A harmadik évezred küszöbén
Öltönyben
Noszvaji konferencia
Első évem a Teológián
A Biblia és Egyiptom
Az Úr csodásan működik
"F a k a n á l"
"H U M O R"

Az élet állandó körforgás – tartják sokan, s valóban igaz ez akkor, ha a nappalok és éjszakák, az évszakok váltakozására gondolunk, s igaznak tekinthetjük ezt akkor is, amikor minden év szeptemberében újra meg újra elkezdődik egy új tanév.
Most sincs ez másként. Véget ér lassan a nyár, s az első becsengetés végérvényesen tudatosítja bennünk: új tanév kezdődött.
Új kezdet, új remények, új fogadalmak, ugye ismerős valamennyiünknek?
Ki ne látott volna már ragyogó szemű kis elsőosztályost, aki iskolatáskával a hátán büszkén lépdel új "munkahelye" felé, s ha félelmek szorongatják is kicsi szívét, mégis örömmel indul el az ismeretszerzés útján.
S ki ne látott volna öntudatos nyolcadikost, aki "minek ez a felhajtás, ez is csak olyan lesz, mint a többi" jelszóval a rutinosak magabiztosságával érkezik meg az évnyitóra.
Ki-ki más-más motivációval indul neki ennek a tanévnek is: van, aki nincs megelégedve a tavalyi bizonyítványával, ezért javítani akar; van, akit a továbbtanulás serkent jobb teljesítményre; van, aki abban bízik, majd csak lesz valahogy, s van, aki annak örülne, ha már túl lenne az egészen.
Csakhogy ez a tanév kicsit más, mint a többi. Ez ugyanis a 2. évezredben kezdődik és a 3. évezredben ér véget. Igaz, nem lesz hosszabb, mint az eddigiek voltak, de mégis más. Fenyegetően figyelmeztet az idő múlására: már nem évszázadokban, hanem évezredekben számolunk.
S ha az ember kicsit felülemelkedik az időn, más értékekkel méri az életet. Ami a mostnak, a mának halaszthatatlanul fontos, az távolabbról nézve, akár lényegtelen is lehet, s ami talán most elkerüli a figyelmünket, az később bepótolhatatlanul hiányozhat az életünkből. Ezért nem mindegy, milyen mércével mérjük az életünket. Ehhez már nemcsak ész, de bölcsesség kell. A bölcsesség kezdete pedig az Úrnak félelme.
Sajnos a mai iskolarendszer nem bölcsességre tanít, hanem tudományos(?) ismeretek halmazát tuszkolja gyermekeink agyába, mondván: ez az általános műveltséghez hozzátartozik. Nem szándékom vitát indítani tantervről, módszerekről, követelményekről, de az biztos, hogy a mai fiatalok lelki, erkölcsi elsivárosodását, megnyomorodását az iskola sem képes megállítani. Követelmények persze vannak, de a teljesítmény a fontos, hogy minél több versenyen indulj, minél több versenyt nyerj, felvegyenek az egyetemre, meglegyen a pontszám, stb., de hogy milyen áron, azzal senki nem törődik. Néhány lelkiismeretes pedagógus heroikus küzdelmet vív ugyan azért, hogy diákjait emberként, érző szívű gyermekként kezelje, s mindent megtesz azért, hogy a gyengébbek, a rosszabb körülmények között nevelkedő gyermekek között valamiféle esélyegyenlőség megvalósuljon, de ez egyre nehezebb és egyre ritkább.
Ez a világ nem fogadta be az Úr Jézus Krisztust, így az Úrnak félelme is idegen tőle. Pedig ez a bölcsesség kezdete!
Hívő testvéreim! Mi nem véletlenül vagyunk a világban, velünk az Úrnak terve van! Mi ennek a bölcsességnek a birtokában vagyunk, tehát adjuk tovább másoknak! Az Úr Jézus is megmondta: "Tegyetek tanítványokká..." A mai iskolarendszert nem reformálhatjuk meg, nem robbanthatunk ki oktatási forradalmat, nem menthetjük meg az összes kiábrándult, szorongó fiatalt, aki a követelményrendszer hatására roppant össze, de a magunk helyén, ki-ki ahová az Úr kegyelméből került, igenis ténykedhet; életével, szavaival, példamutatásával megtaníthatja erre a bölcsességre családtagjait, munkatársait, szomszédjait. Csak akarni kell, csak odaszánni kell, az Úr se el nem marad tőlünk, se el nem hagy bennünket!
A tanév végén bizonyítványosztás. De vajon mi milyen osztályzatokat kapunk az Úr Jézustól ezévi teljesítményünkért? Bizonyságtétel: 3 (közepes)? Másokért való közbenjárás imádságban 2 (elégséges)? Segítőkészség: 4 (jó)? És sorolhatnám a mennyei “tantárgyakat”. Nem buknánk-e meg valamelyikből? És milyen osztályzatot kapnánk hívő magatartásból és hívő szorgalomból? Sok kérdés, amire most még nem tudjuk a választ. De egyvalami biztos: felsőbb osztályba léphettünk, van lehetőségünk a javításra, most még van! Éljünk vele!
Az évzáróig pedig becsületes, lelkiismeretes készülést, tanulást kívánok gyermekeinknek, pedagógusainknak pedig az Úrtól vett erőt, sok szeretetet és türelmet kívánok! Induljunk a 3. évezrednek csupa kitűnővel, kiválóval, és dicsérettel, hogy Urunk tetszésére és embertársaink javára ügyködhessünk.

  Igazi nyári kánikula volt. Az emberek alig tűrték magukon a ruhát. Százával özönlöttek a metró határ úti állomásához. Egyszer feltűnt egy férfi. Szikár, őszes hajú, arcán mély rovásokat hagyott az idő. Fehér ing, fekete nadrág és zakó volt rajta. Fekete a nyakkendője is. Ugyan miért vett fekete öltönyt magára a hőségben?
A határ úti közlekedési csomóponthoz három irányból futnak össze vonalak, amelyek utasokat hozhatnak Pesterzsébet, Kispest és Pestszentlőrinc temetőiből.
A felszín alatti állomáson sokan járnak. Valaki kardvirágot szállított. Egy levelet elvesztett, és az most ott hever a csiszolt kőlapon. Kerülgetik, átlépik, a bordás, szálas levelet, de változatlanul otthagyják. Pedig itt a metró árka mellett veszélyes. Ha valaki rálép elcsúszhat, csontja törhet, belezuhanhat az aknába. Ha elesett, sántikál sokáig – jobb esetben, - de megeshetik, hogy az életét veszti.
Ki törődik ezzel? Az utasok mind sietnek. Az érkező szerelvény elejéhez igyekeznek egymás után, ahol még ülőhely remélhető. Köztük megy az öltönyös férfi is. Nincs társa, akivel beszélgetne, mint talán a többieknek. Ráköszöntött a magányosság. Már nem kérdi tőle senki: - Hát megjöttél? – Milyen közhely! Mégis mennyire hiányzik ezután!
Először ő is átlépi a kardvirág levelét, és halad tovább, mert szinte magával sodorja az embertömeg egy előbb távolinak tűnő, de mégis oly közeli cél felé. Ahol mindenkinek lesz helye.
Jó pár méterrel később aztán megáll, és váratlanul visszafordul, mintha valami fontos dolgot felejtett volna el. Visszajön egészen a zöld levélig. A keze üres, nem akadályozza semmi, hogy lehajoljon és fölvegye a levelet. Fogja és az első szemétgyűjtőbe viszi el, pedig aligha szemétszedegetésre öltözött öltönybe? Inkább a másokkal törődés készteti, akkor is, ha már vele senki sem törődik.

 Közösségünkben országszerte, így az Északi Missziókerületben is évenként konferenciára hívják össze a testvéreket. Minden évben másik körzetben tartják meg ezt az összejövetelt. Idén augusztus 15-én Noszvajon, a sportpályán, a természet templomában jött össze a gyülekezetekből mindenki, aki utazni tudott, vagy vágyott erre az alkalomra. Lelkipásztorunkat, Nemeshegyi testvért hívták meg az igehirdetés szolgálatára. Családunk, Fonyódi Eszterrel együtt képviselte a Pesterzsébeti gyülekezetet. Mi készek voltunk elmenni erre a konferenciára, mert rokonainkkal és sok ismerős családdal találkozhattunk az egri és miskolci körzetből és környékéről. Úgyis egyre ritkábban adódik lehetőség a találkozásra. Most már látogatás céljából nem utazunk, csak valami alkalommal egybekötve.
Először, és a nap folyamán végig a Miskolc-Szirmai Gyülekezet fúvós zenekara örvendeztetett meg minket énekekkel, melyek már a testvérek szívét áhítatra hangolták, de a környezetet is az alkalomhoz illővé alakították. Nem számított, hogy ha nem kényelmes padon, hanem leterített takarón foglaltunk helyet. Mint Tahiban, olyan jól éreztük magunkat. Én személy szerint nagyon szívesen hallgatom a fúvós zenekart, egyik legkedvesebb zene számomra az orgona mellett. Mindnyájan együtt is énekeltünk fúvós kísérettel.
A délelőtti igehirdetés alapgondolata volt: "Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!" A délutáni ige és egyéb szolgálatok is e témához kapcsolódtak. Az igei gondolatokat még elmélyítette a csoportos beszélgetés, amit kisebb, átlag 8-10 fős körökben folytattunk.
Itt hallhattam egy testvérnő rendkívül érdekes "élménybeszámolóját”, mit élt át addig, míg néhány héttel ezelőtt bemerítkezett a szirmai imaházban. Eltemette első férjét, balesetben meghalt második férje, meghalt kislánya, egyéb veszteségek is érték, és még mindig nem vette komolyan a figyelmeztetést. Sajnálja Úr Jézus nélkül eltöltött esztendeit. Versbe is tudta foglalni megtérését, van ilyen lelki ajándéka. A sorok kezdőbetűi összeolvasva a vers címét adják! A délutáni istentiszteleten bizonyságtételét az egész gyülekezet előtt is bátran elmondta. Arra gondoltam, hogy ez a néni példát mutat még a fiatalabbaknak is, lehet új erővel újra kezdeni, nem a mi saját erőnkkel – és nem a kor számít -, hanem fiatalos lelkesedéssel, megújuló szeretetben.
A boldvai fiatalok szolgálatát említem még, hangszeres éneklésük és bizonyságtételeik mutatták, hogy valóban azt mondják el, amit szívből éreznek. Visszagondolva, az maradhatott meg emlékünkben erről a napról, hogy az Úr megáldja mindazokat, akik szeretetben, az Ő bölcsességét kérve “számlálják napjaikat.”

 Éppen egy évvel ezelőtt, ezekben a napokban, egyre fokozódó izgalommal készültem egy jelentős eseményre. Életem – és ezzel együtt családom élete is – egy nagy változás előtt állt. Néhány nap múlva ugyanis felmondtam munkahelyemen és megkezdtem tanulmányaimat a Baptista Teológiai Akadémián. Ma is tisztán emlékszem azokra az érzésekre, amelyek akkor kavarogtak bennem. A legerősebb az öröm volt, mert nagyon vártam már ezt a pillanatot, hiszen közel másfél éve érlelődött bennem az elhatározás, hogy elhagyom polgári foglalkozásomat, és lelkipásztori szolgálatra indulok. Sokáig azonban az gyötört, hogy ez csak a saját vágyam, de nem sokára meggyőződhettem arról, hogy Isten hívott el erre a feladatra, így a tanévkezdetkor ebben már egészen biztos voltam.
A másik érzés azonban egy enyhe szorongás volt, hiszen valóban gyökeres fordulat előtt állt az életünk. Tartottam egy kicsit attól, hogy megélhetési gondjaink lesznek és féltem attól is, hogy vajon fogom-e bírni a tanulást, vajon képes leszek-e elsajátítatni azokat az ismereteket, amelyek feltétlenül szükségesek. Annak ellenére voltak bennem ezek a félelmek, hogy bíztam az Úr ígéretében. De hát a hit az harccal jár. Sajnos sokszor gondoljuk azt, hogy amit mi magunk elintézünk, az a biztos, és bizony nehezebb dolog kiengedni a kezünkből ezt az irányítást és rábízni magunkat egészen a mindenható Isten vezetésére. Boldog vagyok, hogy ezt akkor megtettem, mert csodálatos tapasztalatokkal lettem gazdagabb és az eltelt egy évben Őt is jobban megismertem és a hitem is megerősödött.
Már az első napon éreztem, hogy itt a helyem. Élveztem a tanulás minden percét, minden tantárgy egyformán érdekelt. Nagy öröm volt reggelente felkelni és bemenni, mert tudtam, hogy aznap is sok érdekességet fogok hallani.
A tanár testvéreket is hamar megkedveltem, mert jó érzés az, hogy bízhatunk bennük, hiszen mindannyiunknak ugyanaz a célja; hogy a lehető legjobban felkészüljünk a ránk váró szolgálatra. Ehhez pedig minden segítséget megkaptunk tőlük.
Az osztályban négyen vagyunk, bár a nyelvi órákon – héber, görög – kicsit kibővülünk, ugyanis tavaly megszűnt a missziói szak és az akkori másodikosok eldönthették, hogy a helyébe lépő szociális munkás szakirányt választják-e, vagy a lelkipásztori szakon folytatják tanulmányaikat. Hatan ez utóbbit választották, így nekik pótolniuk kell az elsőben elmaradt nyelvi oktatást.
A velem egy évfolyamban levők közül csak ketten vagyunk baptisták és ráadásul mindketten Pesterzsébetről, hiszen Szűcs Sándor testvérrel vagyunk egy osztályban. De ugyanolyan szoros testvéri kapcsolat alakult ki a más felekezetbeliekkel is és nyoma sincs közöttünk semmiféle nézeteltérésnek.
Az első évet, beosztásom szerint a Csepeli Baptista Gyülekezetben töltöttem. Az ottani testvérektől is nagyon sok bíztatást és meleg szeretetet kaptam. Érdekes volt megismerni egy másik gyülekezetet, hiszen az egy kisebb közösség és ebből adódóan bizonyos szokások eltértek a számomra megszokottól.
A családom számára ez a váltás igazából nem járt olyan nagy változással, bár kétségtelen, hogy Ági részére azért megnövekedtek a feladatok, mivel – főleg a szorgalmi időszakban – kevesebb időt tudtam a családommal tölteni, de hála legyen Jézus Krisztusnak, Ő látja az elvégzendő dolgok nagyságát és mindig ehhez mérten kaptuk az erőt és a segítséget is.
Ezúton is szeretném újra megköszönni a testvéreknek is, hogy mind anyagi, mind lelki javaikból segítettek és lehetővé tették számunkra azt, hogy ezen az úton elinduljunk és haladjunk azóta is. Köszönök minden segítséget, amit év közben is kaptunk, különösen akkor, amikor Marci születése körül nehézségeink voltak. Nagyon jó volt megtapasztalni, hogy a testvérek együtt hordozzák velünk a terheinket, és egy akarattal mellettünk voltak a legnehezebb órákban is.
Végezetül még annyit szeretnék elmondani, hogy ha meg kellene fogalmaznom, hogy mi volt az eltelt egy évnek a legfőbb tapasztalata, akkor azt mondanám, hogy teljesen megerősödtem abban, hogy Isten hívott el a szolgálatra és folytatnom kell a megkezdett utat, ugyanakkor az is, hogy erre a feladatra teljes mértékben alkalmatlan vagyok. És éppen ezért égett a szívembe nagyon erősen egy igevers: “Neki (Jézus Krisztusnak) növekednie kell, nekem pedig kisebbé lennem." (Jn 3:30.)

Horváth Zoltán testvér az első évet kitűnő eredménnyel fejezte be. Gratulálunk!
Istenünk áldását kívánjuk további tanulmányaira!

 
A IV. rész végén jeleztem, hogy ebben a részben írok Jeremiás próféta Egyiptommal kapcsolatos jövendöléseiről és Jeruzsálem pusztulását követő zsidó emigrációról. A részletes ismertetés előtt néhány gondolatot megemlítek arról a korról, amelyben a próféta élt és szolgált.
Jeremiás prófétai elhívatása kezdetétől Júdea legizgalmasabb, eseményekben gazdag, sorsdöntő története kezdődött. Jeremiás Kr. e. 650-ben született Anátótban, Jeruzsálemhez közeli faluban. Jósiás király Kr. e. 640-ben lépett a trónra. Jeremiás prófétai elhivatását Kr. e. 627-ben kapta. Az új király Istennek tetsző tevékenységgel kezdte működését. Hamarosan belátta, hogy népének több évszázados bűne a bálványimádás miatt, továbbá a királyok hűtlensége következményeként is kapta súlyos büntetésként az asszír elhurcoltatást a szétszórattatást. Déltől északig leromboltatta az idegen isteneket, megszüntette az áldozóhelyeket. A nép ezen bűneiről ír Jeremiás próféta a Jer. 7: 21-34. közötti szakaszban. Egy rövid időre nyugalom volt Judeában, az asszír támadás nem fenyegetett, megnyugvást okozott Ninive Kr. e. 612-ben történt eleste. (A további jeremiási életút és a kortörténet összefüggéseit akkor érthetjük meg legjobban, ha a teljes könyvet figyelmesen áttanulmányozzuk az itt közölt események mellett, ezért külön idézeteket nem rögzítek.) Ennek a nyugalomnak Jeruzsálem népe nem sokáig örülhetett. Az előző részben említett Kr. e. 609-ben azonban egy váratlan esemény történt. Jósiás király Megiddónál megütközött az egyiptomiakkal, mivel félt az asszír uralom feléledésétől. A harcot elvesztette és maga a király is elesett. Az egyiptomiak a karkemisi csatában döntő vereséget szenvedtek.
Jeremiás súlyos megpróbáltatása ekkor kezdődött. Jeremiás elvesztette a hozzá lélekben közeli istenhívő királyát. Joáház csak rövid ideig uralkodott, Jojákim viszont teljes mértékben a rosszindulatú tanácsadók hatása alá került. Azok a bálványokat, amelyeket Jósiásnak sikerült leromboltatnia, most ismét visszakerültek, megkezdődött az erkölcsi romlás, amelytől a próféta folytonosan óvta népét.
Itt most kérem, hogy engedjen meg a kedves olvasó egy személyes megjegyzést, amelyet elsősorban magamnak kell címeznem. Észrevettem-e már életem során, hogy az ókori események modern formában, más történelmi szereplőkkel, új vallási alakulatok között rövidebb vagy hosszabb ideig megismétlődnek? A Biblia fényében felismerem-e a belőlük áradó nekem szóló üzenetet? A történelem közeli vagy távolabbi tragédiái, a körülöttünk tapasztalt egyre gyakoribb és rettenetesebb természeti eseményei gondolkodásra késztetnek? A mai hivatásos (vagy képzetlen hitvallók) üzenetközvetítők hangját elnémítják a “kánaáni, egyiptomi, asszír" bálványokat imádók zajongásai?...
Ezek a kérdések nem turisztikai élmények hatására ébrednek fel bennünk, naponta keresztezik utunkat, kérdés csupán az, hogy nyitottak vagyunk-e a Teremtő, a mindenséget igazgató Üdvözítő kegyelmi üzenetét tudomásul venni.
E rövid megjegyzés után rátérek Júdea legtragikusabb eseményére, Jeruzsálem pusztulása körülményeinek ismertetésére.
Jeremiás folyamatosan hirdette népének az igazságot, az isteni üzenetet, a nép ezt visszautasította, nem hallgattak rá. Bűneik miatt Júdeát szétesés fenyegette, a végveszély közeledett. Kr. e. 605-ben a polgárok jelentős részét elhurcolták Babilonba. Jojákim király behódolt a megszállóknak. Közben továbbra is dúlt a viszály Egyiptom és Babilon között, ekkor a király megtagadta az adófizetést a babilóniaiaknak. Hirtelen halála után fiát Jojákint Nebukadneccar a tehetős polgárokkal, iparosokkal, a képzett értelmiségiekkel együtt Babilonba vitte.
A visszamaradt lakosok is pártokra szakadtak, a bábkirály Cidkijja az egyiptomi pártosoknak engedett, akik miatt Babilon királya végül megostromolta a várost és felégette a templomot. A dráma bekövetkezett, de nem ért véget sem a zsidó nemzetnek, sem Jeremiásnak. A próféta szívén viselte a Babilonban élő honfitársai sorsát, leveleket írt nekik, ellenségei ezt sem nézték jó szemmel, ezért börtönbe záratták.
A visszamaradt otthontalan szegényebb réteg vezetői tanácsot kértek tőle, maradjanak-e vagy Egyiptomba emigráljanak? Ő a maradásra bíztatta őket, végül eltávoztak, és magukkal vitték Jeremiást is. Szomorú, hogy annyi a nemzetéért végzett küzdelem, átélt szenvedés, Istenéhez való hűség után idegenben, Talpanészben halt meg.
Babilonnak nem sikerült meghódítani Egyiptomot, viszont amikor Perzsia hatalma alá vonta a babiloni birodalmat, a prófétai üzenetek beteljesültek.
Az emigrációban élő zsidók minden időben igyekeztek alkalmazkodni a helyi viszonyokhoz, kereskedelemmel, katonáskodással foglalkoztak. Rendkívül érdekes és értékes az a lelet, amelyet a század elején találtak. A kielégítő állapotban megmaradt bőrtáskában lévő papiruszra írt levélből megismerhették azt a zsidó közösséget, amely Assuán mellett Elephantiné szigetén élt, vallását gyakorolta Jahve- templomban, közülük sokan bibliai nevet viseltek.
Szeretném itt megjegyezni, és kiemelni azt a körülményt, hogy a talált iratok bizonysága szerint fontos adatok kerülhettek rögzítésre az egyiptomi történelem során, amelyek között joggal feltételezhetjük, hogy a pátriárkák korában, de Mózes idejében is lejegyzésre kerültek fontos adatok, de a papirusz gyors pusztulása miatt ezek az adatok nem maradhattak meg az utókornak. Természetesen nem állítom, hogy ettől több lenne a Biblia igazságában hívők száma. Ma is bemutatják a papirusz készítésének érdekes módját, eredeti emlékeket, sírrajzukat, kartusokat reprodukálnak rajtuk.
Az Elephantiné szigeten élő, határőrzéssel foglalkozó zsidók templomát a pogány papok elpusztították. A perzsa helytartóhoz fordultak segítségért, hogy ismét felépíthessék, a válaszban az állt, hogy ügyükkel az egyiptomi hatóságokhoz forduljanak. Ma már abból a korból csak romok találhatók, de gyönyörű a botanikus kert és a szigetet körbe vitorlázva elgondolkodhatunk az ott élő, templomuktól ismét megfosztott, a később megépített kis zsinagógában Istenhez imádkozó egykori jeruzsálemi (júdeai) leszármazottakról...
Korban nagyot lépve most néhány mondatot írok a kopt keresztényekről. Személyesen nem találkoztam velük, az egyiptomi idegenvezető erre utaló kérdéseimre kurta, legtöbbször kitérő választ adott. Amikor elhaladtunk egy-egy kopt templom mellett, érdeklődtem stílusjegyei felől, válaszként annyit mondott, hogy ezek jellegtelen épületek, néhány nagyobb a Kopt-negyedben található, de ezek megtekintése azonban nem volt a programban. Kairóban a bazár mellett körbe jártam egy a régi egy, a régi Pesterzsébeti Központi Református Templomhoz hasonlót. Egyhajós vízszintes ajtó és ablak áthidalásokkal, alacsony toronnyal, a falfelületek díszítés nélküliek voltak. Kezdetben ősi pogány templomokat alakítottak át, sokszor le is romboltak műemlékeket, egységes kopt stílusú épületeik nem maradtak fenn. A hódítások során rendre elpusztultak.
Ma Egyiptom lakosainak kisebbsége kb. 8-10 %-a tekinthető kereszténynek. Nevüket a görög "gopt" szó európaiasításából származtatják. Főleg a városokban élnek iparosok, kereskedők, kézművesek. Ahol létszámuk aránya jelentős, ott erős befolyással beleszólhatnak a helyi közigazgatásba is. Egyéb helyeken, mint az ország középrészén az iszlám-hívők “nem kedvelik” őket. A papság nagy része kolostorokban él.
A kereszténység terjedésének kezdetén a vallás gyorsan terjedt, az ókori egyiptomi egyisten hit miatt állt közel hozzájuk, különösen Alexandria vált ismert központtá Kr. u. 180 körül. A II. században fordították le egyiptomi nyelvre a Bibliát. Utólag most jegyzem meg azt is, hogy Alexandria volt az a nevezetes zsidó központ, ahol Kr. e. III-II. században görög nyelvre lefordították az Ótestamentumot a Septuagintát. Egyes biblikusok véleménye szerint Pál apostol is ezt a fordítást használta a pogány görögök között...
A kopt keresztények korán elszakadtak a római és a bizánci egyházaktól a szírekkel és az örményekkel együtt, külön önálló irányzatot képviselnek még ma is. A leglényegesebb különbség az, hogy Krisztusnak nem ismerik el isteni és emberi lényét, hanem csupán isteni létét. A liturgiájuk közel áll az ortodox gyakorlathoz. Beszámolóm, ismertetésem végén szeretnék néhány sort írni arról a korról, amikor Jézus Krisztus szüleivel együtt Egyiptom földjére menekült Heródes gyilkos haragja elől. Az idős Heródes (szül.: Kr. e. 73 táján Askelonban) uralkodói hatalmát féltve Jézust is meg akarta ölni (Mt. 2:13,16.) úgy, amint már előzőleg olyan sok vélt vetélytársával is megtette, feleségével és gyermekeivel együtt. A 44 évig tartó uralkodása alatt a szüntelen vérontás jellemezte.
Az Atya azonban elküldte angyalát és a megfelelő időben, a megfelelő helyre menekítette Fiát. Emberileg Egyiptomot sem tekinthetnénk biztonságos helynek, hiszen Egyiptom is római tartomány volt, Heródes pedig a császár barátja, aki Kr. e. 31-ben fejére tette a koronát. Az isteni vezettetés azonban ilyen körülmények között tudott még dicsőségesebben megmutatkozni.
A jeruzsálemi templom lerombolása után – amint erről előzőleg már írtam –, sok zsidó menekült Egyiptomba. Számuk egyes becslések szerint elérte az egy milliót. A befogadók palesztínai rokonaikkal tarthatták a kapcsolatot, így a család biztonságban élhetett. A tartózkodás részleteiről semmit sem tudunk, bibliai adatunk természetesen nincs, de a leleményes utókor leírta, hogy Kairó mellett a kopt negyedben van egy föld alatti helyiség, mint a család állítólagos tartózkodási helye. Ez a feltételezés nem meglepő, hiszen a szentföldi utazások során is számtalan legendával találkozhatunk. Nagy valószínűséggel ilyen messzire nem is kellett utazniuk. A Nílus-delta közelebbi helységében is eltölthették azt a 18 hónapot, amikor is visszatérhettek, mert Heródes meghalt. Utóda Archelausz sem volt kíméletesebb, valószínűleg ezért nem Júdeában telepedtek le, hanem visszatértek Galileába. Egyiptom földje tehát nemcsak megaláztatást, szenvedést, a bűn átkát jelentette a választott nép részére, de áldást is hozott több esemény által. vége.

 Ma van 5 éve annak, hogy megtértem, megkeresztelkedtem, és bemerítkeztem.
Szívemben, lelkemben ünnep van, visszagondolva a nagy napra, 1994. augusztus 28-ra. Bizonyságtételem fő mondanivalója az volt, hogy "hiszem és vallom, hogy az Úr Jézus Isten fia és az én személyes megváltóm". Követni szeretném, amíg élek.
Hálámat fejeztem ki és fejezem ki, amiért engem megtalált és most már az Övé vagyok. Azért imádkozom, hogy Jézussal járhassak és az Ő elvárása szerint éljek.
A fülemben még most is cseng, ahogy a chicagói lelkes ünneplő gyülekezet boldogan énekelte: “Eldőlt a szívemben, hogy követem Jézust." Még nagyon sok ének, hála és imádság hangzott el. Az ünnepélyes alkalmon a prédikáció alapigéje Pál apostol Rómabeliekhez írott levele 6. részének 1-7-ig tartó szakasza volt.
Azóta is sokszor olvastam ezeket a verseket és próbáltam felidézni gondolataimban az akkor hallott üzenetet.
Olyan jó érzés végig gondolni ezt az 5 évet, érezni, tudni, hogy van valaki, Aki szeret, vigyáz rám, és gondviselő szeretetével vesz körül.
Csodálatos módon kerültem Erdélyből Magyarországra, majd Amerikába, ahol meghallottam Jézus szelíd szavát, akitől kegyelmet kérve Rá bíztam életemet. A megtérésem pillanatában megvillant előttem és tudtam, semmi nem véletlen történt az én életemben.
Szeretnék szólani embertársaimhoz, testvéreimhez, akik úgy érzik, ők hívő életet élnek, talán magukban meg is tértek, de nem keresztelkedtek meg.
Tegyék meg minél hamarabb.
A megtéréssel, alámerítkezéssel meghal bennük az ó ember és új emberré születünk. Egy ilyen újjászületés után, amit érzünk, azt elmondani, vagy leírni nem lehet. Ez
egy annyira csodálatos érzés.
"Mert akiket Isten lelke vezérel, azok Istennek fiai."
"Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden javukra van".(Róm.8:14. )
Hálát adok az Úrnak, hogy a pesterzsébeti gyülekezethez tartozhatok.
Ezúton köszönetet mondok mindazoknak a testvéreknek, akik segítségemre voltak ez alatt az 5 év alatt, és akik bátorítottak, buzdítottak vagy lelki tanáccsal láttak el, hogy hitemet el ne veszítsem, hanem inkább növeljem. Isten áldását kérem minden lelki testvéremnek az Úrban.
Énekeljétek: Az Úr csodásan működik...

 Tepsis csirkecomb

 Hozzávalók (4 személyre):

 4 csirkecomb, 1 csomó leveszöldség, 2 fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, ˝ üveg (425 ml) hámozott paradicsom, 1 csokor petrezselyem, 1 dl száraz vörösbor, olaj, só, bors, majoránna, szurokfű

 A csirkecombokat megmossuk, sóval és borssal bedörzsöljük. Forró olajban minden oldalról hirtelen megpirítjuk, majd a pecsenyelével együtt áttesszük egy tepsibe. Mellédobjuk a megtisztított, cikkekre vágott hagymát, a szétzúzott fokhagymát, a megtisztított, feldarabolt leveszöldséget. Forró sütőben 20 percig sütjük, majd hozzáadjuk a konzervparadicsomot a levével együtt. Sóval, borssal, majorannával és szurokfűvel vagy oregánóval meghintjük és alufóliával lefedve 20 percig pároljuk, majd a fóliát levéve, kissé megpirítjuk. Frissen vágott petrezselyemmel megszórva tálaljuk.

 Az egér és az elefánt találkozik. Az egér csodálkozva kérdezi:
Hány éves vagy, hogy már ilyen nagyra nőttél?
Kettő. – válaszolja az elefánt.
Hehehe! Én is, csak két hétig beteg voltam.

Hogy hívják a fél fülére süket manót?
Monó.

Hogy hívják Szegeden a láthatatlan embert?
Köd-mön.

Mi van az üveghegyen túl?
Az üvegvisszaváltó!

Hogy hívják a kínai telefonszerelőt?
Nicsak Kicseng.

Hogy hívják a japán hajóácsot?
Fakenuba Furamuki