Imahét
Egy halálra ítélt utolsó feljegyzése
Napok…
MA!
Elkapott párbeszéd a buszon
Beszélni tudsz, de hallgatni?
Nagy kövek
Nehéz kérdés
Ha érdekel…?
Fakanál
Egy kis derű…
Gondolatok
Eseménynaptár 2000. február-március
Állandó alkalmaink

    A 2000. jubileumi év első ökumenikus ima-hete alkalmából esténként a szabó telepi refor-mátus imaházban találkozhattunk, melyen soro-zatban fő téma az áldás volt.
    Első este a Klapka téri templom lelkésze szolgált Efézus 1:3. alapján: „Áldott a mi Urunk Jézus Istene és Atyja, aki megáldott minket mennyei világának minden lelki áldásával Krisztus által.” Mi az áldás? Életerő, amit mi magunk meg nem szerezhetünk. Van-e igé-nyünk az áldásra? Az áldásnak van-e hagyomá-nya? Értékeljük-e jobban, mint egy emléket? Az áldás örökség, örökös rész lehet hívő életünk-ben, minden, amit kaptunk és adtunk, kisebb-nagyobb dolgok, amelyekért hálát adunk. Nem mellékes, hogy áldást hordozók, vagy nem hordozók vagyunk. Vigyük tovább ennek jó hírét!
    Második este Dr. Bajusz Ferenc professzor a Szent-Földön látott-tapasztalt élményeivel együtt mondta el az ige üzenetét I. Péter 1:3-5. versek alapján. Áldott legyen Isten! Áldott jelentése: valakiről csak jót mondani. Isten megáldott – amit velem tett, adott vagy elvett valamit, azzal javamat akarta. De ezt sokszor nem tudjuk elmondani. A keresztyének bizony-ságétele elbizonytalanodott, vagy pedig életük nem egy ajánlólevél a keresztyénség érdekében. Nem a reménység tölti be életüket és ez ma is jellemző. Temetőben gyakori volt ez a sírkőfel-irat: A.B.F.R.A. – egyre kevesebb helyen látha-tó. Azonban, ha nekünk élő reménységünk van, ez a mi örökségünk romolhatatlan. Isten hatalma őriz meg az üdvösségre – amely emberi segély-kiáltásra érkező Isteni válasz. „Tudom, hogy az én Megváltóm él” – üdvössége készen vár reám.
    Szerdán este Takaró Tamás református lel-kész igehirdetése sokak lelkét megérinthette. Efézus 1:7-8. verseket olvasta fel és három lényeges fogalom alapján beszélt: 1. Jézus vére, 2. Megváltás, 3. Bűnbocsánat.
Egy igazság az, hogy minden ember megváltás-ra és bűnbocsánatra szorul, ha hiszi, ha nem. A megoldás: Jézus vére – így már könnyebben megérhetjük a felolvasott „nehéz” igeverseket. Valaki azt mondja, nincsenek bűnei? – Mind-nyájan a magunk választotta rabszolgaságban élünk. Megtesszük azt, amit nem akarunk = rabjai, szolgái vagyunk a bűnnek. A rabszolgá-nak is volna saját akarata, mégis egy nagyobb, erősebb akaratnak kell engedelmeskednie. Önerőből nem lehet szabadulni e rabságból. Hiába próbálkozik az ember, pl. elzárkózni a világtól, vagy éppen félretenni az egyházat – szabadon akar élni. Isten ebből akar megszaba-dítani a megváltással, fizet az emberért. Az ár: Jézus vére, csak ezáltal lehet életünk. Isten mindent lát, csak a Jézus vérével elfedezett bűnt nem tekinti – ez a kegyelem a bűnbocsánat. Azt jelenti, hogy Isten elfogadta Jézus közbenjárá-sát, áldozatát érettünk. A bűnbocsánat valósá-gos, alapvető változást hoz életünkben. Történ-e velünk ilyen? Akkor Jézus erőterébe kerül az életünk, boldog, örvendező lesz, és igazi békes-ségét adja, ami semmi máshoz nem mérhető. A bűnbocsánatot és békét nyert ember természetes módon kezdi szeretni a másik embert, az Ő indulata tölti be lelkét és nem a megbosszulás indulata. Ha eltéved is, el nem vész, mert a bűnbocsánat    Kősziklájához   visszatérhet    és
visszatalál. Áldott legyen isten!
    Csütörtökön este Nemeshegyi testvér Efézus 3:9-10. igeverseket olvasta fel. Isteni igazságo-kat tartalmaz, melyeket Krisztus cselekedett – olyan, mint egy himnusz. Mit cselekedett ve-lünk? Áldásokat adott, lelki világosságot, bűn-bocsánatot, békességet, üdvösséget – személy-válogatás nélkül. Isten kiválasztott minket ma-gának, és nem érdemünk miatt! Kegyelemből, mely megtartást, megigazítást eredményez. Hosszan tűr, vár arra, hogy minél többen elfo-gadjuk ezt. Megismertette velünk az Ő akaratá-nak titkát: „… a ti szentté lételetek”. Diszhar-mónia, rendezetlenség megszüntetése, egybe-szerkesztés – az Ő akarata, ami már a teremtett-ségben megvalósul. Isten legyen minden minde-nekben. Ne a bűn uralkodjon, hanem mi legyünk só és világosság – mások megmentésére.
    Pénteken Győri János Sámuel evangélikus lelkész Máté 15:21-28. igerész alapján a kánaáni asszony történetéről beszélt. Ebben az igében egy ökumenikus istentisztelet van. A helyszín egy pogány vidék. Jézus nem válaszolt rögtön az asszony szólítására. Amit Jézustól tanulha-tunk itt: a másik ember másságának elfogadása. Uram, irgalmazz! – így kiáltott az asszony, mert lányát ördög gyötörte. A mai fiataloknál is láthatjuk jeleit, hogy „démonizálódnak”. Kiál-tunk-e értük Jézushoz? Asztal, kenyér szóba kerül itt, és morzsák – az Úrvacsora jegyei és az igeversek… Hullik-e nekünk morzsa, amely éltet? „Nem vagyok méltó”, mondjuk ezt, de jöjjünk Jézushoz. Szedjük össze a morzsát! Ne csak kedvtelésből járjunk a templomba, legyen bennünk az, hogy szükségünk van rá, és az Úr Jézusra. Imádkozzunk a többi egyházért is, ne csak a sajátunkért, még a katolikusokért is!
    A záró estén Kálmán Béla segédlelkész Efézus 1-17. igevers alapján Isten dicsőítésére, magasztalására buzdította a gyülekezetet, mely méltó befejezése lehetett a héten elhangzott tanításoknak.
Nagy lelki élményt jelentett esténként a himnuszok eléneklése és a Halleluja énekes-könyvből megtanult éneket is megtartjuk emlé-kezetünkben.
- gam -

“Aki bűnt cselekszik, az a bűn szolgája”
(Jn 8,34.).
Sokan, főleg fiatalok, úgy érzik – és ezt ki-fejezésre is juttatják – korlátozza énüket a mai társadalom. Így szemlélik ?k a szülőket, a nevel?ket, a hatóságokat és az államot törvé-nyeivel együtt. Általában a fiatalok szabadok akarnak lenni, ezért megkísérlik az “igát” leráz-ni magukról.
Azonban a legkevésbé sincsenek a tudatá-ban annak, hogy teljes életükön át minden sza-badságukban áll, de önmaguktól vezéreltetve, lerázva magukról az engedelmesség kötelezett-ségét, a b?n és a gonoszság rabszolgaságában vannak. Egy b?nöz?, akit halálra ítéltek, az utolsó napját egy magányos cellában töltötte. Itt, a szerencsétlen állapotban levő, elgondolkoztató bizonyságtételt hagyott hátra.
Kréta segítségével a falra jegyezte fel lépcs?zetesen, 5 pontban összegezett akkori
gondolatait.
Mindegyiknek volt egy felirata:
- az első: engedetlenség a szülőkkel szemben,
- a második: lustaság és semmittevés,
- a harmadik: mértéktelen alkoholfogyasztás,
- a negyedik: folyamatos házasságtörés,
- az ötödik: a halálbüntetés.
Isten nemcsak megteremtette az embert és elhelyezte egy csodálatos életet biztosító
Paradicsomba, hanem szólt is az emberhez. “Miután régen sokszor és sokféleképpen
szólt Isten az atyákhoz a próféták által, ezekben a végs? id?kben a Fiú által szólt
hozzánk...” (Zsid 1,1-2.).
Az Isten szavát tartalmazó Biblia tökélete-sen tartalmazza a boldog, örömteljes élet alapját. Ebben szerepelnek az Isten iránti engedelmesség mellett a szülők iránti, elöljárókkal szembeni kötelezettségek is. Szövege korántsem emlé-keztet egy zsarnok fogalmazására. Isten szabad akaratot adott az embernek.
“Minden szabad nekem, de nem minden használ!”  (1Kor 6,12).
 Tömör üzenet ez a bibliai Ige is: “Amit vet az ember, azt fogja aratni is...” (Gal 6,7). –
  Annyira sokatmondó ez az Ige, hogy általáno-san ismert közmondássá is vált.
N. D.

    Hogy a Biblia igaz, számunkra nem kérdés, tehát különösebben bizonygatni sem kell. Vi-szont a következő cikket lehet, hogy szívesen megmutatjuk majd olyan barátainknak, akik kételkednek. Sőt, lehet, hogy mindettől függet-lenül, mi keresztyének is szívesen olvassuk majd.
    Ki gondolná, hogy az űrhajózási program dolgozói egyszer éppen azon fáradoztak, hogy bebizonyítsák: amit eddig a világon mindenki csak legendának nevezett a Bibliában, az való-ság. Mr. Harold Hill, aki a Curtis Engine Company elnöke (USA, Maryland állam, Baltimore) és az űrhajózási program tanácsadó-ja, teszi közzé a következőket:
Azt hiszem, különleges, ahogy Isten napja-inkban munkálkodik. A legérdekesebb mégis talán az az eset, amely nemrég Green Belt-ben, bizonyos űrszakértőkkel történt. A Nap, a Hold és más bolygók helyzetét elemezték, próbálták meghatározni, hogy hol lennének ezek az égi-testek 100, illetve 1000 év múlva. Ezt nagyon fontos pontosan tudni, mert amikor mesterséges műholdakat bocsátanak fel, keringési pályájukat úgy határozzák meg, hogy később nehogy neki-ütközzenek valaminek, és felrobbanjanak. A dolog lényege, hogy kiterítve, számítógéppel felrajzolják a műhold keringési pályáját élettar-tamának tervezett időszakára, meghatározzák, berajzolják az égitestek helyzetét, hogy lássák, a műhold biztonságban van.
Amikor az intézetben éppen ezen dolgoztak, a számítógépes program évszázadokat szágul-dott előre és hátra, aztán hirtelen megállt. Ki-gyulladt egy kis piros jelzőfény, mely azt jelzi, hogy vagy a betáplált, kiinduló adatok hibásak, vagy a kapott végeredmény értelmetlen. Azon-nal hívták a számítógépes program gazdáit, hogy derítsék ki, mi is valójában a probléma? A hibaüzenet „egyszerű” volt: a múltban valahol hiányzik egy nap!
Bármennyire is vakarták a fejüket, törték az agyukat, kézzelfogható magyarázatot nem ta-láltak. A számításokban hiba nincs, a végered-mény viszont elfogadhatatlan! Végül a csoport egyik hívő tagja így szólt: „Tudjátok, egyszer a bibliakörben, emlékszem, mesélték, hogy a Nap megállt.” Nem igazán hittek neki, de mivel ők semmilyen magyarázattal nem tudtak szolgálni, azt mondták: „Mutasd meg!” Emberünk erre elővette a Bibliáját, és visszalapozott egészen Józsué könyvéig, ahol a társaság szerint megle-hetősen nevetséges állításokat találtak:
„Az Úr ezt mondta Józsuénak: Ne félj tőlük, mert a kezedbe adom őket! Senki nem állhat meg közülük előtted.” (Józs. 10:8.) Józsué aggódott, hiszen csapatait az ellenség teljesen bekerítette, és ha az éj leszáll, könnyen rajtaüt-hetnek. Ezért tehát megkérte Istent, hogy állítsa meg a Napot! És íme: „Veszteg maradt a Nap, megállott a Hold is, … és nem sietett lenyugod-ni egy teljes napig.” (Józs. 10:13.)
    Megvan a hiányzó nap! – mondták a tudó-sok és az űrszakértők. Újra elindították a szá-mítógépes programot, és visszamentek egészen a Bibliában megjelölt időpontig, ahol úgy talál-ták, hogy tulajdonképpen megvan, amit keres-tek, de még sincs meg. A hiányzó idő – Józsué napja – csak 23 óra és 20 perc, tehát nem egy egész nap. Újra megnézték a bibliarészt, és ott az állt, hogy „majdnem egy nap” (eredeti szöveg szerint). Tehát a problémát nem sikerült igazán megoldani, hiszen ha csak 40 perc is hiányzik, akkor az 1000 év múlva óriási eltérést, hibát okozhat. Meg kellett találni még 40 percet!
Ahogy a hívő munkatárs ugyanezen gondol-kodott, eszébe jutott, hogy valahol a Biblia beszél arról, hogy a Nap visszafelé ment. A tudósok közölték vele, biztos, hogy nem teljesen normális, de azért újra elővették a Bibliát, és a Királyok 2. könyvében a következőket olvasták:
    Ezékiást halálos ágyánál meglátogatta Ézsaiás próféta, és elmondta neki, hogy nem fog meghalni. Ezékiás bizonyíték gyanánt azonban jelet kért. „Ézsaiás így felelt: … Előre menjen az árnyék tíz fokkal, vagy visszafelé menjen tíz fokkal? Ezékiás ezt mondta: Könnyű az árnyék-nak tíz fokkal megnyúlnia. Ne úgy legyen, hanem menjen az árnyék visszafelé tíz fokkal! Ekkor Ézsaiás próféta az Úrhoz kiáltott, ő pedig visszatérítette az árnyékot tíz fokkal Áház nap-óráján, azokon a fokokon, amelyeken már átha-ladt.”
(2Kir. 20: 9-11.)
    Tíz fok pontosan 40 perc! 23 óra 20 perc Józsué könyvében, plusz 40 perc Királyok 2. könyvében az összesen 24 óra! Megvan a hiány-zó nap a világegyetemben!
Nem nagyszerű? Isten maga az igazság. Ennyire egyszerű.

Túrmezei Erzsébet

          Holnap talán az ajkam néma.
          Hogy ne maradjak
          szerető szóval
          senki adósa,
          úgy szóljak még ma.

          Holnap talán merev a lábam.
          Segíts, Megváltóm,
          hűséges szívvel
          szüntelen veled
          járni a mában.

          Holnap talán karom se mozdul.
          Ma szent örömmel
          úgy tegye dolgát,
          mint a Te szolgád
          itt s a síron túl.

          Holnap tán a szívem is hallgat.
          De ma hirdesse
          minden verése:
          Áldom, Megváltóm,
          mentő hatalmad.
 
          A tegnapot befödte véred.
          Tied a holnap.
          Nekem csak mám van.
          Segíts hűséggel
          ebben a mában szolgálni néked!

Húsz év körüli fiú ül az ablak mellett. Egyszer csak fölfigyel. Hetvenes férfi kapaszkodik meg az ülése fölött. A fiú felpattan:
- Tessék helyet foglalni!
- Ejnye, hát ilyen vénnek néz? – kérdezi a bácsi öreges jópofasággal. A fiú zavarba jön, aztán mosolyogva kivágja magát:
- Nem, csak azt gondoltam, Ön biztosan jobban megérdemli!
- Hát akkor köszönöm! Fiam, maga ritka fajta!
A fiú mögött két asszony összesúg:
- Biztosan keresztyén…
- Csak igyekszem! – szól hátra a fiú.
BH. 95.09.17.

Az idézett igevers részlet igazolja, hogy a két fogalmat, a két cselekvést nem szabad kiját-szani egymás ellen; mindkettőre rendkívül nagy szükség van a maga helyén, a maga idején: „Örül az ember, ha válaszolni tud, és milyen jó az idején mondott szó!” (Péld. 15:23.), másrészt pedig: „Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat” (Péld. 17:28.).
Körülbelül három esztendőre van szükség ahhoz, hogy az ember megtanuljon beszélni, de egy élet is kevés ahhoz, hogy megtanuljon hallgatni. Nemcsak általános értelemben van ez így, de missziói szempontból is. A Teológiai Szemináriumban 4-5 évig tanultam, hogy mit és hogyan mondjak, s azóta már 15 éve tanulom, hogyan hallgassak. Tudom, hogy van bűnös hallgatás is, most azonban nem arról szeretnék szólni, amiről több költőnk is ír: „Hallgattál, amikor szólni kellett…” (Bódás János: Bűnös vagy!)… „Vétkesek közt cinkos, aki néma” (Babits Mihály: Jónás könyve).
EMBERI KAPCSOLATAINKBAN nap, mint nap tapasztaljuk, hogy az embereknek nincs idejük, nincs türelmük egymást meghall-gatni. Ennek egyenes következménye, hogy nem is értik meg egymást. Isten szavát is úgy értettük meg, hogy meghallgattuk. „A hit hallásból van” (Róm. 10:17.). Egymást is akkor érthetjük meg, ha meghallgatjuk. Nehéz ez azért is, mert tele vagyunk saját gondolatainkkal, saját gondjaink-kal. Minden egyes meghallgatás – úgy véljük – újabb gondot adna, s nekünk elég a magunk baja. Ha a nem hívő ember így gondolkodik, ezen nem csodálkozhatunk, de ha a keresztyén ember vélekedik így, akkor arra kell következ-tetni, hogy csak névleg keresztyén (krisztusi). Krisztus ugyanis nem azt kereste, ami neki jó, hanem ami másoknak, az egész világnak.
A hallgatásra is igaz, hogy „ne nézze ki-ki a maga hasznát, hanem mindenki a másokét is” (Fil. 2:4.). Az emberek tele vannak mondaniva-lóval, s nincs, aki meghallgassa őket. Az iskolás gyermekek egy délelőtti tanításról is mennyit tudnak mesélni, ha van, aki meghallgassa őket. De milyen sokan vannak már ebben a korban is, akiket nem hallgatnak meg! Milyen  sok feszült-
ség feloldódna, ha lenne, aki odafigyelne rájuk! De így van ez a felnőtteknél is. Lehet, hogy a sok elfojtott mondanivaló egyszer váratlanul és nem kívánt módon fog előtörni, vagy befelé pusztít.
Sokan szeretnék, ha meghallgatnák őket, de elfelejtik, hogy „amit szeretnétek, hogy az em-berek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedjétek velük” (Mt. 7:12.). Aki megtanul hallgatni, arra oda fognak figyelni. Aki megta-nul hallgatni, annak sok barátja lesz. Ha baráto-kat akarunk szerezni Jézus Krisztusnak, akkor érte kell meghoznunk ezt az áldozatot. A lelki munkában sokszor azért vagyunk használhatat-lanok, mert nem tudunk hallgatni. Azt gondol-juk, hogy nekünk csak beszélnünk kell, s hogy szavainkat a hallgatók megjegyzik, szívükbe zárják, s az elvégzi bennük a munkát. Pedig az emberek nem azt jegyzik meg, amit mások mondanak, hanem amit ők gondolnak arról, amit mások mondanak. Ezért a nagy tanítók mindig előszeretettel tettek fel olyan kérdéseket, ame-lyekre a választ a hallgató adta meg.
SZÜKSÉGÜNK VAN A HALLGATÁSRA először azért, hogy ismereteket szerezzünk. A felsőfokú oktatási intézmények diákjait hallga-tóknak nevezzük. Felsőfokon szerzünk ismere-teket testvéreinkről, felebarátainkról, ha meg-hallgatjuk őket.
Szükségünk van hallgatásra úgy is, mint a beszéd szünetére, hogy a kimondott szavak dolgozhassanak a címzettekben. Megtérésem után nagyon szívesen tettem bizonyságot min-denkinek. Volt mondanivalóm bőven. Egyszer közel egy órás lelkes beszéd után azt mondta türelmes hallgatóm, hogy talán elég lesz ennyi egyszerre, hogy át is tudja gondolni mindazt, amit mondtam. Igaza volt. Addig nem gondol-tam arra, hogy nemcsak az a fontos, hogy el-mondjam bizonyságtételemet, hanem sokkal inkább az, hogy elérje célját.
Szükségünk van a hallgatásra olyankor is, amikor rosszat mondanak rólunk. Ha igaz, akkor azért, mert a mentegetéssel nem lehet helyre-hozni a hibát, csak mélyíteni. Nádáb és Abihu bűne és bűnhődése után azt olvassuk Áronról, hogy „némán hallgatott” (3Móz 10:3.). Mit is mondhatott volna a méltó büntetés láttán! Ami-kor Dávidot Sémei szidalmazta, Dávid így reagált: „Hagyjátok, hadd szidalmazzon, hiszen az Úr parancsolta neki” (2Sám. 16:11.).
Szükségünk van a hallgatásra olyankor is, amikor igaztalanul vádolnak minket. Akkor is, amikor úgy érezzük, hogy „nehéz nem ütni vissza, hogyha ütnek, s hallgatni némán, mint szid a gonosz” (Gerzsenyi Sándor: Vívódás).
Tudsz-e hallgatni? Beszélni sem könnyű, de hallgatni még nehezebb. Néha kimondatlan is azt gondoljuk, hogy Isten országának ügyét a nagy szavak döntik el. Pál apoltol azt mondja az 1Kor. 4:20-ban: „Nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben”. Gondoltál-e már arra, hogy hallgatásodban legalább annyi erő lehet, mint beszédedben? Isten töltheti meg mindkettőt erővel, ha akkor szólunk, amikor szólni kell, és akkor hallgatunk, amikor hallgatni kell.

    A Közgazdasági Egyetemen egy vendég szakember előadást tartott az időbeosztásról, s a fontossági sorrendről. Hogy hangsúlyt adjon a témának, egy illusztrációt mutatott be, amit a jelenlevő hallgatók egyhamar nem fognak elfe-lejteni.
Amint az előadó ott állt a hallgatók előtt, asztalára tett egy nagy, dunsztos üveget.  “S most egy rövid tesztet adok fel Önöknek”. Ezzel elővett kb. egy tucatnyi, ököl nagyságú követ, s óvatosan, egyenként belerakta mindegyiket az üvegbe. Amikor már több nem fért bele, meg-kérdezte: “Tele van ez az üveg?”
Mindenki egyszerre válaszolt, “Igen.”
“Tényleg?” volt az előadó válasza. Lenyult az asztal alá s elôvett egy vödörnyi apró kavicsot. Óvatosan kezdte beleönteni a  kis kavicsokat a “teli” üvegbe, s időnként meg-megrázta hogy betöltsék a kövek közötti üregeket.
Mikor már több nem fért bele, ismét meg-kérdezte a hallgatóktól: “Tele van ez az üveg?”
Most már kezdték sejteni hogy mit is csinál. “Több mint valószinü nincs,” felelte valaki.
“Nagyszer?!” válaszolta az előadó.
    Megint asztala alá nyúlva, egy zsák homokot vett elő. Elkezdte beleönteni a homokot, amíg csordultig nem volt az üveg. Ismét megkérdezte, “Tele van ez az üveg?”
“Nincsen!” kiabálták a hallgatók.
 “Jó”, volt a válasz. Ezzel elővett egy kancsó vizet s addig öntötte az üvegbe amig megint tele lett.   Akkor   felnézett   a   hallgatókra   s  meg-
kérdezte, “Mi a tanulság ebbôl az illusz-triácíóból?”
Egy túlbuzgó tag felemelte a kezét: “A ta-nulság az, hogy bármennyire is el vagyunk foglalva, ha igazán akarjuk, akkor mindíg tudunk időt találni valami másra is.”
“Nem,” válaszolt az előadó, “nem az a ta-nulság belőle. Az igazság, amire ez az illusz-tráció tanit: Ha nem tesszük a nagy köveket be először, akkor azokat soha nem fogjuk tudni berakni.”
Mik a ‘nagy kövek’ a Te életedben?
Együtt lenni szeretteiddel?
Hited, iskolai képzettséged, álmaid-vágyaid?
Rendezni hit életed?
Egy értékes ügy?
Tanítani, segíteni másokat?
Ne felejtsd ezeket a NAGY KÖVEKET betenni először, különben soha nem fognak bekerülni életed üvegébe.
S ha ma este, vagy holnap reggel, amikor elelmélkedsz ezen a történeten, kérdezd meg önmagadtól: Mik az én életem ‘nagy kövei’? S tedd azokat üvegedbe elöször.

- Bizonytalan helyzetekben
kitől szoktál tanácsot kérni?
S ha kaptál, az értékét lemérni:
a gyakorlatban
milyen messzire vihetek?

…finom műszer a lelkiismeret,
jelez. Úgy épült belénk,
hogy elénk
vetíti az isteni törvényt!
A keskeny ösvényt,
amelyet a sok út közül
ki kell választanod!
Megtagadhatod!
Vagy elfogadhatod!
 
Ha elfogadod,
- még ha az lenne is a nehezebb, -
áldott lesz vele az egész napod!

Lukátsi Vilma

    Mintha vágtába lendült volna az idő, nem is a század-, hanem az ezredvég színe-zi az előjegyzési naptárakat. Mindig kere-sünk valamit (amit mi indítottunk el), előt-tünk fut, mint valaha gyermekkoromban a karika. Ezt a karikát ma úgy hívják: SIKER.
    Ezt kívánják egymásnak az emberek. Futó együttlétek, vagy akár egyszeri talál-kozások (mondjuk, egy interjú), alkalmával így szokás elköszönni: “Sok sikert!”
Az viszont az élet fintora, hogy a siker-orientált világ tele van sikertelenséggel! Elég belelapozni az újságokba, vagy meg-hallgatni a híreket…
Mi a siker tulajdonképpen? Az Értel-mező Szótár szerint: “valamely tevékeny-ség szerencsés kimenetele, jó eredménye; alkotással, magatartással kivívott tetszés”.
– Ha érdekel téged is, nézzünk bele együtt a nagyítóba, hátha van ott valami szinoptikus, amit a megértéshez “együtt kell megnéznünk!”?
Mert igaz, hogy vannak sikert sikerre halmozó emberek, akik – boldogtalanok. Olyanformán, mint ahogy a harácsoló soha nem elégedett! Akinek sok van, még többet akar. Mindenből. Bármiből. Belejutott egy körforgásba, ami nem vezet sehová, és amiből nem lehet, vagy csak igen-igen nehezen lehet kikerülni.
– Azt is mondhatod ellenvetésképpen: “de ki az, aki sikertelenül kíván élni?” – Igazad is lenne, ha csak ez a két fogalom uralná életünket. De van más is, – a közéletben nemigen beszélnek róla, nem tartozik a médiák szókincsei közé, mégis abból él sok ember, akik boldogabbak, mint a sikeresek. Ez az ÁLDÁS!
– Ezt ne ismerném? – méltatlankodhatsz –, hiszen valahányszor a gyülekezetben va-gyok, hallom (és mondom is) a köszöntést: “Az Úr áldja meg!”
– Igazad van újra! De hogyan mondanád el valakinek, hogy mi valójában az áldás? (Ha nem csak olyan “azúrálgyameg”-ről van szó, amit szokásból vagy illendőségből mondunk…).
C. H. Spurgeon azt írja: “Ha mi magunk áldottak vagyunk, összes tulajdonunk és minden örömünk áldott, sőt veszteségeink és keresztjeink, de még csalódásaink is áldottak  lesznek!”
– Meglepett, ugye? Engem is, amikor elő-ször olvastam, de érdemes volt elgondol-kozni rajta!
A két fogalom (vagy jelenség) eredetén! A sikert emberi akarat, igyekezet, előrelátás,
erőfeszítés, valamiféle adott előny, sokszor törtetés, sőt csalás hozza létre. Tehát “alulról” jön. Az áldást pedig Isten adja. “Felülről”. Azoknak, akik bíznak benne,
akik Tőle várják a boldogulásukat…
– Nemcsak azoknak – szakíthatnál félbe –, hiszen az egész élet az Ő áldásának a kö-vetkezménye: a Nap, az eső… és adja mind a jóknak, mind a gonoszoknak! (Mt. 5:45.). – Ezt még csak-csak elfogadja sok ember, de azt, hogy a veszteségeink, csalódásaink is áldottak lehetnek… – Ezt megérthetjük egy másik Ige segítségével: “Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál!” (Róm. 8:28.)
Hajlamosak vagyunk arra, hogy az áldást is sikernek tekintsük, tehát csak azt értékel-jük, ami megszerzett vagy kapott jó dolog! Olyan, amit regisztrálni lehet! Ami több annál, amennyi eddig volt! Ami elbizako-dottá teheti az embert; és az már jelzés! Ha valakinek “fejébe száll a dicsőség”, akkor stop! Az nem áldás! Mit kívánjunk hát önmagunknak, és egymásnak is?
Ne sikert, hanem áldást! Ne “többet” kívánjunk a LEGTÖBB helyett!

Pulykamáj Orly módra

Hozzávalók 4 személyre:
60 dkg pulykamáj, 1 kávéskanál majoránna, só, őrölt bors, 4 tojás, 20 dkg liszt, 1,5 dl sör, 0,5 dl tejszín, olaj

A pulykamájat ujjnyi vastagra felcsíkozzuk, majoránnával, őrölt borssal bedörzsöljük, kicsit állni hagyjuk. Közben elkészítjük az Orly-tésztát. A tojássárgákat elkeverjük a liszttel, a tejszínnel és a sörrel. Megsózzuk, majd hozzá-adjuk a felvert tojásfehérjét. Egyenletesen el-dolgozzuk, és ebbe a masszába mártjuk a liszt-ben megforgatott pulykamáj csíkokat. Forró olajban kisütjük. Tartár- vagy paradicsommártás illik hozzá.

Csirkecomb kókuszbundában

 El?készítés: 40 perc; Sütés: 30 perc; Sütés h?foka: közepes
A bundás csirkecombok ízletesek, ha azon melegében esszük ?ket, de hidegen is fogyaszt-hatjuk, ha útravalónak visszük magunkkal. Készíthetjük friss vagy fagyasztott csirkecomb-ból. Hagyjuk a húst a csonton, hogy könnyen megfoghassuk.

Hozzávalók 4 személyre:
4 db 200 g-os csirkecomb, 1 teáskanál só,  1/2 teáskanál fehérbors, 1 ev?kanál édesnemes paprika, 6 ev?kanál kókuszreszelék, 1 tojás, 4 ev?kanál vaj

A csirkecombot a só, bors és paprika keveréké-ben megforgatjuk, és azzal egyenletesen bedör-zsöljük. A kókuszreszeléket és a tojást összeke-verjük, a combokat ebben is átforgatjuk, a kó-kuszdarabokat enyhén rányomkodjuk. A vajat felolvasztjuk, a combokat belehelyezzük, és szorosan lefedve sütjük. 5 percenként megfor-dítjuk, hogy mindenhol egyenletesen átsüljön.

 Mi illik hozzá? Rizibizi zöldborsóval. A hideg csirkecombokhoz pedig krumpli salátát aján-lunk.

 A Krisztustól való függés a Szent Lélekkel való mélyebb közösségre és az élet szabad-ságára vezet, mert az Istennek tett önkéntes odaszentelés nem elnyom, hanem felemel, nem tesz rabszolgává, hanem felszabadít, nem tesz szegénnyé, hanem meggazdagít (Róm 8,32.)

 Előfordul hitéletünkben, hogy az elfogadott áldások mellett meg akarunk állni. Ilyenkor szeretnénk az áldások külső körülményeit maradandóvá tenni, pedig ez lezárná belső fejlődésünket.

Aki hisz az élet bőkezűségében, annak kincses ládája sohasem üres.

Kedd:               18,00 Imaóra
Szerda:             18,00 Ifjúsági óra
Csütörtök:        18,00  Bibliaóra
Vasárnap:         9,00  MKBK
                        10,00  Istentisztelet
                        16,00 Törekvők órája
                        17,00  Istentisztelet

Imaházcím: Pesterzsébet, Ady E.u.58., Ady E. u.-János u. sarok
 
Lelkipásztor: Nemeshegyi Zoltán
                       Pesterzsébet, Ferenc u.3.
                       Tel: 283-14-13.