De egyszercsak valami szokatlan történt, a gazdi szobájában bőröndök kezdtek megjelenni, amiket még karmolászni sem szabadott, és amibe mindenféle furcsa dolgok kerültek. Aztán egyik nap eltűntek a csomagok, és vele együtt a gazdi is. Jó, hát nincs itt egy éjszaka, az még rendben, de eltelet egy hét! Aztán mégegy, meg mégegy, és a gazdi sehol. Nem ismeretlen ez egy macska számára, és ezek az eltűnések sajnos a legrosszabbat jelentik. Egy hónap múlva már világos volt, hogy itt nem egy egyszerű hosszúra sikeredett elcsatangolásról van szó. Nincs többé gazdi.
Gazdikámnak nagy az öle, Dorombolok sokat bele. Beléfúrom nózikámat, Így hallatom a nótámat. Bundácskámat simogatja, Füleimet lapítgatja, Élvezem a helyzetemet, Innen bizony el nem megyek! Miau! |
Az eltűnés után két hónappal csöngettek, valaki jött. Ebben az az olyan érdekes, hogy kinyílik az ajtó, és talán ki lehet szökni. Egy pillantás a nagyon ismerős hangú jövevényre, és puff! A macsek megmerevedett, és dermedten nézett. Közeledésemre beljebb ment, de nagyon zavarodott volt, megállt és kővé meredve bámult rám. Szegény annyira megzavarodott, hogy egy harciasabb kedvű egér előbb végzett volnavele, mint felocsudott volna. Szépen leraktam a cuccaimat, odamentem, orra alá tettem a kezemet, hadd érezze a szagomat. Erre magához tért, de hitetlenkedve inkább pár percig került engem, míg végül óvatosan megközelített. Egy óra múlva már az ölemben volt, simogatásom és nosztalgikus gazdiszagom álomba ringatta.
Azóta megszokta, hogy a gazdi már csak ilyen, mindig hazajön egy kis időre, aztán megint eltűnik. Mindenesetre jóleső érzés (azt hiszem, ez nem elég jó kifejezés az örömömre), hogy nem felejtette el az együtt töltött boldog időket, gazdijaként szeret most is. Mikor elköltöztem, nem hittem volna, hogy viszonyunk megmarad annak a meghitt kapcsolatnak, ami addig volt.
Köszönöm a szeretetedet és a bizalmadat cicusom! Mész le az asztalról!
