Töltsük együtt a  szabadságot!
Hurrá! Nyaralunk!
Nyaralunk?
Döntöttem
Bemerítés  2000 Pünkösdjén
Amit nem érdemes
Baptista Újságírók és  Kommunikációs Szakemberek  Konferenciája
A káromkodás
Már késő!
Július
Szabadulásom a kábítószer rabságából
Jézus Krisztus igaz poétája
Boldog út
Elöljáróink bemutatkoznak …
Kovács Zoltán – diakónus
Lesták Károly - elöljáró
Lovász Gyula - elöljáró
Add nekem a szívedet, fiam!
Úti áldás
Egy kis derű…
F a k a n á l
Állandó alkalmaink
Eseménynaptár 2000.  Júlis-Augusztus

Istenem, legalább egyszer egy évben
szeretném bezárni magam mögött a lakást,
hogy elutazzam;
szeretnék akkor kelni, amikor tetszik,
heverészni a napon, lubickolni a vízben,
homokot szórni az ujjaim között.
Legalább egyszer ott kell hagynom a várost,
hogy kiszellőztessem magam,hogy időm legyen.

Jöjj el velem, ha szabadságra megyek,
a tengerre vagy a hegyekbe.
Légy velem, bárhová is visz utam.
Nemcsak az egyhangúságtól akarok szabadulni,
szeretném a hangodat is tisztábban hallani
a csöndben, a nyugalomban.

Istenem, szeretnék egyszer megint
igazán apa lenni,
feleségemmel kószálni a szabadban,
játszani a gyermekeimmel.
Szeretnék elolvasni egy könyvet,
ami nem kötelező.
Akkor talán azt is jobban megértem,
mennyire szeretsz.
Akkor talán jobban tudok majd imádkozni is.

Akkor majd megtudom,
hogy mindig van időd ránk, mindig közel vagy,
hogy nem csupán a napra vágyom, meg a szélre,
de mindenekelőtt
a Te szereteted napjára és leheletére.

Paul Roth

Gondolatok Dani Zsolt:
Vakáció?! c. előadása nyomán

Újra itt a nyár! Ezt nemcsak az évszázados rekordokat döntögető hőség jelzi, az utcákon nyüzsgő gyermekhadak, a várost ellepő turisták mutatják, hanem tudható abból is, hogy vasár-naponként egyre kevesebben töltik a nyugalom napját az Isten házában.
Megkezdődött a vakáció, bezáródtak az is-kolakapuk, ;s sajnos sokszor az imaház ajtajára is ki lehetne tenni a: „Szabadság miatt zárva!” feliratot. Igaz, sok az igazolt hiányzás: a csalá-dok üdülnek, pihenni mennek, a gyerekek tábo-rokban vannak, de valljuk be őszintén magunk-nak, hogy ilyenkor sokkal több lazítást enge-dünk meg magunknak, mint a tanév idején. Úgy gondoljuk, ki kell pihenni a fáradalmakat, ezért úgy szervezzük a programjainkat, hogy minél változatosabban, pihenéssel, kikapcsolódással töltsük a nyarat. Már amennyire lehetséges. Mert sokan vannak, akiknek dolgozniuk kell a forró évszakban is, s csak nagyon kevés sza-badidővel rendelkeznek, de vannak, akik hosz-szabb szabadságot engedhetnek meg maguknak ezalatt a 2-3 hónap alatt. Akármennyi szabad-idővel rendelkezünk is, a célunk az, hogy a rendelkezésünkre álló időt – kinek mennyi – minél hasznosabban töltsük, hogy kipihenhessük magunkat, regenerálódhassunk, hogy feltöltőd-hessünk, s újult erővel kezdhessük a következő félévet, tanévet. Biztos vagyok abban, hogy a testi pihenésre mindenkinek van gondja, de gondoltunk-e már arra, hogy lelki felfrissülésre,
szellemi feltöltődésre is szükségünk van? Te-szünk-e ennek érdekében valamit? Hogy szep-temberben ne egy, a nyári élményekben ugyan gazdag, de lelkileg leeresztett, hanem egy fel-frissült, megújult, tettre és szolgálatra vágyó gyülekezet jöhessen újra össze az imaházban.
Szükségünk van pihenésre, hiszen porból lettünk, fáradsággal szerzett kenyeret eszünk, s a mai élet tempója igencsak igénybe veszi szerve-zetünket. A fizikai fáradtságot ki kell pihen-nünk. Szükségünk van megfelelő alvásra, pi-hentető kikapcsolódásokra. Arra azonban vi-gyáznunk kell, hogy mindezeket Istentől kapott bölcsességgel és mértékkel tegyük. A semmitte-vés, a tespedés, a lustálkodás nem pihentet. Igaz, jólesik, de utólag az embernek mindig lelkiismeretfurdalása van, hogy nem használta értékes dolgokra az idejét.
Nem lehet általános receptet adni, hogyan pihenjünk, de arra figyelnünk kell, hogy olyan programokat szervezzünk magunknak és csalá-dunknak, ahol feltöltődhetünk, hogy a nyaralás-ból hazatérve ne legyünk fáradtabbak, mint amikor elmentünk, mert akkor miért utaztunk el?
Tudatosítani kell magunkban, hogy fizikailag pihenhetünk ugyan, de szellemileg sohasem! Talán nem gondoljuk komolyan, de bárhová menjünk is nyaralni, egy potyautasra mindig számíthatunk, aki, ha akarjuk, ha nem, jön velünk, s ez az ördög. Gondoskodik róla, hogy „pihenésképp” se reggel, de lehetőleg este se vedd elő a Bibliádat.
Jobbnál jobb programokkal csábít el, csak el ne tudj csendesedni, hogy minél több zaj legyen körülötted, bárhol is vagy. Sorolhatnám, milyen gazdag kínálattal vesz le a lábadról; mindent megtesz, hogy akár tetteidben, akár gondolata-idban a bűn közelébe kerülj!
Korosztályokra szabott haditerve van, hiszen nagyon is jól tudja, ki mivel kísérthető! Lehet, hogy ülsz a TV előtt egész nap,  a strandon csinosabbnál csinosabb lányok, jóképű, deltás fiúk masíroznak el előtted. Lehet, hogy nem vagy kapható egy jó sörpartira, de a futball EB-t ki nem hagynád, még vasárnap 6-kor sem, amikor pedig istentisztelet van. Hiszem azt, hogy a lelkünk mélyén nagyon is jól tudjuk, mik azok a foglalatosságok, amelyek nem építenek bennünket, sőt egyenesen tisztátalanná tehetnek, s amelyek árthatnak lelki életünknek. Határoz-zuk el most együtt, hogy tartózkodunk ezektől! Tudatosan gondoljuk végig, milyen, Isten szá-mára is értékes dolgokat tehetnénk ezen a nyá-ron, hogy ne folyjanak el értelmetlenül napja-ink! Hogy a vakáció ne a leeresztés, hanem a lehetőségek ideje legyen! Hogy lelki életünk ne leépüljön, hanem szellemileg frissen figyelhes-sünk azokra az alkalmakra, amiket Isten készí-tett számunkra ezen a nyáron.
De megkérdezhetnénk: hogyan akadályoz-zuk meg, hogy szellemileg leépüljünk? Nos az első: egy pillanatra se feledjük, Isten gyermekei vagyunk, Jézus megváltottai, a Szentlélek birto-kosai! Ha ezt tudatosítjuk magunkban, akkor tudjuk, hogy kihez tartozunk, és mivel tarto-zunk. Másodszor: ne feledkezzünk el az Igéről! Az ördögnek az a célja, hogy elerőtlenedjünk, a sötétségben járva bűnbe sodorjon. Jézus azt akarja, hogy a világosságban járjunk, hogy tiszta életet éljünk az Ő erejével, bölcsességével. Jézus Krisztus a testté lett Ige. Ha az Igének hátat fordítunk, Jézusnak is hátat fordítunk.
Bárhol is vagyunk, akár egy panelházban, akár az olasz tengerparton, de biztosítsunk magunknak időt az elcsendesedésre!
Hogy számot vessünk az eltelt időszak eredmé-nyeivel és kudarcaival. Hogy hálát adhassunk mindazért, amiben az Úr megsegített bennünket, s hogy meglássuk és megvalljuk, milyen mu-lasztásaink voltak. S hogy erőt és kitartást kér-jünk az elkövetkező időre.
Mennyivel könnyebb a teremtett világ cso-dáiban gyönyörködve a teremtő Istenre gondolni egy erdei kis patak csobogását hallgatva, mint egy balatoni diszkóban. Mi választjuk meg a helyet, hol pihenünk. És még sorolhatnám, mennyi-mennyi elfoglaltság van, amely épülé-sünkre szolgálhat: elmaradt dolgaink rendezése, az olvasás, kirándulás, rokonaink meglátogatása, beszélgetések, testvérek, betegek, idősek meg-látogatása, stb. „Aki másokat felüdít, maga is felüdül.”
Az elmúlt év szeptembere óta megújulásért imádkozunk. A mi saját magunk és a gyülekezet megújulásáért. Kezdjük ezt most el saját ma-gunkon! Üzenjünk hadat keresztyén életünk egyik legnagyobb ellenségének, a megszokás-nak, és legyünk hajlandók a változtatásra. Hogy ez a nyár más legyen, mint az előzőek. Hogy a vakáció elteltével ne kelljen rádöbbennünk, hogy ugyanolyan megfáradtak vagyunk, mint nyár elején, s hogy az akkor még meglévő érté-keinket is elvesztettük, hanem megújulva, tettre készen várjuk az új tanév kihívásait; felkészülve az Istennek való  odaszánásra   és   gyümölcster-
mésre. Ezt senki nem teszi meg helyettünk, ebben nekünk kell változtatni. Nekünk kell dönteni: maradjon minden a régiben, vagy újat akarok. A nem döntés is döntés! S merjük hinni, hogy sok kicsi sokra megy: sok kis megújult élet el fogja hozni a gyülekezet megújulását is, amelyre oly sokan, oly régóta vágyunk.
Legyen ez a nyár az elindulás ideje! Úgy gondolom imádkoztunk ezért már eleget, most tegyünk is érte abban a hitben, hogy Isten meg-áldja odaszánásunkat. Hiszen:
„Erőt ad a megfáradtnak,
és az erőtlent nagyon erőssé teszi.
Elfáradnak és ellankadnak az ifjak,
még a legkiválóbbak is megbotlanak.
De akik az Úrban bíznak:
erejük megújul,
szárnyra kelnek, mint a sasok,
futnak és nem lankadnak meg,
járnak és nem fáradnak el.
Ézs 40:29-31.

Testvéreim! Jó pihenést kívánok mindenkinek, és találkozzunk úgy szeptemberben, mint szárnyra kelt sasok, ne pedig mint szárnyasze-gett galambok!

Horváth Zoltánné

„Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népeket…”
A nyár a nagy lehetőségek időszaka. Szinte egész évben erre várunk mindannyian, hogy végre megérkezzen már a jó idő. Szeretnénk pótolni sok lemaradásunkat, kipihenni fáradsá-gunkat, és időt szakítani olyan dolgok megtéte-lére, amelyekre nincs lehetőségünk évközben. Így gondolunk az evangélizációkra is.
Ülünk a strandon, ott a sok vidám, önfeled-ten szórakozó fiatal, idős, csak mi nem tudunk úgy „igazán” örülni és pihenni. Mi a baj? Csak bennem vannak ilyen érzések? Szabad-e erről beszélni egyáltalán? Nem néznek-e „hitetlen pogánynak”? Pedig most nekem is jól jönne a frissítő pihenés. Vége a vizsgáimnak, sikerültek. Hála érte Istennek. Tudom, hogy az élet iskolá-jában nincs szünidő. És itt ez a néhány nap, talán jó alkalmakkal a beszélgetésre. Oda kelle-ne menni hozzájuk. Mi legyen az első monda-tom? Próbálgatom, ízlelgetem magamban, majd elvetem az egyiket azért, mert túl kegyesnek tűnik, a másikat, mert nincs benne semmi „hívőies”, az az érzésem, ezeket a szavakat akárki is mondhatná.
Tényleg, én ki is vagyok? Tudom, hogy Is-ten megváltott gyermeke, akiért Jézus feláldozta magát a kereszten. Ő szenvedett, hogy nekem ne kelljen majd ama napon. Méltóságra emelt, visszafogadott, és gyűrűt, sarut, meg díszes új ruhát adott, és örült nekem, hogy megtalált, és hogy már nem vagyok halott. És mivel élek, felelősségem van magam és mások felé is. Megtapasztaltam, hogy a személyes kapcsola-tokhoz hozzátartozik a tapintat és a türelem, na meg a tisztelet is. A személyesség kialakulásá-hoz idő kell, néha nagyon sok. A korai belső problémák feltárásának sürgetése félelmeket, szégyent válthat ki. A túlhajtott igyekezetem nemhogy többet, de gyakran kevesebbet ér, mintha csak lazán, minden görcsölés nélkül végezném munkámat. Ráadásul még saját ma-gam is károsodom, mert kudarcokat élek meg, és tehetetlenségérzés uralhat.
Rájövök, hogy amikor dolgoznom kellene, akkor mindig nyaralnék, és amikor pedig pihen-ni van lehetőségem, akkor nincs nyugalmam, mert elvesztegetett időnek érzem. Mardosó érzéseim vannak, hogy amíg én süttetem ma-gam, addig sokan kárhozatra mennek. Lehet, hogy azok, akik előttem most ugrottak fejest a vízbe.
Rájövök, hogy nincs kapcsolat köztem és köztük. Kapcsolat nélkül nincs élet. Pedig jött Valaki éppen azért, hogy életünk legyen és bővelkedjünk. Elszigetelődünk egymástól, mindenki a saját inkubátorába húzódik vissza, kizárva a külvilágot. Ez igaz lehet egy gyüleke-zetre és minden testvérre is. Mintha félnénk a kapcsolattól, mert a kapcsolat felelősséggel, áldozattal, munkával, de örömmel is jár. Ta-pasztaltam, hogy a kapcsolatteremtői alkalmakat nem érezzük fontosnak. Nincs értékük, súlyuk a közösségteremtő lehetőségeknek. ”Menjetek el tehát… ” -jut szembe a sok évvel ezelőtt meg-tanult Ige. Pontosabban: amint mentek, tehát amint éltek, tegyetek tanítvánnyá minden népe-ket. Nem zárja ki természetesen a szervezett, kampányszerű alkalmakat, de nem is csupán azokra érti az Ige. Talán, ha ezen a nyáron megtanulnánk ennek az Igének a lényegét, lehet, hogy nyugodtabban kezdenénk munkánkhoz szeptemberben. Hiszem, hogy kihatással lenne a
 jövő nyarunkra, és elképzelhetőnek tartom, hogy mi is egy baráti körrel mehetnénk nyaralni, akikből időközben a Szentlélek működése nyo-mán testvéri kör lenne. Adja meg a mi Urunk minél több gyülekezetnek mindezeket! Meg-nyugodhatok hitemben, mert tudom, hogy Isten még nálam is jobban szereti az embereket, és nem nézi közönyösen a próbálkozásaimat sem. Mindennapi jelenléte azt teremti meg számom-ra, hogy Vele haladhatok egy ismeretlen, de nem reménytelen jövő felé.

(BH. 98. 08. 09.) Marton Zsolt

Életem három eseménye segített döntésem-ben, elhatározásomban.
Az első régebben történt. Imaházba jöttem egy délután. Könnyűnek éreztem magam, mint-ha hiányzott volna valami rólam. Körbenéztem, de nem találtam semmi különöset. Ekkor jöttem rá, hogy most máshová megyek, nem dolgozni. Valami más vár rám. Azon tűnődtem, talán többször kellene ennek így lennie. Köszönöm az Úrnak, hogy segített.
A második figyelmeztetést a tavalyi év ese-ményei jelentették. A katasztrófák, járványok, a természet változásai nem az utolsó idők jelei? Amikor egy repülőgép pilótája több ember életét feláldozva lett öngyilkos, megértettem, hogy döntenem kell, mert a bűn, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, hogy kit nyeljen el!
A harmadik segítség egy emlékből indult. Gyermekkoromban tanultam harmóniumozni. Eszembe jutott egy énekrész: „Kapok-e csilla-gos, ragyogó koronát?” Ekkor sírva fakadtam. Rájöttem, hogy mennyi időt elpazaroltam az életemből. Ekkor döntöttem el, hogy életem további részét Jézus Krisztussal fogom járni. Hálás vagyok Istennek, hogy elhatározásomat pünkösdkor bemerítkezéssel is megpecsételhet-tem.

Dani Tibor

Pünkösd első napján újra megmozdult a víz a pesterzsébeti imaház bemerítő-medencéjében. Ez alkalommal ketten vallották meg hitüket és engedelmeskedtek az Úr Jézus parancsának. Dani Tibor 42 évesen, Török Csaba 18 évesen döntött az Úr Jézus Krisztus követése mellett. Isten igéjét dr. Almási Mihály testvér hirdette az Ap.Csel. 2:37-41. alapján, a bemerítést pedig Nemeshegyi Zoltán testvér végezte.

Túl sokat törődni önmagunkkal.
Inkább családunkkal – és tovább:
barátainkkal, városunkkal, falunkkal,

gyülekezetünkkel, szegénnyel, beteggel,
így-úgy segítségre szorulókkal,
vesztükbe rohanó emberekkel.

Gyógyítással, ha társunk merő seb.
Hivatásunkkal, napi feladattal:
Égi Atyánknak vagyunk felelősek.

Elgyönyörködni eredményeinken,
újrakönnyezni sérelmeinket?
Fecsérelt idő. Nem ezt várja Isten.

Csigaházból kibújva nyílik távlat.
Az Úré vagyunk, sosem magunkéi.
Közülünk senki sem él önmagának.

Siklós József

2000. május 6. Dunaharaszti

Ragyogó napsütésben gyülekeztünk a Kisduna vendéglő parkolójában. Ahol nap, mint nap a világi szórakozásnak hódolnak az embe-rek, ott most a baptista misszió különböző esz-közeiről esett szó. A tanácskozás házigazdája, irányítója Háló Gyula dunaharaszti lelkipásztor volt.
Szó esett a rendszeresen megjelenő egyházi lapjainkról, az egyre több gyülekezetben, külön-böző időszakonként megjelenő értesítőkről, a kazetta, a CD kiadásról, a kommunikáció kü-lönböző formáiról, fontosságáról.
Az alaphangot a János ev. 1:1-5. versei ad-ták meg, melyeket Háló tv. olvasott fel, majd Győri Kornél tv. imádkozott.
A délelőtti idő a jelenlévők bemutatkozásával telt. Huszonketten mondtuk el, hogy mivel foglalkozunk a mindennapokban, és milyen kapcsolatban vagyunk a kommunikáció vala-milyen formájával.
A résztvevők között volt lelkipásztor, vál-lalkozásvezető, műszaki igazgató, kereskedelmi igazgató, teológiai hallgató, nyugdíjas, titkárnő, újságszerkesztő, pedagógus, több gyülekezeti lap szerkesztője, munkatársa. Jó volt megismer-ni egymást és egymás munkáját, a tapasztalat-cserén új ötletet szerezni.
Gyorsan szaladtak az órák, csak egy-egy korgó gyomor jelezte az ebédidőt. A finom testi táplálék elfogyasztása után előadások követ-keztek.
Először Cserhalmi Imre szerkesztő, média-oktató és tanácsadó adott konkrét és hasznos tanácsokat, Felhívta a jelenlévők figyelmét néhány jellemző szerkesztési és újságírási hibá-ra.
A másik előadó Kamarás István szociológus volt, aki jónéhány hasznos tanáccsal és ötlettel látta el a hallgatóságot.
Mindkét előadást kötetlen fórumbeszélgetés követett.

A konferencia imaközösséggel zárult.

Máté Dániel

Egy igehirdető egyszer egy hídon akart átmenni, amelynek közelében két ember horgászott. Az egyik csúnyán káromkodott és szitkozódott. A lelkész leszállt a lováról, és beszélgetésbe ele-gyedett a káromkodó horgásszal. Többek között megkérdezte, hogy milyen csalétket használ.
- Különbözőt – felelte a horgász. – A halak minőségétől függ.
- De csalétek nélkül ön nem tud halat fogni? – kérdezte tovább.
- Nagyon ostobák lennének azok a halak, ha az üres horgot bekapnák – felelte nevetve.
- De én ismerek egy halászt, aki sok halat fog ki csalétek nélkül is – jegyezte meg a lelkész:
- Hogy lehetséges az, és ki az?
- Ez az ördög – felelte a lelkész, - mert az csalétek nélkül fogja meg a káromkodókat.

Minden bűnhöz szükséges valamilyen csalétek, valami kecsegtető és tetszetős csábítás, de a káromkodó elég balga a csupasz horgot bekapni.

(BH. 93.06.20.) V.F.

Éppen le akartam feküdni, amikor csengett a telefon. „Lenne olyan szíves kijönni a kórházba? Egy haldokló szeretne önnel beszélni. De ké-rem, nagyon siessen!”
Valamivel később az ágya mellett ülök. Kö-zépkorú férfi fekszik előttem. Ma kora este az esőtől síkos úton megperdült egy autó és átgá-zolt rajta. Mindkét lábát összeroncsolta. És ami a legszörnyűbb: a vezető cserbenhagyta a súlyos sebesültet, csak órák múlva találtak rá.
És most? Már késő! Ma délután még friss volt, egészséges, most reménytelen nyomorék, és őrjítő fájdalmai vannak. Ma délután kinevette volna azt, aki a halálról beszél vele. Most egyre azt nyögi: „Istenem, a bűneim… félek, irtózato-san félek…”
Megpróbálok szólni hozzá. Felolvasok né-hány Igét a Szentírásból. Jézus nevét említem.
 Nem hallja. A fájdalom hullámszerűen vissza-visszatér, és valósággal elborítja. Aztán elveszti az eszméletét. És meghal. Mélyen megrendülve állok a holtteste mellett. Szeretném feltépni az ablakot, és lekiabálni az utca forgatagába:
„Keressétek az Úr Jézust, amíg megtalálható! Térjetek meg, ma még van kegyelmi idő! Nem-sokára késő lehet! A halálos ágyon már nem lesz erőtök hozzá! Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket!”
Holnap késő lehet, örökre elkéshettek!
Ó, halld meg ma az evangélium szeretetteljes hívását!
Ma van az üdvösség napja.
Te mit válaszolsz?

(Vetés és Aratás) W. Busch

  Zümmög a lét a virágos réten,
  a tó hátán vitorlák siklanak,
  néhány bolyhos bárányka az égen,
  köröskörül hétágra süt a Nap!

  Verítékes munka a határban,
a termés áldását ontja a nyár,
ízek és illatok fűben-fában…
- Sok nyaraló diák kalandra vár.
A vízben látja az égbolt mását,
s riadtan nézi: van-e menedék?
Szél tépi már a fák koronáját,
a láthatár villámló messzeség,
dörög az ég, ver a zápor, jég is…
Nyög az erdő: minden rejtekére!

Vihar után szebb az élet mégis,
az ember hálásan néz az Égre!

L.V.

„…kíváncsiságból kipróbáltam.”

Tizenkilenc évesen a katonaságnál kerültem kapcsolatba a kábítószerrel. Az egyik társam behozott egy kábító hatású gyógyszert, amit egy éjszaka kíváncsiságból kipróbáltam. Nagyon erős hatással volt rám, meglepő hallucinációim voltak tőle. Érdekes, kellemes élmény volt, így ez az éjszaka meghatározója lett következő hat évemnek.
A nyolcvanas évek elején végigjártam a ma-gyar drogosok tipikus útját: a gyógyszerek után jöttek a füvek (marihuana, hasis), majd követ-keztek a keményebb drogok, intravénás szerek, LSD. Az évek során ez teljes emberi, erkölcsi széteséshez vezetett. Életformámhoz szükség-szerűen hozzátartozott a lopás, a hazugság, az okirathamisítás, a paráznaság. Állandóan féltem a lebukástól, hogy kiderülnek a dolgaim az iskolában, a szüleim, vagy a rendőrség előtt. A lejtőn egyre gyorsuló sebességgel csúsztam lefelé, gyakorlatilag megállíthatatlanul.
Az élet önmagában való szépsége és értéke teljesen elveszítette jelentőségét számomra. Önmagában semmi sem volt elég – művészeti alkotások, zene, ízek, természet –, szükség volt rá, hogy mindezek a kábítószer segítségével intenzívebb élménnyé váljanak.

„…megláttam, hogy rab vagyok…”

 Az első egy-két évben még nem tudtam, hogy ez már rabság. Azt gondoltam, ha vala-mennyi időt kibírok kábítószer nélkül, akkor még szabad vagyok. Így aztán minden évben kihagytam egy hónapot „szabadságom” bizo-nyítékaként. Közben nem vettem észre, hogy szinte minden gondolatom a kábítószer és az újrakezdés körül forgott. Tudtam, hogy miután a szer kiürült a szervezetemből, erősebben fog hatni. Sokszor azonban még ezt az egy hónapot se bírtam ki végig, pár nappal hamarabb újra-kezdtem. Amikor már nagyon ki voltam készül-ve, üres fecskendőre húzott tűvel szurkáltam a vénáimat, csak hogy valamit visszaidézzek az élményből, ha mást nem, akkor a vele járó szenvedést.
 Ekkor már láttam,  hogy  rab  vagyok,  még-
hozzá a legreménytelenebb fajtából: nem akar-tam szabadulni!
 A kábítószer azért az egyik legrettenetesebb csapda, mert kiöli az emberből azt az akaratot, amely a szabadulás felé vinné őt. Tudtam, hogy hova vezet ez az út, hogy mi vár a végén, de már nem érdekelt, végig akartam rajta menni.
 Már egy ideje pszichológushoz jártam, aki elmegyógyintézeti kezelést javasolt, olyan rendkívüli energiákkal találkozott bennem. Ennek a lehetősége megdöbbentett.

„… többletük volt ezeknek az embe-reknek…”

 Nem kívánkoztam keresztyén gyülekezetbe, de a körülményeim úgy alakultak, hogy egyszer csak ott találtam magam.
 Odakerülésem után két fontos dolgot vettem észre. Én is, mint a legtöbb drogos, hittem a láthatatlan világban, Isten létezésében. Annyi-szor találkoztunk kábítószeres állapotunkban a nem materiális világgal, hogy ez bizonyossá tett bennünket. De az én hitem és a gyülekezetben tapasztalt hit között óriási különbség volt. Itt folyton Krisztusról beszéltek, akivel én nem tudtam mit kezdeni.
 A másik fontos dolog az emberekhez való hozzáállásom volt. Addig én a drogosokon kívül az emberek nagy részét lenéztem, kispolgárnak, kicsinyesnek tartottam, akik semmit nem érte-nek az életből. És persze mi voltunk a nagyok, a „beavatottak”, akikre fel kellett nézni. És sokan fel is néztek ránk, mert mi „magasabb” szinten álltunk. Itt viszont néhány ember arcából olyan békesség, nyíltság, őszinteség sugárzott, ami nagyon megragadott. Olyan egyszerűséggel és tisztasággal találkoztam, ami ránk nem volt jellemző. Olyan többletük volt ezeknek az em-bereknek, amit én addig nem ismertem. Kíván-csi voltam, milyen másfajta többlet létezik, mert eddig azt hittem, hogy ilyen csak nekünk van.
 Visszatekintve ma már látom, milyen fontos felfedezéseket tettem ott a gyülekezetben. Per-sze ettől még alapvetően nem változott meg semmi. Egy kicsit konszolidáltabb külsőt eről-tettem magamra, nem akartam az ottaniakat nagyon megbotránkoztatni. Természetesen csak annyira, hogy azért lássák, én más vagyok, mint ők. Attól, azonban, hogy keresztyén gyülekezet-be jártam, még maradtam majdnem ugyanaz a narkós, aki voltam. Szabadulásra volt szüksé-gem. A szabadulást pedig nem a gyülekezet adja, nem is az istentiszteletre járás – semmi és senki, csak egyedül a Szabadító. Ez a Szabadító – Jézus Krisztus, aki földi szolgálatának kezde-tén ezt mondta:  „Az Úr Lelke van énrajtam, … azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak…”  (Lukács 4,18 kk.).

„… a Szabadítóhoz fordultam…”

 Eleinte megpróbáltam összeegyeztetni Istent és a kábítószert, mondván, hogy Ő teremtette azokat a növényeket is, amelyekből ezek a szerek készülnek. Aztán egyre inkább rájöttem, hogy ez így nem igaz.
 Feleségemnek nagyon sok fájdalmat okoz-tam, de őérte se tudtam abbahagyni. Egy reggel rákérdezett: „Össze tudod egyeztetni Istent a kábítószerrel?” Nagyon határozottan azt vála-szoltam neki: „NEM!” Ez a NEM engem lepett meg a legjobban. Azt éltem ekkor át, hogy ezt már nem csak a feleségem előtt mondtam ki, hanem Isten előtt is. Súlya volt ennek a szónak, pedig ez akkoriban nem volt jellemző rám. Ezzel a nemmel megszületett bennem a döntés: Isten mellett – kábítószer nélkül.
 Azt gondoltam, hogy ezzel pontot tehetek a kábítószeres múltamra. Akkor még nem tudtam, hogy ez a döntés, bár rendkívül fontos volt, nem elegendő. Én nem vagyok szabadító, hogy meg-szabadítsam magamat, ehhez nekem nincs erőm. Krisztus szabadító erejére, hatalmára volt szük-ségem. Hiába próbáltam megtartani ezt a nemet, szükségszerűen elbuktam. Bár ebben az időben nem használtam rendszeresen kábítószert, és kerültem minden helyzetet, ahol kísértésbe eshettem, ez még  nem jelentett szabadulást. Épp azért, mert kerülnöm kellett ezeket a szituá-ciókat. Amikor viszont kábítószer közelébe kerültem, nem volt erőm nemet mondani, ellen-állás nélkül adtam be magamnak. Meg kellett látnom, hogy ez nekem egyedül nem megy. Kiszolgáltatottságom tudata belsőleg teljesen összetört.
 Tényleges szabadulásom akkor történt, amikor a bennem megszületett döntéshez Jézus Krisztus erejét, Szentlelkét hívtam segítségül.
 Azon a napon, amikorra a lelkészünkkel megbeszéltük, hogy feleségemmel hármasban kérjük Krisztust, hogy szabadítson meg a kábí-tószer rabságából, a munkahelyemen három hallucinációm volt. Újból előjöttek a régi élmé-nyek, visszaidézve az elmúlt pár évet. Akkor már egy ideje ugyan nem használtam semmit,
 mégis kábítószeres élményeim voltak. Ezzel a három hallucinációval próbált az ördög vissza-rántani elhatározásomtól. Újból felkínálta a maga csábító portékáját, amivel fogva tartott éveken keresztül. Ő akkor jobban tudta nálam, milyen jelentősége van egy Krisztus előtt imád-ságban hozott döntésnek: az ördög ismeri Jézus Krisztus erejét, amely már győzedelmeskedett fölötte a kereszten. Nem foglalkoztam azzal, amit az ördög ebben a három hallucinációban felkínált, nem tudott eltántorítani eredeti szán-dékomtól. De a harc még mindig nem ért véget.
 Mikor este hármasban imádkoztunk, és ki akartam mondani azt a szót, hogy kábítószer, és meg akartam tagadni minden hozzákötő kötelé-ket, nem jött szó a számra. Ki akartam mondani, de nem tudtam. Mintha valami-valaki-szorongatná a torkomat. Perceknek tűnő másod-percek teltek el, mire valóságos erőfeszítés árán sikerült kimondanom. Itt már nem csupán egy emberi döntésről volt szó, hanem Isten akaratá-nak és egy ember döntésének a találkozásáról.
 
Így – Jézussal együtt – valóban megszaba-dultam! Ezt hét év távlatából mondhatom. Kór-házi munkám során nap, mint nap kerül a ke-zembe fecskendő és injekciós tű, és mégsem bizonytalanodom el. Krisztusban teljes és töké-letes szabadságot kaptam.

(ethos 1995/1.) Borka Péter

Ez a kitüntető jelző Reményik Sándortól, a protestáns irodalom erdélyi kiválóságától szár-mazik. Túrmezei Erzsébetnek, a fiatal evangéli-kus diakonissza nővérnek 1941. tavaszán ol-vasta a versét és megérezte benne azt a közvet-len kapcsolatot, amely az Úr szolgálóleányát Megváltónkkal,
Jézus Krisztussal kötötte össze. Több mint ötven évvel azután, egy felejthetetlen beszélge-tés során mondta el nekem: "Különösen hálás vagyok azért, hogy megtaláltuk egymást Jézus-sal. Ő megtalált engem, én megtaláltam Őt. Az Úr megadta az alaphangot, amely azután min-denféle variációban végigkísérte az életemet." Ez "a ködön át, az éjen át, a mélyen át" Jézust töretlenül követ? életút, most 88 év után itt a földön  befejez?dött és belépett az "atyai hajlék Jézus vére által kitárt kapuján."
Túrmezei Erzsébet hívő evangélikus család-ban nőtt fel. Költészetét egy "meghallgatott imádságnak" tulajdonította. Édesanyja, Berzse-nyi Dániel niklai sírjánál kérte: "Ha gyermekem lesz, dalolhassa ki, mit lelke érez, szíve gondol." Évekkel kés?bb, a hetedik gyermek életében hallgatta meg Isten a "niklai leány" hajdani buzgó imádságát. Túrmezei Erzsébet hat éves kora óta írta a verseket, amelyek mindig bels? indíttatásból születtek.
A hosszú, és rögös életút a tamási és soproni évek után Budapesten, a Pázmány Péter Tudo-mányegyetem bölcsészkarán folytatódott, ahol magyar-német szakos tanári diplomát szerzett. Ezek az évek dönt? fontosságúak, mert ekkor határozta el, hogy követi a hívó szót és vállalja a diakonissza szolgálatot. El?ször a Fébé Evangé-likus Diakonissza Egyesület Krúdi utcai inter-nátusában, majd Piliscsabán végzett szolgálatot. Egyre hangsúlyosabbá vált szolgálatában az irodalmi munka. El?bb Kisharang, kés?bb Fénysugár címmel lapokat jelentettek meg, majd az evanglélikus ún. "leszakítós bibliaolvasó naptár" kiadásában buzgólkodott. Pesterzsébet, Szarvas, emlékezetes helyei munkásságának, ahol Leány-népf?iskola beindításával bízták meg. 1951-ben a kényszernek engedve levetette a "szürke ruhát," de szívében továbbra is Jézus Krisztus szolgálóleánya maradt.
Hossszú éveken át Balassagyarmaton, az Evan-gélikus Szeretetotthonban dolgozott, majd 1978. óta ismét Budapesten élt. A 75 évvel ezel?tt alapított Fébé Evangélikus Diakonissza Egye-sület 10 évvel ezel?tt, 1990-ben újjáalakult, amelynek f?nökasszonya volt haláláig. "Félreté-ve minden akadályt, - az idős kor gátjait is - igyekszem átadni a lángot, amit annak idején Isten gyújtott meg szívemben" - nyilatkozta néhány évvel ezelőtt.
Isten áldottá tette életében a diakonissza munkát, de bátran állíthatjuk, hogy versei voltak azok, amikkel a legnagyobb hatást gyakorolta szűkebb és tágabb környezetére. Verseskötetei Öszb?l tavaszba (1938), Ének földrengéskor (1941), Reméljetek velem (1945), Így leszel áldás (1968), Emberré lettél, hogy ember legyek (1979), Most élni B küldetés (1984), Ádventt?l ádventig (1987), Csodát virágzik a jelen (1992) sokfelé  eljutottak  és  gyülekezetek  százaiban
 szavalták és szavalják ma is Jézusra mutató verseit, éneklik számos m?vészi énekfordításait.
Egy kritikusa mondta róla: egyhúrú hang-szeren játszik, de sok ezren tanúsítjuk, hogy ez a húr gyönyör?en zengett, és versei sokáig vissz-hangozni fognak még nemzedékek ajkán. Újabb dalok már nem születnek Erzsébet testvér tollá-ból. Porsátora május 30-án a csömöri temet?ben végs? nyughelyére került, de tudjuk, hogy hang-szere annál gyönyörűbben zeng odafönt az Isten trónusa el?tt.

Marosi Nagy Lajos

          Eljön az ősz, meghal az ének.
          Elnémul a fülemülének
          zengő szava és minden hallgat.
          Dérré dermed hamar a harmat.
          Falevelek aranyló ezre
          zizegve hull az ösvényedre.
          Szívedben halk melódiákkal
          mégy a százszín? ?szön által.
          Virág hervad el utad mellett,
          halkan érint hideg lehelet,
          de a te lelked nem remeg meg
          érintésén fagyos szeleknek.
          Hullhat a lomb, halhat az ének
          tűntével a nyár melegének.
          A szél süvölt, a tél havaz bár,
          terád tavasz, tavasz, tavasz vár.
          S lelkeden át már fénye rezdül,
          amint mégy az ?szön keresztül.
          A köd mindjobban szerteszéled.
          Ó boldog út! Ó, örök élet!

Kovács Zoltán – diakónus

1940. július 23-án születtem Bükkzsércen, hívő szülők gyermekeként. Édesapám, Kovács Gábor, édesanyám, Berecz Róza, mindketten már az Úrnál vannak.
Öten voltunk testvérek, a legidősebb már hazaköltözött a mennyei hazába.
A bükkzsérci gyülekezetben nőttem fel nagy szeretetben, örömben. Gyermekkoromban sok élményben volt részem. Az egyik maradandó, amikor a sízfőkúti nagy tóban körzeti bemerítés történt a bükkzsérci fúvós zenekar közreműkö-désével.
A szülők imaélete, a gyülekezet szeretete és az ige döbbentett rá, hogy Jézus Krisztus mellett kell döntenem és példájára bemerítkeznem. A bemerítést Gerzsonyi Albert lelkipásztor testvér végezte a bükkzsérci imaházban 1956-ban, ahol 7-en vallottuk meg hitünket, és indultunk el Jézus Krisztus követésében.

1958-tól 1963-ig a lénárddaróczi körzethez tartoztam, és Arlón éltem. Mindig nagy öröm-mel vártuk a körzeti találkozásokat – ünnepé-lyeket – mert a lénárddaróczi énekkar, pengetős zenekar, és más gyülekezetből történő látogatá-sok fokozták az Úrban való örömöt és hitben való fejlődést.

1962-es év nagy változást hozott az életem-ben, mivel az Úrtól kaptam feleséget Bereczki Szilvia személyében. Augusztus 25-én az erzsé-beti, Ferenc u. 5. alatti kápolnában Kalkó József lelkipásztor testvér hirdette az igét a mennyeg-zői istentiszteleten.

1963. augusztus hónapban visszaköltöztünk feleségemmel Budapestre, azóta vagyok az erzsébeti baptista gyülekezet tagja.

1972-ben István fiúnkkal ajándékozott meg az Úr, 1973-ban pedig Attilával.
Mindkét gyermekünket szeretetben, istenféle-lemben neveltük, akik közül Attila eljutott a döntésig, bemerítkezett, de megállt a hitélet útján.

Mindkét gyermekünk imatémát jelent, hogy ők, mint szeretteink, megismerjék Isten jóságát, szeretetét és örömmel, boldogan döntsenek és kövessék Jézus Krisztust.

1976-ban Lackovszki János, volt országos elnök testvér elöljáróvá avatott, majd 1980-ban Nemeshegyi testvér közreműködésével a gyüle-kezet diakónussá választott.

Az imaóravezetés mellett örömmel végzem a heti Békehírnökünk testvérekhez és látogatók-hoz történő eljuttatását.

Bemutatkozásom a 36. Zsolt. versével zá-rom:

„Uram, az égig ér a te kegyelmességed: a te hűséged a felhőkig!”
 

Lesták Károly - elöljáró

1968. január 30-án  születtem. Édesapám, Lesták Károly, édesanyám Melján Erzsébet 2 éves koromban elváltak. Ezt követően édes-anyám egyedül nevelt a nagyszüleim támogatá-sával. Gyermekkorom meghatározó élményei a helyi albertirsai gyülekezeti közösséghez – gyermekiskola, ifjúsági  órák, énekkar, zenekar, kirándulások  – kötődnek.
Középiskolai tanulmányaimat Budapesten végeztem. Ebben az időszakban  életemben az első helyre a sport került. A tanítás után minden délután lelkesen jártam az edzésekre. Az atlétizálás mellett nagyon szerettem  kézilab-dázni, focizni és sakkozni.
14 évesen egy missziói könyv megérintett. Elolvasását követően egy kérdést írtam a
Bibliámba: Megtérésem időpontja ?: ....”.
A választ 17 évesen írtam be. Nemeshegyi Gyula testvér, a gyülekezet akkori lelkipásztora egy ifjúságin beszélgetés közben megkérdezte tőlünk, hogy mi választ el attól, hogy teljesen befogadjuk szívünkbe Jézus Krisztust?
Ezen elgondolkoztam és meg kellett látnom, hogy bűnös életem, céljaim azok amik elvá-lasztanak. Ezt követően bűneimet az Úr előtt lerakva,  és  Őt  befogadva  életemben  jelentős  fordulat következett be. Az ifjúsági közösség több lett egy baráti társaságnál, az imaórák, istentiszteletek tartalommal teltek meg. Hétvé-genként örömmel jártam az akkor induló  Gyülekezet Munkásképző Tanfolyamra.
Megváltozott a sorrend a hétköznapi  életemben is; fontosabb lett a tanulás, és a szabadidőmet egyre inkább a számítástechnika kötötte le.
1991– ben  nősültem meg, feleségem  dr. Nagy Erika, aki akkor a pásztói gyülekezet tagja volt. Mindkettőnket tanulmányai, majd munkája Budapesthez kötött, ezért először 1 évig albérletben éltünk, majd ezt követően Pesterzsébetre költöztünk, s lettünk a gyülekezet tagjai. Az Úrtól két gyermeket kaptunk:  Bence (7 éves), Máté (4 éves), akiket már a gyülekezetben mutathattuk be.
A gyülekezeti munkában 4 évig az ifjúság-vezetési szolgálatban vettem részt, 1992–től végzem az imaóra-vezetés szolgálatát és szer-kesztem a  helyi gyülekezeti lapunkat. 1994-ben választott a gyülekezet  elöljárónak. A Szeretet-Szolgálat és a Békehírnök interneten történő megjelentetését  két éve végzem.
Hiszem, hogy az Úrnak terve van  egyen-egyenként és közösségileg is életünkkel abban, hogy körülöttünk  – család, gyülekezet, lakó és munkakörnyezet – életünk és szolgála-tunk által  az emberek Istent, Jézus Krisztust megismerjék. Szeretnék ebben eszköz lenni, amíg az Úr és a gyülekezet is úgy akarja.
 

Lovász Gyula - elöljáró

1969. augusztus 26-án születtem Kiskőrös-ön. A jó Isten kegyelme folytán hívő családban nőhettem fel. Édesapám, Lovász Elek ma a kiskőrösi gyülekezet elöljárója, édesanyám, Jarjabka Ilona. Egyedüli gyermekként élveztem a hívő családi és gyülekezeti közösség minden örömét annak ellenére, hogy tízéves koromig életünk alapvetően velejáró eleme volt édes-anyám súlyos betegsége.
A nagy gyülekezet nyújtotta háttér meghatá-rozója volt kialakuló életszemléletemnek, gon-dolkodásmódomnak. Nagyon szerettem a közös-séget, és természetes vágyódással vettem részt mindennapjaiban.
1984-ben fogadtam be Isten kegyelmét a lel-kembe, majd 1985-ben merítkeztem be. Ezzel életem új irányultságot nyert. A korábban kedvtelésből, megszokásból végzett teendők új tartalommal teltek meg. Ez időszakban ifjúsági munkát végeztem elsősorban, és a gyülekezet énekkara is tagjává fogadott.
Középiskolai tanulmányaimat szülőváro-somban végeztem, és befejezését követően 1988-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Építő-mérnöki karára nyertem felvételt. Tanulmá-nyaimat egy év katonai szolgálat után kezdtem meg.
1990-től a hagyományosan vett gyülekezeti szolgálatokon túl az imaóra-vezetésbe is bekap-csolódtam. Szintén ez időponthoz kötődik a gyülekezet ifjúságának vezetésében végzett munka hatványozódása.
1993-ban megnősültem, feleségem, Gellén Christa, aki akkor a kiskőrösi gyülekezet tagja és énekkarának egyik karvezetője volt.
Mivel tanulmányaink, munkánk Budapest-hez kötöttek, ezért Pestlőrincre költöztünk. Rövid keresés után a pesterzsébeti gyülekezet közösségének szeretete ragadott meg bennünket, így még ebben az évben kértük és kaptuk meg tagságunk átvételét.
Egy évvel később befejeztem felsőfokú ta-nulmányaimat, és megszületett Debóra nevű lányunk.
1997-ben az Úr áldásaként egy másik kis-lány, Petra lett részese családunknak.
A 2000. évben a gyülekezet testvériségének megtisztelő bizalma elöljáróinak sorába foga-dott. A hagyományos gyülekezeti szolgálatok szervezése ill. az azokon való részvétel mellett az imaóravezetés szolgálatában, valamint az Építési Bizottság munkájában vállalok tevéke-nyen részt.
A mindennapok munkáját egy budapesti székhelyű építőipari részvénytársaságnál vég-zem, ahol építésvezetőként dolgozom.

Megváltónk az egész szívünket kéri tőlünk. Nincs is szánalmasabb, nyomorúságosabb, sajnálatra méltóbb annál, mint amilyen a meg-osztott szív, a fél-keresztyén. Saját tapasztala-tomról beszélek.
Ha nemet akarsz mondani a bűnnek, de azért nem egészen; ha szeretnél hívő életet élni, de mégsem egészen, nos akkor az életed áldatlan lesz, és siralmas önámítással lesz tele. Ezért van az, hogy gyakran nincs a szívedben békesség, vigasztalás, felüdülés. Ma a mennyben vagy, holnap a pokolban, ma vidám vagy, holnap szomorú.
Mindez annak a következménye, hogy az Úr Jézus szeretete még nem költözött be maradék nélkül a szívedbe,
mert még nem adtad át magadat teljesen neki, aki érted szenvedett. Ludwig Hofacker

Ezért: Mindenem Krisztusé ...

Kezem: "Ki mehet föl az Úr hegyére, és ki állhat meg szent helyén? Az ártatlan kezű, a tiszta szívű...?” (Zsoltár 3:4.).

Lábam: "Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet.
Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik!" (Ézsaiás 52:7.).

Szemem: "...emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők már fehérek az aratásra" (János 4:35.).
Fülem: "...tanította ?ket példázatokkal... Akinek van füle, hallja!" (Máté 13:3.)

Szám: "Nyisd meg ajkamat Uram, és dicsérete-det hirdeti szám" (Zsoltár 51:17.).

Szívem: "Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és Ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi" (2Krón 16,9).

Lelkem: "Magasztalja lelkem az Urat, és az én szellemem ujjong Isten, az én Megtartóm el?tt? (Lukács 1,46-47).
 
Keressünk ki minden egyes ponthoz még egy hozzáillő igeverset.

Add Istennek gyönge életedet, és majd meglá-tod, hogy Ő milyen mesterművet alkot bel?led.
                                                                                            (Eveline Jones)

Az Úr legyen előtted,
hogy a jó utat mutassa neked!

Az Úr legyen melletted,
hogy téged karjaiba zárjon és megvédjen,
ha veszedelembe jutsz!

Az Úr legyen mögötted,
hogy megoltalmazzon a gonosz t?rét?l.

Az Úr legyen alattad,
hogy felfogjon, ha elesel!

Az Úr legyen teveled,
hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy!

Az Úr legyen körülötted,
hogy megvédjen, ha mások rád rontanak!

Az Úr legyen fölötted,
 hogy megáldjon téged!

Így áldjon meg téged a jóságos Isten ma, holnap és minden időben  és minden helyen!

- Hogy hívják a magányos egeret?
- Robinson Cursor
 
- Mi a különbség egy kutya és egy malac között?
- Kutyából nem lesz szalonna…
 
- Ettem már jobb sültet is! – mondja a ven-dég fizetéskor.
- Nálunk, uram, aligha – mentegetőzik a pincér szenvtelenül.
 
- Ha feldobják, szürke és nem esik le. Mi az?
- Egér a Marson…
 
- Mi az: pici, piros és a sarokban van?
- Ribizli büntetésben!
 
- Gratulálhat! Unokám született. Mindenki azt mondja, hogy nagyon hasonlít rám a szeme, az orra és a homloka.
- Nem baj, fő, hogy egészséges a kicsi.

Töltött pulykasonka-tekercs
Hozzávalók 4 személyre: 200 g pulykasonka, 80 g asztali torma, 150 g tejszínes krémsajt, 1 db közepes méretű alma.

A tormát a krémsajttal és a hámozott, reszelt almával elkeverjük. A tormakrémet a pulyka-sonka-szeletekbe töltjük, azokat felgöngyöljük, és egy órára behűtjük.
Pirítós kenyérrel, friss retekkel, uborkával tá-laljuk.

 
Kedd:         18,00 Imaóra
Szerda:        18,00 Ifjúsági óra
Csütörtök:   18,30  Bibliaóra
Vasárnap:    9,00  MKBK
                  10,00  Istentisztelet
                  16,00 Törekvők órája
                  18,00  Istentisztelet

Imaházcím: Pesterzsébet, Ady E.u.58.,  Ady E. u.-János u. sarok
 
Lelkipásztor: Nemeshegyi Zoltán,  Pesterzsébet, Ferenc u.3.

Július
02. 9.00 Imaóra, Úrvacsorai istentisztelet
30.  Budapesti Missziókerület Tahi vasárnapja

Augusztus
06. 9.00. Imaóra, Úrvacsorai istentisztelet
11-13.  Magyar Baptisták Világtalálko-zója – Nagyvárad
20.  Millenniumi Konferencia – Tahi