SZERETET - SZOLGÁLAT - A PESTERZSÉBETI BAPTISTA GYÜLEKEZET LAPJA

1999. DECEMBER SZERETET-SZOLGÁLAT ÚJ FOLYAM 84.SZÁM

Áldott adventet és boldog karácsonyi ünnepet kívánunk lapunk minden kedves olvasójának!

Ádventi csendet adj
Bobby Ajándéka
Hálaadónap ’99 –Pesterzsébet
„Miska, ez neked szól!”
Az őrálló szolgálata
Fakanál
Humor
Megint karácsony

Ádventi csendet adj Ádventi csendet adj szívembe, várakozással teljeset, mikorra itt a karácsony este hulljak térdre: megérkezett! Kárász Izabella

Bobby Ajándéka Bobby kezdett fázni kint a hófedte kert-ben. Nem volt rajta csizma, nem szeretett csizmát hordani, s különben is, nem volt csizmája. A lábán lévő cipők nem csak vékonyak, de emitt-amott lyukasak is voltak, s nemigen tartották melegen lábait. Már majd egy órája töprengett kint a hidegben, de bármennyire is erôltette gyerekes agyát, nem jutott semmi az eszébe, hogy mit is adjon édesanyjának karácsonyra. Lehangoltan rázta meg fejét, "Nincs ennek semmi értelme, - godolta magában - ha lenne is valami ötletem, nincs egy árva fillérem se, hogy megvegyem."
Mióta apja meghalt három éve, az öt tagú család sokat küszködött és nélkülözött. Nem azért, mintha anyjuk nem törödött volna velük, vagy nem próbált volna megtenni mindent, de mindig midenből szűkében voltak. Éjjel dolgozott a helyi kórházban, s kevésnyi keresete éppen csak elég volt a legszükségesebbekre. Az anyagi hiányokat megértéssel, s egymás iránti szerettel pótolták ki. Bobbynak volt még két nővére és egy kishuga. Ők már be is csomagolták az édesanyjuknak készített szép karácsonyi ajándékaikat. Valahogy az egész dolog igazságtalannak tűnt. Ma van karácsony estéje, és Ő még mindig nem talált semmi ajándékot édesanyja számára.
A havat rugdalva, könnyes szemekkel indult el az üzletek felé. Nem volt könnyű hat éves fiúnak lenni apa nélkül, főleg akkor nem, amikor szüksége lett volna valakire, akihez tanácsért tudott volna for-dulni.
Bobby üzletről üzletre ment, nézte a csodálatosan díszített kirakatokat. Minden olyan gyönyörűnek, s ugyanakkor olyan elérhetetlennek tűnt.
Időközben besötétedett. Bobby, bár ne-héz szívvel, kezdett hazafelé indulni, amikor a lenyugvó nap sugarai megcsil-lantak valamin a hóban. Lehajolt, hogy megnézze mi az, s nem hitt a szemeinek: egy ragyogó tízfilléres volt. Soha, senki nem érezte magát olyan dúsgazdagnak mint Bobby ebben a pillanatban! Amint kezében tartotta újonnan talált kincsét, melegség árasztotta el egész lényét, s belé-pett a legközelebbi üzletbe. Bodogsága azonban hamarosan elpárolgott, amint egyik eladó a másik után utasította el, hogy a tíz fillérjéért itt nem kaphat semmit.
Megpillantott egy virágkereskedést, bement és várt amíg rá került a sor. Amikor a virágárus hozzáfordult, hogy mivel segíthet neki, Bobby félénken nyújtotta felé tenyerét, benne a tízfilléressel, s meg-kérdezte, hogy kaphatna-e egy szál virágot az édesanyjának karácsonyra.
Az eladó elöször ránézett Bobbyra, majd a tízfilléresére. Kezét a gyerek resz-ketô vállára tette, "Várj itt fiacskám, megnézem, mi van hátul a raktárban."
Bobby türelmesen várt, nézte a sok szép virágot. Fiú létére is megértette, hogy miért szeretik annyira a mamák meg a lányok a virágot.
Az utolsó vevő utáni ajtó csukódása ébresztette fel ábrándozásából. Egyedül maradt az üzletben. Hirtelen félelem-érzés járta át egész testét.
Ekkor a virágárus belépett a pult mögé. Ott, Bobby szemei előtt volt egy nagy csokor hosszúszárú piros rózsa. Kis fehér virágokkal és zöld levelekkel volt vegyítve, s egy vastag ezüstszínű szalag kötötte át. Bobby szíve nagyot dobbant, amint a virágárus felvette a csokrot és betette egy hosszú fehér dobozba.
"Ez pont tíz fillér lesz fiatalember," mondta amint kitartotta kezét a pénzért.
Bobby tétovázva indult az ember felé, hogy átadja a pénzt. Igaz ez? - gondolta. Senki más nem adott neki semmit a tízfil-léreséért.
Érezve a gyerek habozását, a férfi foly-tatta, "Éppen volt egy csokor rózsám tíz fillérért. Szeretnéd megvenni?" Ez alka-lommal Boby nem habozott, s amikor a virágárus a kezeibe tette a doboz rózsát, tudta, hogy nem álmodik. "Kellemes karácsonyi ünnepeket fiacskám!", mondta a férfi amint ajtót nyitott Bobbynak.
Közben a virágárus felesége jött be a raktárból az üzletbe, "Kivel beszélgettél? S hol van az a csokor rózsa amit az előbb hátul készítettél?"
A férfi az ablakon át a távolba mer-engett, s egy könnycseppet morzsolt el szeme sarkából. "Egy érdekes dolog történt ma reggel, amint készültem nyitni az üzletet. Úgy tűnt, hogy egy hangot hallot-tam szólni hozzám, hogy tegyem félre a legszebb csokor rózsát egy különleges ajándéknak. Nem tudtam, hogy elment teljesen az eszem, vagy hallucinálok, de félre tettem a legszebb csokor rózsát. Pár perccel ezelőtt egy kisfiú jött be az üzletbe, s tíz fillérért akart venni egy szál virágot az anyjának karácsonyra. Amint ránéztem, magamat láttam benne, hosszú évekkel ezelőtt. Én is egy szegény gyerek voltam. Nem volt semmim amiből Anyámnak karácsonyi ajándékot vehettem volna. Egy hosszú szakállú idegen megállított az utcán, s azt mondta, hogy adni akar nekem tíz pengőt. Amikor az előbb megláttam ezt a kisfiút, azonnal tudtam, hogy kié volt az hang ma reggel, s becsomagoltam neki a legszebb csokor rózsát."

A virágárus és felesége hosszan megölelték egymást, s nem is érezték a hideget, amint kiléptek a havas, téli estébe.

Angolból fordította

Udvarhelyi Hill József

Hálaadónap ’99 –Pesterzsébet Évenként visszatérő, áldott alkalom gyüle-kezetünkben a hálaadónap. Az idén november első vasárnapján került sor erre a szép ünnepély-re. Nehéz röviden írni erről az alkalomról, mert a gazdag programot Istenünk felettébb megál-dotta.
Már az imaórán lehetőségünk adódott hála-adásra Surányi Péter testvér buzdítása nyomán. Az istentisztelet elején közösen énekeltük: „Az Úrnak hála, tisztelet; csak Néki, senki másnak!”
Az ének után Kárász Izabella verséből kap-tuk a figyelmeztetést: „Valamiért mindenkinek oka van a hálára.”
A fiatalok éneke után újra egy vers emlé-keztetett: „A nap örömei közt ne feledkezz meg Őróla, ki örömeinket adja.”
A költeményeket Simon Viktória és Máté Noé-mi mondta el.
„Ó zengjenek minden népek, zengjen hálaének, mert hatalmas az Úrnak irgalmassága…” – hallhattuk gyülekezetünk énekkarától. Az ige-hirdetés előtt ifj. Tihanyi Imre (Pécs) orgonajá-tékában gyönyörködhettünk.
Dr. Almási Mihály egyházelnök testvé-rünktől kaptuk egész nap az igei tanítást. A délelőtti alapige 1.Kor. 11:23-24. volt. Lényegre törően alapos magyarázatot kaptunk arról, hogy mit tanít a Biblia a hálaadásról.
Az igehirdetés után az énekkar zengte hála-énekét: „Az Úrnak zengek zsoltárt… az Úrnak zengek hálát… dicsérem mindenkor…”
A délelőtti istentisztelet Császár Sándor dia-kónus testvér hálaimájával és közös énekkel (Hálát adunk jó Istenünk) zárult.
A délutáni szolgálatok sora Zolcsák Ottó testvér szavalatával vette kezdetét:
„…a hála csokrát hozzuk, halleluja!”
Nemeshegyi Zoltán lelkipásztor testvér imája után a gyülekezet közös énekben sóhajtott fel:
„Ó lenne bár ezernyi nyelvem, ezernyi ajkam énnekem…”
Az igehirdetést az 50. zsoltár 14-15. versei alapján ismét dr. Almási Mihály testvér végezte. Hallhattunk a hálaadás gyakorlati megnyilvá-nulásáról, valamint arról, hogy a kegyelmet nyerő ember miként válaszolhat az Istennek.
Az igeszolgálat után az énekkar – hitem sze-rint – mindannyiunk nevében énekelte: „Kész az én szívem, Istenem…”
A további szolgálatok mottója a Jel. 7:12. volt. Varsóciné Dr. Sipos Emese vezetésével csokorba szedhettük a hálaokokat. A nagy gon-dossággal elkészített hálaoltár mellett elhelye-zett vázába egyenként kerültek a hála virágszá-lai. Az első szál virággal és egy igeverssel az elmúlt évben hazaköltözött testvéreinkre emlé-keztünk. „Légy hű mindhalálig és néked adom az életnek koronáját.” (Jel. 2:10.)
A második szál virág a gyermekeké, a jövő nemzedékéé. „Hála legyen az Istennek kimond-hatatlan ajándékaiért” (2.Kor. 9:15.). A szülők nevében Horváth Zoltánné tett bizonyságot, majd a gyermekkar énekelt.
„Bizony mondom néked, ha valaki nem születik újjá, nem láthatja meg az Isten országát” (Jn. 3:3.). Ezt az igazságot az elmúlt évben négyen tették magukévá. Övék a harmadik szál virág. A bemerítettek nevében Kiss Klára szólt a gyüle-kezethez.
Az énekkarral mi is szeretnénk mondani: „Min-dig áldom hű Megváltóm, Lelke vezeti szíve-met…”
Az énekkar éneke után a fiatalok nevében Cservenyák Ildikó tett bizonyságot.

A negyedik szál virág a fiataloké. „Örven-dezz, ifjú, míg fiatal vagy…” (Préd. 11:9.). A fiatalok éneke bizonyította örvendező lelkületü-ket. Abban bízunk, hogy hittel énekelték: „Min-den, mi él, csak Téged hirdet…”
„Nem jó az embernek egyedül lenni, alkotok hozzáillő segítőtársat…” (1Móz. 2:18.) Az ötödik szál virágot Surányi Pál testvér a házas-párok nevében helyezte el a többi közé, majd a 147. zsoltár alapján szólt.
A változatosságot a vonószenekar szépen csen-gő játéka biztosította.
„Az öregek koronája az unokák, és a fiak ékes-sége az atyák.” (Péld 17:6) Idős testvéreink testi ereje ugyan gyengül, de erős imakarjaikban hordozzák a gyülekezetet. Őket jelképezi a hatodik szál virág. Nevükben Gajdusek Ottóné szavalatát hallhattuk.
Ezután ismét a vonószenekar örvendeztetett meg bennünket muzsikájával.

Az énekkar tagjai sok áldozatot hoznak an-nak érdekében, hogy minél szebben dicsérjék az Istent. „Isten nevét dicsérem énekkel, magasz-talom hálaadással.” (Zsolt. 69:31.) A hetedik virág az énekkaré.
Lovászné Gellén Kriszta tett bizonyságot az éneklés áldásairól. A bizonyságtételhez a kórus is csatlakozott: „Felséges Istenem, téged áldlak szüntelen, szívem háladalra gyúl…”
Békési Sándor teológiai hallgató helyezte el a nyolcadik szál virágot a szolgálattevők (lelki-pásztor, bibliaköri tanítók, ifj. vezetők stb.) nevében. „És ő adott némelyeket apostolokul…, pásztorokul…” (Ef. 4:11-12.)

A kilencedik szál virág a gyülekezeté. „Hálát adunk az Istennek mindenkor, mindnyájato-kért…” (1.Thess.1:2-4.). Laczkovszki János gyülekezetvezető testvér hálát adott minden gyülekezeti tagért. Jókívánságait a 122. zsoltár-ral fejezte ki.
Nagyon sok hálaokot nem tudtunk felsorol-ni. Az Ige szerint mindenért hálát kell adnunk. „És adjatok hálát az Istennek, az Atyának min-denkor, mindenért, a mi Urunk Jézus Krisztus nevében.” (Ef. 5:20.)

A tizedik szál virág ezt a „minden”-t jelképezi.
Az énekkar örömmel énekelte: „Hála tené-ked Istenünk… mert szeretsz és sok jót adsz nekünk… hála Neked!”
A hálaadás Szebeni Olivér lelkipásztor test-vér bizonyságtételével folytatódott.
Szebeni testvér idős korában lehetőséget kapott, hogy teológiai kutatómunkájára a doktori cím megszerzésével tegye fel a koronát. Alázatos, hálával teli beszámolót tartott e nagy munka folyamatáról. Hálát adott, hogy egész életében munkálkodhatott az Úr ügyéért.
A bizonyságtétel után dr. Almási Mihály testvér köszöntötte Dr. Szebeni Olivér testvért, majd Nemeshegyi Zoltán testvér egy csokor virágot adott át az erzsébeti gyülekezet nevében.
Sok áldást kívánunk Szebeni testvér további életére, munkájára.
Gyülekezetünk hálaadónapját a HH. 178. énekével zártuk.
„Ó lenne bár oltár szívem, s rajt illatfüst imám…”

Úgy legyen! Ámen.

Máté Dániel

„Miska, ez neked szól!” Csak Miskának, vagy Miska bácsinak titu-lálták. Szorgalmas ember volt. Mintha valami népes családnak a gondja nehezedett volna a vállaira. Pedig nem is volt gyermeke. A felesége állandóan intette, hogy kímélje magát és a földi-ek mellett az odafelvalókkal is foglalkozzék. A szelíd korholásokat a legtöbbször szó nélkül hallgatta, aztán folytatta a megszokott életet.
Két darab szőlője is volt, egész évben hordták tőle kisebb nagyobb tételben a jó házi bort. A borkóstoltatásban Miska bácsi nem volt fukar. Vevőivel, barátaival, vagy éppen vendé-geivel szívesen elpoharazgatott órák hosszáig. Bő beszéddel ismertette a nemes szőlő kezelé-sének a módját és a jó megőrzésének a titkát. Előfordult, hogy a mértékletességről megfeled-kezve annyit ivott, hogy utána beteg lett, s majdnem belehalt. Egy alkalommal még orvost is hivatni kellett, mert olyan szívdobogás fogta el, hogy úgy érezte, a mellkasa azonnal szétsza-kad. Csak nyögött és jajveszékelt kétségbeeset-ten. Terka néni pedig igyekezett a lelkére be-szélni, hogy változtasson ezen az életmódon, mert halál és örök kárhozat lesz a vége. Ilyenkor fogadkozott:
Többet nem iszom! Sőt még a szőlőt is kivágom tövestől! – E fogadás azonban rövid éltű volt.
Volt két kedvtelése. Tartott egy lovat és azt gyakran cserélgette. Ezért eljárogatott a kör-nyékbeli vásárokra, adta és vette a különféle korú pejkókat. Egyszer sikerült a vásár, máskor nem.
A vásárban annyi emberrel összeismerke-dett, hogy még a hetedik faluban is tudták, ki az a Jakab Miska.
A másik kedvtelése a vadászat volt. Enge-délye, puskája volt, vadász társai bőven. Legin-kább vasárnapra tervezték a vadászatot. A bo-rospince nedűjéből jól fölhangolták magukat, és úgy indultak. Nekivágtak a vadonnak, sárban, olykor zord időben is, amikor még a kutyát sem verték ki a házból. De legalább valami eredmé-nye lett volna!…
Miska bácsit majdnem tíz esztendeig is-mertem, de nem emlékszem, hogy elgémbere-dett nyulat, vagy egy beteg fácánt elejtett volna. A felesége ilyenkor korholta is:
- Látod? Egész nap áztál, fáztál a semmiért. Ha velem jöttél volna a gyülekezetbe…, amit ott hallhattál volna!
Miska bácsi az ilyen mulasztásokat azzal igye-kezett pótolni, hogy hallgatta a rádiós istentisz-teleteket. Amikor aztán olyan igazságokat hal-lott, melyeket még Terka néni sem élt igazán, nem átallotta, felhívta a figyelmét:
- No asszony, hallod? Ez neked szólt! Min-dig prédikálsz, és most hallhattad, hogy magad sem mindenben élsz úgy, ahogy egy hívő asszonynak kellene! –
Önmagát megnyugtatva továbbra is maradt az, aki addig volt. A hívőket szerette és becsülte. Sok rágalommal szemben még védelmezte is őket. Kérte feleségét:
- Terka, vendéget hozzál a gyülekezetből! Ha a prédikátorotok ott lesz, hívd meg hoz-zánk ebédre! Mondd meg néki: tisztelem és várom!
- Jó, de akkor délután néked is illik eljönni a gyülekezetbe. Tudod, hogy mindig hívni szokott és illetlen, ha visszautasítod. – Elő-fordult néhányszor, hogy engedve szívélyes hívásomnak, eljött a délutáni, vagy az esti istentiszteletre és az ott hallott igazságokat ismét Terka néni fejére olvasta:
- Megint hallottad ugye, hogy kell élni a hívőknek? … Látod, folyton nekem prédi-kálsz, néha magadnak is prédikálhatnál!
Terka néni kerülte a vitatkozást, lenyelte Miska bácsi vádaskodó szavait. Sok könnyes imádsága mégsem maradt hatástalan, mert Miska bácsi leszokott a dohányzásról és kerülte a csúnya beszédet is. Gyakran együtt olvasták a Bibliát. Sőt, Miska bácsi este és reggel az ágya elé térdelt és hangtalanul imádkozott. Terka néni többször is elmondta.
- Úgy szeretném hallani, vajon mit imádko-zik… de nem akarom megkérdezni, nehogy megszégyellje magát és abbahagyja.
Egy ünnepi alkalommal váratlanul egy kis fú-vószenekar érkezett a gyülekezetbe. Istentiszte-let végén az imaház előtt is eljátszottak egy-két éneket. Az egyik ez volt: „Térj magadhoz, drága Sion…” Miska bácsi a borospince felé tartott, hogy bort vigyen fel az ebédhez. A zenére meg-állt a kert közepén. Hallgatta az ismerős éneket, mintha csak egyedül neki szólna, s így beszélt magához:
- Miska, ez neked szól! Mintha téged kérné-nek: „Térj magadhoz, Jakab Miska! Van még néked Istened…” Hát meg is térek. Nem tétovázok tovább. Szegény feleségem, súlyos betegsége alatt is hányszor mondta: Miska, Miska! Mi lesz veled, ha én meg-halok, téged pedig megtéretlenül ér a halál? Hogy állsz meg az Úr előtt?! Nem! Így nem maradok.
Délben Terka néni a zenészek közül vendéget hívott. Miska bácsi azt sem tudta, hogyan ked-veskedjen nékik. Kínálgatta őket a jó borral, de azok egy kortyot sem fogadtak el. Ellenben udvariasan meghívták Miska bácsit a délutáni istentiszteletre. Vonakodás nélkül készült és mentek együtt. Élvezettel hallgatta a zenét, még inkább az Igét. Hazafelé menet megígérte, hogy rendszeresen fog járni az imaházba. Elérzéke-nyülve így nyilatkozott a feleségének:
- Valóban, ez az igazi boldog élet! Be kell látnom, hogy csak az ilyen életnek van ér-telme. Mától kezdve én is ezen az úton aka-rok járni! – Terka néni nagyon örült férje jó elhatározásának.
Sajnos, a barátok meg a vadászat hamar ke-resztülhúzták Miska bácsi jó elhatározását. Nem volt ereje ellenállni a kísértéseknek, és továbbra is megmaradt régi életében.
Alig egy-két esztendő múltán lesújtó hírt hallottam Miska bácsiról. Egy barátjával a szomszéd községből személykocsin hazafelé tartottak, egy éles kanyarban összeütköztek egy szembejövő teherautóval és a helyszínen mind-ketten szörnyethaltak.
Mindenkit mélységesen megdöbbentett a tragikus hír. Nagy részvéttel temették el mind-kettőjüket. Kórházi kezelésem miatt nem ve-hettem részt a végtisztességen, noha Terka néni nagyon szerette volna.
A baleset színhelyén egy fekete vaskereszt. Virágtartójában Terka néni szép virágai. A kereszt mellett elhaladva Miska bácsit látom magam előtt. Terka néniben pedig többször felvetődik a kérdés:
- Hogy áll meg férjem az Úr előtt? … Ka-pott-e kegyelmet? … Nyert-e üdvösséget? …
Nehéz hiteles és megnyugtató választ adni. Jobb, ha az Úr Jézus figyelmeztetését idejében komolyan vesszük: „Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, amelyen az embernek Fia eljő” (Mt. 25:13.).

Nemeshegyi Gyula

BH. 1991. 12.01.

Az őrálló szolgálata Ezékiel 33:1-20. Ma már a radarok és különféle érzékelő be-rendezések világában meseszerűnek tűnik az, hogy a régi hadviselésben bizony őrállónak kellett állnia a várfokára – vagy más őrhelyre -, és az ő éberségén múlt, hogy nem lepték-e meg őket az ellenséges csapatok. De ha változott is a hadviselés, az éberségre mindenképpen szükség van, hiszen a legmodernebb gépeket is emberek veszik figyelembe…
Valamikor kiállt az őrszem a várfokára, bástyájára, egyszóval az őrhelyére, és amíg a szolgálat tartott, addig az ő kezében volt az egész vár népének élete.
Hitvány, részeges, mihaszna embert nem le-hetett őrállói szolgálatra beosztani, hiszen amíg az őrhelyén állt, addig az ő kezében volt az egész várnép élete. Ezt a példát többször is látjuk a Szentírásban, és ha meggondoljuk, áttételezhető minden élet-változatra.
Amíg ebben a testben, ezen a földön élünk, addig ellenség is van, és önmagának akar rosz-szat az, aki nem veszi komolyan. Ha nem is kürtöt kell fúnia, és nem a várfokára áll… - de különben a televízió világában sokféle képi megformálásában azt is megérhetjük, hogy igenis: mindenféle veszedelem leselkedik az emberre. A testére is és a lelkére különösen.
Gondoljunk csak egyetlen napunkra, meny-nyiféle támadás éri a lelkünket, jellemünket, hány fajta kísértés rejtőzködik mindenfelé, úgy, hogy felismerni sem lehet. Soha akkora jelentő-sége nem volt az egymás figyelmeztetésének, mint napjainkban, ahhoz azonban zavartalan kapcsolatnak kell lennie az őrállók és a „vár népe” között. Hinni kell az őrállónak!
Kik az őrállók?
Egymásnak őrállói vagyunk: nekem te és neked én! Éber szemmel nézünk széjjel, és ahol veszedelmet látunk, riasztunk. Ezt lehet halkan is, nem muszáj kürtbe fújni, fülbe súgni is lehet, vagy egyszerűen segíteni!
Amikor közeledett az „idők teljessége”, Is-ten mindig gondoskodott róla, hogy legyenek őrállók, és hallani lehessen a hangjukat is. Hű-ségesen. Mert, ha valaki egyszer éber volt, de a következő őrségét könnyelműen vette, elaludt, akkor…
?
Az évről-évre ismétlődő ádventi időszak is ezt a gondolatot közelíti: figyelnünk kell, olyan vi-lágban élünk, hogy résen kell lennünk, mert a sátán rendkívül tetszetős álruhákat ölt magára!
Amiben egyszer döntöttünk, abban ki kell tarta-nunk, a lelkünkkel szemben a lazítás könnyen lehet élet-halál kérdése! Hűnek lenni a felismert igazsággal szemben valóságot jelent, azon túl, hogy a kísértő rendkívül leleményes.
„LÉGY HŰ MINDHALÁLIG, ÉS NEKED ADOM AZ ÉLET KORONÁJÁT!” (Jel. 2:10.) – ez akármilyen szép mondat, nemcsak gyö-nyörködésre való, hanem olyan valóság, amely-ben olykor sár és szenny is hozzátapadhat. Hűségesnek lenni sokszor egyenlő a lemondás-sal! Tudunk-e lemondani valamiről? Ha nehezen megy, tegyük mellé az ellenértéket: az örökké-való jutalmat – a végzetes veszteséggel szem-ben!

Csoda történt…?
Valóban annak tartom, hogy új vesét kaphattam. 1982-ban átestem egy transzplantáción, de 10 hónap múlva el kellett távolítani a vesét, így 1983-tól újra várólistára kerültem – meséli történetét Tóthné Fekete Ilona.
Azért nem mertem beleélni magam egy újabb transzplantációba, mert a közel 18 évi dialízisek során ereim elmeszesedtek, csontritkulás lépett fel, s úgy gondoltam, hogy ilyen állapotban senki sem mer arra vállalkozni, hogy engem megtranszplantál. Többször feltették ugyan a kérdést, hogy szeretnék-e transzplantációra kerülni, de úgy éreztem, ebből már soha nem lesz semmi. Az utóbbi években a csont- és izületi elváltozások miatti iszonyú fájdalmakra folyamatos fájdalomcsillapító és altató szedése vált szükségessé. A székről nehezen tudtam felkelni, alig bírtam elindulni, a tartásom görbe volt, és csak nagyon lassan, rövid távon tudtam gyalogolni. Az Ortopédiai Klinikán a kivizs-gálások után felmerült ugyan a protézis beülte-tése, de elvetették a nagyfokú csontritkulásom miatt. Sokszor megfogalmazódott bennem, hogy ez így nem mehet tovább, valaminek történnie kell… A reményt nem adtam fel, s megtörtént a csoda.

Június 1-én reggel fél 6-kor lakásomon felhívott dr. Faludy Mária, a Bajcsy Kórház Gambro Kft. Művese Állomás főorvosa, aki közölte, hogy veseriadóm van. Először nagyon megré-mültem, és kértem 10 perc gondolkodási időt, hogy a férjemmel megbeszéljem a rá váró nem is terheket. Visszahívtam a doktornőt, hogy készen állok. Fél 8-ra bevonultam a Transzp-lantációs Klinikára, ahol elvégezték az alap-vizsgálatokat (vérvétel, felvilágosítás, műtétre való felkészítés). Délután 4 órára derült ki, hogy alkalmas vagyok a veseátültetésre, nincs kizáró ok. Míg várakoztam, többféle érzés tört rám. Nagyon szorongtam, hogy a vizsgálatok kimu-tassák az egyezőséget. Nagyon izgultam, hogy ha már belevágok, akkor sikerüljön is a műtét. És ha túl vagyok a sikeres műtéten, hogyan és mikor indul be az új vese. A kb. 3 órás műtét alatt Perner professzorra és csapatára bonyolul-tabb sebésztechnikai feladat hárult, mivel – elmondásuk szerint – három artériás vesét kap-tam. Sajnos a veseműködés nem indult meg a műtét után, így 6 alkalommal dialízisre kerül-tem. A kezelőszemélyzet türelemre intett és bíztattak, hogy ez a vese be fog indulni. Én megpróbáltam türelmesnek lenni, bár lehet, hogy ez nem mindig sikerült. A tizedik napon furoszemid injekcióval beindították a vesemű-ködést. Ettől a naptól zavartalanul működik a vesém és a méreganyag szintem is lassan, napról napra kevesebb lett. A kórházból a műtét 30. napján hazaengedtek.
Mennyiben változott meg az élete?
Teljesen más életformát kellett – férjemmel együtt – megtanulnom. 24 órás elfoglaltsággal jár a transzplantáció utáni időszak. Naplószerű-en vezetni kell, mennyi folyadékot vettem ma-gamhoz, és folyamatosan mérni kell, hogy mennyi távozott. (A naplóvezetés éjszakára is vonatkozott). Naponta háromszor kellett mérni a vérnyomást, a testhőmérsékletet, a testsúlyt. Az előírt gyógyszereket óraműpontossággal kellett beszedni, ettől nem szabadott eltérni. Néha nehezemre esett ez az állandó készültség, de saját érdekemben be kellett tartani. Mivel a gyógyszerek lecsökkentik a szervezet immun-rendszerének védekező mechanizmusát, ezért, hogy a fertőzést elkerüljem, nagyobb figyelmet kellett fordítani a fürdőszoba, a használati tár-gyak (ágynemű, törülköző, edények stb.) fertőt-lenítésére, tisztántartására, s rá kellett szoknom az állandó kézmosásra.

A szigorú diéta megszűnt, minden ehetek, de most is mértékkel. A folyadékbevitel lényegesen megváltozott. A dializáltak kevés folyadékot vehetnek magukhoz, a veseátültetés után aján-lott a 3 vagy annál is több liter. De itt arra na-gyon kell ügyelni, hogy ez el is távozzon.
Ön, aki az 1987-ben megalakult VORSZ egyik alapító tagja, 1991 óta a Vesebetegek Bajcsy Kórházi egyesülete elnöke, aki 10 éves munkás-ságáért Vesebetegekért Ádám Edit Emlékérmet kapott, hogyan bírta ki ezt az időszakot munka nélkül?
Talán az volt a legnehezebb, amikor szobafog-ságra voltam ítélve, nem dolgozhattam, nem találkozhattam a barátaimmal, betegtársaimmal. Ezt rosszul viseltem. Orvosi engedéllyel október elejétől visszatérhetek az irodai munkámhoz, amit már nagyon várok. Amióta kimozdulhatok otthonról, minden eddigi rosszat kárpótol a szabadság érzése, hogy nem kell dialízisre járnom, hogy fizikailag sokkal erősebb vagyok, hogy jobb az erőnlétem, s ezáltal felszabadul-tabbnak érzem magam. A közérzetemben óriási a javulás: a fájdalmaim teljesen megszűntek, fájdalomcsillapító nélkül élek és altató nélkül alszom.

Tervei?
A legelső és legfontosabb, ahogy nagyon sokáig szeretnék ezzel a vesével együtt élni, s ennek érdekében igyekszem minden előírást betartani, hiszen cserébe egy újabb esélyt és szabadságot kaptam. Ha ez sikerült, olyan helyre szeretnék elutazni, ahová eddig csak gondolatban sikerült, mivel idáig mindig a fő szempont az volt, hogy találjunk a környéken olyan helyet, ahol a dialí-zist biztosítani tudják. Amikor már az immun-rendszerem teljesen felerősödik, szándékomban áll rendszeresen úszni járni, számítógépes isme-reteimet fejleszteni és nyelvtanfolyamra beirat-kozni.

Nagyon szeretném megköszönni környezetem-nek, ismerőseimnek, családomnak, kollégáim-nak a sok értem történő aggódást, segítést, mert – tudom, közhelynek számít -, de nélkülük nem sikerült volna. Szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik a Transzplantációs Klinikán értem dolgoztak és a Bajcsy Kórház művese állomás gyógyítóinak, akiknek odaadó gondozá-suk lehetővé tette, hogy kiváló kezelésük által olyan állapotba kerültem, hogy a műtétig eljut-hattam.

Szabadi Hédi (Vesevilág 99/4)

(Közreadja: Deme Károly)

Fakanál Csúszás pontypörkölt Hozzávalók: 60 dkg filézett ponty, 1 nagy fej vöröshagyma, 10 dkg zöldpaprika, 8 dkg para-dicsom, 2 evőkanál olaj, pirospaprika, só.

A filézett pontyhúst kockára vágjuk és besózva néhány percig állni hagyjuk. Olajat hevítünk, beletesszük az apróra vágott hagymát, üvegesre pirítjuk, majd hozzáadjuk a felkockázott papri-kát és paradicsomot. Rátesszük a halat, meg-szórjuk pirospaprikával és fedő alatt puhára pároljuk. Köretnek túrós csuszát kínálunk mellé.

Hideg diós pulykamell

Hozzávalók: 60 dkg pulykamell, 5-5 dkg zeller, sárga- és fehérrépa, 12 dkg majonéz, 5 dkg cukor, 8 dkg dió, 2 fejes saláta, néhány szál petrezselyem, 1 evőkanál ecet, 4-5 evőkanál ketchup, gyömbér, őrölt fehér bors, só.

A pulykamellet enyhén sós, zöldséges lében puhára főzzük, bőrét eltávolítjuk, kicsontozzuk, a húst vékony szeletekre vágjuk. A salátát ki-sebb darabokra tépkedjük, és néhány percre a cukorból, vízből, ecetből készült salátalébe áztatjuk. A majonézt összekeverjük a ketchup-pel és gyömbérrel, sóval, borssal fűszerezzük, majd hozzákeverjük a durvára vágott diót. A pulykahúst a salátafészek közepébe halmozzuk, és gazdagon leöntjük a salátaöntettel. Petrezse-lyemmel és dióval díszítjük.

Humor - Hé, a maga fia már két napja ugyanazt a cukrot szopogatja, amit tőlem kapott. - Na és? - Szerintem, most már levehetné róla a celo-fánt. - Doktor úr, amikor a feketét iszom, mindig valami nyomást érzek a szememben. Mit javasol, mit tegyek? - Mielőtt inni kezdené a kávét, vegye ki a kanalat a pohárból. - Papa, egér esett a tejfölös köcsögbe! - Legalább kihúztad? - Nem, de utána nyomtam a macskát!

Füle Lajos:

Megint karácsony Megint karácsony, örök karácsony! Háromszázhatvanöt-napi vándor, Előtted állok nagy hál’adással, Szentséges Orcád hogy újra lássam. Eget és földet betölt e Fény most, Dicsőít Téged, HATALMAS JÉZUS, Ki úgy jöttél el, ahogy még senki: h a t a l m a s voltál emberré lenni! Hatalmas voltál, bár gyönge testben. Hódolni három király sem restellt Eléd borulva s megannyi pásztor. - Oltárrá lett az egyszerű jászol.