| 2000. SZEPTEMBER |
|
ÚJ FOLYAM 93.SZÁM
|
Ének a szeretetről
- Egy új gyülekezeti év kezdetére -
A nyár, az üdülések elmúltával gondo-lataink a munka és a tanulás felé
fordulnak. Az új gyülekezeti év kezdetén gondolkod-junk el azon, hogy hol
a helyünk a gyüle-kezeti munkában.
Gyermekkoromban egy ideig abban a szobában aludtam harmadmagammal,
ahol kis átrendezés után hétköznap este és va-sárnap istentiszteletet tartottunk.
A szó szoros értelmében az Úr házában laktunk. Lehet, hogy számomra ez
meghatározó abban, hogy a gyülekezetet otthonomnak, sőt első otthonomnak
tartom azóta is. Ter-mészetesen, azóta lett igazán otthonom a gyülekezet,
mióta megtértem, elfogadtam bűneim bocsánatát, és új életben járok.
Te mi vagy a gyülekezetben?
Csak fogyasztó? Megtérésem előtt jó-formán csak fogyasztója voltam
a gyüleke-zetnek. Foglaltam a helyet, szeretetvendég-ségeken fogyasztottam
az ételt-italt. A gyülekezetnek imatárgyat adtam és mun-kát. Szertelenségeimet
el kellett viselnie a közösségnek. Az összejöveteleken, a va-sárnapi iskolában
„kiszolgáltak”. Más dol-gozott, készült a prédikációra, bibliaköri munkára,
ének- és zeneszolgálatokra. Eb-ben a kényelmesen kiszolgált állapotban
azonban az ember nagyon hamar bírálóvá is válik.
Csak bíráló? Kis gyülekezetünkben, ahol felnőttem, igen gyakran egy
egyszerű hívő bácsi végezte az igehirdetést. Mi, gyermekek, elég hamar
észrevettük prédi-kációiban a nyelvtani és stílushibákat. Szó-val azt már
megtérésünk előtt is láttuk, hogy mit csinálnak rosszul a gyülekezet-ben.
A hibát észrevenni könnyű, de kijaví-tani, jobban csinálni valamit – az
nehezebb.
Vagy termelő is? Amikor tagja lettem a gyülekezetnek, nagyon hamar
feladatokkal bíztak meg. Ha a szórványgyülekezetben a fiatal éneket akart
hallgatni, neki kellett énekelnie; ha verset, akkor neki kellett szavalnia,
ha igehirdetést, akkor neki kel-lett prédikálnia. Tizenöt évesen a szószékre
állni, s a saját testvéreim előtt prédikálni, nem volt könnyű. Éreztem,
hogy mindent, amit mondok, joggal számon kérnek raj-tam, amikor lejövök
a szószékről. Megta-pasztaltam, hogy bírálni könnyebb, mint alkotni. Talán
ezért gondolják némelyek, hogy „inkább első osztályú bírálók lesznek, mintsem
tizedosztályú alkotók”. Nem is-merős ez a felfogás és gyakorlat valahon-nan?
Nem vagy néha te is ilyen?
Lehet, hogy most azt gondolod: „Én szívesen szolgálnék a gyülekezetben,
de a mi gyülekezetünk nagy, sokan vannak a tagok, nincs rám szükség. Az
1.Kor. 12:12-27 arról győz meg, hogy nincs felesleges tag a Krisztus-testben,
a gyülekezetben.
Az úgynevezett látványos feladatokra mindig könnyebb munkást találni.
Igehir-detés, harmóniumozás, karvezetés sok helyen az idősebbek előjoga.
Vannak azon-ban olyan területek, ahol nincs nagy tolon-gás.
Ilyen például a betegek, öregek meglá-togatása. Ezt fiatalok is végezhetik.
A látszólagos ellentét ellenére nincs két olyan csoport, amely olyan jól
kiegészítené egy-mást, mint a fiatalok és az öregek. A fiata-lok is sokszor
egyedül érzik magukat, ke-resnek valakit, aki meghallgatja őket; az idősek
hasonlóképpen. Mindketten szeret-nék, ha valaki foglalkozna velük, s mind-ketten
hasznosak is szeretnének lenni vala-ki számára, hogy érezzék: szükség van
rájuk. Sok idős testvér nagy megtisztelte-tésnek tartja, ha egy fiatal
megszólítja, előre köszön neki, netalán azt is megkérde-zi: „hogy tetszik
lenni?”, és odafigyel a válaszra is, esetleg meglátogatja. Van, amikor
fizikai segítséget is kell adnunk: favágástól takarításig. De lehet együtt
éne-kelni, imádkozni, és kialakulhat olyan bizalmas légkör is, amelyben
problémáin-kat is meg lehet osztani velük, esetleg megkérdezni, hogy ők
hogyan oldották meg annak idején a hasonló helyzeteket.
Állandó munkásfelvétel van a missziómunka területén is: bizonyságtétel
és hívogatás szakon. A középkorosztály általában tartózkodóbb a missziós
célú barátkozás területén. Az ifjúság mindig „húzóág” volt a misszióban.
A gyülekezet-ben mindig kevés a munkás, a nagy gyüle-kezetekben is. Ne
hidd el, hogy nincs szük-ség a te munkádra, de azt se gondold, hogy pótolhatatlan
vagy. Elsősorban neked van szükséged a közösségre, s arra, hogy a következő
gyülekezeti évben ne légy „munkanélküli”.
(BH. 93. 08. 29.)
Nemeshegyi Zoltán
Vékony, középmagas férfi, póló, kitérdelt nadrág, régi dzseki, kopott
szandál – így áll meg a pénztárosnő előtt. Sötét, hullámos haja takarja
el szégyenlős mosolyát. Nagy halom könyvet szorít magához. Vonakodva kérdezi
a pénztárosnőtől:
- 300 gulden, ugye? – A pénztárosnő bólint, és aggódva nézi. Vajon
jól ér-tette a férfi? Nem olyan ember benyo-mását kelti, mint aki ki is
tud fizetni ennyit. És mit akar azzal a sok könyv-vel?
Lassan ismétli meg, még egyszer kihang-súlyozva minden egyes szót:
- Igen, 300 guldenbe kerülnek! – És óvatosan fűzi hozzá: - Nem lesz
egy kicsit sok?
A fiatalember megrázza a fejét:
- Nem, nem, minden rendben van. – Kihúz egy elnyűtt pénztárcát a dzseki-jéből,
és gondosan leszámolja a papír-pénzeket az asztalra, egyiket a másik után.
A hölgy elképedve néz rá. Négy napja áll egy nemzetközi kongresszus keresztyén
könyvasztalánál. Ilyet még nem élt át!
Amikor vevője észreveszi, mennyire cso-dálkozik, elkezd mesélni, élénken,
csillogó szemekkel: Pápua-Új-Guineából jött. Két éve dolgozik ott evangélistaként.
Ez alatt az idő alatt hatvan ember jutott hitre Jézus Krisztusban. Most
sürgősen szükségük van oktatási anyagra, hogy a Bibliát jobban megismerhessék.
Hónapokon át gyűjtötte az adományokat, hogy megvehesse a köny-veket. Mennyire
örül ennek a kincsnek, amit hazavihet magával!
A pénztárosnő most érti meg. Megragadja a férfi kezét, és szívből jönnek
szavai:
- Szeretnék Önért és a szolgálatáért imádkozni. Kérem, mondja meg,
hogy hívják. – A férfi arca felragyog. Bele-nyúl a zsebébe, és egy egyszerű
kar-tonkártyát ad át neki. A pénztárosnő elolvassa, és hirtelen könnyek
öntik el a szemét. Amikor ismét felpillant, mondani akar valamit, de a
férfi már nincs ott.
Ismerem a „pénztárosnőt”. Évek óta barát-nők vagyunk. Egyik este elmesélte
nekem ezt a találkozást. Megindultan hallgattam. Mi áll vajon a névjegyen,
tűnődtem kíván-csian. Föltehetőleg, mint oly gyakran, egy imponáló hivatali
cím, pl. gyülekezeti me-nedzser, igazgató, asszisztens vagy valami hasonló.
Barátnőm csöndesen tolja át az asztalon a kártyát. Olvasom, elolvasom
még egyszer, és könny tolul a szemembe. A férfi neve alatt ez áll:
Unworthy servant of the Most high – azaz: a Legmagasságosabb méltatlan
szolgálja. A hangom elakad, keresem a szavakat. Mi-lyen sok névjegyet láttam
már! Merített vagy műnyomópapírra gondosan kinyom-tatva mutatkoztak be
e világ emberei.
A Pápua-Új-Guineából jött férfi számára ez nem volt fontos. Nem azért
gyűjtötte össze a pénzt, hogy egy teljesítményt igazoljon. Számára csak
egyetlen cél létezett: annak adni a dicsőséget, aki az első helyet foglalja
el az életében.
Németül az „alázat” szó nyelvtörténetileg szoros rokonságban van a
„szolgálni” szó-val, és azt jelenti: „bátorság a szolgálat-hoz”. Az engedelmességre,
a magunk alá-rendelésére való készségről van szó. Nem megalázkodásról,
hajbókolásról, vagy ha-mis büszkeségről. Itt valaki az élet és a halál
Urával találkozott. Fölismerte, hogy nem tud nélküle élni. Milyen szívesen
volt az Ő szolgája!
De ott volt még ez az „unworthy” – mél-tatlan – szó is. Miért fűzte
ezt hozzá? Visz-szagondoltam a kapernaumi századosra, aki az Úr Jézustól
kért segítséget beteg szol-gája számára. Amikor Jézus Krisztus meg-ígérte,
hogy elmegy hozzá, a tiszt így vála-szolt:
Megértettem, miért volt az „unworthy” szó oly fontos ennek a fiatal
igehirdetőnek. Meg akarta köszönni, hogy Jézus Krisztus érette is vállalta
a keresztet. Mélyen meg-rendülve e kegyelem fölött, újra meg újra feltehette
magának e kérdést: „Mivel szol-gáltam én meg ezt?” Hogyan létezhetett volna
számára magasabb rang, mint éppen ez: „A Legmagasabb méltatlan szolgája”.
(BÉTEL)
A gyülekezetben örömmel résztvevő, hívő ember egyik vágya, hogy találkozzon
más hívőkkel, megismerjen új testvéreket, csa-ládokat, halljon távoli gyülekezetekről.
Baptista közösségünk történetében már volt egy Világtalálkozó 1992-ben
Budapesten, egy sportstadionban, kb. 3000 résztvevő-vel.
Ez év augusztus 11-13. között tartották meg Nagyváradon a II. Világtalálkozót,
és mivel gyülekezetünkből csak kevesen tud-tunk részt venni, szeretnék
beszámolni a hallottakról, néhány gondolatot továbbadni testvéreink épülésére,
szívükre helyezni. Az elmúlt vasárnap a televíziós összefog-laló sajnos
nem tükrözte eléggé a Világta-lálkozó jelentőségét, akik ebben megszó-laltak,
csupán „jól érezték magukat”.
A nagyváradi Sportcsarnok volt legfőbb színhelye a találkozónak, ahol
már a meg-nyitó istentiszteleten olvashattuk a feliratot, együttlétünk
mottóját: „Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség”. Rohanó világunk-ban
szükségünk van helyreigazításra, mert keresztény életünket sokszor nem
a helyén éljük meg. Legyünk reménykedő közösség, melynek jellemzője: minden
energiájával őrzi a keresztény egység reménységét, szelídséggel, alázattal,
boldog bizonyság-tétellel.
Szombaton reggel imaórával kezdődött az alkalom a 133. zsoltár alapján.
Fontos, hogy igazán élő legyen a gyülekezet az együttlét örömével, így
„az Úr áldást és életet küld mindenkor”.
A délelőtt folyamán két előadást hallhat-tunk. Hetényi Attila tanár
lelkipásztor test-vér a hívő ember hivatásáról, elhivatottsá-gáról szólt.
A hívő embernek egyedül Isten hívása fontos, őt szolgáljuk, ne legyünk
emberek vagy eszmék, tárgyak rabszolgái. Feladatainkhoz tálentumokat nyertünk,
ezek segítenek méltóan élni az elhivatott-sághoz, mely új életformát, elkötelezettsé-get
jelent. Nem saját elhatározásra, hanem Isten kijelentésére történik. Nagy
felelős-séggel jár, úgy kell élni, mint aki ismeri a célt, az örök életet.
Kulcsár Tibor testvér előadásának témája is ehhez kapcsolódott: „Egy
reménységre kaptatok elhívást”. Sok mindenben bízunk, földi dolgokat tekintve.
(Reméljük, hogy…) Ezek nem lényegtelenek, de rövid távra szólnak. Ezért
ne mondogassuk állan-dóan, hanem keressük először Istennek országát, a
többi megadatik szükségeink szerint. Az elhívás egyéni, nem a közösség
kapja. Pál apostol elhívása jó példa, akinek végül eltétetett az igazság
koronája.
Három célkitűzése volt a találkozónak, hogy Isten megdicsőüljön, legyenek
megté-rők és, hogy az Úr gyermekei megújulja-nak. Ezt a megújulást, az
új erőt megérez-hették ezen a napon mindazok, akik igazán erre vágyó szívvel
voltak jelen. Így tudta énekelni átéléssel az 5-6 ezer közötti lét-számú
nagy gyülekezet: „Nagy Király… Tiéd minden magasztalás!” A Világtalálko-zó
himnuszát pedig még hangosabban, lelkesebben énekeltük minden egyes ösz-szejövetelen:
„Ó, boldog nap, dicsérjük Jézus nagy nevét!… Ujjongva áldja Föld és ég!
Halleluja, boldog nap!”
Megható, ünnepélyes része volt a délutáni istentiszteletnek a zászlók
bevonulása. Istené legyen a dicsőség, hogy ennyi or-szágból megjelenhettek
a magyar baptista testvérek! Üdvözleteiket is átadták, melyet örömmel vettünk.
A szlovákiai testvér köszöntése: „Testvéreimért és barátaimért – jót kívánok
tenéked”. A Vajdaságból Nyúl Zoltán testvér szólt: Isten kiválasztott min-ket,
hogy szentek és feddhetetlenek le-gyünk. Németországból a 115. zsoltárt
hozták. Kárpátaljáról: „Érezzétek és lássá-tok meg, hogy jó az Úr!” Megható
ezt hallani onnan, ahol nyomorúságban élnek. A nagyváradi református köszöntés:
„Az Úr, a te Istened megáld téged”. Az áldás-ban legyen része minden hívőnek
feleke-zettől függetlenül.
Az esti istentiszteleten Mészáros Kálmán testvér hirdette az Igét.
Keressük Istennel a találkozást, mert Neki terve van velünk. Sajátos küldetésünk
van, az evangéliumot, a reménységet továbbadni, hogy eljusson a föld határáig.
„Az Úrnak öröme a ti erőssé-getek.” Figyeljük az Igét, Isten szavát, hogy
igazi ébredés legyen. És figyeljük a mártírok életét, elődeink életét és
kövessük hitüket.
Nagyon fontos része volt minden alkalom-nak az ének és a zene. Központi
Énekka-runk és a rákosszentmihályi Harangkórus is nagyon szépen szolgált,
de a Vox Nova Férfikar éneklését fogadta legnagyobb örömmel a gyülekezet.
Ennek jele volt, hogy a tapsvihar nem akart szűnni az éne-kek után.
Végül, de nem utolsó sorban az erdélyi testvérek énekkel és zenével
is nagyon készültek erre a találkozóra. Sajnos, a va-sárnapi örömhírben
őket meg sem említet-ték. Nagy létszámú ifjúsági kórusuk éne-kelt, a közel
1000 tagú összevont énekkar ünnepélyes öltözékben egyik oldalon a fél lelátót
elfoglalta. A hatalmas összevont fúvós zenekartól nagyon sok éneket hall-hattunk,
még a szünetekben is játszottak. Köszönjük mindnyájuknak, hogy nekünk felejthetetlen
élményt szereztek, és sokkal gazdagabbá tették a Világtalálkozót. Kö-szöntjük
a „háttér-szolgálatban”, ellátá-sunkban közreműködőket is, áldást kérünk
életükre.
-gam
Egy hívő család harmadik gyer-mekeként láttam meg a napvilágot 1962.
március 25-én. Mint egy szem fiúgyerme-knek, édesapám Ferenc és édesanyám
Sima Erzsébet, nevet a Bibliában kerestek, s leltek, így lettem Gedeon.
A miskei gyülekezet volt második otthonom, gyermekéveimet itt töltöttem,
és nagyon ritka eset volt, hogy akárcsak hétköznap is hiányoz-tunk volna
az imaházból. Növekvő gyermekként nevelődtem és kerültem be a pengetős
zenekar-ba, majd később az énekkarba. Időközben ön-szorgalomból harmóniumozni
tanultam és be-kapcsolódtam a harmónium szolgálatba is.
Általános iskolába Miskén jártam, majd Kalo-csán tanultam tovább.
1979-ben Tahiban döntöttem Jézus Krisztus követése mellett és merítkeztem
be Miskén.
Égi Atyánk 1981-ben vezette össze útjainkat Péter Katalinnal, aki a
pesterzsébeti gyülekezet tagja volt, és 1983-ban feleségül vettem.
Egy év múlva, leszerelő katonaként kerültem az erzsébeti baptista közösségbe.
Urunk ekkor ajándékozott meg bennünket Viktória gyerme-künkkel, aki már
szintén Jézus követője.
1984. óta vagyok az itteni gyülekezet tagja, ahol az énekkar soraiba
hamar befogadtak. Szerény képességemmel az orgonálás szolgálatába is bekapcsolódhattam.
1990-ben kaptuk az Úrtól Gábor fiúnkat. Ez évben a testvérek bizalmukba
fogadtak és elöljá-rónak választottak, majd az építkezés kezdetétől az
építési bizottságban szolgálhattam.
Három éve diakónussá avatott a gyülekezet. Igyekszem mindazt a feladatot
elvégezni, amit az Úr rám bízott, és erőt ad hozzá.
1949. július 13-án születtem Bükk-zsércen, baptista hívő család
7. gyermekeként. Édesapám, Marton András 81 éves korában, 1992-ben,
édesanyám 76 évesen, 1988-ban költözött haza mennyei Atyánkhoz. Szüleim
őszinte szolgáló élete, és mindenüket az Úr szolgálatára átadott áldozatkészségük
már gyermekkoromban mély nyomokat hagyott életemben. Édesapám volt a bükkzsérci
gyülekezet vezetője, igehirdetője, harmonistája, a fúvós zenekar vezetője,
egyszóval mindenese.
Otthonunkban mindig nagyon kedves és öröm-teljes volt az éneklés. Édesapám
harmóniumo-zott, mi pedig körülálltuk és kvartettben éne-keltünk órákig.
Nagyon szép emlékeim vannak erről az időszakról.
Az általános iskola befejezése után Miskolcon jártam iskolába, ahol
villanyszerelő szakmát tanultam.
Az Úr Jézus hívó szavát Tahiban hallottam meg 1964. augusztus 20-án
Kovács Géza és Kalkó József lelkipásztorok szolgálata nyomán. 1964. október
18-án merítkeztem be Drenyovszky Pál körzeti lelkipásztor által 15 éves
koromban, Bükkzsércen.
1966-ban lettem szakmunkás. Katonai szolgá-latom 1967-1969-ig tartott,
ezután 1970-től szintén Miskolcon, munka mellett villamosipari technikumban
tanultam, amit már Pécsett fejez-tem be házasságkötésünk után.
1973-ban kötöttem házasságot Tóth Gabriellá-val, aki Pécsett nevelkedett,
Tóth Kálmán bap-tista lelkipásztor családja 2. gyermekeként. Együttes életünket
a pécsi gyülekezetben kezd-tük, amely nagy szeretettel befogadott. Szolgál-tunk
az énekkarban és az ifjúsági munkában. Itt született két nagyobbik fiúnk,
András és Zoltán.
1981-ben házunk szanálása következtében költöztünk Budapestre és azóta
vagyunk a pest-erzsébeti yyülekezet tagjai, ahol egy nagyon meleg, szerető
szívű gyülekezetre, igazi otthonra találtunk. itt született 3. fiúnk, László.
Nagy hálával tartozom a jó Istennek, mert annak ellenére, hogy nem
a legjobb
egészségi állapottal rendelkezem, nagy kegye-lemre méltatott. Még a
pécsi baptista imaház építésénél, majd Budapestre költözésünk után az Ó
utcai imaház építésénél – amely a Keresztény Testvérgyülekezeté -, ezután
a mi pesterzsébeti imaházunk építésénél is tevékenyen részt ve-hettem.
Gyülekezetünk 1990-ben választott elöljárói közé, ahol igyekszem hűséggel
elvé-gezni a rám bízott feladatokat: imaórai szolgálat, énekkari szolgálat,
a beteglátogatások megszer-vezése és gyakorlása. Nagyon hálás vagyok Istennek,
hogy 6 éve tagja lehetek egyházunk központi énekkarának és 3 éve a Vox
Nova férfikarnak. Örömmel szeretnénk szolgálni együtt az Úrnak és a gyülekezetnek
továbbra is feleségemmel, András fiammal, aki 26 éves és 10 éve gyülekezeti
tag, Zoltán fiammal, aki 20 éves és Lacikával, aki most 14 éves.
Az a legfőbb vágyam, hogy akiket nekünk adott és ránk bízott az Úr,
minél előbb megismerjék Őt, mint személyes Megváltójukat, melyhez Urunk
nagy kegyelmét kérem.
Budapesten születtem 1954. február 15-én. Szüleim, Hegedűs Irén és Máté
Vince, már pici gyerekkoromtól fogva hoztak magukkal az erzsé-beti gyülekezetbe.
Itt tanultam meg és szavaltam el első versemet (Piros tojás a kezemben…)
az egyik (talán életem 4.) húsvéti ünnepen, és itt tanultam meg sok-sok
aranymondást is. Szüle-im, Nagyszüleim élete, szolgálata példa volt számomra,
de ugyanúgy meg kellett küzdenem a döntéshez vezető úton a nehézségekkel,
mint bárki másnak. 17 évesen, egy ifjúsági imaközös-ség alkalmával tudtam
kimondani: - Hiszem, hogy Isten leküldte fiát azért, hogy meghaljon az
én bűneimért, hogy nekem üdvösségem lehessen.
Ebben az időszakban már tevékenyen részt vettem az ifjúsági munkában,
bibliakör vezetés-ben, a vasárnap délutáni programok szervezésé-ben és
az énekkari szolgálatban. 1971. július 12-én kötöttem házasságot Piros
Violával, aki szintén a gyülekezet szolgáló tagja.
Két gyermeket kaptunk áldásként az Úrtól: Daniella 1981-ben, Lukács
Levente pedig 1984-ben született. Ők állandó imatárgyaink, hiszen még nem
döntöttek a keskeny úton való járás mellett. De rendszeresen járnak az
imaházba. Daniella az énekkar tagja, Lukács az erősítésben segédkezik.
1990-ben a gyülekezet megtisztelt bizalmával és elöljáróvá választott.
Ezt a bizalmat a tőlem telhetően igyekszem megszolgálni, és imádkozó szívvel
elvégezni a rám bízott és vállalt felada-tokat.
Az imaházépítésnél legtöbbet a lakatosmunkák-ban vettem részt. Feladatom
az imaházban a hangerősítés biztosítása, a vasárnap délutáni, ünnepi, evangélizációs
szolgálatok szervezőinek összefogása.
A Szeretet - Szolgálat szerkesztésében csaknem az indulástól kezdve
részt veszek.
A hétköznapi életben már több dolgot megpró-báltam. Végzettségem gépész
üzemmérnök és gépész műszaki tanár géplakatos alapszakmával. 13 évet tanítottam,
foglalkoztam termelés-irányítással, jelenleg egy részvénytársaság kereskedelmi
és vállalkozási tevékenységét vezetem.
Elmondhatom, hogy a jó Isten még sohasem hagyott magamra, mindig, minden
körülmények között éreztem, hogy őrző karja velem van. Hiszem, hogy így
lesz addig, amíg tartja életem.
A hétköznapokon vállalkozóként dolgozom.
Megtalálta a gyermek a porlepte Bibliát. Lapozgatott benne, majd megszólalt:
- Édesanyám, a Biblia igazán az Isten könyve?
- Persze, hogy az!
- Ne adjuk talán vissza az Istennek, mert mi úgysem olvassuk?!
A Metrón hallottam:
- Mit gondolsz, megérti egy ekkora kisgyerek?
- Feltételezem, hiszen eddig is hallhatott ilyesmiről.
- Nem szeretem a kényes témákat, ez pedig elég kényes! Miért, miért?
Mert hogy olyasmit tennék szóvá, amiben… hogy is… szóval amiben magam sem
vagyok…
- …feddhetetlen?
- Micsoda régi kifejezés ez! Hol olvas-tunk ilyet?
- A Bibliában!
- Gondolhattam volna! De ott kereken az áll, hogy: „NE LOPJ!” Így,
minden árnyalat nélkül! – Eh, inkább nem szólok semmit, hiszen csak egy
szelet csokit tett zsebre…
A választ nem hallottam. A beszélgetők leszálltak.
(BH. 96. 07. 17.)
Bevallom, Uram, hogy csacska igric vol-tam,
Mikor más dalt is fütyültem s daloltam
Azon kívül, hogy SZERETLEK TÉGED.
Szánom-bánom az eltékozolt percet,
Mikor másé volt a szó s a lehelet,
S nem csupán Rólad zengett az ének.
Tégy engem jobban raboddá, én Uram,
Hogy más dalt ne verjen kobzomon ujjam,
Csak dalát Szíved szent szerelmének,
- Mert Uram, én is szeretlek Téged!
Somogyi Imre
Lealázó mosollyal kérdezte:
- Mondd, művelt ember létedre, hogy tudsz hinni ilyen balga, vak mesék-ben…?
Te is jól tudod, hogy nincs ég,
s ha nincs ég, Isten sem lehet…!”
Eresz alatt álltunk, esett az eső,
nagyot csattant, fényeset villámlott,
s az ateista félőn beleremegett,
és gyors mozdulattal keresztet vetett.
Mátis Béla
Kit milliók ajka imád,
Tied a teremtett világ,
a dicsőség, a hatalom,
s Tied a parányi atom…
nincs is róla tán fogalmam,
látható és láthatatlan…
Nekem, Uram, semmim sincsen,
bűnös szívem minden kincsem,
engedd, hogy átadjam Neked!
Tisztítsd meg, úgy legyen Tied!
Groska József
Uram, vedd le rólunk
mindazt, ami régi,
s ajándékozz meg minket
mindazzal, ami igazán új!
Adj új, erős lelket,
új erőt várni téged,
újra betölteni
a mindig új parancsolatot,
hogy szeressük egymás…
és új éneket
a te dicséretedre!
Friedrich v.Bodelschwing
Számtanórán a tanítónő az osztást gyako-roltatja. Sorra kérdezi a gyerekeket,
majd Jancsikára kerül a sor:
- Jancsika! A te édesanyád mit csinál, ha otthon csak hat szem burgonyája
van, de azt hétfelé kell elosztania?
- Krumplipürét.
- Zoli! Mennyi tizenhatnak a fele?
- Fogalmam sincs róla, tanár úr, de nem lehet sok.
- Gyerekek! Mondjatok egy összetett gyűjtőnevet!
- Kukásvödör.
Két barát beszélget.
- Volt már az életedben nagy tévedésed?
- Igen. Egyszer tévedésből délelőtt és délután is elmentem az iskolába.
- Gabi! Miért van idézőjelben a fogal-mazásod?
Mert Panni füzetéből másoltam.
Laddu (aprósütemény)
Hozzávalók: 35 dkg vaj, 35 dkg sárgabor-sóliszt, 25 dkg porcukor, kókuszreszelék
(tehetünk bele fahéjat, diót, mandulát)
Vastag falú edényben megolvasztjuk a vajat, hozzákeverjük a sárgaborsólisztet és folyamatos keverés mellett lassú tűzön negyedóráig főzzük. Levesszük a tűzről, langyosra hűtjük, belekeverjük a porcukrot, fahéjat. Kis gömböket formálunk belőle, majd kókuszreszelékben meghempergetjük. Hűtőszekrényben lehűtjük.
Kedd: 18,00 Imaóra
Szerda: 18,00 Ifjúsági óra
Csütörtök: 18,30 Bibliaóra
Vasárnap: 9,00
MKBK
10,00 Istentisztelet
16,00 Törekvők órája
17,00 Istentisztelet
Imaházcím: Pesterzsébet, Ady E.u.58.
Ady E. u.-János u.
sarok
Lelkipásztor: Nemeshegyi Zoltán
Pesterzsébet, Ferenc u.3.
Szeptember
3. 9.00 Imaóra, Úrvacsorai Istentisztelet
10. Énekkarunk szolgálata
Szlovákiában
17. 9.00 Férfi-női Imaóra
24. Hálaadó Ünnepély
Október
1. 9.00 Imaóra, Úrvacsorai Istentisztelet
5 –9 Énekkarunk Szolgálata
Hannóverben
15. 9.00 MKBK évnyitó
17.00 Gyülekezeti délután
29. 17.00 Reformációi istentisztelet
November
5. 9.00 Imaóra, Úrvacsorai Istentisztelet
17.00 Rákoscsabi gyülekezet szolgálata gyülekezetünkben
18. Mennyegzői istentisztelet
19. 17.00 Filmvetítés
25-26 Evagélizáció