Törökszentmiklóson jártunk
Bizonyságtételem
Menj be a te belső szobádba!
Találkozásom a kegyelmes és elhívó Istennel
Székely asztali imádság
A halak filozófiája
Gondolat
10 hiba, amit el kell kerülnöm!
5-4-3-2-1-?
Három nagyszerű ember
Eseménynaptár
Fakanál
Humor

 
 Egy verőfényes nyári reggelen elindultunk…
Gyakran kezdődnek így az elbeszélések. Nos én is valahogy így kezdhetném a beszámolót a Törökszentmiklóson töltött napunkról. Valóban verőfényes időben indultunk, s bár a naptár szerint már őszi napokat éltünk, az időjárás ennek ellenére nyáriasan meleg volt. Isten kegyelméből és a törökszentmiklósi gyülekezet meghívásának köszönhetően 19-en indultunk útnak 1999. szeptember 19-én, hogy szolgálatainkkal színesebbé, ünnepélyesebbé tegyük a meghívó gyülekezet hálaadó ünnepélyét.
A helybeli testvérek az állomáson vártak minket, ahonnan autókkal vittek az imaházhoz. Amikor megérkeztünk, a szorgos testvérnők már az ebédnek készülődtek, és ínycsiklandozóan rotyogott a bográcsban a gulyásleves.
Szolgálócsoportunk már a délelőtt folyamán bemutatkozott a kicsiny gyülekezetnek. Az imaórát Szabó István testvérünk tartotta, az istentiszteleten pedig Nemeshegyi Zoltán lelkipásztor testvér hirdette az igét. Az istentiszteleten énekkel, versekkel és énektanítással szolgáltunk. Jó volt látni a helybeli testvérek mosolygós arcát, ahogyan szolgálatainkat fogadták és azt a természetességet, ahogyan bekapcsolódtak az énekeink éneklésébe. A kis imaház padsorai egészen megteltek.
Bár a helyi gyülekezet létszáma mindössze 19 fő, a körzetbeli testvérek is ellátogattak erre a napra Törökszentmiklósra, hogy együtt ünnepeljenek velünk. Így egész szép számú gyülekezet, idősek, fiatalok és gyermekek lehettünk együtt és adhattunk hálát Istennek az elmúlt egy év áldásaiért.
A délelőtti alkalom végeztével az egész gyülekezet részt vett a közös ebéden, amit az imaház udvarán megterített asztaloknál fogyasztottunk el. Közben, majd az ebédet követően, beszélgettünk a helyi testvérekkel, akik meséltek a városról, a gyülekezet életéről és saját magukról. A délután folyamán csoportunk egy része sétára indult a városba, néhányan pedig az imaháznál használták ki a pihenési időt.
A délutáni istentisztelet ˝3 órakor kezdődött, ahol szintén Nemeshegyi Zoltán testvér hirdette Isten igéjét a Lukács 17:11-19 alapján. Ez a 10 leprás meggyógyításának története, amihez kapcsolódva a pesterzsébeti fiatalok egy csoportja előadott
egy csoportjelentet bevezetőül. Az igehirdetésen keresztül Isten figyelmeztetett minket, hogy ne feledkezzünk el hálát adni mindenért, a jóért és a nehézségekért is egyaránt. De ne pusztán a földi dolgok legyenek a szemünk előtt, hanem a mennyeiek is. Így szólt az egyik elhangzott vers utolsó versszaka:
"Ne nézzük csak a földi javak számát,
mert rájövünk, hogy ez mind mit sem ért…
Adjunk tehát, testvéreim, több hálát
a Mennyből jövő lelki kincsekért!"
A délutáni alkalmon még szavalatokkal, bizonyságtételekkel és énekekkel szolgáltunk. A helyi gyülekezet és a körzetből érkező vendégek is bekapcsolódtak a szolgálatokba, szóló- és csoportos énekekkel, hangszeres szolgálatokkal, bizonyságtételekkel. A nap végén szeretetvendégséggel búcsúztak tőlünk a helyi testvérek.
Hálásak vagyunk a törökszentmiklósi gyülekezet szeretetéért, kedvességéért, és köszönjük Istennek a lehetőséget, hogy ismét újabb gyülekezetet és testvéreket ismerhettünk meg, akikkel lélekben egyek vagyunk. Kívánjuk a következő évre is Isten gazdag áldását az ottani testvérek életére.

 Hívő szülők gyermekeként nőttem fel, a családban mindig csak jó példa volt előttem, és 15 éves koromban úgy döntöttem, hogy én is Jézus útján akarok járni, bemerítkeztem.
Teltek az évek, közben férjhez mentem, gyermekeim születtek, de az Istennel való jó kapcsolatom egyre lazább lett, nem Úrvacsoráztam, rendszertelenül jártam imaházba.
Ezután jöttek Isten figyelmeztetései:
Sok-sok próba jött az életembe, mindig tudtam, hogy miért történik, de sokáig nem vettem komolyan.
Aztán egyre nagyobbak lettek a próbák, míg úgy nem éreztem, hogy ez már elviselhetetlen.
Azt hiszem akkor tört össze teljesen a Jó Isten, mint egy cserépedényt, hogy olyanná formáljon, amilyennek Ő szeret látni engem.
Akkor azt gondoltam, hogy ettől már nem érhet több baj embert, és ettől teljesen összeomlottam.
Láttam a bűneimet, és meg is bántam azokat, törekedtem arra, hogy jó legyek, és Isten igéje szerint éljek, de hogy ide kiálljak, és a gyülekezet előtt is ezt megvalljam, ettől mindig idegenkedtem és féltem, pedig tudtam, hogy Isten ezt várja tőlem.
Már évek óta húzom-halasztom ezt a lépést, sokszor elhatároztam, hogy a következő héten, a következő hónapban megteszem, s talán ki tudja, meddig halasztottam volna még, ha nem történik valami az életemben.
A nyáron volt egy autóbalesetem, amit könnyebb sérülésekkel vészeltem át, de rosszabb kimenetelű is lehetett volna, kis híján az életembe került.
Azt hiszem ez volt az a pont, ami döntésre, és sürgős elhatározásra késztetett.
A Jó Isten tudja csak, hogy mikor van vége az életemnek, ma, holnap vagy ötven év múlva, ezt senki sem tudhatja.
De egyvalami biztos, hogy legyen ez bármikor, én készen akarom várni ezt a találkozást.
Befejezésül szeretnék egy igeverset felolvasni, és azok szívére helyezni, akik még nem tudtak dönteni Jézus Krisztus mellett.
"… Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa"

Milyen nagy kiváltság, hogy az imán keresztül közösségben lehetünk Istennel! Különösen érvényes ez idős korban. Istennel közösségben lenni olyan csodálatos kegyelem, hogy a puszta gondolata hálára indít. A bűnös ember, aki por és hamu, a föld férge, beszélgethet az örök Istennel, akié a hatalom mennyen és a földön. Igéjében megígérte, hogy meghallgatja imádságunkat, és így megerősíti hitünket. Milyen szegény lenne az életünk, ha nem imádkozhatnánk!
A nagy imádkozók között nem csak hősöket találunk, mint Ábrahám, Mózes, Sámuel, Illés vagy Dániel, hanem szegény és jelentéktelen, kicsiny, rejtett személyeket is. Igen, kicsinyek a maguk szemében, de éppen ők kiáltanak talán a leghangosabban. A kereszten imádkozó latort Isten azonnal meghallgatta.
Milyen az idős keresztyének helyzete az imádkozással kapcsolatban? Aktív munkálkodásuk bizonyos mértékig megszűnt, de több idejük van imádkozásra, mint azelőtt. Erejük csökkent, de Istenhez kiáltani, imádkozni még képesek.
Az Úr Jézus azt mondta tanítványainak: “Te pedig, amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban..." (Mt 6.6.).
Kell, hogy legyen egy csendes helyed, ahol kikapcsolódhatsz a hétköznapok forgatagából. Persze, nem a hely a fontos, hanem az elcsendesedés Isten előtt.
Egy fiatalember, hosszú szolgálati útjáról hazatérve, istenfélő édesanyját már nem találta az élők sorában. Amikor belépett az elhunyt szobájába, így szólt: “Ó, milyen jól érzem itt magam! Minden bútordarabon anyám imáinak az illatát érzem." Gyermekeink, unokáink elmondhatják-e majd rólunk ugyanezt?

 17 éves koromig nem nagyon foglalkoztattak az Istennel kapcsolatos kérdések. Elsődleges célom az volt, hogy megfeleljek az elvárásoknak a családban, az iskolában, sőt bebizonyítsam mindenkinek, hogy mindenben én vagyok a legjobb. Szinte minden cselekedetemet ez határozta meg. Nagyon öncélú életet éltem. Szüleimmel a kapcsolatom jónak volt mondható egy ideig. Istenről, a Bibliáról nagymamám mesélt ugyan kis koromban, de nem tartottam fontosnak ezeket a "meséket".
Döntő változás 1990-ben következett be az életemben, amikor egymás után vesztettem el azokat az embereket, akikhez kötődtem. Szüleim bejelentették válásukat, az iskolámat otthagytam, ezt követően a munkahelyemen balesetet szenvedtem. Legfontosabb emberi kapcsolataim néhány hónap alatt, a családitól kezdve a barátokon keresztül a munkahelyig, tönkrementek. Nem tudtam mitévő legyek.
Ekkor meghívást kaptam Tahiba, egy keresztyén táborba. A hét vezérgondolata: Szabadulás a kötelékektől. A délelőtti és a délutáni foglalkozásokon, és a sport alkalmakon ott voltam, de elhatároztam, hogy az igehirdetést nem fogom meghallgatni. Nekem ne papoljanak! Óvatosan kisurrantam a Jeruzsálemből a barakkba. Legnagyobb meglepődésemre az igehirdetést innen is tisztán hallottam.
Másnap az esti prédikációt már a Jeruzsálemben, az utolsó padból kísértem figyelemmel. Ekkor történt meg a csoda! Isten szólt hozzám. Először megmutatta milyen is az életem. Rámutatott szeretetlenségemre, önzésemre, istenkáromló beszédemre, tisztátalan gondolataimra. Egyetértettem Vele, de ott feszült bennem a kérdés: Mi a megoldás? Szinte ezzel egyidőben a lelkész elkezdett beszélni Jézusról, aki azért jött, hogy megkeressem és megtartson engem. Amikor az igehirdető megkérdezte a jelenlevőket, ki szeretne bűnbocsánatot kapni Jézustól, másodikként jelentkeztem. Kiöntöttem a szívem Istennek, elmondtam felismert bűneimet és kértem Jézust, bocsásson meg nekem. Ő megtette! Tisztaságot és túláradó örömöt adott a szívembe. Lelkem megkönnyebbült és békesség töltött el. Tudtam, Jézus megbocsátott és új élettel ajándékozott meg.
Megtérésem után éreztem Isten hívását a szolgálatra. A békési gyülekezetbe kapcsolódtam be, ahol ifjúsági munkában, imacsoport vezetésben, előadások tartásában, énekkari szolgálatban vettem részt és egy ideig tagja voltam a pantomim csoportnak is.
Az Úr azonban különböző csatornákon keresztül (ifjúsági konferencia, testvéri beszélgetések, igehirdetés, teológusokkal folytatott beszélgetés), valamint csendességemben szólt hozzám Jer. 1: 4-10 alapján. Én persze mentegetőztem! Van munkahelyem! Nemcsak teljes időben, lelkipásztorként lehet az Urat szolgálni. De legbelül éreztem, mennem kell!
Patkás Gábor lelkipásztor testvér temetésén egy szolgatársa azt kérdezte a jelenlevőktől: Vajon lesz-e valaki, aki beáll az ő helyére. Szívem hevesen dobogott és egy hang a szívem mélyén azt mondta: Lesz!
Felmondtam a munkahelyemen, jelentkeztem a pótfelvételire a Teológián és Isten hívásának engedve most itt lehetek Erzsébeten. Tudom, Ő hívott ide, és szeretném az Ő dicsőségére és a testvérek örömére itt tölteni az 1999/2000-es tanévet.
 

 "Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten!" Zsoltárok 53:2.

 A legtanultabb halak nagyszabású találkozóra gyűltek össze, Szent Helénától húsz tengeri mérföldre nyugatra. A kongresszus témája a következő volt: Létezik-e a víz vagy sem?
Ezt a kérdést kellett tehát véglegesen eldönteniük, miután a világ összes tengerében már régóta folyt erről a vita, amely az amúgy oly hidegvérű kedélyek némelyikét forráspontra hevítette.
"A régi könyvekben az áll – nyitotta meg Szepi, a történész a vitát -, hogy a halak kizárólag vízben mozognak, és hogy ez mindig is így volt." "Ó, te öreg könyvmoly – vágott ekkor a szavába egy fiatal halacska -, elavult már ez a bölcsesség, nem illik a mi korunkba. Hisz manapság már minden hal tudja, hogy körülöttünk egyszerűen nincs semmi!” “Igen, az egész nagy Semmi vagy »le néant« vesz körül bennünket” – egészítette ki György, a filozófus, aki szívesen beszélt franciául, hogy a felsőbbrendűségét demonstrálja.
 Ekkor Károly, a fizikus felvetett egy kérdést: "És mi hordoz akkor, hogy le ne ess a tenger fenekére?” “Ami engem illet – jegyezte meg fellengzősen Greco, az atléta -, én tudom magamat hordozni, mert olyan jó úszó vagyok –
amit egyébként minden hal tud rólam.” Bizonyításképpen felegyenesedett a farokuszonyán – mint a cövek -, és bemutatott néhány piruettet. Mások, kevésbé gyakorlott úszók ellenérvként azt vetették közbe, hogy azért az előrehaladás során mégiscsak mutatkozik bizonyos ellenállás, amivel meg kell birkózni. “Ugyan! Agyrém!” – kiabálták a felvilágosult halak. És a gyűlés oly mértékben elfajult, hogy néhányan tettlegességre ragadtatták magukat – azt bizonyítandó, hogy tenni is hajlandóak valamit az ügy érdekében.
Amikor újból helyreállították a rendet, szavazásra bocsátották a kérdést. Kétharmados többséggel a következő határozatokat hozták:

1. Olyasmi, hogy víz, nem létezik.
2. Halálbüntetés terhe mellett megtiltatik, hogy a "víz" szót bárki is valaha a szájára vegye.

 "Hogyha egyetlen társadalom, sőt egyetlen hajlék, ha mégoly kis család lakik is benne, helyes állapotában fegyelem nélkül meg nem tartható, sokkal inkább szükséges az az egyházban, amelynek állapotához a legnagyobb rend illik...
A fegyelem a keresztyéni életben az idegek szerepét tölti be. Isten mozdítja és indítja ezen keresztül a maga akarata szerint, a maga szentségének és dicsőségének szolgálatára a hívő sereg életét. Az egyházfegyelem végső fokon jelenti az egyháznak belső frontján Istenre nézését, lelki készenlétét, begyakorlottságát, vezetőiben az Ő akarata iránti engedelmességét."

1. A tegnapi kudarcaim miatti sajnálkozást.
2. A mai problémáktól való félelmet.
3. A holnapi esetleges gondok miatti aggodalmat.
4. A jelenlegi lehetőségeim elmulasztását.
5. Kötelező feladatok, kötelességek elhalasztását.
6. A másik eredményeinek irigylését.
7. Felebarátom hibáinak kritizálását.
8. A fiatalos éretlenség iránti türelmetlenséget.
9. Népem jövőjével kapcsolatos szkepszist.
10. Isten gondviselése iránti bizalmatlanságot.

 Talán soha nem vártuk még úgy a sötétedést, mint szeptember utolsó vasárnap délutánján. A Nap azonban az előírt rend szerint haladt a Horizont felé. Nem lassabban és nem gyorsabban, mint máskor. Csak nekünk, a várakozóknak telt lassan az idő.
Sokan voltunk kíváncsiak a meghirdetett filmvetítésre, hiszen gyülekezetünkben még nem megszokott az evangélizáció e formája. Nekem sokat mondott a feldolgozott élettörténet, hűen tükrözte a mai, bűnnel teli világot. Számomra példa volt az indiai evangélista alázatos kitartása. De van, ami állandóan visszacseng a fülembe. Billy Graham néhány szava (gondolata):

• Közel van az Úr visszajövetele. Sok jel árulkodik erről, de idejét nem tudjuk. Lehet, hogy évszázadok, évtizedek, évek, hónapok, napok, órák múlva?

 
 Olvasd a Filemonhoz írt levélből az 1-13. verseket!
 Széjjel nézve Isten táborában, magunkat is beleértve, szomorúan kell megállapítanunk, hogy kevés közöttünk a nagyszerű ember. Sokféle atyafit ismerünk, de kevés nagyszerű testvért. Itt most ebben a rövidke levélben – amelyet Pál apostol Filemonhoz írt – előttünk van egyszerre három. Nézzük meg néhány vonásukat. A nagyszerű embereknek nagyszerű vonásaik vannak – pedig olyan egyszerűen viselik.
 
 

1. Egy nagyszerű ember: Filemon

Kolossé erős embere. Házában gyülekezet van. Nem fél a következményektől,
vállalja az akkori idők bármiféle következményeit a házánál lévő gyülekezetért.

Nem csak a szíve, a háza is az Úré.

Különösen gazdag, igen sok aranya és ezüstje van. Pál megemlíti vagyonát: Hallok a te szeretetedről (= arany) és hitedről (= ezüst), amely van benned az Úr Jézus és minden szent iránt. Igen jól tudta Filemon, hogyha csupán az ég felé irányul a szeretete és hite, akkor az semmit sem kamatozik és a mennyben sem nézik semmibe sem, mert az ilyen “értékek” hamisak. Azért forgatta a nála lévő mennyei kincset “minden szentek” között. Igazán nagyszerű ember. Hite és szeretete egy igen nehéz szolgálatra is képessé tette: vigasztalt és vidámított. Ismerünk hívő embereket, akik sokat tréfálnak – mikor hogy. Néha a kimerülésig vagy az ízetlen sületlenségekig. Ilyenkor belül nagyon üresek, semmi vigasztalás sincs bennük.
Inkább fárasztóak, és felettébb sajnálni valók. Ritka a felségesen szent derű, a hívők gyermeki természetessége. Filemon azonban vigasztaló szeretetet hordozott. Maga Pál is felvidult és megvigasztalódott általa. Bizonyos vagyok benne, hogy aki az Úr Jézus népéből csak a legkisebbnek is egy pohár vizet adott, jutalmát nem veszíti el. De akik az Úrnak 'óriásait' itatták a vigasztalás poharával, azok bizonnyal tetőzött jutalmat kapnak.
Barnabásról olvassuk, hogy szép neve volt = vigasztalás fia (Csel 4,36). Reá is jellemző volt, hogy mindent odaadott. Csak a bőkezű emberek tudnak mennyei vigasszal vigasztalni. Az önzés nyugtalanná tesz, a nyugtalan ember másokat is
nyugtalanít. Nem mindig könnyű vigasztalni. Az evangéliumi lelkületű Ézsaiás azt mondja: “s még csak vigasztalód sincsen" (51,19). Amikor a fájdalom ránehezedett Izráelre, látta Jeremiás, hogy a vigasztalás poharát senki sem tudja nyújtani (Jer 16,7). Minden vigasztalás a bennünk lakozó Úr Jézustól jöhet csupán, mert a mi Istenünk a minden vigasztalásnak Istene.
Filemon olyan ember, hogy amikor Pálnak eszébe jut, akkor azonnal hálaimára indul a szíve. Olyan ember, akivel a hitbeli közösség hathatóssá válik (6. v.). Filemon azt a vigasztalást hordozta, amely egyedül az Úr Jézusban van, s amelyről Ézsaiás mondja: “vigasztalok minden gyászolót" (Ézs 61,2). Egy szorongatott
időszak nagyszerű embere volt Filemon, áldott legyen emlékezete. De kik lépnek ma a helyébe?

2. Egy még nagyszerűbb ember: Onézimosz

A megtért rabszolga még nagyszerűbb ember. Előbb méltatlan volt a nevéhez. Neve azt jelenti – hasznos, hasznot hordozó. Megszökött, veszteség lett. A szívébe jutott Ige folytán azonban igazi értéket nyert. Olyan óriási fordulat állott be ennek a merész embernek az életében, amelyet emberi értelemmel nem lehet megmagyarázni.
Milyen csodálatosak az Úrnak utjai! Onézimosz gondosan kitervelte és végre is hajtotta a vállalkozást. Türelmetlen ember volt, és meggondolatlan. Egy hívő gazdától szökött meg. Inkább vállalta a folytonos rettegéssel járó
vélt szabadságot, mint egy istenfélő ember házában a szolgaéletet. Amikor megszökött Filemontól, még nem tudta, hogy Isten karjai közé fut. Nem tudjuk, hogy hogyan került a fogoly Pál közelébe. Nem azért futott el otthonról, hogy megtérjen. Megtérhetett volna Filemon házában és állandó közellétében is. Az Úr azonban bekapcsolta Onézimosz istennélküli terveit saját szent, megmentő tervébe. Hogyha akkor Pál nincs fogságban és nem ég a szíve az elveszettekért, Onézimosz soha meg nem tér.
Nagyszerű ember Onézimosz. Megállt ebben a számára életmentő futásban, hogy hallja az Igét. Elhitte, amit egy megláncolt rab mondott neki. Ez a rab, a külsejét tekintve is elég erőtelennek látszott. Nem tudta magát Jézus Krisztus által a rabságból kimenteni. De roppant lelkierő, nagy békesség, a maga útját biztosan járó ember szent öntudata áradt belőle.
Onézimosz is "láncra" került mellette. Megbilincselte a hallott Ige. Már nem akarta a test szerinti szabadságot. Előbb még egy szabad embertől futott, hogy ne legyen szolga, most egy császári rabnak akarja magát felajánlani, hogy szolgáljon neki, megosztva vele a fogságot is. Tanulatlan Onézimosz, mily bölccsé tett téged a
befogadott Ige! Olyan drága hitet adott néked Isten, hogy a sok hívő között, akiket Pál ismert, most te kerültél legelőbbre, mert téged Pál saját szívének nevez (12. v.). – Onézimosz szeretne Pál szolgája lenni, örökre adósa Pálnak, de most már semmiféle saját akarata sincs ennek a korábban oly meggondolatlanul akaratos embernek. Kész visszamenni Filemonhoz. Akik igazán az Úr kezébe estek, azoknak van kedvük és erejük előbbi vétkeik színhelyére visszamenni, vállalva mindent, de más emberként.
A rabszolga Onézimosz boldog, hogy Krisztus rabszolgájaként szolgálhat, és hogy előbbi urához, mint testvéréhez térhetett vissza, de mégis szolgaként. Tetszik neked ez az ember? – Tanulj tőle.

3. A legnagyszerűbb ember: Pál apostol

Öreg már, és rab. Volt idő, amikor testének erőtlensége miatt attól félt, hogy a galaták megvetik. Semmi külső szépség nincs benne. Láncait nem tudja letépni, de nem is akarja. Az efézusi vének könnyein lépdelve ment eme láncok felé (Csel 20,24 és 20,37). Minden időre példát adott Isten gyermekeinek, hogy Isten Igéje akkor sincs bilincsbe verve, ha hirdetője láncon van. Ennek élő bizonyítéka Onézimosz, akit fogságában "szült". Öreg ember, mégis fiatal, hiszen újszülött gyermeke van. Tetszett Istennek, hogy fiának Betlehem egyik istállójában adjon emberi életet, Onézimosznak pedig egy börtönben örök életet. Nem az a fontos,
hogy a hely legyen királyi, hanem az események módja és tartalma. Pál a császár udvarában a fogságban is nagy fejedelem. Keresztelő János a Krisztus előtti idők legnagyobb embere, Pál pedig a Krisztus utáni idők szentjeinek legnagyobbika. Nem találsz nála nagyszerűbbet sehol. Többet dolgozik, mint azok, akik jártak az Úrral három éven át. Miközben a fogságból is leveleket ír, viseli az első keresztyén nemzetség terheit is, mégis van ideje és ereje egy éppen nem lelki indokból futásban lévő rabszolgát megállítani és "megláncolni" az Úr Jézus szeretetével.
Pál ott a börtönben létrehozta az eljövendő boldog idők egyik kicsike előképét: az oroszlán és a bárány együtt fekszenek és egy mezőn táplálkoznak. Isten szelíd embere és az elszánt rabszolga testvérré válnak.
Onézimosz bevonul Pál szívébe. Áldott legyen Isten, hogy nemcsak eszköz lett Onézimosz életében a legjobbra, ami embert érhet, nemcsak hazaküldte őt, hanem még ezt a levelet is megírta. Azok a lelki munkások, akik csak nagy dolgokat szeretnek végrehajtani, látogassák meg most Pált a Filemonhoz írt levélben, a fogságban, és nézzék meg, miként pólyálgat egy igen életképes újszülöttet, mint állítja – igen hamar – lábaira, és ad neki nem is könnyű feladatokat. Jézus nagysága nemcsaka viharzó tengeren a legnagyobb, a szeleknek parancsolva, de még az ötezret megvendégelve sem, hanem éppúgy ragyog nagysága Jákób kútjánál egyetlen menthetetlennek látszó asszony megmentésében.
Ebben a rövid levélben három nagyszerű embert látsz. Jézus Krisztus neve köti őket össze. Az Úr Jézusból nyert erejük nagysága szerint nagyobbak egymásnál és nagyságuk fokozata szerint tudnak egymásnak szolgálni. – Onézimosz nagyobb Filemonnál, azért tud újra szolgálni néki, Pál pedig mindkettőnél nagyobb, lemondva Onézimosz szolgálatáról, ő maga szolgál mindkettőnek.
Imádkozzunk nagyszerű, alázatos és engedelmes emberekért! Erre az imádságra mi magunk is lehetünk válasz Isten számára.

Zimányi József

Október
 

03.	Úrvacsora
09.	Nyugdíjas kirándulás (Balatonföldvár, Velence)
15.	Fiatalházasok köre
17.	Kórházi – szociális otthoni szolgálat
24.	Pesterzsébet – Soroksár kórustalálkozó
25-30.	Reformációi hét (Evangélikus templom)
30.	Látogatás a Kiskőrösi Szeretetházban
November
07.	Hálaadó ünnep. Igét hirdet: dr. Almási Mihály
12.	Fiatalházasok köre
14.	Úrvacsora
20.	Központi énekkar szolgálata
21.	Gyülekezeti délután
28.	Ádvent I.
December
05.	Ádvent II. Úrvacsora
08.	Kibővített elöljárósági
10.	Fiatalházasok köre
12.	Ádvent III.  Gyülekezeti tanácskozás  John Bos szolgálata
19.	Ádvent IV.

Hozzávalók (4 személyre):

1 kg burgonya, 20 dkg füstölt tarja, 10 dkg márvány sajt, 10 dkg trappista sajt, 2 dl tejföl, 2 dkg vaj, 2 kanál apróra vágott snidling, só, bors.

A burgonyát héjában megfőzzük, ha kihűlt karikára vágjuk. Egy tepsit kivajazunk, majd az aljára egy sor burgonyát rakunk. A füstölt tarját apró kockákra felszeljük, rászórjuk a burgonyára, a reszelt sajt és a hagyma felével együtt.
A tetejére egy sor burgonyát teszünk, a maradék sajttal és a hagymával megszórjuk, sózzuk, borsozzuk, és a tejföllel meglocsoljuk. Előmelegített sütőben kb. 25 percig sütjük 190 C-on. Az évszaknak megfelelő salátával tálaljuk.
578 kcal (2430 kJ)/adag
 

Egy bokszolónak sürgősen ki kell venni a vakbelét.
Alszik már a páciens? – kérdi az operációra érkező sebész az altatót.
Sajnos nem – panaszkodik az.
Mindig azt hiszem, hogy alszik, de kilencnél talpra ugrik.