1996

rejtelmemet
elkerülve
nem kérsz
a kenyér
elfeledett
izéből
mert
arcomról
lecsurog
az idő
s tisztul
a levegő
az elveszett
mocskos
rohadt
sűrűjében
január 2. ('99. április 3.)


isten ajándéka

isten az égen
üvöltözi örömét
leli mások kínján
s fáradzik, hogy
senki ne jusson a mennybe.
nincs hely
sok a szent
sok az angyal,
de bukott csak egy van
az egyetlen, mely már
nem repülheti körül
az istent.
Hatalmát fitogtatva
markát dörzsöli
már nem kell neki
szeretet, csak a 
halál szaga
bolondítja meg
a szerelemnek is csak
a tüze kell
hogy táplálja égését
és szenvedjen jobban
az ember.
január 2.


Egy faág

Csodálatos kuszaságán
átlátszó szomorúságán
ráfestette a valóság,
de az ég felé nyúlik az ág,
ami vaskos törzséből
megpróbál zöldelőn
virítani a szürkeségben.
Útolérni kell a levegőt
várni a májusi esőt,
Nőni-nőni, emelkedni
én már nem vagyok e világi
Nem tartozom ehhez
a sötét, szomorú szürkeséghez.
Túl sok már bennem a szín,
s úgy érzem ez már kín,
pedig én vagyok a boldog,
de nem értem ezt a dolgot,
mert hiányzik számomra
egy e világi társasága.
január 10.


Elvitted a nevetésem

Elvitted a nevetésem,
pedig úgy érzem
én vagyok a legboldogabb,
a világon a legvidámabb
örömeim az égig nyúlnak,
de soha nem érik el,
hiányzik a pici ujjad,
mellyel megérintettél,
s velem örültél.
január 11.


A dombon

Felmászott
a dombtetőre,
hogy a felkelő nap sugarai
belesüssenek szemébe.
Ő lássa meg elsőnek
az ízzó korong sárgás,
pirosas, vakító fényének
melegségét és örömét.
Játszadozott a piciny sugarakkal
együtt dalolt a madarakkal
örömét lelte mindenben
január 11.


A társaság felszínességét
használva bújt el a
gyáva, hívogató
hangom elől, alámerült,
s gondolta már megmenekült,
de én a felszín felett
evezek és jól látom
lelked, mert ott ülsz
mellettem, átölelve engem.
január 13.


20 év múlva

Látom magam húsz év
múlva, nem változtam,
csak húsz évet tapasztaltam,
többet írtam, sírtam,
nevettem, örültem,
s majd bele őrültem,
ha nem voltál velem.
január 13.


Már megint nem az kell,
amit hozott a reggel
az első éles foltok hátán,
repítette felém, látván
még nem vagyok felkészülve
a fényes támadások ütközetére.
Szememben még ott a látomás,
testemben lelassult az áramlás
nem ébredtem még fel
korán van, aludnom kell.
január 13.


csöndesen ringatlak
görcsösen szorongatlak
ujjaim közé folysz
s halkan elnémulsz.
január 16.


lelkem erős,
de telhetetlen
egyre többet
akar tőlem.
hogy legyőzzem
és áttörjem
a mennyezetem.
január 16.


Én nem vagyok holmi leves,
amit felmelegíthetsz
január 16.


Rámnehezedett a mázsa
A görcsök minden átka
belé bújt a sejtjeimbe,
hogy örömöm feleméssze,
hogy nekem is fájjon,
mint másnak a világon,
ha maguk vannak
de nem tehetett ellenem,
mert él bennem a szellemem.
január 16.


Körtánc/haláltánc

Az utca sarkon falevél ég
meredve nézik porladását.
Mikor már nem lángol és éget,
s nem akarja elérni az eget
körül táncolják ifjak es öregek,
de megállnak, mert tudják
hogy rájuk is ez vár majd.
január 18.


Az ismeretlen felé

Álmodozó ketrecbe zárva
Várom a világ ostromát
én a szegény árva
A dicső győzelem dalát.

Kezembe veszem a hatalmat
kevesek édes élményét
az értem ámuló csodálat
hatalmas értékét.

Megbecsülve teszem lábam
az ismeretlen földre
eljön az idő, amire vártam
és élvezem örökre.
január 28.


A szürkelet fénye

A szürkülő fényben
tüzet véltem
de feleszméltem
már nem reméltem
január 29.


Vér és könny

A vérfolt mellett
egy könnycsepp termett
meredten feszültek
a lepedőn terültek
Lassan fényük egybefolyt
már csak egy fakó folt.
Rózsaszín árnyalatú mosódás
vagy egy pillanatnyi csalódás
január 29.


Éji látomás

Beterített testemre
reászállt az est csendje
Egyedül meredtem a sötétben
a csodás nappal zúgott fejemben
egy kikandikáló fekete szem,
mit nem is láttam, csak éreztem
borzadással töltött el
e láthatatlan égi jel,
mely egész testemet elragadta
a hívó félelem gondolata

Egy pillanatig haboztam
testemmel nem mozdúltam
vártam a szempár közeledtét
elcsábító fekete fényét
tágra nyílt szemeimbe mélyesztette,
s égi hatalmát éreztette

Énvelem játszadozott,
sötétben szórakozott
nem éreztem már az ágyamat
csak felé irányuló vágyamat
az egyre mélyebb, kegyetlen nézést
s felfoghatatlan lelki érzést
Vágyakoztam iránta
az új éji viágba
Átszellemülten feléje lépni
s újabb élményeket átélni

Karomat lassan nyújtottam
gondolatom akaratlan
szétakarta rombolni álmom,
s lehűteni látomásom,
amit már önmagam ellen irányított
a két kis szem megbabonázott.
február 2.