A legszentebb dolgokat is fenyegeti a megszokás veszélye. Ezért fontos
időnként kérdéseket feltenni ezekkel kapcsolatban is, noha úgy tűnhet,
hogy ez teljesen felesleges, ám aki megpróbál őszintén válaszolni rá, az
meg fogja tapasztalni, hogy mennyire hasznos. Mit jelent számunkra az úrvacsora?
A hónap első vasár-napját? A szokásosnál hosszabb istentiszteletet? Unalmas
vagy viharos gyülekezeti tanácskozások előhírnökét? Olykor talán ezt is.
Valójában azonban ennél sok-kal többet. Próbáljuk meg sorra venni.
SZEMBENÉZÉS ÖNMAGUNKKAL.
- Rohanó életünkben nagyon kevés a csendesség. Nincs idő az elmélkedésre.
Nincs idő arra, hogy a külső kényszerítő körülmények nyomása alól felszabadulva
nézhessünk szembe önmagunkkal. Nincs alkalom arra, hogy tárgyilagosan vizsgáljuk
meg magunkat, tetteinket, vágyainkat, terveinket. Noha tudjuk, hogy az
em-bernek erre naponként szüksége lenne, még hívő emberek sem mindig végzik
el ezt a naponkénti „mosakodást”, lelki tisztálkodást. Így gyülekezhet
rajtunk a mun-ka szennye, a környezet hatása, saját elrendezetlen dolgaink
átkos terhe.
Az úrvacsora alkalmával szembekerülünk valódi önmagunkkal. Ha a beszennyeződött
ember elé tükröt tartunk, szavak nélkül is tudja, hogy mi a teendője. Ilyen-kor
tükör lehet lelki értelemben a napi igeolvasás, a heti több alkalommal
hallgatott igehirdetés, de ilyenkor tükör a rendszeres úrvacsoravétel is,
melynek látha-tatlan felirata: „Vizsgálja meg az ember magát!” A megvizsgálás
azonban még nem megtisztulás, éppen ezért ennek már az úrvacsorára készülés
közben meg kell történnie, hogy az emlékjegyek vétele már rendezett körülmények
között mehessen végbe.
AZ ÚRVACSORA EMLÉKEZÉST IS JELENT SZÁMUNKRA. – Emlékezést bűneinkre,
szövetségrontásunkra. Arra, hogy az adott szavunkat mennyire szegtük meg
bemerítésünk vagy legutóbbi úrvacsorázásunk óta. Ez az emlékezés méltán
tölt el bennünket szomorúsággal, de ez szent szomorúság, melyre igaz az
Ige kijelentése: „az Isten szerinti szomorúság megbánhatatlan megtérést
szerez az üdvösségre” (2Kor. 7:10.). Emlékezünk ugyanakkor Isten hűségére
is. Ő hű volt ígéreteihez. Az erre való emlékezés bizakodással és örömmel
tölt el. Emlékezünk Jézus Krisztus szenvedésére, halálára, mely által nekünk
életet szerzett. A bűneinkre való emlékezés nem kellemes dolog. Bevallani
még nehezebb, de biztat bennünket Isten igéje: „Ha megvalljuk bűneinket,
hű és igaz ő: megbocsátja bűneinket, és megtisztít bennünket minden gonoszságtól”
(1Jn. 1:9.). Azért kell tehát emlékeznünk, hogy azután igazán felejthessünk.
Isten a háta mögé veti meg-bánt, megvallott bűneinket, s ezután mi is elfelejthetjük
azokat, hiszen többé nem emlékszik meg róla az Úr sem.
Emlékezünk egymás ellen elkövetett bűneinkre is, hogy egymással is
rendezhessük kapcsolatunkat. Ez is feltételezi az úrvacsora előtti előkészületet,
hiszen az úrvacsorai istentisztelet keretei között nem könnyű erre alkalmat
találni. Nem lehetetlen azonban. Volt rá példa, hogy valaki az igehirdetés,
vagy közös ének alatt ment oda testvéréhez, hogy bocsánatot kérjen tőle,
vagy a gyülekezet nyilvánossága előtt kért szót, nehogy méltatlan vendége
legyen az Úr asztalának. Az úrvacso-ravétel tehát a valóságos bocsánatkérés
és megbocsátás lehetőségét is nyújtja az együttes emlékezés és együttes
felejtés által.
AZ ÚRVACSORA AZ ÚJRAKEZDÉS LEHETŐSÉGÉT IS MEGADJA.
Mindennapi életünkben nagyon ritka, hogy valaki újra tiszta lappal
indulhat, ha egyszer bűnös volt. Ezért roppant nehéz a büntetésüket letöltött
elítéltek visszail-leszkedése is, mert az emberek nem felejtenek. A múltját
mindenkinek cipelnie kell magával. Ez a hétköznapi élet törvénye. Az emberek
megbélyegzik a bűnbe-esettet, s nem hisznek abban, hogy aki egyszer vétkezett,
az később becsületes lehet. E valóságos háttér mellett még csodálatosabb,
hogy az úrvacsorában, a meg-újított szövetségben átéljük a bocsánatot.
Isten újra megbízik bennünk, hűtlen szövetségeseiben. Komolyan veszi új
indulásunkat. Roppant erkölcsi tőkét jelent ez. Igazi erőforrást. „Igaz
leszek, mert van, ki bízik bennem” – vallja a megújult kegyelmet megtapasztalt
énekíró.
Az úrvacsora nem a búslakodás alkalma – noha igaz, megszomorodással
kezdődik -, hanem az örvendező hálaadás ünnepe, amikor átélhetjük, hogy
a rosszat is jóvá tudja tenni a Bárány Jézus vére. Az Istennel és emberekkel
rendezett kapcsolat végtelen boldogsággal tölt el, és arra képesít, hogy
minden embert szeressünk. Az úrvacsorában magunkhoz vett kenyér és bor
valódi erőt ad a hétköznapok harcaihoz és a megszentelt élethez. Megadja
azt a kegyelmet és derűlátást, hogy ké-pesek legyünk vesztesen is újra
kezdeni.
Nemeshegyi Zoltán
Máté Vince presbiter tv. halála nemcsak a családnak, rokonoknak okozott
fájdalmat, elköltözése gyászt, személye hiányt jelentett a gyülekezetnek,
elöljáróknak egyaránt.
Élete példamutató volt mind testi egészségének birtokában, mind egyre
súlyosbodó, hosszantartó, szenvedésekkel járó betegségében is.1950-ben
jött az erzsébeti gyülekezetbe az újpesti gyülekezetből – Újpesten folytatta
főiskolai tanulmányait – és ott merítkezett be 18 éves korában Haraszti
Sándor tv. által (1947. december 14-én).
Pesterzsébeten hamarosan bekapcsolódott a gyülekezeti munkába. Akkor
a vasárnapi istentiszteletek után „vasárnapi iskola”
keretében különböző korcsoportok szerint bibliakörök működtek. Ezen
belül a fiatalok részére „fiúkör”, melynek rövidesen vezetője lett.
A gyülekezet értékelte aktivitását és 1960. január 11-i tanácskozáson
elöljáróvá választották.
1974. február 17-én a gyülekezet elismerve intenzív és lelkiismeretes
munkáját, diakónussá választotta.
Már, mint elöljáró, de később mint diakónus is végezte az imaóra vezetők
szolgálatainak beosztását. Ez azzal a feladattal is járt, hogy neki minden
vasárnapi – és akkor még a csütörtökire is – fel kellett készülni, mert
ha a kijelölt imaóra-vezető valami oknál fogva nem tudott megjelenni, helyette
neki kellett felállni és az imaóra vezetői szolgálatot ellátni. Nem kis
feladatot és elfoglaltságot jelentett ez az állandó felkészülés. Ő az a
típus volt, aki készületlenül soha nem állt a gyüle-kezet elé, bármilyen
szolgálatot végzett.
Ez a lelkiismeretes felkészülés jellemző volt az elöljárósági tanácskozásokon
tanúsított magatartására is. Nem volt olyan elöljárósági tanácskozás, amelyen
véle-ményt nem nyilvánított. Hozzászólását az alapos igeismeret, az igének
a gyakorlati életben történő alkalmazása, a gyülekezeti ügyek intézésének
a Szentlélek ve-zetésének érvényesítését tartotta irányadónak.
1983-ban – váratlanul – súlyos beteg lett. Állandó, rendszeres – heti
többszörös - dialízis kezelésre szorult.
Szolgálatait betegen is a legnagyobb lelkiismeretességgel, hűséggel
végezte. Betegsége az évek során súlyosbodott, de példamutató magatartását,
igyekezetét és hűségét a gyülekezet méltányolta és 1990. június 03-án presbiterré
választotta.
Az új imaház és lp. lakás építkezése során szakmai ismereteivel, tapasztalataival,
észrevételeivel sokat segített, sok hasznos tanáccsal szolgált.
1956-ban a gyülekezetből többen elköltöztek. Így az Udvarhelyi család,
Győri Jenőék, de maga a lelkipásztor Cserepka János tv. is.
Velük a kapcsolatot levélben, telefonon állandóan tartotta. Összekötő
kapocs volt a gyülekezet és közöttük. Talán ennek is köszönhető, ez a kapcsolat
indíthatta ezeket a tv-eket arra, hogy építkezésünket rendszeresen, olykor
nagyobb összegekkel is segítették.
Feltétlenül s külön meg kell említenem, ahogy hosszantartó, különösen
az utóbbi években sok szenvedéssel, súlyos testi fájdalmakkal járó, egyre
rosszabbodó be-tegségét viselte.
Hitben nem gyengült meg. Bizonyságtevő magatartása misszió volt, mind
betegtársai, mind a kezelő orvosok számára. Azt, hogy ez a hosszantartó
súlyos beteg-séggel terhelt élet milyen és mennyi gyümölcsöt termett, csak
az Úr tudja, akit nagyon szeretett, akinek egész életében hűséggel szolgált,
akinek kegyelméről, sze-retetéről, amíg ajka végleg el nem némult, nem
szűnt meg bizonyságot tenni.
Akik a temetésén részt vettünk, mindenki számára megrendítő volt a
sírnál búcsú imájában szolga Tőkés Sándor evangélikus lelkész megható bizonyságtétele.
Elmondta, hogy a kórházban ismerte meg „Vince bácsit” akkor, mikor ő még
nem volt Isten gyermeke. Ő is dialízis kezelésre járt – időközben vesét
kapott – Er-délyből jött, nem volt szállása és 8 hónapig „Vince bácsiéknál”
lakott. Vele jött el a ferenc utcai imaházba, ott ismerte meg az Úrjézust,
ott ismerte fel elesett álla-potát, ott tért meg és határozta el, hogy
életét odaszenteli az Úr szolgálatába.
A bevezetőben említett igeszakasz felhívása: Megemlékezés - Követés.
Máté Vince testvérünk földi élete mind a kettő betöltésére teljességgel
méltó.
Maróthi János
Presbiter
Nemcsak szexuálisan túlforrósodva lehet csalni és megcsalatni, hanem
hidegen is. Ám ez ugyanúgy veszélyezteti a párkapcsolatot, mint a „félrelépés”.
A hideg csalások kategóriájában tartozik a „dugi-pénz”, amiről már szóltam
(amikor a te pénzedből, meg az én pénzemből nem lesz mi pénzünk). A másik:
mikor a házas-felek „linkségükkel” veszélyeztetik párkapcsolatukat. (Így
nevezte valaki.)
Konfabulálás (kóros mesélés), füllentés, hazudozás is tönkreteheti
a házasságot. Sok szenvedő fél már az ellenkezőjét sem hiszi annak, amit
a párja be akar neki „adagolni”. Sok házasfél szenved társa már-már kóros
személyiség- és jellemtorzulásától. (Ennek eredete rendszerint a gyermekkorba
nyúlik vissza; rossz szülői modellekben, vagy a gyermekkori fantáziálást
a serdülőkorban sem elég komolyan vevő, és időben helyre nem igazító nevelésben
gyökerezhet.) – Valóban hosz-szútűrő szeretet kell az ilyen házastárs elviseléséhez.
Egyébként többnyire aranyosan hazudozók és kedveskedők, bohémek és „nagydumások”,
mindent meg- és kimagyarázók, szórakoztató alakok, csak éppen számítani
és építeni nem lehet rájuk. Ha a férfi ilyen, a nőnek kell a „családfőnek”
lenni. Ha a nő az illető (rend-szerint hysteroid típus), a férfinek kell,
hogy hallatlan tűrőképessége legyen; ha a szenvedő fél nem tud Jézus tanácsa
szerint hetvenszer-hétszer is megbocsátani (Mt. 18:22), előbb-utóbbi felmorzsolódik
a házasságuk. A „linkeskedésről” és kóros hazudozásról nem láttam még senkit
leszokni. De akármilyen hihetetlennek hangzik is: megérteni – igen.
A lustaság és tunyaság is hideg csalássá lehet. Különös ellentmondása
korunknak, hogy sok fiatal férj elvárja, hogy felesége is dolgozzék (többnyire
szükség van a két keresetre), de a „modern” férfiak nagyapjuk pátriárkális
pasaságával ülnek munkavégeztével pizsamában – ha nem is búboskemence,
de – a televízió előtt, s ugyancsak a munkából háztartásába beeső és a
gyerekszobából kieső feleségüktől elvárják, hogy a ropit meg a sörüket
fotelükhöz vigyék. Ez a nappal haladó, este konzervatív életforma – házasságfagyasztó.
Egy – otthon – ilyen hasadt életformát látó ifjú kintfelejtette magát
Amerikában. Ottani nőt vett feleségül, aki helybeli módi szerint, a konyhában
férje köré kanya-rította (volna) a törölgető kötényt, de az ledobta, mondván,
ez nem magyar emberhez méltó.
Később, mikor megkapta az amerikai állampolgárságot, a felesége még
aznap elibekötötte: „Most már nem esik csorba a magyar méltőságodon” –
megjegyzéssel. Szerencsére vannak valóban modern magyar fiatalok, akik
a konyhában, a mosógép mellett, a porszívó előtt is helytállnak, nem csalják
meg részvét-lenül és hide-gen, ridegen feleségüket. Egymás terhét hordozva
teljesítik a Krisztus törvényét (Gal. 6:2).
Igaz, akad olyan feleség, akinek az az álláspontja: Nekem úgy segítsen
a férjem, hogy nagyon szeressen, s akkor fele idő alatt kétannyit végzek.
És akad férj, aki olyan melegen szereti a feleségét, hogy kétannyit dolgozik,
csak azért, hogy az otthon maradhasson anyának és feleségnek. A hideg csalásnak
– a meleg szeretet az ellenpólusa.
Egy presbiter férj egyszer – hívő felesége jelenlétében – lelkipásztoruk
segítségét kérte, mert úgy vette észre, hogy felesége levert, szomorú,
kedvetlen, nem szíve-sen olvassa vele a napi Igét, vagy nem imádkozik utána.
Valami lelki törés lehet köztük. – Mire a feleség: A múltkor a szobalétra
szétesett, nekidőlt az ablaknak és az betört. Hetek óta rimánkodom a férjemnek,
javítsa meg a létrát, és üvegeztesse be az ablakot, de ő helyette imádkozni
akar velem.
Igen gyakran így festenek a „lelki törések”.
Tüstént rendbe jönne minden, ha komolyan vennénk a Prédikátor könyvéből:
„Mindennek megvan a maga ideje” (3-ik rész). Az imádkozásnak és az üvegezésnek
is.
Odáig is „fejlődhet” a tunyaság, hogy valaki teljesen megreked lelki-szellemi
fejlődésében, s utolsó iskolai bizonyítványa óta egyfolytában felejt. Sokszor
tanúi lehetünk gyors, elsietett válásnak, amely mögött az a tudattalan
rugó, hogy a házasfelek minden szinten megálltak, s ráuntak egymás megszokott
megszokásaira, mozdulataira, vicceire, szóhasználatára, „lemezeire”, baráti
körére, pizsamájára, kölnijére. Sorolhatnám. Mi a legolcsóbb megoldás?
A válás és új szerelem, ahol egy ideig minden régi szellemeskedést el lehet
sütni, amíg telik az egyre porosodó kelléktárból, s az újság ingerével
hat az új partnerre. Ha az is ásítozni kezd, újra új házasságot lehet kötni.
Hideg elszántsággal. Nekünk mit tanácsol az apostol? „…növekedjetek a kegyelemben
és … Jézus … ismeretében” (2Pt. 3:18). Különös, de igaz: a kegyelem lelki-szellemi
növekedésre is serkentő erő.
Gyökössy Endre
Az új imaház szerkezetileg más elrendezése egészen új feladatokat ró
az ajtónállói szolgálat betöltőire. Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy
az újba és nagyobba több látogató jön be és mivel az imatérben a padok
elrendezése nem szokványos és egyből nem áttekinthető, ezért sokkal nagyobb
figyelemmel kell a vendégeket és látogatókat segíteni, hogy ülőhelyet találjanak.
A karzat is új feladatokat ad. Nehezíti még a helyzetet, hogy három helyen
van ruhatár az épületben rendszere-sítve. A mellékhelyiségek alagsori elhelyezése
a számunkra ismeretlen látogatók mozgásával külön feladatot jelent.
Az utóbbi alkalmak eseményei arra hívták fel a figyelmünket, hogy bár
hívők vagyunk, de nem lehetünk feltétel nélkül jóhiszeműek. Sajnos a múltban
is voltak ennek kézzelfogható tapasztalatai, de azóta a bűn és a gonoszság
még jobban elhatalmasodott. Fokozott figyelemre és több testvér összehangolt
munkájára van szükség, hogy ez a szolgálat mindenki megelégedésére és anyagi
értékeik megőrzésére irányuló legyen. Ennek érdekében szükségesnek látszik
új megoldások ke-resése.
A bejáratnál, a földszinten minimum két testvérnek kell tartózkodnia,
állandó rálátással a ruhatárra. A karzatnál ugyanígy szükséges a felügyelet
és ha valakit a helyére kell kísérni, itt is a másik testvérnek kell a
ruhatárat szemmel tartania. A jó rend érdekében szükségesnek látszanék
kialakítani azt a jó gyakorlatot is, hogy a későn érkezők és a kisgyermekes
szülők részére az utolsó padokat szabadon hagynánk. Ezzel megkönnyítenénk
az ajtónálló testvérek szolgálatát. Ezúton is kér-jük a kedves testvéreket,
hogy ülési szokásaikon szíveskedjenek változtatni, és ha erre kérik őket
a szolgálattal megbízott testvérek, nekik szíveskedjenek szót fo-gadni.
Jó lenne, ha a padokat elölről kezdenénk meg feltölteni és addig, míg a
földszint nem telt meg, a karzatot nem vennénk igénybe. Az imaházban a
jó rend kialakításáért és értékeink védelméért mindnyájan felelősök vagyunk,
de elsősorban az ezzel megbízott testvérek tartoznak szolgálatuk maradék
nélküli ellátásával. Az ajtónállók szolgálatának megszervezésével az elöljárók
Lesták Károly testvért bízták meg, természetesen az eddig szolgálatot teljesítő
testvérekre is számítva. A szolgálattal megbízott testvérek tartoznak akadályoztatás,
betegség esetén Lesták testvér felé jelzéssel élni. Az ajtónálló testvéreket
kérjük, hogy bár néha szél-malomharcnak tűnik a bevett gyakor
latok megváltoztatására rábírni a testvéreket, de a jó rend érdekében,
vállalják fel ezt a harcot a rossz beidegződésekkel szemben.
Laczkovszki János
Az egy évre tervezett verseny véget ért. A résztvevőkkel együtt arról
tehetek bizonyságot, hogy sokat tanultunk az elmúlt egy év alatt.
Tizenhárman vettek részt a Biblia-lapozgatásban. Tizenketten a mi gyülekezetünkből,
egy testvérnő Tahiból. Négyen minden forduló kérdéseire válaszoltak. Talán
természetes, hogy a legtöbb pontot ők gyűjtötték.
Az Úr áldja meg minden résztvevő testvér lelkesedését, munkáját.
„Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem
áll, és csúfolódók székében nem ül;
Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik
éjjel és nappal.” (Zsolt. 1:1-2.)
A verseny helyezettjei:
1. Surányi Pál Istvánné
2. Bartha Dezsőné
3. Surányi Pálné és Pál
4. Varsóciné Dr. Sipos Emese
További résztvevők:
Császár Sándor
Deme Károly
Fonyódi Eszter
Horváth Zoltán
Kovács Imre
Marton Sándorné (Tahi)
Surányi Péter
Szabó István
Zentai László testvérek.
Mindannyiuknak köszönet a részvételért.
Máté Dániel
Október 20-án délután, néhány régi ismerős és meghívott jelenlétében két facsemetét ültetett a szolgáltatóházban lévő fodrászüzlet előtt Szentgyörgyi János, az egykori kiskőrösi kertész. János bácsi e napon ünnepelte 75-ik születésnapját s ebből az alkalomból leutazott Budapestről Kiskőrösre, hogy elültesse az utókornak árnyat adó két gesztenyefát. Barkóczi Ferenc polgármester köszöntötte a korát meghazudtolóan fiatalos kertészt, aki ma is szeretettel emlékezik a városban eltöltött évtizedekre.
Szentgyörgyi János Kiskőrösön született és általános iskolába is itt
járt. Korán megismerkedett a mezőgazdasági munkákkal, s ezek közül a kertészkedés
érdekelte leginkább. Kecskeméten ismerkedett meg a szakma alapjaival, majd
1943-ban a kiskunhalasi kertészképző iskolába került. Nem sokáig, mert
1944-ben behívták katonának. Dániában esett hadifogságba, de szerencsétlenségére
a tartózkodási helyéül szolgáló szigetet orosz csapatok szállták meg, s
ő a rosszemlékű oroszor-szági hadifogolytáborba került. 1947-ben jött haza
Kiskőrösre, s első útja a templomba vezetett, hogy hálaimát mondjon a túlélésért.
1948-ban kiváló eredménnyel befejezte a korábban megkezdett kertésziskolát,
majd úgy döntött, hogy a számos lehetőség közül szülővárosát választja,
s itt kezdi meg a szakmai munkát. Ő volt Kiskörös első kertésze, s szaktudását
megosztotta az iskolák érdeklődő tanulóval is. Tanította a Petőfi iskola
ifjú kertészeit, Pokornyi tanár úrral üvegházat építet-tek, gyümölcsfákat
ültettek az egykori Vásártéri iskolában, s kertészetében gyakori vendégek
voltak a Gimnázium kertész szakkörében tagjai. Jani bácsi elmondta, hogy
közel 2000 facsemetét adott a városnak ingyen, vagy
jutányos áron, s Ő parkosítatta a Petőfi szülőház melletti Petrovics
utcát. Az egykori sáros utcácskából sétáló utcát alakítottak ki az elültetett
fákkal, cserjékkel. Meskó tanító úrral pedig hársfákat ültettek az evangélikus
temetőben.
Szentgyörgyi János 35 évvel ezelőtt költözött Budapestre, akkor sajátították
ki kertjét, amelyen nem sokkal azután felépült a víztorony. Amikor megszüntette
ker-tészetét, nem gondolt arra, hogy e tisztes kort megélve valaha még
fát ültethet szülővárosában.
Részlet a "kis KŐRÖSI" helyi lap
1998. október 23. számából S.L.
Sok szeretettel köszöntelek Kanadából téged, szeretteidet és a nagy
családot, a gyülekezetet.
Az Úr iránti hálával köszönjük, hogy megadatott a rövid, de meleg találkozás
lehetősége Erzsébeten. Köszönjük a meghívást és azt a megértő és gondos
szeretetet, amivel körülvettetek.
Nagyon fáradtan értünk hozzátok, s még a televíziósok korai jelentkezése
is zavarólag hatott, de veletek lehettünk az Úr házában és sok kedves testvérrel
kezet foghattunk.
Akik Erzsébeten még emlékeikben tartanak, az együtt elvett áldások
és gyakran nehéz napok összeforrasztó napjait hordják a szívükben.
Tetszett Istennek, hogy a hűséget és odaszánt kezetek munkáját megáldja,
aminek a gyönyörű templom és központi épületek a bizonyítéka.
Nagy ajándék volt látni saját szemeinkkel, amit az Úr veletek tett.
Azon az estén volt alkalmunk találkozni azzal a jegyespárral, akik a Kárpátaljára
készültek misszió munkába. Említetted akkor Zoltán testvérem, hogy az erzsébeti
gyülekezetnek van missziós pénztára. Ebbe a pénztárba küldjük ezt az 50.000
forint értékű pénzes utalványt külmisszióra. Köszönjük, hogy továbbítod.
Talán még jó lenne elmondanom, hogy miért késett ilyen sokat első levelünk
az otthonlét után. Én csak éppen hogy valahogy hazaértem az Úr különös
kegyelmé-ből. A kimerülés és az útközben összeszedett vírusbetegség nagyon
lerongyolt fizikailag. A cukorbetegség teljesen kontrolt veszített és már
a vesém volt veszély-ben. Később egy befertőződött lábfekély miatt a lábam
elvesztése is kilátásban volt. Hála érte Istennek, az utolsó 9 napban csodálatosan
megfordult az állapotom. Mindezek ellenére áldom az Urat a magyarországi
és erdélyi útért. Az Úr útjai csodálatosak és megbánhatatlanok. Áldott
karácsonyt és egy nagyon boldog újesz-tendőt kívánunk mindnyájatoknak:
Meleg baráti és testvéri öleléssel:
János bátyja és Margitka
Temetések: