A szörnyeteg Írta: A.E. Van Vogt Fordította: Kuczka Péter A nagy hajó negyed mérfölddel az egyik város fölött lebegett. Alatta a kozmikus pusztulás képe. Energia-buborékjéban lefelé szállva, Enash látta, hogy az épületek időtől roskatagok. -Háborús pusztulásnak nincs nyoma! - A testetlen hang ebben a pillanatban ütötte meg a fülét. Enash kikapcsolta. A földre érve összecsukta a buborékot. Dudvával benőtt, fal- lal körülvett téren találta magát. A roskadozó épület mellett csontvázak feküdtek a magas fűben. Hosszú, kétlábú, kétkarú lények lehettek, koponyájuk vékony gerincoszlopon helyezkedett el. Csupa felnőtt csontváz volt, látszólag épek maradtak, de amikor Enash lehajolt és megérintette az egyiket, finom porrá om- lott érintésétől. Fölegyenesedett, észrevette, hogy a közelben Yoal lebel lefelé. Megvárta, míg a történész kilép a buborékból, aztán megszólalt: -Mit gondolsz, alkalmazzuk a régen meghaltak feltámasztására kidolgozott módszerünket? Yoal töprengett. - Megkérdeztem a többieket, akik itt leszáll- tak, s úgy látszik, hogy valami nincs rendben. Ezen a bolygón nem maradt élet, még rovarok sem. Meg kell tudnunk, mi történhe- tett, addig nem kockáztathatjuk meg a gyarmatosítást. Enash nem szólt. Enyhe szél fújdogált. Zizegtek a közeli fa- csoport levelei. Feléjük intett. Yoal bólintott. - Igen, igen, a növényi élet nem károsodott, de hát a növények nem fogékonyak mindenre, amire az aktívabb létformák. Hallgattak. Yoal vevőkészülékében egy hang szólalt meg: - Mú- zeumot találtunk, körülbelül a város központjában. Vörös fényt szereltünk a tetejére. -Veled megyek, Yoal - mondta Enash. - Állati csontvázakat ta- lálhatunk s esetleg értelmes lényeket is, fejlődésük különböző fokain. Még nem válaszoltál a kérdésemre. Feltámasztod ezeket a lényeket? Yoal lassan válaszolt: - Meg akarom beszélni a tanáccsal, de azt hiszem, hogy ez nem kétséges. Tudnunk kell a katasztrófa okát. - Egyik csápjával bizonytalanul legyintett, a kompasz fele távolságáig. Utána még hozzáfűzte: - Ter,észetesen óvatosak le- szünk, és egy nyilvánvalóan korai fejlődési fokon állóval kezdjük. Nincsenek gyerekcsontvázak, s ez arra vall, hogy a faj megtalálta a személyi halhatatlanságot. A tanács megérkezett, hogy megtekintse az előkészületeket. Enash tudta, hogy az egész bevezetés csak formális. Már döntöttek. Enge- délyezték a feltámasztást. De volt ennél több is a dologban. Kí- váncsiak voltak. A tér óriási, az utazások végtelenek és magányo- sak, de a leszállás mindig élmény azzal a felvillanyozó kilátással, hogy más életformákat lehet látni és tanulmányozni. Szabályos múzeum volt. Magas kupolájú mennyezetek, hatalmas ter- mek. Különös állatok plasztikus modelljei, rengeteg műtárgy - túl sok, hogy ilyen rövid idő alatt megnézzék és megértsék. Egy faj élettörténete a leletek kronológikus rendjébe zárva. Enash a töb- biekkel együtt nézegetett, és megörült, amikor a csontvázak és kon- zervált holttestek sorához érkeztek. Leült az energia-függöny mögött, és figyelte, hogy a biológus-szakértők hogyan emelnek ki egy konzer- vált tetemet az egyik kő szarkofágból. Rengeteg vászontekercsbe volt beburkolva. A szakértők nem sokat bajlódtak az elkorhadt anyag lete- kercselésével. Fogóikkal benyúltak, és kiemelték a koponya egy da- rabját - ez volt a megszokott eljárás. A csontváz bármelyik része megfelelt, de a legélethűbb rekonstrukció, a legtökéletesebb felé- lesztés akkor sikerült, ha a koponyának egy meghatározott részét használták. Hamar, a főbiológus elmagyarázta, miért választották ép- pen ezt a tetemet. -A múmia konzerválásához használt vegyszerek a kémia bizonyos fokú, vázlatos ismeretére mutatnak, a szarkofág faragásai durva, gépek nél- küli kultúrára. Ilyen fajtájú civilizációtól az idegrendszer poten- ciális lehetőségeinek kifejlesztése nem várható. Beszédszakértőink elemezték a minden kiállított tárgy részeként regisztráló hangmecha- nizmust, és bár sokféle nyelvet, amelyet a tetem életében beszéltek, reprodukáltak, nem ütközött különösebb nehézségbe jelentésük lefor- dítása. Univerzális beszédgépünket már beállították, úgyhogy bárki, aki akar, beleszól a kommunikátorba, és az a felélesztett személy nyelvére fordítja szavait. Természetesen fordítva is ez a helyzet. No, úgy látom, készen állunk az első tetemhez. Enash a többiekkel együtt figyelmesen nézte, hogyan szorították le a plasztikus rekonstruáló gép fedelét, és indították el a növekedési folyamatot. Úgy érezte, hogy izgalom fogja el. Mert abban, ami tör- ténik, nincs semmi esetlenség. Nehány perc múlva ennek a bolygónak egy teljesen kifejlett, felnőt őslakója felül, és rájuk fog bámulni. A felhasznált tudományos módszer egyszerű volt és minden esetben hatásos. ...A parányiság árnyékaiból élet keletkezik. A kezdetnek és a vég- nek, az élőnek és élettelennek a szintje; ebben a homályos régióban az anyag könnyedén ingadozik a régi és új tulajdonságok között. Az elektronoknak nincsenek életes vagy élettelenségi jellemzőik. Az ato- moknál ismeretlen az élettelenség. De amikor az atomok molekulákká alakulnak, van a folyamatban egy lépcsőfok, egy parányi lépcsőfok, ez az élet... ha megindul egyáltalán az élet. Egy lépcsőfok - és a sötétség. Vagy az élet. Egy kő vagy élő sejt. Egy aranyszemcse vagy egy fűszáll; a tenger homokja vagy a végtelen, halas vieket benépesítő apró állatkát ugyan- akkora sokasága - itt rejtőzik a különbség az anyag félhomályos zó- nájában. Minden élő sejtben benne van az egéz lény. A rák új lábat növeszt, ha a régi leszakadt a testéről. A kettévágott planária mind- két fele megnövekszik, és mér előttünk van a két féreg, két egyén, két emésztőrendszer, mindkettő ugyanolyan falánk, mint az eredeti, ép és sértetlen, nem ártott neki az, amin átesett. Minden sejtből létrejöhet az egész. Minden sejt emlékszik a részletekre, annyira bonyolultan, hogya szavak semmilyen totalotásával nem írható le az elért tökéletesség. De - paradox módon - az emlékezet nem organikus. Egy közönséges viaszlemez is emlékszik a hangokra. A magnetofonszalag könnyedén visszaadja a hangot, amely évekkel előbb került rá. Az emlékezet megváltozása, és amikor reagálás kívánatos lesz, a minta ugyanazt a reagálási ritmust bocsátja ki magából. A múmia koponyacsontjából, most, hogy felidézték, engedelmesen előkerült a sok quadrillió emlék-mintázatat. Mint mindig, az emléke- zet most is hű maradt. Egy szemhéj megrezdült, egy ember kinyitotta a szemét. - Tehát igaz... - mondta hangosan, és szavait a gép azonnal lefor- dította Ganae nyelvére. - A halál csak előcsarnoka egy másik életnek, de hol van a kísérőim? - Szavai végül panaszos hangsúlyt kaptak. Felült, kimászott a szekrényből, amely automatikusan kinyílt, ami- kor ő életre kelt. Megpillantotta azokat, akik foglyul ejtették. Egy pillanatra megdermedt. Büszke volt és sajátosan dölyfös és bátor, és ennek most jó hasznát vette. Vonakodva térdre borult, hódolt, de erő- sen telve volt kétkedéssel. - Valóban Egyiptom isteneinek színe előtt állok? - Felemelkedett. - Micsoda őrültség! Nem alázkodom meg névtelen démonok előtt. - Öljétek meg! - mondta Gorsid kapitány. És a kétlábú szörnyeteg rángatózva szétfoszlott az egyik sugárpisz- toly fénynyalábjában. A második felélesztett ember sápadtan, félelemtől reszketve állt fel. - Istenem, esküszöm, hogy többé hozzá sem nyúlok... A rózsaszín elefánt pedig... Yoal kíváncsi volt. - Mihez nem nyúlsz többé, te feltámasztott? - A jó öreg piához, a méreghez a lapos üvegben, az italhoz, amit annál a szónoklatnál adtak nekem... Ó, istenkém! Gorsid kapitány kérdőn nézett Yoalra: - Foglalkozzunk vele? Yoal habozott. - Kíváncsi vagyok. - Az emberhez fordult. - Ha azt mondom, hogy egy másik csillagról látogattunk ide, mit szólna hozzá? Az ember rábámult. Szemlátomást meghökkent, de a félelme erősebb volt. - Figyeljenek ide - mondta -, vezettem a kocsimat és csak a magam dolgával törődtem. Bevallom, hogy egy-két korttyal talán többet ittam, de csak olyan italt, amit ma is felszolgálnak. Esküszöm, hogy nem láttam a másik kocsit - és ha ez valami új ötlet az ittas vezetők büntetésére, akkor nyertek. Magam részéről egy cseppet sem iszom többé, amíg élek, úgy éljek! - Kocsit vezet - mondta Yoal -, és nem is gondol rá. De mi nem láttunk semmiféle kocsit. Úgy látszik, nem tartották annyira fontosnak, hogy megőrizzenek egyet a múzeumban. Enash észrevette, hogy mindenki a többiek hozzászólására vár. Meg- mozdult, amikor látta, hogy teljes csend marad, ha ő nem szól. Meg- szólalt. - Kérd meg, hogy írja le a kocsit. Hogy műkődik? - Most kikérdeznek - mondta az ember. - Huzzanak vonalat egy krétá- val, és végigmegyek rajta, kérdezzenek, amit akarnak. Be lehet szíva, hogy duplán látok, de hajtani akkor is tudok. Hogy hogy műkődik? Egyszerűen behúzom a sebességet, és rálépek a gázra. - Gáz? - szől Veed, a műszaki tiszt. - Belső égésű motor. Jó, meg- vagyunk. Gorsid kapitány intett a sugárpisztolyos őrnek. A harmadik ember felült, és elgondolkozva nézett rájuk. - A csilla- gokból? - kérdezte végül. - Van valami rendszerük, vagy véletlenül? A kupolás teremben kényelmetlenül mosorogtak hajlított székeiken Ganae tanácstagjai. Enash elkapta Yoal feléje irányuló pillantását. A történész szemében tükröződő rémület a meteorológust is megriasz- totta. - A kétlábú beleilleszkedése - gondolta - egy merőben szokat- lan helyzetbe, a realitások felfogása abnormálisan gyors. Egyetlen ranaei sen lrnl utol reakciója gyorsaságát. - A gondolkozás gyorsasága - szólt Hamar, a főbiológus - nem okvet- lenül a magasabbrendűség jele. A lassú, óvatos gondolkozónak megvan a helye az intellektus hierarchiájában. De Enash rajta kapta magát a gondolaton, hogy nem is sebesség, ha- nem a reagálás biztonsága a lényeges. Megpróbálta elképzelni: ha őt élesztenék fel, felfogná-e ilyen gyorsan a csillagokból érkezett ide- genek jelenlétének értelmét. Úgy érezte, hogy nem. De elfeldkezett erről a gondolatról, mert az ember kilépett a szek- rényből, miközben Enash és a többiek figyelték, határozott léptekkel az ablakhoz ment és kinézett. Csak egy pillantást vetett a tájra, és visszafordult. - Ilyen az egész? - kérdezte. Felfogásának gyorsasága, megint izgalmat keltett. Végül is Yoal válaszolt: - Ilyen. Pusztulás. Halál. Romok. El tudja képzelni, hogy mi tör- ténhetett? Az ember feléjük lépett, és megállt a ganaeiket védő energia-füg- göny előtt. - Megnézhetem a múzeumot? Meg kell állapítanom, hogy milyen korszakban vagyok. Amikor utoljára éltem, voltak bizonyos rombolási lehetőségeink, de hogy melyik valósult meg, az az azóta eltelt időtől függ. A tanácstagok Gorsid kapitányra néztek. Habozott, aztán odaszólt a sugárpisztolyos őrnek: - Figyeld! - Majd az emberhez fordult: - Pontosan ismerjük a szándékait. Szeretne uttá lenni a helyzeten, szeretnl megőrízzni a biztonságát. Hadd nyugtassam meg. Ha nem tesz meggondolatlan mozdulatot, minden rendben lesz. Az ember nem adta jelét annak, hogy elhiszi-e a hazugságot, vagy sem. Sem pillantása, sem mozdulata nem árulta el, hogy észrevette-e az összeperzselt padlót, amelyen két elődjét égette semmivé a sugár- pisztoly. Kíváncsian a legközelebbi bejárathoz ment, jól megnézte az ott várakozó másik őrt, aztán könnyedén kilépett az ajtón. Az első őr követte, utána a mozgó energiafüggöny következett, majd libasorban a tanácstagok. Enash harmadiknak lépett át az ajtón. A teremben csont- vázak voltak és álltaok plasztikus modelljei. A következő termet jobb kifejezés híján kulturális teremnek nevezte el magában Enash. Tárgyi emlékeket tartalmazott a civilizáció egyetlen periódusából. Nagyon előrehaladott benyomást keltett. Amikor először mentek át raj- ta, megézett néhány gépet, és megállapította: "Atomenergia." Felisme- résével nem állt egyedül. Háta mögül Gorsid kapitány így szólt az emberhez: - Tilos bármit is megérintenie. http://www.kzs.hu/local/htmlleir/01.htm