérem részeg, s attól tartok, hogy megfagy, amíg másokkal visszajövök érte. Behozhatnám addig?”
“Egy éjszaka áráért. Egy shilling.”
“Egy shilling?” Benyúlt a zsebébe. “Csak sixpencem van.”
Az asszony grimaszkodott egyet, s kezdte becsukni az ajtót.
“Várjon, a hátizsákom többet ér, mint egy shilling. És a nadrág benne vadonat új. Mind odaadom.”
Ránézett a hátizsákra és kinyújtott egy elaszott kezet.
Odaadta utolsó fillérjét hátizsákjával együtt.
“Hozd be!”
Lámpását kint hagyva a járda szélén, becipelte az embert. Amint gyöngéden lefektette a márványpadlóra észrevette, hogy ennek az arca is, mint a koldusé, elváltozott.
“Szóval a testvéred az, aki árkomat látogatja” - krákogott a vén satrafa.
“Bámulva az embert - “Ez, ... ez .... nem az én testvérem!” hebegte.
A nő rámeresztette a szemeit, aztán kituszkolta az ajtón.
Fillértelenül és fázva, végre elérte célját, nővére kivilágított otthonát. A ház ünnepiesen fel volt díszítve. Zene és kacagás hangja áradt ki az utcára. Amint belépett, nővére nagy örömmel üdvözölte.
“Testvérem” – kiáltotta -, “megjöttél!”
Hallván a kiáltást, anyja és fivére szaladtak, hogy üdvözöljék. Mikor végre egy kicsit lecsendesedtek, nővére végig nézte: “Fivérem, hol a köpenyed?”
“Igen,” szólalt meg a bátyja“, s hol van a hátizsákod?”
Elkomolyodva belenézett a csodálkozó szemekbe.
“Én ... én .... odaadtam családomnak.”
”Családodnak?” Csodálkozott el anyja. “Hát nem vagyunk mi mindannyian itt?”
Az ifjú nem válaszolt, csak lenézett a kialvó félben lévő karácsonyi gyertyára. “Az öreg mester az igazat szólta rólad. Drága voltál, - s a megértés mosolya lopódzott ajkaira - de értéked felmérhetetlen.”
“Mi ez a szójáték? Miféle öreg mester?” Visszagondolt az öreg gyertyakészítő mesterre és mosolygott. “Egy barát. Egy bölcs öreg ember, aki gyertyákat készít.
A nővére átkarolta. “Gyertyákat készít? Micsoda ostobaságokat fecsegsz. Hagyjuk ezt a játékot, gyerünk vacsorázni!”
Hívására a család körbeülte a bőségesen megterített ünnepi asztalt, s jóízűen falatozni kezdtek.
Mindenki boldogsága felett az ifjú szíve volt a legboldogabb. Mert ezen a szent estén egy nagy leckét tanult, amit a szívébe zárt: ha mi úgy nézünk mindent, ahogy azok igazából vannak, akkor rájövünk, hogy mind, a nagytól a kicsiig egy családba tartoznak. És ez az Igazság, ismerve az idők kezdetétől, legtisztábban látható a karácsony fényében.

TV Guide, 1996, November 30.,
Forditotta: JUH

A baptista értelmiség küldetése

 Baptista értelmiségi konferencián vett részt gyülekezetünk hat tagja november 14-én, melyet a Rákoscsabai Baptista Gyülekezet szervezett, immár második alkalommal.
Van-e létjogosultsága, értelme, célja baptista értelmiségi konferenciának ma, itt Magyarországon?
Nem érzi-e majd a résztvevők egy csoportja, illetőleg a baptista közösség egy része, hogy rajta kívül, esetleg fölötte szerveződik egy csoport, amivel szemben fenntartások fogalmazódhatnak, vagy fogalmazódnak meg?
Értelmiségi szerveződés a cél, vagy a misszió? Célszerű-e a fogalompár szembeállítása?
Ezeket a kérdéseket ifj. László Gábor rákoscsabai lelkipásztor tv. fogalmazta meg a konferencia bevezetőjében.
A program keretében Minőség és populizmus az egyházzenei életben címmel Beharka Pál testvér tartott előadást a baptista hívő életről. A rendszerváltás előtti években megélt, és napjainkban szerzett élményei alapján Dr. Meláth Ferenc és Dr. Fekete László testvérek tettek bizonyságot.
A gyülekezetben betöltött értelmiségi szerepről Hegyi András lelkipásztor tartott előadást, Dr. Hajreczki Kornél, Szirtes András, Újváriné Szabó Anikó, Ferenczi Andrea, Jobbágy István testvérek, mint felkért hozzászólók a gyülekezetben, egyházban és a társadalomban végzett értelmiségi szolgálatról, küldetésről beszéltek.
A napot zenei koncertek színesítették, és a résztvevők hozzászólásaira, észrevételeire is sor került.
Több szekció szerveződött: szociológiai, mentálhigiénés, műszaki, pedagógiai, orvos-egészségügyi, művészeti etikai fórum.
A konferencián elhangzottak alapján vajon öröm, vagy próbatétel baptista közösségben ma értelmiséginek lenni? Hogyan fogadja a közösség a nehezen megfogalmazható, vagy nehezen megválaszolható kérdések feltevését? Mi igényel nagyobb biztonságot, elhivatottságot: a kérdések megfogalmazása, feltevése, vagy azok megválaszolása?
A Szentlélek segítségét, vezetését kérve kell a hétköznapokban és a konferencián megfogalmazott kérdésekre a válaszokat együtt keresni, a feladatokat, tennivalókat együtt elvégezni, hogy küldetésünket mindannyian betölthessük.
Áldás érkezik munkánkra, ha a JÓT JÓL végezzük.
Közben adódhatnak nehézségek, de ne csüggedjünk:
“mivel tudjuk, hogy a háborúság állhatatosságot szül, az állhatatosság pedig próbatételt; a próbatétel pedig reménységet; a reménység pedig nem szégyenít meg, mert az Isten szeretete kiáradt a szívünkbe a nekünk adatott Szentlélek által.” (Róm. 5, 3-5.)

KiKá 
  Rövid beszámoló
a Minden Korosztály Bibliai Közössége Tanítói Konferenciájáról
 
(1998. november 21.)

A konferenciai alkalom Csiszár István lelkipásztor tv. buzdításával kezdődött. I. Tim. 4:13-16. alapján. Legyen gondod a tanításra! Szánd oda magad, add oda időd egy részét a felkészülésre, hogy tiszta igei tanítást nyújthass.
ifj. Mészáros Kálmán lelkipásztor tv. előadása fontos eligazítást adott. – Töltsünk sok időt Isten közelségében, hogy átvehessük az Igét, amit tovább kell adnunk. Tűzzünk ki hitbéli célokat! “Kérjetek nagy dolgokat Istentől, TEGYÉL nagy dolgokat Istenért!” – idézte Villiam Carey fontos tanácsát.
Jó, ha megvizsgáljuk önmagunkat, szolgálatunkat. Milyen vezető vagyok? – A jó vezető, tanító fejlődőképes. Igei ismerete növekszik, gazdagodik. Képzéseken, tanfolyamokon vesz részt. Tanítása érthető. A csoportjában lévőket mozgásba hozza és mozgásban tartja. Érzékeli a problémákat. Együttérzéssel kezeli azokat, akik között szolgál. A bibliai ismeret közlésében a csoport tagjai választ kapjanak a mindennapi élet kérdéseire. Tanítása ne legyen erőszakosan meggyőző, fenyegető, de mondja meg az igazat. Figyeljen arra, hogy csoportjában jó legyen a légkör, vonzó, barátságos, kész legyen szeretetét kifejezni mindenki iránt. Neveljen munkatársakat maga mellé. – A tanítónak és a gyülekezetnek is fontos küldetése, hogy teljesítse Krisztus missziós parancsát (Máté 28:19-20.).
Imádkozzunk és munkálkodjunk azon, hogy gyülekezetünk lelkileg növekedő, eleven, élő legyen, sok elveszettet Krisztushoz vezessen.
Két bizonyságtétel hangzott el:

  1. Egy éve tértem meg a világból – mondta a felszólaló testvér. Elmondta megtapasztalásait a gyülekezet légköréről. Hogyan fogadták, foglalkoztak, törődtek vele. Fontos, hogy észrevegyük a látogatókat. Fogadjuk szeretettel őket. Beszélgessünk azokkal, akik körülöttünk ülnek.
  2. A második bizonyságtevő szomorú tényként mondta el, hogy az újjászületettek 90 %-a nem vezet másokat Jézushoz. Nem érezzük szükségét a lélekmentésnek. Változzunk meg. Éljünk teljesen odaszánt, hiteles hívő életet.
Dr. Bob Zbinden lelkipásztor tv. beszélt arról, hogy a Bibliát tanulmányozó csoport fontos célja legyen másokat elhozni, hívogatni. Legyen ott egy “üres szék”, amely jelképesen mindig erre buzdítson. Várjuk minden alkalommal a csoport tagjait, de várunk mindig idegeneket, kívülállókat is.
Ezután két csoportra osztódtunk.
A csoportomban, melyet Csiszár tv. vezetett, arról beszélgettünk, hogy miként lehet eredményesebb a szolgálatunk. Ötletek, gyakorlati tanácsok hangzottak el.
Együttlétünket színesítette, frissítette az éneklés, énektanulás és a vendégszeretet megnyilatkozása. Végül imádságban megköszöntük Istennek a nap folyamán kapott igei tanításokat és könyörögtünk, hogy áldás lehessen szolgálatunk kinek-kinek a maga helyén.
Egy résztvevő

Mi van a “Rablóval”?

 
Bibliaóra után kedves testvéremmel sétáltunk a buszmegálló felé. Testvérem, emlékezve a tavaly karácsony környéki állapotomra, őszinte kíváncsisággal kérdezte, hogy végül is mi van a rablóval? (A szélhámos szomszédomat értette ezalatt, aki hazugsággal, hitegetéssel kifosztott.) Mit csinált a rendőrség és, hogy jelentkezett-e az én kedves rablószomszédom?

Nagyon örültem a kérdésnek és már kezdtem is mondani, hogy a döbbenetből való eszmélés után már tavaly az volt az első gondolatom, hogy hálával tartozom az ÚRNAK, mert nem a rabló, hanem csak az áldozat vagyok. Meg, hogy mennyi, de mennyi helyen van tanítás a Bibliában, hogy kiktől és miktől óvakodjunk és kerüljünk bármilyen kapcsolatot és hogy ….

Én akartam és csakis én, és még világi szemmel nézve is hamis úton próbáltam a jót. Nagy árat fizettem, pedig csak az ÚRTÓL kellett volna kérni! Akkor már bizonyosan mondhattam, hogy “meg fogjátok látni, hogy hol van” karácsonykor egy fillér nélkül kifosztva már tudtam a leckét (tanítást). Bizony, hogy amit egész életemben ÉN akartam, semmisem sikerült. Se jóakarattal, sem erővel, sem furfanggal. Tudtam már, hogy le kell vetkőzni, vagy össze kell törni az ÉN-t és mert nem tettem meg ÉN, megtette az ÚR, végtelen kegyelemmel és fölfoghatatlan bölcsességgel. A fájdalomhoz képest a… Tudod milyen pirinyó összeg egymillió forint? Az egész világ nekünk van teremtve, csak el kell fogadni. Pontosan lehet tudni, hogy a pénzből még több narkót vett, még többet költött paráznaságra és még jobban járja halálos önpusztító táncát, amihez a sátán szolgáltatja a zenét. Tudod Testvérem, sajnálatosan sokan vannak a hozzá hasonlók. A tanulságot már nem tudtuk kimondani.
Kedves Testvéreim! Ha van számotokra a leírtakból tanulság, igyekezzetek minél többször és több helyen elmondani és akkor….
 Farkas Gábor
 

Szívembe zárom emlékedet

 

Sokféle fertőzéstől, betegségtől sokszor életre szóló védelmet biztosít a csecsemőkorban tápláló anyatej.
Ilyen védelmem, bölcsőm volt a pesterzsébeti gyülekezet.
Hálás szívvel köszönöm szüleimnek, hogy az ő hűségük révén én egy imádkozó gyülekezetbe születtem.
Hálás vagyok a jó Istennek, hogy boldog gyermekkorom volt, és gyermek-lelkületem növekedéséhez nagyban hozzájárult a gyermek bibliaköri foglalkozás.
Tisztelettel emlékezem tanítóimra, Holman bácsira és Polányi bácsira, akik örömmel és türelemmel foglalkoztak velünk. Figyelmes érdeklődésünk jutalma volt az apró csoki, cukorka, mialatt együtt énekeltük: “A tanítás véget ért már…” kezdetű éneket.
Bakfis korom legnehezebb időszakában maradandó emlék marad bennem, amikor Laczkovszki bácsi imádkozott értem otthonunkban, szüleim körében. Ekkor éreztem az ő egészséges aggódásukat értem, fontos volt számukra további életem kibontakozása.
Hálás vagyok szüleimért, akik énekkel, zenével, imádságos szívvel dicsérik Istent.
Gyermekkoromban néhány évig nagyon kis lakásban éltünk a Ferenc utcai imaháztól nem messze. A szobánkat nagysága miatt szinte betöltötte a zongoránk, de minden helyszűkét kárpótolt, hogy folyton hallottam a zeneszót apukámtól, aki mellett anyukám mindig énekelte a játszott énekeket.
Így én is megtapasztalhattam, milyen jó dicsérni Őt énekkel, zeneszóval, azzal az ajándékkal, amit Tőle kaptunk.
Leginkább így tudom kifejezni hálámat, kérésemet és bűneim megvallását.
Magammal szeretném vinni azokat a zenei élményeket, amelyeket az erzsébeti énekkarban megtapasztaltam.
Nagy élmény volt számomra, hogy húgommal együtt dolgozhattam, készülhettem a szolgálatokra magam és társaim lelki épülésére.
Ma is így érzem, ez a legszebb szolgálat. Akit a legjobban szeretünk, annak adjuk a legszebbet.
Édesanyánknak a legszebb virágot, a betegnek a legszebb gyümölcsöt, testvéreinknek a legfőbb szeretetet – Istennek a legszebb éneket, a bennünk lévő legnagyobb igyekezet szerinti szolgálatot. Nem azt, amire éppen idő, kedv, indíttatás adódik, hanem annál többet, a teljesség igényével végzett szolgálatot.
Szüleink is ezen munkálkodtak, amikor nagy figyelemmel, támogatásukkal bíztattak a szükséges tanulmányaink végzésében sok éven keresztül húgommal együtt.
Tisztelettel gondolok Horváth Laci bácsira is, aki jó zenepedagógiával, igényességgel dolgozott az énekkarral.
Hálát adok Szűcs Józsi bácsiért, aki eszköz volt abban, hogy dönteni tudtam Jézus Krisztus mellett.
Sok szép emléket viszek magammal, és szeretnék beépülni a rákoscsabai gyülekezetbe, ahová baráti szálak fűznek évek óta.
Manapság nagyon nehéz olyan életet élni, hogy ne legyen hatással a világi durva természet, irigység, képmutatás. Nagyon könnyen elhidegülnek az emberek egymástól, pedig nem ilyen példával kell elöljárni a gyülekezeten kívül, de belül sem.
Kívánom, hogy a pesterzsébeti gyülekezet minden tagja elmondhassa – velem együtt – a következő ének szövegét:
“Ha sóvá lesz az életem, úgy ízesül a világ,
Megérzik majd az emberek az Úr Jézus irgalmát.”

Szeretettel:
Halászné Gyarmati Ildikó

Derűs percek
 

        Hogyan hagyta el Sünike az óráját…
         …Sünike csak ment, mendegélt, az órája pedig egyszer csak megállt.

Hány elefánt fér be egy Trabantba?
Négy. Kettő előre, kettő hátra.

Honnan tudni, hogy az elefántok moziba mentek?
Ott áll a Trabantjuk a mozi előtt.

Juszuf az utcán sétálgatva meglátja a szomszédot, aki szőnyeget rázza az ablakban, és felszól neki:
- Mi van, Ali? Nem indul?


Kell-e nekünk az úrvacsora?
 
(Lukács 14: 16-24.)

 
Nem értem meg a hivatalosak magatartását. Királyi menyegző ritkán van, oda nem hívnak meg akárkit.
Azt sem értem meg, amivel igazolni próbálják magatartásukat. Nem ok az, csak ürügy a távolmaradásra! Egyszerűen nem akarnak elmenni a menyegzőre, s ezt próbálják ügyetlenül magyarázni.
Így nem értem meg azokat sem, akik nem akarnak úrvacsorához járulni, s ezt mindenképpen igazolni szeretnék.

  1. A beteg lelkület így próbál okoskodni:
  1. “Nem érzem hiányát.” Nagy baj ez, mert Jézus érezte! Megfagyás előtt sem szokták érezni a veszedelmet. A kórházban azok nem éreznek, akiket elaltatnak.
  2. “Azok sem jobbak, akik úrvacsoráznak.” Lehet, hogy nem jobbak, de azok akarnak lenni. Lehet, hogy nem jobbak, de engedelmesebbek. Ám aki nem akar úrvacsorázni, az nem is akar engedelmesebb lenni. Pedig az égbe “külön” utak nem vezetnek!
  3. “Formaság az egész!” Forma is! De ez nem bűn, hiszen mindennek van formája. Ha a formát megtöltjük értékes tartalommal, nem lesz üres formaság az úrvacsora.

  4.  
    Az egészséges lelkület így válaszol: Kell az úrvacsora!
  5. Engedelmességünk bizonyítéka ez, hiszen az Úr Jézus hagyta meg annak gyakorlását. Az Ige szerint az engedelmesség jobb az áldozatnál.
  6. Készségünk igazolása. Készek vagyunk az úrvacsorát akadályozó okok megszüntetésére, a szükséges előkészület megtételére, szívünk megnyitására.
  7. Reménységünk jele. Még az úrvacsorázással sem értük el a célt, de már járunk a hozzá vezető úton.
  “Mit Jézus nyújt néked, fogadd örömmel!” (Hh. 515.)
                                                                                    Ne maradj el az úrvacsorától!
 
+ Békefi Pál

F a k a n á l
Gombás ponty

 Hozzávalók 4 személyre: 1 kg ponty, 20 dkg csiperkegomba, 1 sárgarépa, 1 hagyma, 1 dl száraz fehérbor, 7 dkg vaj, fél citrom leve, 1 tojássárgája, 2 dl tejföl, 1 csomó petrezselyem, só, őrölt bors.

 A megtisztított halat kifilézzük, s beirdaljuk. A fejét, a farkát és a gerinccsontot fél liter sós vízben a felaprított hagymával és sárgarépával megfőzzük, és leszűrjük. A halszeleteket vajjal kikent tűzálló tálba vagy tepsibe tesszük, ráöntjük a bort és a leszűrt hallét, majd sütőben mintegy 20 percig pároljuk. Ezalatt a maradék vajban megpároljuk a felszeletelt gombát, de úgy, hogy ropogós maradjon. A párolt gombát megsózzuk, megborsozzuk, belecsavarjuk a fél citrom levét, összekeverjük tejföllel és a tojás sárgájával, a halra öntjük, s még addig pároljuk (kb. 10-15 percig), míg a hal teljesen megpuhul. Egészben főzött, apró, vajas újkrumpli kívánkozik leginkább melléje, de adhatunk hozzá párolt rizst is.


Decemberi kérdések
  1. Egy híres apának melyik gonosz fia akadt fenn hajánál fogva egy tölgyfán?
  2. Ki mondta meg, hogy hány évig tart a babiloni fogság?
  3. Ki (vagy Mi) heverészett LÓTUSZFA alatt?
Leadási határidő: december 20.


SZERETET - SZOLGÁLAT
A Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet lapja
Felelős szerkesztő:
Nemeshegyi Zoltán
Szerkesztő:
Máté Dániel
Technikai szerkesztő:
Lesták Károly
Megjelenik havonta nyomtatva 250 példányban
Interneten: http://members.tripod.com./pbgy_3/
Következő lapzárta: 1999 december 24.