1999. MÁRCIUS                      SZERETET-SZOLGÁLAT                       ÚJ FOLYAM 75.SZÁM


 
Az Úr Jézus bevonulása
János 12:12-19.

  A váradalom a Messiás után mélyen gyökerezett az emberekben, és amíg élték nyomasztó életüket a római megszállás alatt, öntudatlan néztek az Olajfák hegye felé, mert onnan várták a Szabadító jövetelét. Csakhogy ez a várakozás inkább valami álomhoz vagy meséhez hasonlított mindennapi életükben.
A hír, amely az Úr Jézus messiási tetteiről szólt, bejárta Galileán kívül Júdeát is, és amikor Ő már tudta, hogy az Ő ideje közel van, elküldte tanítványait, hozzanak neki egy kis szamarat…
A csaták győztesei fehér lovon képzelhetők el, az a diadalmas bevonulás. Vajon ki értette meg abban az időben – és vajon ki érti meg ma? -, hogy Ő anélkül volt győzedelmes mindenen, hogy igényelte volna a világ szerinti külsőségeket.
Csatába nem ment senki szamár hátán, a szamár terhet hordott, kitartóan és alázatosan…
Látszott már Jeruzsálem, a napfényes háztetők és a templom épületei. Ez mindig megdobogtatja a zsidók szívét. Sokan lehettek zarándokok és Olajfák hegyének lejtőjén, énekelték a “grádicsok énekét", hogy megtisztulva érjenek be a templomba. Gondolkoztak, beszélgettek mindazokról, amik a tekercsekben voltak megírva, amiről az egyszerű nép csak hallott… - és akkor egy kicsi tömörülés miatt meg kellett állniok. Mi az? – Később: Ki az? Ki az, Aki úgy vonul egy kis szamár hátán a város felé, hogy az emberek felsőruháikat terítik Elébe szőnyegnek? Hogy pálmaágakat vagdalnak a fákról, lengetik feléje, amíg zeng valami ének is… - Mi az? Hozsánna? Hiszen azt királyoknak, papoknak szokták kiáltani, fohász az tulajdonképpen, azt jelenti: "Segíts hát!"
…Ki mondhatta ki először azt, amit ki tudja, milyen régen leírt a próféta a tekercsekben? De terjedt a lelkesedés , áradt az öröm, - pedig arra semmivel sem volt több okuk, mint bármikor, ha csak nem győződtek meg arról, hogy most valóban valami igen nagy dolog történt…
 "HOZSÁNNA! ÁLDOTT, AKI AZ ÚR NEVÉBEN JÖN, AZ IZRAEL KIRÁLYA!" (Jn. 12:13.).

-tsi
Köszönöm…
 

Életem legfontosabb döntése volt, amikor Jézus Krisztust személyes Megváltómként szívembe fogadtam.
Napról-napra érzem, tapasztalom, hogy velem van, gondoskodik rólam és családomról, vezet minket Szentlelke által. A közelmúltban igehirdetés alkalmával tanácsolta Nemeshegyi Zoltán lelkipásztor testvér, hogy vezessünk listát azokról az alkalmakról, amikor imáink meghallgattattak, mert a hitharcok idején ez a lista segítségünkre lehet.
A listán - amelyet én csak képzeletben vezetek – első helyen áll az imádkozás lehetősége.
Naponta hálát adok a Jóatyának, hogy segített és ma már gátlásokat, fenntartásokat leküzdve, fennhangon imádkozhatok hozzá imaórákon és otthon az áhítatok alkalmával. Számomra ez ajándék, hisz nem kaptam mintát otthonról, felnőttként, anyaként a gyermekeimmel egy időben tanultam meg az Úrral való beszélgetést, kapcsolattartást. Utólag végiggondolva talán ezzel is célja volt az Úrnak, hisz ugyanazokat az élményeket éltem át, ugyanazokat az "emberi" akadályokat küzdöttem le, mint a gyermekeim, így megértettem az érzéseiket, talán kicsit segítségükre is lehettem.
Köszönöm a Jóatyának, hogy öröm nekünk hozzá imádkozni, lelkünkben békével, megnyugvással az Ő vezetését kérni.
Azt is köszönöm, újra és újra, naponta köszönöm, hogy az Úr Jézus Krisztus megbocsátotta bűneimet, köszönöm, hogy ezt én teljes szívemmel megérthettem, elfogadhattam, és magam is megismerhettem a megbocsátás örömét. Talán emlékeznek a testvérek, hogy 1999. január elsején az imaórán Maróthi János presbiter testvér arra buzdított minket, hogy kezdjük az új évet megbocsátással.
Hála legyen az Úrnak, megbocsáthattam én is annak az embernek, akire "csak" lelkem legmélyén, hangtalanul, de fájón haragudtam. A Jóatya segítségével imádkozhattam érte, először ott az imaórán, és az Úr Jézus kegyelméből azóta is, szinte naponta.
Köszönöm az Úrnak a testvéreket is, a gyülekezetet, a szeretetet. Köszönöm, hogy az Ő kegyelméből hitem növekszik, lelkem erősödik. Köszönöm, hogy családom sorsát és az én sorsomat is az Ő kezében tudhatom. Köszönöm.

"Áldjad lelkem az Urat, és egész bensőm az Ő szent nevét." Zsolt. 103:1.
Ki Ká

   

Tavaszi imádság
  Tavasz! Színek, fények, illatok!
Simogató, meleg sugarak.
Zsendülő vetések közt járhatok
felhőtelen, kék ég alatt.

Bimbók bomlanak a fákon, bokrokon…
orgonák nyílnak nemsokára.
S tavaszi reménnyel vágyakozom
"Krisztus jóillatára".

Mert az megújult életekből árad,
s minden virágillatnál édesebb.
Felüdül tőle a fáradt,
begyógyul tőle a seb.

Megszépül tőle az élet,
könnyűvé lesz a nehéz.
A szív boldog tavaszra ébred,
segíteni mozdul a kéz.

Élő Krisztus, végy lakozást bennünk!
Virágok illatoznak szerteszét.
Segíts a Te jóillatoddá lennünk!
Árasztani szíved szeretetét!

 
Túrmezei Erzsébet
 
Bemutatkoznak új testvéreink
 
Kovalcsik István testvér felvételt, Kovács Géza testvér visszavételt nyert a február 14-i gyülekezeti tanácskozáson.

 

Kovalcsik István

1921. december 24-én születtem Mezőkovácsházán. Négy éves voltam, amikor Budapestre költöztek szüleim. Elemi és középiskoláimat Pesten végeztem el, ahol szakmát tanultam.
Sajnos jött a háború, a katonai évek, ebben az időben kötelező volt a hitoktatás, így elmondhatom, hogy ifjúkoromban jártam templomba, mert kötelező volt.
A háború zivatara, majd a háború utáni “zivataros” idő engem is magával ragadott. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy semmi olyat nem tettem, ami Isten ellen lett volna, sajnos azt sem, ami mellette élésemet bizonyította volna.
Tettem azt, amit minden ember a megélhetéséért tett. Dolgoztam, tanultam a kor szelleme szerint.38 év boldog házasság után megözvegyültem.
A gyülekezetbe hívásra jöttem 1986-ban. A hívásra ígéretet tettem, de hála Istennek a hívás napjára el is jöttem. Érkezésemkor meglepetés ért, amikor próbáltam az imaházba bejutni, egy kedves férfihang szólított meg: "tessék csak bemenni". Bátortalanul, de mentem, ahol egy kedves hang a karzatra invitált, mondván “ott van már csak hely”. Számomra megdöbbentő volt a szeretetteljes hang, érdeklődések, mihez én nem voltam szokva. Azt a kedvességet a mai napig tapasztalom a gyülekezetben.
Házasságot 1988. március 5-én kötöttem az erzsébeti gyülekezetben. Tehát az elmúlt 13 év alatt, amikor tehettük, jöttünk a gyülekezetbe. Sok-sok megtapasztalásom volt azóta, amit nem értettem az igéből, feleségem segítségét kértem. El kell mondanom, hogy bizonytalanságomban nagyon sokat tanultam Máté testvértől és Zentai testvéréktől. Az ő példamutató családi életük, valamint a Gyarmati testvérék bíztató szeretete, önzetlen családias légkörük, amit náluk tapasztaltam, mind egy-egy tégla volt lelkiéletem házán. Épültem ezáltal, amit Isten megmutatott számomra. Most már tudom, hogy az ige és a testvérek szeretete apró mozaikja által látom Jézus szeretetét.
A sok ima, amit a testvérek, feleségem értem mondott el, általa Isten munkálkodott bennem. Kaptam bátorságot, imádkozó szívet és hiszem, örök krisztusi szeretetet is.
Végső elhatározásomhoz Nemeshegyi testvértől kaptam bátorítást. Elhatározásomat örömmel és önként tettem, senki erre nem kért, de éreztem, hogy sokan imádkoztak értem. Boldog vagyok, hogy én is elmondhatom: "élek több nem én, hanem él bennem a Krisztus."
Szeretnék életem végéig méltó lenni mindehhez az élethez. Erőt kérek és hiszem, hogy kapok is Krisztusban.
Ezután Krisztusban megnyugodva és megerősödve hitemben, kérem a gyülekezetet, imáikban segítsenek továbbra is, hogy meg tudjam harcolni eme nemes harcot.
A 34. Zsolt. 4. versével fejezem be bizonyságtételemet: “Dicsőítsétek velem az Urat és magasztaljuk együtt az Ő nevét”.
Kovalcsik István
 

Kovács Géza

 
Szeretnék újra tagja lenni ennek a gyülekezetnek, amelytől sokáig távol voltam.
1971-ben merítkeztem be és évekig tagja voltam a gyülekezetnek.
Olyan kérdéseim problémáim voltak, amelyekben senki nem állt mellettem.
Én pedig nem az Úrra bíztam mindent, hanem én akartam ezeket megoldani. Persze rosszul oldottam meg, és odáig romlott ez a dolog, hogy tíz évig egyáltalán nem jöttem a gyülekezetbe. De az Úrnál semmi sem lehetetlen, és visszahozott az Ő népe közé.
Az Úr egy tévtanítást, és egy hozzám közel álló embert használt fel arra, hogy felrázzon közömbösségemből. Ez az illető Jehova tanúja volt, és szeretett volna oda beszervezni, és megismertetni az ő nézeteikkel. De egy idő után eszembe jutottak azok a dolgok, amelyeket itt, ebben a gyülekezetben tanultam, és észrevettem az ellentmondást.
Különösen az tűnt fel, hogy Jézus Krisztusról ő mást mondott, mint amit én tudtam.
És akkor újra elővettem a Bibliámat és elkezdtem tanulmányozni.
Úgy éreztem, hogy szembe kell néznem azzal, hogy mit hiszek, mit nem.
A Biblia tanulmányozása közben eljutottam odáig, hogy segítségül hívtam az Urat, megvallottam bűneimet, és Őrá bíztam mindent.
És nagyon jó mindent az Úrra bízni!
Aki mindent az Úrra bíz, azt gyakran meglepetések érik, mert az Isten gondolata(i) más(ok), mint a miénk.
Isten úgy vezeti az embert, és olyan megoldásokat tud, amelyeket mi el sem tudtunk képzelni. Számunkra az a legjobb, ami az Ő terve szerint történik.
Úgy gondolom, hogy most már jó alap az Őbenne való hit és bizalom.
Ebben szeretnék munkálkodni, hogy ez az alap még erősebb legyen a gyülekezetben.
A gyülekezet ereje abban van, hogy mennyire fogadták be Jézus Krisztust, mennyire Ő az alap, és erre az alapra azt építették-e fel, amit az Úr akar.
Nem emberekre akarok nézni, hanem az én Istenemre, és ha ragaszkodom hozzá, senki nem választhat el tőle, mert Ő megtart.
Kovács Géza

 

Bretz Vilmos száz éve született

 
Sátoraljaújhelyen 1898. november 17-én született Bretz Vilmos, aki a pesterzsébeti diakonissza intézet vezetője volt a kényszerű feloszlatásig, és gondozta a gyülekezetet is a nehéz napokban, amikor Emil fivére kiment Amerikába.
Sátoraljaújhelyen, régi német gyülekezetben (1896-ban alapították) nevelkedett és 11 évesen fogadta szívébe Jézus Krisztust. Ott talál menedéket az Osztrák-magyar Monarchia első lelkipásztora, Ferdinand Massier. Lengyelek között Sniatyn-ban alapított gyülekezetet, végül a Bodrog parti városban élő rokonaihoz költözött. Amíg Isten adott neki erőt, felváltva prédikált Bretz Gusztávval, Vilmosnak és testvéreinek apjával. Hallgatóik közül sokan megtértek, de még többen elvándoroltak az ország más vidékére, vagy messzebb az Újvilágba.
Bretz Vilmos testvér hazánkban maradt, teológiát tanult Hamburgban, Budapesten, végül a svájci Beatenbergben. Egész életére elkötelezte magát a misszió mellé. A testvérével sajátos utakat, módokat választott az evangélium eredményes terjesztésére. Ismertebb az “evangéliumi népmisszió”, vagy “kocsimisszió”. Ő nem utazgatott, de két nyelven kiadott lapjával (Missionsfreund, Misszió-barát) támogatta öccse vállalkozását.
Bajáról indította a világba Égi posta című ingyenes terjesztésű folyóiratát, postai alkalmazottaknak. Idejében felismerte a depresszió fenyegető veszélyét, ami kistisztviselőknél jelentkezett. Egyetlen kiutat talált, Jézus Krisztusban. A válaszokat naplózta. Japántól a Brit Királyságig százával volt levelezője az érdeklődő postások között.
Bretz Vilmos (1898-1968) mindig készségesen nevelte a gyülekezetek gyermekeit. Kisvárdán egy vasárnapi iskolai tanfolyamon 24-en döntöttek. Másutt is sok áldás kísérte munkáját.Szebeni Olivér

 
 
Ha valaki énutánam akar jönni...*

Lassan 2000 éve, hogy egy különleges ember járt itt közöttünk. Többek között abban is megmutatkozott különlegessége, ahogy a követőit összegyűjtötte.
Mi régen is, ma is egészen más módszerekkel gyűjtünk magunknak követőket, barátokat. Ígérgetünk, kortes hadjáratokat tartunk. Kevés eredménnyel.
A Názáreti Jézust pedig tömegek követték és követik ma is. Pedig Ő nem ígérget, nem csalogat senkit.
Te oda tartozol-e már a követői közé?
Tehát, hogyan is gyűjtötte össze követőit a Mester? Olvassuk el a Márk evangéliuma 8. részében följegyzett erre vonatkozó szavait: (34-38)
"A sokaságot pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki énutánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ô keresztjét, és kövessen engem. (35.)
Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét
énérettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt. (36.) Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? (37.) Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért? (38.) Mert valaki szégyell engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljön az ő Atyja dicsőségében a szent
angyalokkal."
Különleges hívás ez, ugye? Nincs mézes madzag. Előre elmondja, hogy követésének feltételei vannak és következményei lesznek. Nem pillanatnyi föllángolásra, a lelkesedés hevében meghozott ígéretre, hanem tudatos, - szívvel és értelemmel meghozott döntésre vár. Kövess, de mielőtt elindulsz, gondold végig, mire vállalkozol!
Nem kétséges, hogy a Mester azt szeretné, ha mindenki követné Őt, hiszen tudja, hogy a mi érdekünket és javunkat szolgálná, ha mi is tanítványai lennénk. Ő tudja, hogy erre volna szüksége mindenkinek. De mi nem tudjuk. Nem akarjuk ezt elhinni. Kérdéseink és kételyeink vannak. S mivel ezt nagyon is jól tudja az Úr Jézus, megvárja, míg rájövünk, hogy tényleg jó lenne követni Őt. Vár, sőt mi több, segít nekünk, hogy tisztázódjanak a bennünk forrongó kérdések. Válaszol a hallgatóiban titkon fölmerülő kérdésekre. Legalább 3 rejtett kérdésre válaszol a most olvasott igében.
Az első valahogy így hangzana, ha valaki kimondaná: Még alig éltem, máris tagadjam meg magamat? Túl sokat kér. Talán, majd, ha megöregedtem. Az ilyenfajta vívódásainkra így válaszol a Mester: "…valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt, valaki pedig elveszti az ő életét énérettem és az evangéliumért, megtalálja azt." Más szavakkal így is mondhatnám: nem, nem kell, nem kötelező követni őt, de ne áltassa magát senki, s ne csodálkozzon ha nagy igyekezetében mégis elveszti életét! Mert az élet ilyen - ha tetszik nekünk, ha nem. Dönteni tehát nekünk kell. Ha akarod, ha úgy döntesz, kövesd Jézus Krisztust, s megnyered az életet!
Ott van bennünk ez a kérdés is: Adjam föl az értékeimet, kincseimet, melyekért eddig annyit küszködtem? Hogyan válaszol a Mester? Elmondja, hogy ha az egész világot megnyernénk is, nem érne az föl a lelki kárral, ami azok megszerzésével együtt jár. A lelki békesség, az üdvösség olyan nagy érték, amit nem érdemes elcserélni földi értékekkel. Kérdésünkre kérdéssel válaszol: "Mit használ azembernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall? Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért?" Erre a kérdésre nekünk kell válaszolni. S válaszunk döntés is egyúttal. Kedves barátom, ma is ugyanígy van, nem kötelező követni Őt, hajszolhatod e világ örömeit, kergetheted e világ kincseit, de tudd meg, hogy lelked kárára, vesztére lesz az. A döntés tehát a miénk.
Egy harmadik szorongásunk: mit szólnának a barátaim, meg az emberek, ha én is a Názáreti Jézus követői, tanítványai közé állnék? Ha észrevennék, hogy templomba járok én is, nem a megszokott csúnya szavakat használom, hanem Jézus Krisztusról beszélek, bizony, kinevetnének. Így válaszol erre a szorongásunkra a Mester: Ne szégyelld az evangéliumot, se azt, hogy Jézus Krisztus követője vagy, s akkor Ő sem fog szégyelni téged Isten itélőszéke előtt, ahova egyébként előbb utóbb odaállunk, mindannyian. Ha szégyelled Őt, Ő is szégyelni fog téged.
Lehet, hogy van még ezeken kívül is kérdésed, fenntartásod. Hidd el, van Nála válasz azokra is. Figyelj, s megérted. Talán máris válaszolt egyik-másik kérdésedre. Jézus Krisztus ma is követőket keres. Hív, de nem csalogat. Tudatos, megfontolt döntést vár tőled is. Készen vagy a döntésre? Nincs ennél fontosabb dolgod ma. Ha megértetted, hogy nem az Ő érdeke, hanem a tiéd, nem Neki jó, hanem neked, ha követői közé állsz, akkor indulj el. Ha már követed, akkor menj tovább, légy bátor, bizonyságtevő tanítványa Jézus Krisztusnak!
Keresd föl lelkipásztorodat, aki tovább segít majd ezen a csodálatos úton.
Kedves barátom, életed legfontosabb döntését ne halogasd. Indulj el Jézus Krisztus után még ma!
Herjeczki_Géza * Rádiós áhítat, Detroit

 

Jézus Krisztus az évszázad személye!

  A Time magazin egy szavazást indított az Interneten abból a célból, hogy kiderüljön, hogy az emberek kit tartanak az évszázad személyének. Ez egy nagyszerű lehetőség, hogy megmutassuk, hogy Jézus ma is a legbefolyásosabb személy a világon.
A listát jelenleg Jézus Krisztus vezeti. 847 ezer szavazattal, de az első 5-ben egymással verseng Adolf Hitler és Mohamed próféta is. Érdekes, hogy csak a 10. hely fölött találhatók gazdasági és politikai személyek, mint például a 12-13 helyen álló Ronald Reagan és Albert Einstein, vagy a 19. helyezett szoftvermágnás Bill Gates, aki jelenleg a világ leggazdagabb embere is egyben. Hogy, hogyan lehet szavazni? Lásd: http://members.tripod.com./pbgy_3/

 
"Hozsánna a Dávid Fiának!"
Máté 21:3-16, 22:41-46

Felbolydult az egész város. Miért? Kit láttak? A názáreti ács fiát. Dávid Fiaként vonult Jézus a városba, a sokaság ünnepelt, a gyermekek hozsannáztak. A megjövendölt Fiút ünnepelték, akit már nagyon vártak. Újra imádság háza lett a rablók barlangjává tett jeruzsálemi templom.

Csak a kétszínű főpapok és az írástudók nem tudtak örülni; háborogtak, hisz a nép jobban tisztelte Jézust, mint őket, akik elfeledvén igazi feladatukat, csak önös céljaiknak éltek már jó ideje. Vak vezetők, rablók barlangja -, minden felismerhetővé vált az Úr Jézus jelenlétében.

Dávid Fia a mi életünkben is a lelki rendet kívánja helyreállítani! Ne akadályozzuk meg Őt ebben!

Nyúl Zoltán (Áhítat)
 
Lapunk az interneten …
 

A SZERETET-SZOLGÁLAT 1998. Augusztusa óta olvasható az INTERNETEN is! http://members.tripod.com./pbgy_3/
A Békehírnök decemberben jelent meg először "ebben a formában" is.: http://www.extra.hu/bekehirnok/
Az Evangéliumi Hírnök (Az Észak-Amerikai Magyar Baptista Szövetség lapja már másfél éve olvasható az interneten:
http://members.aol.com/evhirnok/
 Az említett újságok, sőt számos magyarországi keresztyén lap is könnyen elérhető a Pesterzsébeti Gyülekezet honlapján kiépített "Link gyűjtemény" oldal segítségével: http://members.tripod.com./pbgy_3/

 
"F a k a n á l"
 

Mézes pirítós

Egy zsemlekenyeret 3 cm vastag szeletekre vágjuk, ˝ l cukrozott tejbe, majd 3 felvert tojásba mártva, forró zsiradékban mindkét oldalukat aranyszínűre sütjük. Összekeverünk 20 dkg porcukrot egy kevés vízzel, sziruppá főzzük, majd megmártjuk benne a kenyérszeleteket, megszórjuk a fahéjjal, és leöntjük a mézzel. Azonnal fogyasztjuk.
 

Májjal töltött csirkecomb
Hozzávalók:

4 csirkecomb, 2 sertésmájkrém, 4 evőkanál tejszín, 2 evőkanál konyak, 10 dkg szalonna, só, vaj, petrezselyem.
A csirkecombok bőrét felszúrjuk. A sertésmájkrémet elkeverjük a tejszínnel és a konyakkal, hozzáadjuk a felkockázott szalonnát és az apróra vágott petrezselymet is és habosra keverjük. A májas krémmel megtöltjük a csirkecombot. Kivajazott tűzálló tálba helyezzük, sózzuk és lefedve puhára sütjük. Zöldborsóval, kukoricával összekevert párolt rizst és idénysalátát kínálunk mellé.

 
Játsszunk!

 
Azon Testvéreim felé fordulok, akik szeretnek játszani. Akik szorgalmasan küldték tavaly a bibliai vetélkedő válaszait, és akik nem vettek részt ebben a játékban.
Két témakörben hívom nemes versengésre Testvéreimet:
 Gyűjtsük össze azokat a közmondásokat, mondásokat, amelyeknek bibliai alapja van. A mondások mellé írjuk le a bibliai részt is!
Akinek könnyebb, megfordíthatja a kérdést:
Melyek azok az igeversek, melyekből mondások, közmondások alakultak ki?
Gyűjtésünket 1999. május 15-ig adjuk le a stúdióba.
Készítsünk keresztrejtvényt!
Maximális méretet 15x15 egység legyen (kisebb lehet).
A feladványokat gyülekezeti lapunkban megjelentetjük, ezért minden hónap 20-ig kérjük leadni ezeket a stúdióba.
A keresztrejtvényeket folyamatosan várjuk.
Jó munkát kíván Máté Dániel

 
Aforizmák
 

Már ahhoz is némi értelem szükséges, hogy észrevegyük tudatlanságunkat: és meg kell nyomnunk az ajtót, hogy megtudjuk, hogy az ajtó zárva van.
Sohasem vagyunk annyira nevetségesek valódi tulajdonságaink miatt, mint azok miatt, amelyeket színlelünk.
Az igazi ékesszólás abban rejlik, hogy megmondjuk, amit meg kell mondani, és csakis azt mondjuk meg, amit kell.
A gyűlölködések olyan hosszantartók és megátalkodottak, hogy a beteg emberben a halál legbiztosabb jósjele a kibékülés.

Derűs percek

- Hogyan lehet kiszállni egy űrhajóból, ha hátad mögött egy mozdony, előtted egy hintaló?
- Szólsz a körhintásnak, hogy álljon meg.
?
Két rendőr beszélget:
- Te képzeld, vettem egy kinder tojást.
- És milyen volt?
- A csokoládé nagyon finom volt, de a kapszulával megszenvedtem.
?
- Ki az abszolút sovány,
- Aki magában beszél és kihallatszik.

Eseménynaptár 1999. március-április

Március:

07.   9,00 óra Imaóra (férfi-női külön)
 10,00 óra Istentisztelet
 17,00 óra Bemerítési istentisztelet Igét hirdet: Dr. Almási Mi-hály egyház elnök
09. 18,00 óra Diakónus istentisztelet
– Bp. Nap u.
11. 18,30 óra Hitmélyítő istentisztelet Igét hirdet: Marsal János lelkipásztor
12. 18,30 óra Hitmélyítő istentisztelet
14.   9,00 óra Imaóra, Hitmélyítő isten-tisztelet, úrvacsora
 17,00 óra Hitmélyítő istentisztelet
21.   9,00 óra MKBK*, istentisztelet
 17,00 óra Az énekkar szolgálata:
Fóton
28.   9,00 óra MKBK*, istentisztelet
 17,00 óra Istentisztelet
31. 18,00 óra Elöljárósági megbeszélés

Április:

02. 10,00 óra Nagypénteki istentisztelet
 18,30 óra Nagypénteki istentisztelet
04.   9,00 óra Imaóra
 10,00 óra Húsvéti istentisztelet
 17,00 óra Húsvéti istentisztelet
05.  Kirándulás
11.   9,00 óra MKBK*, istentisztelet
 17,00 óra Istentisztelet
15-. 17 KÖZGYŰLÉS
18.   9,00 óra MKBK* és szociális otthoni szolgálat
 10,00 óra Istentisztelet és kórházi istentisztelet
25.  Énekkarunk szolgálata
Szegeden
28. 18,00 óra Elöljárósági megbeszélés

*MKBK -  Korosztályok szerinti biblia tanul-
mányozás