A szörnyeteg

Írta: A.E. Van Vogt
Fordította: Kuczka Péter

  A nagy hajó negyed mérfölddel az egyik város fölött lebegett.
Alatta a kozmikus pusztulás képe. Energia-buborékjéban lefelé
szállva, Enash látta, hogy az épületek időtől roskatagok.
  -Háborús pusztulásnak nincs nyoma! - A testetlen hang ebben
a pillanatban ütötte meg a fülét. Enash kikapcsolta.
  A földre érve összecsukta a buborékot. Dudvával benőtt, fal-
lal körülvett téren találta magát. A roskadozó épület mellett
csontvázak feküdtek a magas fűben. Hosszú, kétlábú, kétkarú
lények lehettek, koponyájuk vékony gerincoszlopon helyezkedett
el. Csupa felnőtt csontváz volt, látszólag épek maradtak, de
amikor Enash lehajolt és megérintette az egyiket, finom porrá om-
lott érintésétől. Fölegyenesedett, észrevette, hogy a közelben
Yoal lebel lefelé. Megvárta, míg a történész kilép a buborékból,
aztán megszólalt:
  -Mit gondolsz, alkalmazzuk a régen meghaltak feltámasztására
kidolgozott módszerünket?
  Yoal töprengett. - Megkérdeztem a többieket, akik itt leszáll-
tak, s úgy látszik, hogy valami nincs rendben. Ezen a bolygón
nem maradt élet, még rovarok sem. Meg kell tudnunk, mi történhe-
tett, addig nem kockáztathatjuk meg a gyarmatosítást.
  Enash nem szólt. Enyhe szél fújdogált. Zizegtek a közeli fa-
csoport levelei. Feléjük intett. Yoal bólintott. - Igen, igen, a
növényi élet nem károsodott, de hát a növények nem fogékonyak
mindenre, amire az aktívabb létformák.
  Hallgattak. Yoal vevőkészülékében egy hang szólalt meg: - Mú-
zeumot találtunk, körülbelül a város központjában. Vörös fényt
szereltünk a tetejére.
  -Veled megyek, Yoal - mondta Enash. - Állati csontvázakat ta-
lálhatunk s esetleg értelmes lényeket is, fejlődésük különböző
fokain. Még nem válaszoltál a kérdésemre. Feltámasztod ezeket a
lényeket?
  Yoal lassan válaszolt: - Meg akarom beszélni a tanáccsal, de
azt hiszem, hogy ez nem kétséges. Tudnunk kell a katasztrófa
okát. - Egyik csápjával bizonytalanul legyintett, a kompasz fele
távolságáig. Utána még hozzáfűzte: - Ter,észetesen óvatosak le-
szünk, és egy nyilvánvalóan korai fejlődési fokon állóval kezdjük.
Nincsenek gyerekcsontvázak, s ez arra vall, hogy a faj megtalálta
a személyi halhatatlanságot.
  A tanács megérkezett, hogy megtekintse az előkészületeket. Enash
tudta, hogy az egész bevezetés csak formális. Már döntöttek. Enge-
délyezték a feltámasztást. De volt ennél több is a dologban. Kí-
váncsiak voltak. A tér óriási, az utazások végtelenek és magányo-
sak, de a leszállás mindig élmény azzal a felvillanyozó kilátással,
hogy más életformákat lehet látni és tanulmányozni.
  Szabályos múzeum volt. Magas kupolájú mennyezetek, hatalmas ter-
mek. Különös állatok plasztikus modelljei, rengeteg műtárgy - túl
sok, hogy ilyen rövid idő alatt megnézzék és megértsék. Egy faj
élettörténete a leletek kronológikus rendjébe zárva. Enash a töb-
biekkel együtt nézegetett, és megörült, amikor a csontvázak és kon-
zervált holttestek sorához érkeztek. Leült az energia-függöny mögött,
és figyelte, hogy a biológus-szakértők hogyan emelnek ki egy konzer-
vált tetemet az egyik kő szarkofágból. Rengeteg vászontekercsbe volt
beburkolva. A szakértők nem sokat bajlódtak az elkorhadt anyag lete-
kercselésével. Fogóikkal benyúltak, és kiemelték a koponya egy da-
rabját - ez volt a megszokott eljárás. A csontváz bármelyik része
megfelelt, de a legélethűbb rekonstrukció, a legtökéletesebb felé-
lesztés akkor sikerült, ha a koponyának egy meghatározott részét
használták. Hamar, a főbiológus elmagyarázta, miért választották ép-
pen ezt a tetemet.
  -A múmia konzerválásához használt vegyszerek a kémia bizonyos fokú,
vázlatos ismeretére mutatnak, a szarkofág faragásai durva, gépek nél-
küli kultúrára. Ilyen fajtájú civilizációtól az idegrendszer poten-
ciális lehetőségeinek kifejlesztése nem várható. Beszédszakértőink
elemezték a minden kiállított tárgy részeként regisztráló hangmecha-
nizmust, és bár sokféle nyelvet, amelyet a tetem életében beszéltek,
reprodukáltak, nem ütközött különösebb nehézségbe jelentésük lefor-
dítása. Univerzális beszédgépünket már beállították, úgyhogy bárki,
aki akar, beleszól a kommunikátorba, és az a felélesztett személy
nyelvére fordítja szavait. Természetesen fordítva is ez a helyzet.
No, úgy látom, készen állunk az első tetemhez.
  Enash a többiekkel együtt figyelmesen nézte, hogyan szorították le
a plasztikus rekonstruáló gép fedelét, és indították el a növekedési
folyamatot. Úgy érezte, hogy izgalom fogja el. Mert abban, ami tör-
ténik, nincs semmi esetlenség. Nehány perc múlva ennek a bolygónak
egy teljesen kifejlett, felnőt őslakója felül, és rájuk fog bámulni.
A felhasznált tudományos módszer egyszerű volt és minden esetben
hatásos.
  ...A parányiság árnyékaiból élet keletkezik. A kezdetnek és a vég-
nek, az élőnek és élettelennek a szintje; ebben a homályos régióban
az anyag könnyedén ingadozik a régi és új tulajdonságok között. Az
elektronoknak nincsenek életes vagy élettelenségi jellemzőik. Az ato-
moknál ismeretlen az élettelenség. De amikor az atomok molekulákká
alakulnak, van a folyamatban egy lépcsőfok, egy parányi lépcsőfok,
ez az élet... ha megindul egyáltalán az élet. Egy lépcsőfok - és a
sötétség. Vagy az élet.
Egy kő vagy élő sejt. Egy aranyszemcse vagy egy fűszáll; a tenger
homokja vagy a végtelen, halas vieket benépesítő apró állatkát ugyan-
akkora sokasága - itt rejtőzik a különbség az anyag félhomályos zó-
nájában. Minden élő sejtben benne van az egéz lény. A rák új lábat
növeszt, ha a régi leszakadt a testéről. A kettévágott planária mind-
két fele megnövekszik, és mér előttünk van a két féreg, két egyén,
két emésztőrendszer, mindkettő ugyanolyan falánk, mint az eredeti,
ép és sértetlen, nem ártott neki az, amin átesett. Minden sejtből 
létrejöhet az egész. Minden sejt emlékszik a részletekre, annyira
bonyolultan, hogya szavak semmilyen totalotásával nem írható le az
elért tökéletesség.
  De - paradox módon - az emlékezet nem organikus. Egy közönséges
viaszlemez is emlékszik a hangokra. A magnetofonszalag könnyedén
visszaadja a hangot, amely évekkel előbb került rá. Az emlékezet
megváltozása, és amikor reagálás kívánatos lesz, a minta
ugyanazt a reagálási ritmust bocsátja ki magából.
  A múmia koponyacsontjából, most, hogy felidézték, engedelmesen
előkerült a sok quadrillió emlék-mintázatat. Mint mindig, az emléke-
zet most is hű maradt.
  Egy szemhéj megrezdült, egy ember kinyitotta a szemét.
  - Tehát igaz... - mondta hangosan, és szavait a gép azonnal lefor-
dította Ganae nyelvére. - A halál csak előcsarnoka egy másik életnek,
de hol van a kísérőim? - Szavai végül panaszos hangsúlyt kaptak.
  Felült, kimászott a szekrényből, amely automatikusan kinyílt, ami-
kor ő életre kelt. Megpillantotta azokat, akik foglyul ejtették. Egy
pillanatra megdermedt. Büszke volt és sajátosan dölyfös és bátor, és
ennek most jó hasznát vette. Vonakodva térdre borult, hódolt, de erő-
sen telve volt kétkedéssel.
  - Valóban Egyiptom isteneinek színe előtt állok? - Felemelkedett.
- Micsoda őrültség! Nem alázkodom meg névtelen démonok előtt.
  - Öljétek meg! - mondta Gorsid kapitány.
  És a kétlábú szörnyeteg rángatózva szétfoszlott az egyik sugárpisz-
toly fénynyalábjában.
  A második felélesztett ember sápadtan, félelemtől reszketve állt
fel. - Istenem, esküszöm, hogy többé hozzá sem nyúlok... A rózsaszín
elefánt pedig...
  Yoal kíváncsi volt. - Mihez nem nyúlsz többé, te feltámasztott?
  - A jó öreg piához, a méreghez a lapos üvegben, az italhoz, amit
annál a szónoklatnál adtak nekem... Ó, istenkém!
  Gorsid kapitány kérdőn nézett Yoalra: - Foglalkozzunk vele?
  Yoal habozott. - Kíváncsi vagyok. - Az emberhez fordult. - Ha azt
mondom, hogy egy másik csillagról látogattunk ide, mit szólna hozzá?
  Az ember rábámult. Szemlátomást meghökkent, de a félelme erősebb
volt. - Figyeljenek ide - mondta -, vezettem a kocsimat és csak a 
magam dolgával törődtem. Bevallom, hogy egy-két korttyal talán többet
ittam, de csak olyan italt, amit ma is felszolgálnak. Esküszöm, hogy
nem láttam a másik kocsit - és ha ez valami új ötlet az ittas vezetők
büntetésére, akkor nyertek. Magam részéről egy cseppet sem iszom
többé, amíg élek, úgy éljek!
  - Kocsit vezet - mondta Yoal -, és nem is gondol rá. De mi
nem láttunk semmiféle kocsit. Úgy látszik, nem tartották 
annyira fontosnak, hogy megőrizzenek egyet a múzeumban.
  Enash észrevette, hogy mindenki a többiek hozzászólására vár. Meg-
mozdult, amikor látta, hogy teljes csend marad, ha ő nem szól. Meg-
szólalt. - Kérd meg, hogy írja le a kocsit. Hogy műkődik?
  - Most kikérdeznek - mondta az ember. - Huzzanak vonalat egy krétá-
val, és végigmegyek rajta, kérdezzenek, amit akarnak. Be lehet szíva,
hogy duplán látok, de hajtani akkor is tudok. Hogy hogy műkődik?
Egyszerűen behúzom a sebességet, és rálépek a gázra.
  - Gáz? - szől Veed, a műszaki tiszt. - Belső égésű motor. Jó, meg-
vagyunk.
  Gorsid kapitány intett a sugárpisztolyos őrnek.
  A harmadik ember felült, és elgondolkozva nézett rájuk. - A csilla-
gokból? - kérdezte végül. - Van valami rendszerük, vagy véletlenül?
  A kupolás teremben kényelmetlenül mosorogtak hajlított székeiken
Ganae tanácstagjai. Enash elkapta Yoal feléje irányuló pillantását.
A történész szemében tükröződő rémület a meteorológust is megriasz-
totta. - A kétlábú beleilleszkedése - gondolta - egy merőben szokat-
lan helyzetbe, a realitások felfogása abnormálisan gyors. Egyetlen
ranaei sen lrnl utol reakciója gyorsaságát.
  - A gondolkozás gyorsasága - szólt Hamar, a főbiológus - nem okvet-
lenül a magasabbrendűség jele. A lassú, óvatos gondolkozónak megvan
a helye az intellektus hierarchiájában.
  De Enash rajta kapta magát a gondolaton, hogy nem is sebesség, ha-
nem a reagálás biztonsága a lényeges. Megpróbálta elképzelni: ha őt
élesztenék fel, felfogná-e ilyen gyorsan a csillagokból érkezett ide-
genek jelenlétének értelmét. Úgy érezte, hogy nem.
  De elfeldkezett erről a gondolatról, mert az ember kilépett a szek-
rényből, miközben Enash és a többiek figyelték, határozott léptekkel
az ablakhoz ment és kinézett. Csak egy pillantást vetett a tájra, és
visszafordult.
  - Ilyen az egész? - kérdezte.
  Felfogásának gyorsasága, megint izgalmat keltett. Végül is Yoal
válaszolt:
  - Ilyen. Pusztulás. Halál. Romok. El tudja képzelni, hogy mi tör-
ténhetett?
  Az ember feléjük lépett, és megállt a ganaeiket védő energia-füg-
göny előtt. - Megnézhetem a múzeumot? Meg kell állapítanom, hogy
milyen korszakban vagyok. Amikor utoljára éltem, voltak bizonyos
rombolási lehetőségeink, de hogy melyik valósult meg, az az azóta
eltelt időtől függ.
  A tanácstagok Gorsid kapitányra néztek. Habozott, aztán odaszólt
a sugárpisztolyos őrnek: - Figyeld! - Majd az emberhez fordult:
- Pontosan ismerjük a szándékait. Szeretne uttá lenni a helyzeten,
szeretnl megőrízzni a biztonságát. Hadd nyugtassam meg. Ha nem tesz
meggondolatlan mozdulatot, minden rendben lesz.
  Az ember nem adta jelét annak, hogy elhiszi-e a hazugságot, vagy
sem. Sem pillantása, sem mozdulata nem árulta el, hogy észrevette-e
az összeperzselt padlót, amelyen két elődjét égette semmivé a sugár-
pisztoly. Kíváncsian a legközelebbi bejárathoz ment, jól megnézte az
ott várakozó másik őrt, aztán könnyedén kilépett az ajtón. Az első 
őr követte, utána a mozgó energiafüggöny következett, majd libasorban
a tanácstagok. Enash harmadiknak lépett át az ajtón. A teremben csont-
vázak voltak és álltaok plasztikus modelljei. A következő termet jobb
kifejezés híján kulturális teremnek nevezte el magában Enash.
Tárgyi emlékeket tartalmazott a civilizáció egyetlen periódusából.
Nagyon előrehaladott benyomást keltett. Amikor először mentek át raj-
ta, megézett néhány gépet, és megállapította: "Atomenergia." Felisme-
résével nem állt egyedül. Háta mögül Gorsid kapitány így szólt az
emberhez: - Tilos bármit is megérintenie.


http://www.kzs.hu/local/htmlleir/01.htm