Ha kertes házban laksz, és a szomszédjaiddal jóban vagy, próbáld megbízni őket a macskád etetésével. Ha lakásban tartod a macskád, akkor nehezebb megoldani a problémát. Ha szerencséd van, valakire rá tudod sózni. Ha az illetőnek nincsen macskája (szegény nem tudja, mire vállalkozik), akkor az alomtól kezdve a saját tálkáiig, pár játékáig mindent adjál mellé, hogy otthonosabban érezze magát. Ha kertbe megy a cica, valószínüleg talál jobb WC-t is magának, de ki tudja. Ha más cicák közé megy, akkor nem kell alom meg tálka általában. Arra számítsál, hogy az ottani macskák valószínűleg nem fognak örülni a tiednek, pláne, ha a te cicáddal azonos nemű már van ott. Ha más megoldás nincsen, van a macskák számára panzió is állítólag.
Még mielőtt meglett vonla a cicus, már előre fixen megvolt a nyaralásunk tervezve. Ezért is voltam nagyon mérges, amikor anyukám hazahozta a piacról a picurt. Úgy volt, hogy anyám elutazik, aztán vele párhuzamosan én is egy hétig sátorozok, aztán meg szállodában leszünk együtt majdnem két hétig. Ahogy közeledett az elutazásom napja, egyre inkább égetővé vált a macska-kérdés megoldása. Sajnos minden macskás barátom éppen akkor utazott el, amikor én is, és ők is alig tudták elsütni a macskájukat. Anyám ugyan azt mondta, hogy eresszem szélnek a picurt, de ezt valahogy nem akartam, főleg nem nálunk, ahol nagyon nagy a forgalom. Ha más megoldás nincsen, legalább ott akartam elengedni (akarta a fene), ahová sátorozni mentünk, Balatonszárszón. Borzasztó rossz érzés volt az elutazás előtti utolsó napokban is arra tanítani a cicust, hogy mit ne tegyen a lakásunkban, hiszen lehet, hogy már soha többé nem jöhet haza, az otthonába.
Utazás előtt egy elég nagy dobozra ablakokat vágtam, belezártam a cicust, aztán útra keltem. Jó meleg nap volt, a kocsiban borzasztó volt a hőség, szegény cicus nagyon szenvedett. Kimászott a dobozából, hiába küzdöttem ellene, így egész úton az ölemben tartottam. Nem lett volna feltétlenül jó, ha mondjuk a pedálok között mászkált volna, netán a vezető ölébe ugrik, így igencsak vigyáztam rá. Aztán hosszas rázkódás után végül megérkeztünk.
Már előre terveztem otthon egy kényelmes pórázt a cicusnak, ami egy széles cipőfűzőből és egy spárgából állt. Úgy volt megkötve, hogy a cipőfűző közepét a cica nyakára tettem felülről, aztán alul a mellső lábai között kereztete egymást, majd a hátán kötöttem össze a két végét. A cipőfűzőre rákötöttem a spárgát, azt meg egy fához kötöttem, és máris kész volt. Legalábbis azt hittem. Eléggé meg voltam lepődve, amikor a bozótból húztam kifele a madzagot, és a végén nem találtam semmit. Pár perc múlva előkerült a cica, úgyhogy újból megkapta a pórázát, de a háta közepén összekötött cipőfüzőt összekötöttem a nyakán lévő résszel, így már nem tudott kibújni belőle. A következő probléma az volt, hogy a szomszéd kerti bútorai alatt addig tekergett, amig be nem hálózta a pórázával az egészet. A következő lépés az volt, hogy a kert másik végében lévő fához kötöttem a spárgát. Ez már legalább tíz percig működött, egészen addig, amíg a picur el nem kezdett felmászni a fára. A spárga persze mindenhova beleakadt, úgyhogy az volt a végeredménye, hogy a picur a madzagon lógott le a fáról, és szegény igen bánatosan nézett körül. Mit tehettem mást, szabadon engedtem.
Teltek, múltak a napok, a cicus legnagyobb meglepetésemre nem kóborolt el. Én minden reggel friss vizet tettem ki neki, kapott macskakaját is. Mások sprotnival etették Vilit, így nem mondhatnám, hogy rosszul ment volna a sora. Ha éppen unatkoztunk volna, mindenki azzal volt elfoglalva, hogyan tudnánk egymástól elcsalogatni a cicát. Ami egy kicsit zavart, az az volt, hogy WC-nek a tűzrakót nevezte ki, így minden használat után kormos lett a cicus eredetileg hófehér tappancsa.
Egyre inkább közeledett a hazautazás napja, és még mindig nem tudtam, mi lesz a picivel. Persze azért finoman célozgattam arra, hogy nem tudom hazavinni a cicát, mert újból elutazom, így az utolsó nap az egyik barátom más megoldás híján felajánlotta, hogy segít megoldani a problémát. Mivel más állatok mellett mindigis voltak macskái, és Vilit is igen megszerette (lehetett a picurt nem szeretni?), rögtön tudtam, hogy jó kezekbe kerül. Anyámnak telefonon persze nem szóltam az egyészről semmit, csak annyit mondtam, hogy otthagytam a macskát Balatonon. Gondosan elpakoltam otthon a cicus holmiait, aztán elutaztam.
Két hét múlva amikor anyukámmal hazajöttünk, a lakás nyugodt volt, ment minden úgy, ahogy Vili előtt ment. A picurról egy szó sem esett, bár mindenkinek ott motoszkált az agyában minden ajtónyitáskor, étkezéskor, tévénézés közben. Egyik nap aztán megszólalt a telefon (amire én titkon már nagyon vártam), felkaptam, aztán elmentem otthonról azzal, hogy mindjárt jövök. Amíg mi nyaraltunk, a cicus továbbra is a Balatonnál üdült a barátom szüleivel, és most megjöttek. Átfutottam hozzájuk, ahol újra megpillanthattam Vilit. Meg kell hagyni, nagyon nagyot nőtt. A szőre is megváltozott, már nem az a kismacskás, pelyhes szőr borította, hanem komoly bundát hordott. Fájó szívvel odaadták a picit, adtak kölcsön egy kosarat is, hogy a hazáig tartó körülbelül két percben kényelmesen utazzon.
Amikor hazaértem, becsöngettem. Anyukám kinyitotta az ajtót, majd meglepetésében a száját is, ami egy darabig úgy is maradt. Azt hiszem sikerült egy picit meglepnem, mert úgy kellett rászólnom, hogy ugyan már menjen odébb az ajtóból, mert Vilivel be szeretnénk menni. Elővettem a cicus eldugott holmijait (macskavécé, macskaalom, tálák, cicakaja, játékok, ...), anyukám nem győzöte simogatni a cicust (meg kellett fognia, mert nem igazán hitte el, hogy valóban jól látja). Szóval lett nagy öröm otthon.
Másnap visszavittük a kölcsönkapott macskakosarat, és beszélgettünk egy kicsit a barátom szüleivel. Elmeséltek mindent töviről hegyire. Elmesélték, hogyan érkezett meg Dániel, a haverom, hatalmas hátizsákjával, a sátrával, hálózsákkal, laticellel és természetesen a bedobozolt macskával megrakva. Aztán beszéltek a cicus mindennapjairól. Az ő két gyönyörű, hosszú szőrű macskájuk csak a házból nézhette, mit alkot a szabadban Vilmos. Mivel Vili szereti az embereket, ha álmos volt, kiszemelt valakit magának, és az ölébe költözött. Ha épp nem aludt, akkor természetesen vadászott, így esett meg, hogy néha egérrel, vagy békával a szájában érkezett meg. Ha belegondolok, hogy utoljára hat hetes korában volt szabadban, akkor volt utoljára macskák között, és akkor láthatott utoljára vadászatot is, igen figyelemreméltó teljesítmény.
Sajnos az izgalmak után nagyon unalmas volt a lakás. Egyszerűen semmit sem tudott magával kezdeni, és ez nagyon látszott rajta. Napokig vártam, hogy hátha változik a hangulata, de hiába. Egyik nap aztán kiengedtem a folyosónkra, ami sok ház által körbezára nagy kertre nyílt. A házunknál áll egy nagy szederfa, aminek az egyik ága benyúlt a folyosónkra. Erre én nem különösebben figyeltem, de a cicus annál izgalmasabbnak találta. Itt egy fa, amin lehet mászni! Nem kellett sok idő hozzá, hogy ijedten szóljanak a házban lakók, hogy a cicám a fán van. A sűrű lombkoronában alig tudtam megpillantani a picurt. Rögtön hívtam vissza a cicust, zörgettem neki száraztápos zacskót, meg mindent. Mivel ismeretlen terepen mozgott, nemigen figyelt rám egy darabig. Aztán amikor hazafele indult, azért kellett drukkolnom, hogy visszataláljon. Ugye ésszerüen elindult felém, csakhogy a hozzánk vezető ág eléréséhez először távolodni kellett tőlem. Nagyon sokat próbálkozott, mire megtalálta a hazafele vezető utat.
Azóta persze megismerte a kert összes fáját, no meg az összes macskáját, mivel azok is vannak szép számban. Bár nem szeretem, ha lemegy, mert mindig hoz pár bogarat is haza a bundájában, azért kiharcolja magának, hogy lemehessen. Ilyenkor kinyitok egy folyosóra néző rácsozott ablakot, a cicus kimegy, majd jópár óra múlva megjön.
