2000. NOVEMBER 
SZERETET-SZOLGÁLAT
ÚJ FOLYAM 95.SZÁM

Hannoverben jártunk
Kaput nyitsz
Veres Józsefné
Beszélgetés egy  betörővel
Ne nyugodj bele!
A csereprogram
Hányat alszunk?
F a k a n á l
Egy kis derű…
Eseménynaptár 2000.  November

Hannoverben jártunk

 Reggel 5 óra. Álmos szemű énekesek és hozzátartozóik gyülekeznek a kellemetlennek semmiképpen sem mondható őszi hajnalon. Énekkarunk másodszor utazik a helyi gyüleke-zet meghívására Hannoverbe. Többek arcán az ébren tartó izgatottság mellet tapasztalatból eredő – talán nem az első hosszabb buszos útjuk lesz ez - aggodalom is felfedezhető. Nem keve-sebb, mint 17 óra utazás vár ránk, amely bizony sokak számára embert próbáló lehet. Végre indulás! Irány az autópálya, amelyet reményeink szerint majd csak valamikor este 11 felé ha-gyunk el. Nehéz lenne röviden összefoglalni milyen egy ennyire hosszú autóbuszos utazás. Egy azonban bizonyos, mindenki másképpen éli meg. Vannak szerencsésebbek, akik például kiválóan tudnak aludni. Ők, mint a gyerekek esznek, alszanak. / Nevek említésétől most eltekintek. / Mások beszélgetéssel, olvasással, zenehallgatással ütik el az időt. A hosszan tartó egyhelyben ülés után nem csoda, hogy jól esik az időnkénti megállás, amikor mindenki ki-nyújtóztathatja elgémberedett végtagjait. Telik-múlik az idő, rójuk a kilométereket, amelyek mindannyiunk örömére egyre fogynak. Lesz ennek valaha vége? Naná!
 Letérünk az autópályáról. Egyszerre min-denki éber lesz, mert feltűnnek a Hannoveri világkiállítás területének fényei. Máris eltűnnek a fáradtság jelei, mindenki ámulva figyeli az esti kivilágítást, amely előrejelzi, hogy nagy él-ményben lesz részünk az elkövetkező 3 napban.
 Nehéz eldönteni, hogy vendéglátóink, vagy mi örülünk-e jobban annak, hogy végre begör-dül buszunk a hannoveri imaház épülete mellé. Gyors vendégelosztás, majd egy-két óra múlva mindenki tisztán és boldogan, hálát adva tér nyugovóra a hosszú és fárasztó út után.
 Péntektől vasárnapig hannoveri testvéreink szervezőkészségének köszönhetően jól előké-szített program vár ránk. Első nap Hannover nevezetességeivel ismerkedhetnek meg azok, akik először járnak a városban, amely egyébként Németország Alsó-Szászország nevű tartomá-nyának székhelye. Fejlett infrastruktúrával rendelkező ipari város, több mint félmillió lakossal. Akik már jártak errefelé, azoknak lehetőség nyílik arra, hogy belevessék magunkat a sétáló utca forgatagába, és el-el tűnjenek egy-egy bevásárlóközpont gyomrában. Bátran állít-hatom, nagyon nehéz azt megállni, hogy ne csökkentsük márkáink mennyiségét, s kár lenne tagadni, e sorok írójának sem sikerült. Este meleg vacsora várt minket az imaház ebédlőjé-ben, majd miután mindenki feltöltekezett testi-leg következhetett az utolsó, a fellépés, szolgálat előtti énekpróba. Persze nem lett volna teljes az élménytár, ha nem énekelhettünk volna együtt német testvéreinkkel, ehhez azonban kemény német nyelvű gyakorláson át vezet az út. De hát ennyi, mindenre elszánt énekesnek mi jelenthet akadályt? Persze tudjuk, hogy az aznapi élmé-nyek mindenért kárpótolnak, de többünkben felmerült a kérdés, hogy vajon az egész napos utazás vagy a pénteki komplex program volt-e a fárasztóbb. Ekkor azonban még senki sem tudta, milyen egy egész napot gyalogolni, sorban állni, nézelődni a hűvös, néha szemerkélő esővel tarkított német klímában. A valóban szinte felfoghatatlanul sok élmény mellett ugyanis ez is benne volt a szombati napban.

A legnagyobb előkészület azt hiszem a szombati nap megszervezéséhez kellett. Sok ember fáradságos munkája előzte meg azt, hogy a magyar delegáció vendégeként ingyen tölthes-sünk el két napot az EXPO2000-en, a Világki-állításon. Nem beszélve arról, hogy énekkarunk fellépése bekerült az aznapi hivatalos program-ba. Csak aki már szervezett hasonlóan összetett eseményt, vagy programot az tudja, hogy ilyen-kor óhatatlanul becsúszik egy-egy hiba a kivi-telezésbe, hiszen sok ember kezén fut át a szer-vezés. Nem szabad azonban azt feltételezni, hogy bárki is nem a legjobb szándékkal áll hozzá a munkához. És ha mégis becsúszik egy hiba, akkor sem kell kétségbeesni, vagy egymást hibáztatni, mert felnőtt emberek tudják, hogy MINDIG VAN MEGOLDÁS! Most is így volt. Minden zökkenőn átsegített minket a mi Iste-nünk, vagy az Ő földi munkásai.
 De félre a zökkenőkkel, buktatókkal! Hála az Úrnak semmi sem akadályozhatott meg bennünket abban, hogy jól érezzük magunkat. Mindenki érdeklődésének és türelmének meg-felelően bejárhatta a Világkiállítást, amely elképzelhetetlenül nagy területet jelent. Meg-nézhette mindazon országok pavilonjait, ame-lyek felkeltették az érdeklődését, kipróbálhatta a függővasutat és felülhetett a testvérek körében igen népszerű óriáskerékre. Mindezek már önmagukban is óriási élményt jelentettek még egy sokat utazott, világot látott ember számára is és hiszem, hogy senki sem bánta meg, aki eljött. Az azonban azt hiszem mindannyiunk elképzeléseit felülmúlta, hogy nem csak szem-lélőként, hanem aktív résztvevőkként voltunk jelen. Szombaton délután 4 órakor ugyanis gyülekezettörténeti esemény zajlott le. Énekka-runk több száz vendég és érdeklődő előtt kon-certet adott a Milleniumi Világkiállításon az egyébként igen impozáns és a látogatók körében méltán népszerű magyar pavilonban. A koncert előtt Nemeshegyi testvér röviden ismertette az énekkar történetét, ezt követően 12 éneket éne-keltünk és hála az Úrnak bátran állíthatom, jól helytálltunk. A szolgálatunkat végighallgatta Benkő Dániel, a híres magyar lant és gitármű-vész is, aki szintén a magyar delegáció vendége volt és az este folyamán koncertet adott. Miköz-ben gyakorolt, kedélyesen elbeszélgetett velünk és lelkipásztorunk beavatta őt a baptista hitval-lás alapjaiba.
A koncert után a „Hoffnung”, „Reménység” pavilont látogattuk meg közösen, ahol az egyik németországi missziós szervezet rendezett kiál-lítást és szervezett programokat, többek között egy rajzfilmvetítést. A film a Tékozló fiú törté-netét dolgozta fel modern változatban úgy, hogy az a fiatalok számára is minden szempontból érthető legyen. Ekkorra már bőven beesteledett és immáron belülről nézhettük meg mindazt kivilágítva, amit két nappal előtte kívülről lát-tunk. Igaza volt német testvéreinknek, akik azt mondták, hogy este másik arcát mutatja az EXPO. Valóban egészen más érzés volt az egyébként is gyönyörűen kivitelezett pavilonok és épületek esti fényeit látni.
 Vasárnap délelőtt a helyi gyülekezet, a modern kor követelményeinek minden szem-pontból megfelelő imaházában szolgáltunk az istentisztelet keretében. A köszöntéseket köve-tően Nemeshegyi Zoltán lelkipásztor testvér szolgált igehirdetéssel német nyelven, amit mi a kiosztott magyar fordításon követhettünk nyo-mon. Énekkarunk közösen énekelt 3 éneket a helyi kórussal magyar és német nyelven. Az istentisztelet után Hartmut testvér és Norma testvérnő vezetésével vidám, kötetlen énekta-nuláson és közös éneklésen vettünk részt, amely nyelvgyakorlással is felért, hiszen latinul, né-metül és angolul is énekeltünk. Kezdtük nem-zetközinek érezni magunkat, de emellett az érzés mellett egy másik is kezdett meg-meg mutatkozni. Ez pedig az éhség volt. Az ebédlő-ből már néha érezni lehetett a keleti ételek illa-tát, amelyet a gyülekezet szeretetotthonában lakó libanoni házaspár készített számunkra szeretetük kifejezéseként. A szeretetotthonban, amelynek meglátogatására fakultatív lehetőség nyílt pénteken, több, mint 100 menekültet gon-doznak a testvérek. Ezek a menekültek a világ különböző országaiból, különböző okok miatt érkeztek Németországba és bizony nem egysze-rű a beilleszkedés számukra. Ebben segítenek nekik német testvéreink.
Az ebéd különleges ízeket vonultatott fel az arab konyhaművészet alkotásain keresztül. Sokunk számára először nyílt lehetőség arab ételek elfogyasztására, amely újabb élményeket eredményezett. Délután szabadon gazdálkod-hattunk az idővel, de véleményem szerint majd mindenki a Világkiállításra ment vissza, hiszen egy nap szinte semmire nem elég egy ekkora területen. Újabb gyaloglás, sorban állás, nézelő-dés és újabb élmények begyűjtése következett, de a látvány mindenkiben elnyomta a fáradtság érzését.
És íme elszállt a 3 nap. Újból a busz mellett állunk hajnali 6 órakor lelkileg ráhangolódva a hosszú út megismétlésére. Vendéglátóinktól búcsúzkodunk, akik gondosan emlékeztetnek minket arra, hogy nehogy ottfelejtsük úticsomagjainkat. A csomagok mérete változó, többek számára német precizitással kiszámolták mennyi élelem elegendő a túléléshez, de tudjuk, hogy nagy szeretettel készítették számunkra, amiért a háromnapi vendéglátással együtt na-gyon hálásak vagyunk. Most rajtunk a sor. A vasárnapi ebédet követő köszönések és köszön-tések alkalmával Nemeshegyi testvér meghívta a hannoveri énekkart gyülekezetünkbe. Várjuk testvéreink viszontlátogatását és a lehetőséget, hogy irántuk való szeretetünket kifejezzük.
Hálásak vagyunk elsősorban Istennek, hogy adott erőt és lehetőséget a szolgálatra, hogy megóvott bennünket a hosszú úton, a hannoveri testvéreinknek, akik meghívásukkal és vendég-szeretettükkel lehetővé tették számunkra, hogy 3 felejthetetlen napot töltsünk Németországban és az itthon maradó gyülekezetnek, akik imában támogattak bennünket a messze távolban.
Jó volt együtt utazni, világot látni, új barát-ságokat kötni, és Isten dicsőségére szolgálni.

Varsóci Károly


Nem az a fontos, ami velünk, hanem ami bennünk történik.
 Agócs Károly, A lélekmadár

A leckét az iskola adja fel, de az élet kérdezi ki.
 Dorosmai János, Mesék, aforizmák


Kaput nyitsz


 


Kaput nyitsz, mikor elhagyja ajkad a szó,
mikor elszáll, s mint gondolat röpköd szerte.
Irányát pályáján élete szabja meg,
nem vész el nyomtalan kóborló szelekbe’.

Madár a szó, hányszor vissza-vissza száll,
és megszab sorsokat is akármiképpen:
élet és halál, teljes életnek része,
megfogni nem tudod, pedig itt zúg vétlen.

Ág is a szó, melyen fészket rak a rigó,
s ha komor őszök el is ragadják délre:
visszatér, mint tetté érett fény, gondolat
a vajú szívek sötét peremére.

Venyercsán László


Veres Józsefné
(1912-2000)


 


Édesanyánk, Veres Józsefné – Bathó Rozália – született: 1912. szeptember 24-én, Tökölön. Gyermekkorát a Darányi szigeten töltötte, ahol édesapja vincellér volt. Mindig szeretettel mesélt az ott eltöl-tött időkről, ahol testvéreivel és a szülőkkel sokat dolgoztak, hisz a gyümölcsös renge-teg munkát adott. Visszaemlékezéseiben életének ez volt a legszebb időszaka.
Majd az élet Budapestre szólította. Az Árvaháznál ismerkedett meg apukánkkal, Veres Józseffel, akivel 1932. május 5-én házasságot kötöttek. Anyuka bemerítkezésének időpontja: 1926.
A háború és az azt követő évek nehéz helyzeteit mindig megoldották a szeretet segítségével, amit az Úr Jézusban vetett hit adott nekik. Az öt gyerek felnevelését nagy áldozatok árán és szeretettel végezték. Az öt gyerek: Béla 1933-ban, Józsi 1934-ben, Rozália 1939-ben, László 1943-ban, Mária 1946-ban született.
Szüleink 65 évet éltek együtt, mi gyere-kek szeretettel vettük őket körül, mert egy gyerek csak törleszteni tud szülője áldoza-tos életéért. Különösen az utolsó éveiben vette szeretettel és aggodalommal körül anyukát, az édesanyát a család.
Kedves énekei a Hit hangjai énekes könyvből a 469. ének – Jeruzsálem gyön-gyökből – a Hitünk énekei énekes könyv-ből a 18. ének – Ama szép hon felé… - és a 386. ének – Ne kutasd szenvedésem… -. Ez utóbbi éneket gyakran kérte, hogy ol-vassam fel neki. A Bibliát naponta sokat olvasgatta, az aznapi igét, amit a „napi áhítat 2000” vezérfonalból olvasgatott, Szerette lapozgatni a Bibliát, sokszor órá-kon át. Készült és várta, hogy mikor szó-lítja majd az Úr őt haza…
Ui: A Ferenc utcai imaháznál szolgáltak gondnokként 1941-től 1945-ig, Bretz Emil tv. lelkipásztorkodása idején.
Köszönetnyilvánítás

Szeretnék köszönetet mondani édes-anyánk hazaköltözése alkalmából a testvér-nőknek és testvéreknek, akik rendszeres látogatásukkal sokat segítettek édesanyánk élete utolsó szakaszában, a betegsége és hazavágyó lelke gondozásában. A gyüleke-zet imáját, a telefonhívásokat, melyek nél-kül nem is tudtam volna édesanyánk ápolá-sát ellátni.

Budapest, 2000. november 4.
Balkayiné Veres Rozália


Jörg Bopp: A süket fülek erőszaka

Beszélgetés egy  betörővel


Egyik ismerősöm, aki foglalkozására nézve pszichiáter, a következő élményét mesélte el nekem.
Nemrégiben egy éjszaka hirtelen fölri-adt, mivel zajokat hallott a lakásában. Fele-ségének rábeszélésére megemberelte ma-gát, és elhagyta a hálószobát. Amikor dol-gozószobájába lépett, egy férfi állt előtte, s az íróasztallal bajlódott. Betörő volt.
Mindketten megijedtek, s szinte bénul-tan álltak egymás előtt. Ekkor a pszichiáter nagy lélekjelenléttel azt mondta: "Ne féljen tőlem. Nyugodtan foglaljon helyet; akkor beszélhetünk egymással.” A betörő elké-pedve nézte ellenfelét, és mérlegelte a dolgot. Végül rászánta magát, és leült egy zsámolyra. A pszichiáter fölkattintotta az állólámpát, és szintén leült. Nyugodtan megkérdezte a kéretlen vendéget: „Miért tört be ide?” A kérdezett egy ideig hallga-tott, majd hevesen beszélni kezdett.
Szerencsétlen gyerekkoráról számolt be, melyet házasságon kívüli gyerekként töltött el. Anyjáról, aki elhanyagolta és gyakran verte. És a szomorúságáról. Senki sem akadt, akiben megbízhatott volna. Senki sem érdeklődött iránta. Beszélt első bolti lopásairól, arról, hogy nevelőotthonba utalták be, ahonnan többször megszökött, de mindig elkapták és visszavitték. Rész-letezte azokat a büntetéseket, melyekkel aztán a nevelőotthonban kezelték. Amikor nagykorúvá lett, súlyosabb tetteket követett el, bebörtönözték. Próbára bocsátották, de aztán ismét elítélték, mert visszaesett. A büntetés leülése után nem kapott munkát, és megpróbált lopásokkal és betörésekkel felszínen maradni.
Ismerősöm hallgatta, s csak olykor tett föl egy-egy kérdést. Szavaihoz nem fűzött kommentárt, nem ítélkezett és lemondott az intelmekről. Csak odafigyelt. Amikor a betörő befejezte vigasztalan történetét, bizonytalanul nézett a pszichiáterre, és csöndesen azt mondta: „Ön az első ember, aki meghallgatott. Ha korábban találkoztam volna ilyen emberekkel, talán más lett volna belőlem.” Majd megkérdezte: „Mit csinál most velem?” Ismerősöm azt felelte: „Semmit.” Megkérte vendégét, hogy távoz-zon, mivel megerőltető munkanap vár rá. A betörő zavartan búcsúzott. Néhány nap múlva a pszichiáter egy képeslapot kapott a férfitől, rövid hálalevél kíséretében.
Meghatott és megszégyenített ez a be-számoló. Én biztos másképp reagáltam volna a betörőre. Ismerősöm nem fog ki-tüntetést kapni viselkedéséért. És senki sem fogja nyilvánosan méltatni csöndes bátor-ságát. Nem űzött el hangosan egy betörőt, nem kiáltott rendőrségért, és nem is futott el előle. Egyszerűen kész volt arra, hogy meghallgassa és beszéljen vele. Ilyet még soha nem élt meg a betörő.
Vajon nem történik-e meg újból és új-ból, hogy rászoruló és sérült emberek zárt fülekre találnak nálunk? Nem figyelünk oda, ha megvert gyerekek ordítanak. Átné-zünk magányos fiatalokon és szerencsétlen nőkön. Felháborodunk a menedékjogot kérőkön, a koldusokon és az öregeken. Gyakran nem figyelünk oda, elzárkózunk, rend és nyugalom után kiáltunk, büntetést és bosszút követelünk. Gyakran elfeledjük, hogy létezik bennünk és társadalmunkban a süket fülek erőszaka is, az értetlenség ke-ménysége és irgalmatlan hidegsége. A rend kegyetlen mániája elfojtja bennünk az együttérzést. S mindez nem ritkán a tisztes-ség és a jogtudat köntösében jelenik meg. Le akarjuk tagadni a keserű igazságot, hogy gyakran éppen a süket fülek erőszaka felelős a törvényszegésekért és erőszakos cselekményekért. Pszichiáter ismerősöm megpróbálta egyszer föltartóztatni ezt a körforgást.
Fordította: -omo-
Forrás: Publik-Forum, 1992/5


Ne nyugodj bele!

Ha azt látod, hogy lelki életed
örömhiányos, kiüresedett,
fogytán hited és hálád is vele,
ne nyugodj bele!,

Ha azt látod, hogy gyülekezeted
tagjaiban is hűl a szeretet,
nagyrésze fásult, közönnyel tele,
ne nyugodj bele!

Ha azt látod, hogy egyházadban is
akad kór, s némely tanítás hamis,
hogy alig látszik KRISZTUS élete,
ne nyugodj bele!

Ha azt látod, hogy fáj e nép, e föld,
hogy magad sem vagy senkinél különb,
s nincs újulás itt, bárhogy kellene,
ne nyugodj bele!

Mert könyörögni, sírni lehet itt!
Maga a LÉLEK is esedezik,
s minden megbánt bűn semmivé lehet,
ha az ÚR veled.

Füle Lajos 


A csereprogram
Példabeszédek 13:21.

Laura rosszkedvűen ment haza az iskolá-ból, és mondta is mindjárt a sérelmét:
- Anna néni engem osztott az új lány mellé, hogy a feladatot ketten dolgoz-zuk ki. Pedig Klárit senki sem szere-ti…
- Nem akarnál a segítségére lenni, hogy beilleszkedjék az osztályba? – Laura ezt várta az anyjától… Megvonta a vállát:
- Mi hasznom lenne belőle – nekem?
Erre nem kapott választ, hanem anya azt kérdezte tőle:
- Mikor nézted meg utoljára a takarék-perselyedet?
- Tudod, amikor kivettem belőle a pénzt arra a könyvre, amit olyan nagyon sze-rettem volna…
- Akkor nézd meg most!
- Anyu! Honnan van benne a pénz, ami-kor a könyvre majdnem mindent kiad-tam?
- Édesapád tette bele. Amikor azt taná-csolta, hogy vedd meg magadnak a könyvet te, csak azt akarta tudni, kész vagy-e arra, hogy föláldozd a pénzedet a könyvért? Amikor látta, hogy meg-tetted, ő visszaadta neked, számold meg, talán még többet is...
- Apu a legaranyosabb ember a világon! De… mi legyen az új lánnyal, Klári-val?
- Ejnye, Laura, Isten is látni akarja, kész vagy-e olyasmire, amit te áldozatnak érzel – őérte? Hátha éppen rád van szüksége annak a kislánynak? És ha a többiek látják, hogy te barátkozol vele, talán ők is elfogadják…? Lehet, hogy valami nem látszik jó üzletnek, de Is-ten tud róla, és az Ő értékrendje más…
- Anyu, köszönöm! „Az igazaknak… szép jutalmuk lesz” (Példabeszédek 13:21.).
BH. 98.02.01.
Bevallom, Uram…
„…Ő előbb szeretett minket.”
(1János 4:19)

Bevallom, Uram, hogy csacska igric vol-tam,
Mikor más dalt is fütyültem s daloltam
Azon kívül, hogy SZERETLEK TÉGED.
Szánom-bánom az eltékozolt percet,
Mikor másé volt a szó s a lehelet,
S nem csupán Rólad zengett az ének.
Tégy engem jobban raboddá, én Uram,
Hogy más dalt ne verjen kobzomon ujjam,
Csak dalát Szíved szent szerelmének,
- Mert Uram, én is szeretlek Téged!

Somogyi Imre



Jól járunk, ha az igazat mondjuk, mert így sokkal meggyőzőbben hangzik, ami-ről beszélünk.

Susan Howatch, Absolute Truths


Hányat alszunk?

Mint az álom, elsuhan
időnk, múltra válik...
Hányszor alszunk még, Uram,
a találkozásig?
Eléd mennünk nincs mivel
az örök hazába.
Félünk is, ha menni kell,
vágyunk is utána.
Akkor is jöjj majd elénk,
mikor át kell lépnünk
a küszöböt, és az ég
vár, mint menedékünk!
Ne okozzon bajt, se bút
másoknak a végünk,
s rövid legyen az az út,
melyen hazaérünk.

Füle Lajos 


F a k a n á l

Soproni gesztenyés csirke

Mielőtt a főzéshez látunk, készítsük ki a hozzávalókat: egy közepes csirkét, fél kiló szelídgesztenyét, három almát, tizenöt dkg darált sertéshúst, sót, borsot, pirospaprikát, fél gerezd fokhagymát, öt dkg füstölt sza-lonnát, egy fej vöröshagymát, egy zsemlét, egy kis csomó zöldpetrezselymet, egy to-jást és fél deci olajat.
A gesztenyék héját bevágjuk, és annyi vízben, hogy ellepje, puhára főzzük. Egy almát meghámozunk, és a hagymával együtt apróra vágjuk, olajban megpároljuk. A tűzről levéve beletesszük az elmorzsolt áztatott zsemlét, a darált sertéshúst, a főtt és tisztított gesztenye felét, egy tojást, só-val, törött borssal, összezúzott fokhagymá-val, a finomra vágott petrezselyemmel ízesítjük, és alaposan összekeverjük. Ezzel a töltelékkel a besózott, borsozott csirke belsejét megtöltjük.
A csirkét kívülről is megsózzuk, leöntjük egy deci forró olajjal, és a sütőben meg-sütjük. Kevéssel a sütés befejezése előtt mellétesszük a másik két, hámozott, gerez-dekre vágott almát és a megmaradt geszte-nyét.
 

Juhtúrós burgonya

Hozzávalók: 80 dkg burgonya, 25 dkg juhtúró, 10 dkg vaj, 6 dkg zsemlemorzsa,
3 dl tejföl, só.

A burgonyát héjában, sós vízben megfőz-zük, megtisztítjuk, és karikára szeljük. Egy tepsit vajjal kikenünk, zsemlemorzsával kihintjük, majd beletesszük a burgonyát. Meglocsoljuk olvasztott vajjal, rásimítjuk a juhtúrót, megöntözzük tejföllel, és a sütő-ben pirosra sütjük. 


Egy kis derű…

A laktanyába új parancsnok érkezik.
Összehívja az ezredet, és nagy hanggal elmondja programbeszédét:
- Katonák! Az én szótáramból hiányzik az a szó, hogy félelem.
Csend. Egyszerre az utolsó sorban meg-szólal egy honvéd:
- A majrénál tetszett nézni?

Egy férfi a szomszédját hívta segítségül az ajtóban megrekedt kanapé kiszabadításá-hoz. Húzták-vonták, amíg bele nem fárad-tak, de a kanapé csak nem mozdult. – Hagyjuk! – mondta végül a férfi. – Sose tudjuk ezt betuszkolni.
A szomszéd hüledezve nézett rá, s azt kér-dezte: - Be?

- Mit is mondtál, hány halat fogtál a hétvégi horgászáskor? – kérdezi a fele-ség a férjet, miközben bontogatja a na-pi postát.
- Hat gyönyörű példányt! – mondja büszkén a férj.
- Gondoltam, hogy ezek tévednek. A halasbolt ugyanis nyolcról küldött számlát.

Fizikaórán kérdi a tanár:
- Mi az összefüggés a tömeg, a tér és az idő közt?
- Ha jó az idő, a tömeg kimegy a térre.

A számítógépem megver sakkban.
De kickboxban én vagyok jobb!!!

Kérdések
Ha egyes üzletek éjjel-nappal nyitva tarta-nak az év minden egyes napján, akkor miért van az ajtajukon zár?
Milyen szinű lesz a kaméleon a tükör előtt?
 A fénysebességgel haladó űrhajóban mű-ködne a világítás?
A kamikaze pilóták miért viseltek sisakot?
Állandó alkalmaink 


Kedd:        18,30 Ifjúsági óra
Csütörtök:  18,30  Bibliaóra
Vasárnap:    9,00  MKBK
10,00  Istentisztelet
16,00 Törekvők órája
17,00  Istentisztelet

Imaházcím: Pesterzsébet, Ady E.u.58.
         Ady E. u.-János u. sarok

Lelkipásztor: Nemeshegyi Zoltán
     Pesterzsébet, Ferenc u.3. 


Eseménynaptár 2000.  November

November
05. de. Imaóra, úrvacsorai istentisz-telet
 du. Rákoscsabai testvérek szol-gálata gyülekezetünkben
08. e. Elöljárósági megbeszélés
12. de. MKBK, istentisztelet
 du. Istentisztelet
19. de. MKBK, istentisztelet
 du. Filmvetítés
24. e. Házasok klubja
25-26.  Evangélizáció Igét hirdet: Csiszár István lelkipásztor


A legmélyebb érzés mindig csendben mutatja meg magát.
Marianne Moore

A forró fej és a hideg szív még soha nem oldott meg semmit.
Bully Graham

A bűn sokkal gyakrabban szül szegény-séget, mint a szegénység bűnt.
Michael Levine


SZERETET - SZOLGÁLAT
A Pesterzsébeti Baptista Gyülekezet lapja
Felelős szerkesztő:
 Nemeshegyi Zoltán
Szerkesztő: Máté Dániel
Technikai szerkesztő: Lesták Károly
Megjelenik havonta nyomtatva 250 példányban
Interneten: https://members.tripod.com/pbgy_3/
Következő lapzárta: 2000. november 26.