A Biblia a legegészségesebb életszemléletet tükrözi ebben a vonatkozásban is. A Mindenható mielőtt megteremtette az embert, megteremtette a táplálékul szolgáló javakat. A mindennapi táplálkozás mellett rendelt ünnepeket, amikor népe áldozati lakomán találkozott vele. A lélekben való megerősödés nem volt elválasztva a test megerősítésétől. Viszont az is igaz, hogy kezdettől fogva a kenyér mellé valami mást is adott: “Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal él az ember, ami az Úrnak szájából származik.” (V.Móz.8:3.) Ez a “nemcsak” azonban teljes természetességgel feltételezi, hogy azzal is. Voltak és vannak emberek, akik úgy vélik, hogy ha van enni – innivaló, akkor minden rendben van. Voltak és vannak, akik úgy tüntetik fel, mintha testi táplálékra egyáltalán alig lenne szüksége az embernek. A Biblia az emberhez adott legszakszerűbb használati utasítás, arra tanít, hogy testi és lelki szükségletei egyaránt vannak. Nem szégyen és nem hívőietlen, ha örömmel fogadjuk mindkettő beteljesítését. Az igaz, hogy napjainkban nem az a veszély fenyeget, hogy a ma embere és a mai hívő ember elhanyagolná jogos testi igényeit és semmi örömöt nem jelent számára az étel-ital. Ennek ellenére nem mondhatjuk, hogy teljesen fölösleges, vagy egyenesen bűnös dolog örömöt érezni például az ünnepi ebédnél. Azonban az ünnepek alatt se váljon pótszerré az ünnepi menü, mert így bármily finom legyen is, nem fog igazi örömöt adni. Ám, ha van felülről való örömünk, jól fog esni az Isten ajándékaként fogadott táplálék. A mindennapi kenyér nemcsak a pusztai vándorlás idején volt Isten ajándéka, hanem ma is az.
A jó Pásztornak – a 23. zsoltár bizonyságtétele szerint – nemcsak a füves legelőre és csendes vizekre van gondja, hanem a lélek megvidámítására is. A testi és lelki szükséglet között itt sincs “vagy-vagy”, hanem “és”. Amilyen fontos a falat kenyér és korty víz, éppoly fontos a lélek vidámsága. I. Kir. 4:20-ban az öröm oka az ígéretek beteljesedése. Az ótestamentumi ember hitte, hogy a messiási időnek is az öröm lesz a nagy ajándéka (És.9:2.). Jézus Krisztusban ez beteljesedett: “Hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész napnak öröme lesz” (Lk.2:10.). A második adventben is – várva az Ő újbóli eljövetelét – bizakodva tekintünk arra az örömre, amit az Ő megjelenése hoz. Menyegzőre készülünk, a Bárány menyegzőjére. Megváltónk a búcsúvacsorán azzal biztatta tanítványait (az érzékek nyelvén szólva), hogy eljön az az idő, amikor az Atya országában újból együtt iszik majd övéivel. (Mt.26:29.)
A börtönben sínylődő rab számára a legfinomabb étel és ital sem jelent igazi örömöt. Sokan lesznek az elkövetkezendő ünnepen is, akik számára az étel-ital sem fog ízleni, mert lelkük üres marad. Nem töltheti be őket az ígéretek beteljesedésének öröme és nem tudnak hittel előretekintetni a Messiás újbóli eljövetelére, Akinek megjelenése a benne hívők számára a kóstolóba kapott öröm minden elképzelést felülmúló beteljesedését fogja jelenteni.
Drága Testvérem! Ha majd jóízűen eszel és iszol és szívedet öröm tölti be, gondolj arra, mit tehetnél azokért, akiknek nem jut ízes táplálék asztalukra, vagy igazi öröm helyett csak az érzékek kétes értékű morzsáival tengetik életüket. “Menjetek, egyetek jó falatokat, igyatok édes italokat, és juttassatok belőle azoknak is, akiknek nincs, mert a mi Urunknak szent napja ez. Ne bánkódjatok, mert az Úr előtt való öröm erőt ad nektek.” (Neh.8:10.)
Karácsony Estéjén
Cotsvalt falucska macskaköves utcái sötétek és kihaltak voltak, elhagyatva
a tömegtől, mely csak egy pár órával előbb tolongott üzletei és árusai
között, keresve az utolsó karácsonyi kincseket. A sötétséget csak egy kis
ablakból szűrődő fény törte meg, jelezve hogy az öreg gyertyakészítő mester
még mindig buzgólkodott kis gunyhójában.
Műhelyében viasszal és faggyúval teli
üstök lógtak a nyílt tűzhely lángjai fölött, kámfor és timsó illatát árasztva.
Az öreg mesternek, faragó szerszámaival a kezében, nem is tűnt fel a saját
magányossága, amint ült körülvéve viasz gyermekeivel, sellőkkel, tündérekkel,
amik polcain zsúfolódtak és felsorakoztak
a padlón, mint néma tanúi társaik születésének. Szobrászott készítményei
- angyalok lobogó hajjal és áttetsző szárnyakkal, dámák csipkénél is finomabban
faragott ruhákban, - nagy gonddal lettek faragva viasz tömbökből, melyek
a legegzotikusabb illatokkal, mirhával, tömjénnel, mezei virágok
illatával s az öreg mester saját különleges keverékeivel lettek szagosítva.
A gunyhó vastag tölgyfa ajtaja lassan,
csikorogva nyílt meg, és egy fiatal ember lépett be a műhelybe. Az ifjú
hátát egy gyapjú köpönyeg takarta, s fél vállán egy hátizsák lógott. Kezében
egy doboz alakú bádog lámpást fogott, teteje nyitva a rézkarika fogantyújáig.
A lámpás üveg ablakai mögött egy kialudt gyertya maradványa volt. Az ifjú
megrázkódott a hidegtől. “Milyen szerencse, hogy itt találtalak.
Az egész város üres és kihalt.”
Az ifjú szavaira az öreg mester letette
szerszámait és némán nézte az idegent műhelyében.
“A kocsis letett az útkeresztelődésnél.
Már egy jó mérföldet gyalogoltam, keresve a nővérem házát, s közben a gyertyám
kialudt.” Letéve lámpását, az ifjú dörzsölgette kezeit. “Már régen nem
láttam a nővérem, s nem vagyok biztos, melyik út is vezet hozzá. Valóban
szerencsés...” Hirtelen felfigyelt a gyertya készítmények galériájára.
“Hát ezek meg mik?” Előre lépve csodált egy sor viasz figurát, felvéve
egy mesterien faragott angyalt. A fiatalság arroganciájával egy gúnyos
mosoly suhant át ajkán.
“Bolond vagy öreg. Te olyan gyönyörűségeket
teremtesz amik felemésztik önmagukat.” Ujjaival simogatta a viasz figurát.
“Meddig tart míg a láng eltorzítja sima orcáját, és szépségét egy formátlan
tömbbé változtatja?” Visszatette a darabot a pultra. “Nekem nem kell ilyen
csecse-becse. Csak fény.” Felnézett egy szerényen dekorált gyertyákkal
teli polcra. “Ezek elég egyszerűek, ezekből
akarok egyet.”
A mester szúrósan nézett a fiúra. “A Karácsonyi Gyertya nem felel meg
a te célodnak.”
Meghökkenve az öreg mester visszautasításán, az ifjú felkacagott. “Nagyon
is jó lesz nekem arra, hogy ne botladozzak a macskaköves utakon. Cicázol
velem öreg? Nem fizetek többet érte egy krajcárral sem, mint amennyit ér!”
“Mindössze négy krajcár.... de drágának találhatod majd!” Szavai váratlan
nehézséggel hullottak.
“Van pénzem! Ide a gyertyával! Vacsora és család vár rám és már nincs
korán!”
“Hát világosság az, amit óhajtsz.”
“Arra van szükségem.”
A mester nyugodtan szemlélte, s megértően
bólintott. “Valójában.” Ezzel levett egy gyertyát ‘s a tűzhely lángjánál
meggyújtva, az ifjú lámpásába helyezte. A fiú egy érmét dobott a pultra,
s indult az ajtóhoz. A küszöbnél visszafordult az öreg felé, tekintete
hirtelen nyugalmatlanságot árult el. Az öreg mester ajkaira egy csodálkozó
mosoly lopódzott. “Kellemes karácsonyi ünnepeket testvér!” A búcsúszavak
meglepték az ifjút. “Úgyszintén neked is,” habogta, amint sietve kilépett
a sötétségbe, lámpása világítva az utat előtte.
Alig ment egy fertályt, amikor egy alak
lépett elé egy sikátorból. Rabló - gondolta megrettenve. “Fegyver van nálam!”
kiáltotta. A gyertya fényében meglátta elképzelt támadóját - egy törékeny
női alak, amint összehúzta magát a téli hideg ellen.
“Uram,” könyörgött az asszony, “csak egy krajcárt.” Felháborodottan
nézett a koldusra, feldühödve az ijedelemért, amit az okozott neki. Meghökkenve
nézte arcát a gyertyafényben. Jól ismerte. Az anyja volt!
“Anyám, micsoda vicc, meglepni, mint egy koldus.”
Az asszony csak bámult rá. “Csak egy krajcárt uram!”
“Micsoda facsar szórakozás! Hol vannak
a testvéreim? A nővérem?” Nyúlt felé, de az visszarándult. “Anyám, de furcsán
viselkedel. Meg fogsz fázni. Itt a köpenyem, terítsd magadra.” Levette
zubbonyát, s feléje nyújtotta. Az asszony óvatosan közeledett, kikapta
kezéből a ruhadarabot és visszavonult az árnyékba. Legnagyobb meglepetésére,
ahogy kimozdult a gyertya fényéből, ábrázata megváltozott. Nem az anyja
volt, hanem valóban egy koldus! Az ifjú
köpenyével a karján eltűnt a sötétben.
“Furcsa trükk,” mondta magában. Karjait mellére kulcsolva latolgatta
bolondságát. “A végén még én fogok jól megfázni.”
Megszaporázva lépteit sietett célja felé. Amint egy vendégfogadó eresze
alatt haladt el, gyertyája fénye egy másik
alakra vetődött, amint az az árokban vacogott. Előre tartva lámpását, elakadt
a lélegzete. “Megbolondult az egész világ! Elin, fivérem, te részeg vagy?”
Letéve lámpását, testvére karját vállára téve küszködött, hogy talpra állítsa.
“Oh, én nem bírlak elcipelni!” Bezörgetett a vendégfogadó ajtaján.
Egy mogorva arcú vénasszony válaszolt.
“A testvérem részeg, s attól tartok, hogy megfagy, amíg másokkal visszajövök
érte. Behozhatnám addig?”
“Egy éjszaka áráért. Egy shilling.”
“Egy shilling?” Benyúlt a zsebébe. “Csak sixpencem van.”
Az asszony grimaszkodott egyet, s kezdte becsukni az ajtót.
“Várjon, a hátizsákom többet ér, mint egy shilling. És a nadrág benne
vadonat új. Mind odaadom.”
Ránézett a hátizsákra és kinyújtott egy elaszott kezet.
Odaadta utolsó fillérjét hátizsákjával együtt.
“Hozd be!”
Lámpását kint hagyva a járda szélén, becipelte az embert. Amint gyöngéden
lefektette a márványpadlóra észrevette, hogy ennek az arca is, mint a koldusé,
elváltozott.
“Szóval a testvéred az, aki árkomat látogatja” - krákogott a vén satrafa.
“Bámulva az embert - “Ez, ... ez .... nem az én testvérem!” hebegte.
A nő rámeresztette a szemeit, aztán kituszkolta
az ajtón.
Fillértelenül és fázva, végre elérte célját,
nővére kivilágított otthonát. A ház ünnepiesen fel volt díszítve. Zene
és kacagás hangja áradt ki az utcára. Amint belépett, nővére nagy örömmel
üdvözölte.
“Testvérem” – kiáltotta -, “megjöttél!”
Hallván a kiáltást, anyja és fivére szaladtak, hogy üdvözöljék. Mikor
végre egy kicsit lecsendesedtek, nővére végig
nézte: “Fivérem, hol a köpenyed?”
“Igen,” szólalt meg a bátyja“, s hol van a hátizsákod?”
Elkomolyodva belenézett a csodálkozó szemekbe.
“Én ... én .... odaadtam családomnak.”
”Családodnak?” Csodálkozott el anyja. “Hát nem vagyunk mi mindannyian
itt?”
Az ifjú nem válaszolt, csak lenézett a
kialvó félben lévő karácsonyi gyertyára. “Az öreg mester az igazat szólta
rólad. Drága voltál, - s a megértés mosolya lopódzott ajkaira - de értéked
felmérhetetlen.”
“Mi ez a szójáték? Miféle öreg mester?”
Visszagondolt az öreg gyertyakészítő mesterre és mosolygott. “Egy barát.
Egy bölcs öreg ember, aki gyertyákat készít.
A nővére átkarolta. “Gyertyákat készít?
Micsoda ostobaságokat fecsegsz. Hagyjuk ezt a játékot, gyerünk vacsorázni!”
Hívására a család körbeülte a bőségesen
megterített ünnepi asztalt, s jóízűen falatozni kezdtek.
Mindenki boldogsága felett az ifjú szíve volt a legboldogabb. Mert
ezen a szent estén egy nagy leckét tanult, amit a szívébe zárt: ha mi úgy
nézünk mindent, ahogy azok igazából vannak,
akkor rájövünk, hogy mind, a nagytól a kicsiig egy családba tartoznak.
És ez az Igazság, ismerve az idők kezdetétől, legtisztábban látható a karácsony
fényében.
Baptista értelmiségi konferencián vett részt gyülekezetünk
hat tagja november 14-én, melyet a Rákoscsabai Baptista Gyülekezet szervezett,
immár második alkalommal.
Van-e létjogosultsága, értelme, célja baptista értelmiségi konferenciának
ma, itt Magyarországon?
Nem érzi-e majd a résztvevők egy csoportja,
illetőleg a baptista közösség egy része, hogy rajta kívül, esetleg fölötte
szerveződik egy csoport, amivel szemben fenntartások fogalmazódhatnak,
vagy fogalmazódnak meg?
Értelmiségi szerveződés a cél, vagy a
misszió? Célszerű-e a fogalompár szembeállítása?
Ezeket a kérdéseket ifj. László Gábor
rákoscsabai lelkipásztor tv. fogalmazta meg a konferencia bevezetőjében.
A program keretében Minőség és populizmus
az egyházzenei életben címmel Beharka Pál testvér tartott előadást a baptista
hívő életről. A rendszerváltás előtti években megélt, és napjainkban szerzett
élményei alapján Dr. Meláth Ferenc és Dr. Fekete László testvérek tettek
bizonyságot.
A gyülekezetben betöltött értelmiségi
szerepről Hegyi András lelkipásztor tartott előadást, Dr. Hajreczki Kornél,
Szirtes András, Újváriné Szabó Anikó, Ferenczi Andrea, Jobbágy István testvérek,
mint felkért hozzászólók a gyülekezetben, egyházban és a társadalomban
végzett értelmiségi szolgálatról, küldetésről beszéltek.
A napot zenei koncertek színesítették,
és a résztvevők hozzászólásaira, észrevételeire is sor került.
Több szekció szerveződött: szociológiai,
mentálhigiénés, műszaki, pedagógiai, orvos-egészségügyi, művészeti etikai
fórum.
A konferencián elhangzottak alapján vajon öröm, vagy próbatétel baptista
közösségben ma értelmiséginek lenni? Hogyan fogadja a közösség a nehezen
megfogalmazható, vagy nehezen megválaszolható kérdések feltevését? Mi igényel
nagyobb biztonságot, elhivatottságot: a kérdések megfogalmazása, feltevése,
vagy azok megválaszolása?
A Szentlélek segítségét, vezetését kérve kell a hétköznapokban és a
konferencián megfogalmazott kérdésekre a válaszokat együtt keresni, a feladatokat,
tennivalókat együtt elvégezni, hogy küldetésünket mindannyian betölthessük.
Áldás érkezik munkánkra, ha a JÓT JÓL végezzük.
Közben adódhatnak nehézségek, de ne csüggedjünk:
“mivel tudjuk, hogy a háborúság állhatatosságot szül, az állhatatosság
pedig próbatételt; a próbatétel pedig reménységet; a reménység pedig nem
szégyenít meg, mert az Isten szeretete kiáradt a szívünkbe a nekünk adatott
Szentlélek által.” (Róm. 5, 3-5.)
A konferenciai alkalom Csiszár István lelkipásztor
tv. buzdításával kezdődött. I. Tim. 4:13-16. alapján. Legyen gondod a tanításra!
Szánd oda magad, add oda időd egy részét a felkészülésre, hogy tiszta igei
tanítást nyújthass.
ifj. Mészáros Kálmán lelkipásztor tv.
előadása fontos eligazítást adott. – Töltsünk sok időt Isten közelségében,
hogy átvehessük az Igét, amit tovább kell adnunk. Tűzzünk ki hitbéli célokat!
“Kérjetek nagy dolgokat Istentől, TEGYÉL nagy dolgokat Istenért!” – idézte
Villiam Carey fontos tanácsát.
Jó, ha megvizsgáljuk önmagunkat, szolgálatunkat.
Milyen vezető vagyok? – A jó vezető, tanító fejlődőképes. Igei ismerete
növekszik, gazdagodik. Képzéseken, tanfolyamokon vesz részt. Tanítása érthető.
A csoportjában lévőket mozgásba hozza és mozgásban tartja. Érzékeli a problémákat.
Együttérzéssel kezeli azokat, akik
között szolgál. A bibliai ismeret közlésében a csoport tagjai választ kapjanak
a mindennapi élet kérdéseire. Tanítása ne legyen erőszakosan meggyőző,
fenyegető, de mondja meg az igazat. Figyeljen arra, hogy csoportjában jó
legyen a légkör, vonzó, barátságos, kész legyen szeretetét kifejezni
mindenki iránt. Neveljen munkatársakat maga mellé. – A tanítónak és a gyülekezetnek
is fontos küldetése, hogy teljesítse Krisztus missziós parancsát (Máté
28:19-20.).
Imádkozzunk és munkálkodjunk azon, hogy
gyülekezetünk lelkileg növekedő, eleven, élő legyen, sok elveszettet Krisztushoz
vezessen.
Két bizonyságtétel hangzott el:
Bibliaóra után kedves testvéremmel
sétáltunk a buszmegálló felé. Testvérem, emlékezve a tavaly karácsony környéki
állapotomra, őszinte kíváncsisággal kérdezte, hogy végül is mi van a rablóval?
(A szélhámos szomszédomat értette ezalatt, aki hazugsággal, hitegetéssel
kifosztott.) Mit csinált a rendőrség és, hogy jelentkezett-e az én kedves
rablószomszédom?
Nagyon örültem a kérdésnek és már kezdtem is mondani, hogy a döbbenetből való eszmélés után már tavaly az volt az első gondolatom, hogy hálával tartozom az ÚRNAK, mert nem a rabló, hanem csak az áldozat vagyok. Meg, hogy mennyi, de mennyi helyen van tanítás a Bibliában, hogy kiktől és miktől óvakodjunk és kerüljünk bármilyen kapcsolatot és hogy ….
Sokféle fertőzéstől, betegségtől sokszor
életre szóló védelmet biztosít a csecsemőkorban tápláló anyatej.
Ilyen védelmem, bölcsőm volt a pesterzsébeti
gyülekezet.
Hálás szívvel köszönöm szüleimnek, hogy
az ő hűségük révén én egy imádkozó gyülekezetbe születtem.
Hálás vagyok a jó Istennek, hogy boldog gyermekkorom volt, és gyermek-lelkületem
növekedéséhez nagyban hozzájárult a gyermek bibliaköri foglalkozás.
Tisztelettel emlékezem tanítóimra, Holman bácsira és Polányi bácsira,
akik örömmel és türelemmel foglalkoztak velünk.
Figyelmes érdeklődésünk jutalma volt az apró csoki, cukorka, mialatt együtt
énekeltük: “A tanítás véget ért már…” kezdetű éneket.
Bakfis korom legnehezebb időszakában maradandó
emlék marad bennem, amikor Laczkovszki bácsi imádkozott értem otthonunkban,
szüleim körében. Ekkor éreztem az ő egészséges aggódásukat értem, fontos
volt számukra további életem kibontakozása.
Hálás vagyok szüleimért, akik énekkel, zenével, imádságos szívvel dicsérik
Istent.
Gyermekkoromban néhány évig nagyon kis lakásban
éltünk a Ferenc utcai imaháztól nem messze. A szobánkat nagysága miatt
szinte betöltötte a zongoránk, de minden helyszűkét kárpótolt, hogy folyton
hallottam a zeneszót apukámtól, aki mellett anyukám mindig énekelte a játszott
énekeket.
Így én is megtapasztalhattam, milyen jó
dicsérni Őt énekkel, zeneszóval, azzal az ajándékkal, amit Tőle kaptunk.
Leginkább így tudom kifejezni hálámat,
kérésemet és bűneim megvallását.
Magammal szeretném vinni azokat a zenei élményeket, amelyeket az erzsébeti
énekkarban megtapasztaltam.
Nagy élmény volt számomra, hogy húgommal együtt dolgozhattam, készülhettem
a szolgálatokra magam és társaim lelki épülésére.
Ma is így érzem, ez a legszebb szolgálat. Akit a legjobban szeretünk,
annak adjuk a legszebbet.
Édesanyánknak a legszebb virágot, a betegnek
a legszebb gyümölcsöt, testvéreinknek a legfőbb szeretetet – Istennek a
legszebb éneket, a bennünk lévő legnagyobb igyekezet szerinti szolgálatot.
Nem azt, amire éppen idő, kedv, indíttatás adódik, hanem annál többet,
a teljesség igényével végzett szolgálatot.
Szüleink is ezen munkálkodtak, amikor nagy figyelemmel, támogatásukkal
bíztattak a szükséges tanulmányaink végzésében sok éven keresztül húgommal
együtt.
Tisztelettel gondolok Horváth Laci bácsira is, aki jó zenepedagógiával,
igényességgel dolgozott az énekkarral.
Hálát adok Szűcs Józsi bácsiért, aki eszköz
volt abban, hogy dönteni tudtam Jézus Krisztus mellett.
Sok szép emléket viszek magammal, és szeretnék
beépülni a rákoscsabai gyülekezetbe, ahová baráti szálak fűznek évek
óta.
Manapság nagyon nehéz olyan életet élni, hogy ne legyen hatással a
világi durva természet, irigység, képmutatás. Nagyon könnyen elhidegülnek
az emberek egymástól, pedig nem ilyen példával kell elöljárni a gyülekezeten
kívül, de belül sem.
Kívánom, hogy a pesterzsébeti gyülekezet
minden tagja elmondhassa – velem együtt – a következő ének szövegét:
“Ha sóvá lesz az életem, úgy ízesül a világ,
Megérzik majd az emberek az Úr Jézus irgalmát.”
Hogyan hagyta el Sünike az óráját…
…Sünike csak ment, mendegélt, az órája pedig egyszer
csak megállt.
Honnan tudni, hogy az elefántok moziba mentek?
Ott áll a Trabantjuk a mozi
előtt.
Juszuf az utcán sétálgatva
meglátja a szomszédot, aki szőnyeget rázza az ablakban, és felszól neki:
- Mi van, Ali? Nem indul?
Nem értem meg a hivatalosak magatartását.
Királyi menyegző ritkán van, oda nem hívnak meg akárkit.
Azt sem értem meg, amivel igazolni próbálják magatartásukat. Nem ok
az, csak ürügy a távolmaradásra! Egyszerűen
nem akarnak elmenni a menyegzőre, s
ezt próbálják ügyetlenül magyarázni.
Így nem értem meg azokat sem, akik nem akarnak úrvacsorához járulni,
s ezt mindenképpen igazolni szeretnék.
Hozzávalók 4 személyre: 1 kg ponty, 20 dkg csiperkegomba, 1 sárgarépa, 1 hagyma, 1 dl száraz fehérbor, 7 dkg vaj, fél citrom leve, 1 tojássárgája, 2 dl tejföl, 1 csomó petrezselyem, só, őrölt bors.
A megtisztított halat kifilézzük, s beirdaljuk. A fejét, a farkát és a gerinccsontot fél liter sós vízben a felaprított hagymával és sárgarépával megfőzzük, és leszűrjük. A halszeleteket vajjal kikent tűzálló tálba vagy tepsibe tesszük, ráöntjük a bort és a leszűrt hallét, majd sütőben mintegy 20 percig pároljuk. Ezalatt a maradék vajban megpároljuk a felszeletelt gombát, de úgy, hogy ropogós maradjon. A párolt gombát megsózzuk, megborsozzuk, belecsavarjuk a fél citrom levét, összekeverjük tejföllel és a tojás sárgájával, a halra öntjük, s még addig pároljuk (kb. 10-15 percig), míg a hal teljesen megpuhul. Egészben főzött, apró, vajas újkrumpli kívánkozik leginkább melléje, de adhatunk hozzá párolt rizst is.