Töltsük együtt a szabadságot!
Hurrá! Nyaralunk!
Nyaralunk?
Döntöttem
Bemerítés 2000 Pünkösdjén
Amit nem érdemes
Baptista Újságírók és Kommunikációs Szakemberek Konferenciája
A káromkodás
Már késő!
Július
Szabadulásom a kábítószer rabságából
Jézus Krisztus igaz poétája
Boldog út
Elöljáróink bemutatkoznak …
Kovács Zoltán – diakónus
Lesták Károly - elöljáró
Lovász Gyula - elöljáró
Add nekem a szívedet, fiam!
Úti áldás
Egy kis derű…
F a k a n á l
Állandó alkalmaink
Eseménynaptár 2000. Júlis-Augusztus
Istenem, legalább egyszer egy évben
szeretném bezárni magam mögött a lakást,
hogy elutazzam;
szeretnék akkor kelni, amikor tetszik,
heverészni a napon, lubickolni a vízben,
homokot szórni az ujjaim között.
Legalább egyszer ott kell hagynom a várost,
hogy kiszellőztessem magam,hogy időm legyen.Jöjj el velem, ha szabadságra megyek,
a tengerre vagy a hegyekbe.
Légy velem, bárhová is visz utam.
Nemcsak az egyhangúságtól akarok szabadulni,
szeretném a hangodat is tisztábban hallani
a csöndben, a nyugalomban.Istenem, szeretnék egyszer megint
igazán apa lenni,
feleségemmel kószálni a szabadban,
játszani a gyermekeimmel.
Szeretnék elolvasni egy könyvet,
ami nem kötelező.
Akkor talán azt is jobban megértem,
mennyire szeretsz.
Akkor talán jobban tudok majd imádkozni is.Akkor majd megtudom,
hogy mindig van időd ránk, mindig közel vagy,
hogy nem csupán a napra vágyom, meg a szélre,
de mindenekelőtt
a Te szereteted napjára és leheletére.
Paul Roth
Gondolatok Dani Zsolt:
Vakáció?! c. előadása nyomán
Újra itt a nyár! Ezt nemcsak az évszázados rekordokat döntögető hőség
jelzi, az utcákon nyüzsgő gyermekhadak, a várost ellepő turisták mutatják,
hanem tudható abból is, hogy vasár-naponként egyre kevesebben töltik a
nyugalom napját az Isten házában.
Megkezdődött a vakáció, bezáródtak az is-kolakapuk, ;s sajnos sokszor
az imaház ajtajára is ki lehetne tenni a: „Szabadság miatt zárva!” feliratot.
Igaz, sok az igazolt hiányzás: a csalá-dok üdülnek, pihenni mennek, a gyerekek
tábo-rokban vannak, de valljuk be őszintén magunk-nak, hogy ilyenkor sokkal
több lazítást enge-dünk meg magunknak, mint a tanév idején. Úgy gondoljuk,
ki kell pihenni a fáradalmakat, ezért úgy szervezzük a programjainkat,
hogy minél változatosabban, pihenéssel, kikapcsolódással töltsük a nyarat.
Már amennyire lehetséges. Mert sokan vannak, akiknek dolgozniuk kell a
forró évszakban is, s csak nagyon kevés sza-badidővel rendelkeznek, de
vannak, akik hosz-szabb szabadságot engedhetnek meg maguknak ezalatt a
2-3 hónap alatt. Akármennyi szabad-idővel rendelkezünk is, a célunk az,
hogy a rendelkezésünkre álló időt – kinek mennyi – minél hasznosabban töltsük,
hogy kipihenhessük magunkat, regenerálódhassunk, hogy feltöltőd-hessünk,
s újult erővel kezdhessük a következő félévet, tanévet. Biztos vagyok abban,
hogy a testi pihenésre mindenkinek van gondja, de gondoltunk-e már arra,
hogy lelki felfrissülésre,
szellemi feltöltődésre is szükségünk van? Te-szünk-e ennek érdekében
valamit? Hogy szep-temberben ne egy, a nyári élményekben ugyan gazdag,
de lelkileg leeresztett, hanem egy fel-frissült, megújult, tettre és szolgálatra
vágyó gyülekezet jöhessen újra össze az imaházban.
Szükségünk van pihenésre, hiszen porból lettünk, fáradsággal szerzett
kenyeret eszünk, s a mai élet tempója igencsak igénybe veszi szerve-zetünket.
A fizikai fáradtságot ki kell pihen-nünk. Szükségünk van megfelelő alvásra,
pi-hentető kikapcsolódásokra. Arra azonban vi-gyáznunk kell, hogy mindezeket
Istentől kapott bölcsességgel és mértékkel tegyük. A semmitte-vés, a tespedés,
a lustálkodás nem pihentet. Igaz, jólesik, de utólag az embernek mindig
lelkiismeretfurdalása van, hogy nem használta értékes dolgokra az idejét.
Nem lehet általános receptet adni, hogyan pihenjünk, de arra figyelnünk
kell, hogy olyan programokat szervezzünk magunknak és csalá-dunknak, ahol
feltöltődhetünk, hogy a nyaralás-ból hazatérve ne legyünk fáradtabbak,
mint amikor elmentünk, mert akkor miért utaztunk el?
Tudatosítani kell magunkban, hogy fizikailag pihenhetünk ugyan, de
szellemileg sohasem! Talán nem gondoljuk komolyan, de bárhová menjünk is
nyaralni, egy potyautasra mindig számíthatunk, aki, ha akarjuk, ha nem,
jön velünk, s ez az ördög. Gondoskodik róla, hogy „pihenésképp” se reggel,
de lehetőleg este se vedd elő a Bibliádat.
Jobbnál jobb programokkal csábít el, csak el ne tudj csendesedni, hogy
minél több zaj legyen körülötted, bárhol is vagy. Sorolhatnám, milyen gazdag
kínálattal vesz le a lábadról; mindent megtesz, hogy akár tetteidben, akár
gondolata-idban a bűn közelébe kerülj!
Korosztályokra szabott haditerve van, hiszen nagyon is jól tudja, ki
mivel kísérthető! Lehet, hogy ülsz a TV előtt egész nap, a strandon
csinosabbnál csinosabb lányok, jóképű, deltás fiúk masíroznak el előtted.
Lehet, hogy nem vagy kapható egy jó sörpartira, de a futball EB-t ki nem
hagynád, még vasárnap 6-kor sem, amikor pedig istentisztelet van. Hiszem
azt, hogy a lelkünk mélyén nagyon is jól tudjuk, mik azok a foglalatosságok,
amelyek nem építenek bennünket, sőt egyenesen tisztátalanná tehetnek, s
amelyek árthatnak lelki életünknek. Határoz-zuk el most együtt, hogy tartózkodunk
ezektől! Tudatosan gondoljuk végig, milyen, Isten szá-mára is értékes dolgokat
tehetnénk ezen a nyá-ron, hogy ne folyjanak el értelmetlenül napja-ink!
Hogy a vakáció ne a leeresztés, hanem a lehetőségek ideje legyen! Hogy
lelki életünk ne leépüljön, hanem szellemileg frissen figyelhes-sünk azokra
az alkalmakra, amiket Isten készí-tett számunkra ezen a nyáron.
De megkérdezhetnénk: hogyan akadályoz-zuk meg, hogy szellemileg leépüljünk?
Nos az első: egy pillanatra se feledjük, Isten gyermekei vagyunk, Jézus
megváltottai, a Szentlélek birto-kosai! Ha ezt tudatosítjuk magunkban,
akkor tudjuk, hogy kihez tartozunk, és mivel tarto-zunk. Másodszor: ne
feledkezzünk el az Igéről! Az ördögnek az a célja, hogy elerőtlenedjünk,
a sötétségben járva bűnbe sodorjon. Jézus azt akarja, hogy a világosságban
járjunk, hogy tiszta életet éljünk az Ő erejével, bölcsességével. Jézus
Krisztus a testté lett Ige. Ha az Igének hátat fordítunk, Jézusnak is hátat
fordítunk.
Bárhol is vagyunk, akár egy panelházban, akár az olasz tengerparton,
de biztosítsunk magunknak időt az elcsendesedésre!
Hogy számot vessünk az eltelt időszak eredmé-nyeivel és kudarcaival.
Hogy hálát adhassunk mindazért, amiben az Úr megsegített bennünket, s hogy
meglássuk és megvalljuk, milyen mu-lasztásaink voltak. S hogy erőt és kitartást
kér-jünk az elkövetkező időre.
Mennyivel könnyebb a teremtett világ cso-dáiban gyönyörködve a teremtő
Istenre gondolni egy erdei kis patak csobogását hallgatva, mint egy balatoni
diszkóban. Mi választjuk meg a helyet, hol pihenünk. És még sorolhatnám,
mennyi-mennyi elfoglaltság van, amely épülé-sünkre szolgálhat: elmaradt
dolgaink rendezése, az olvasás, kirándulás, rokonaink meglátogatása, beszélgetések,
testvérek, betegek, idősek meg-látogatása, stb. „Aki másokat felüdít, maga
is felüdül.”
Az elmúlt év szeptembere óta megújulásért imádkozunk. A mi saját magunk
és a gyülekezet megújulásáért. Kezdjük ezt most el saját ma-gunkon! Üzenjünk
hadat keresztyén életünk egyik legnagyobb ellenségének, a megszokás-nak,
és legyünk hajlandók a változtatásra. Hogy ez a nyár más legyen, mint az
előzőek. Hogy a vakáció elteltével ne kelljen rádöbbennünk, hogy ugyanolyan
megfáradtak vagyunk, mint nyár elején, s hogy az akkor még meglévő érté-keinket
is elvesztettük, hanem megújulva, tettre készen várjuk az új tanév kihívásait;
felkészülve az Istennek való odaszánásra és
gyümölcster-
mésre. Ezt senki nem teszi meg helyettünk, ebben nekünk kell változtatni.
Nekünk kell dönteni: maradjon minden a régiben, vagy újat akarok. A nem
döntés is döntés! S merjük hinni, hogy sok kicsi sokra megy: sok kis megújult
élet el fogja hozni a gyülekezet megújulását is, amelyre oly sokan, oly
régóta vágyunk.
Legyen ez a nyár az elindulás ideje! Úgy gondolom imádkoztunk ezért
már eleget, most tegyünk is érte abban a hitben, hogy Isten meg-áldja odaszánásunkat.
Hiszen:
„Erőt ad a megfáradtnak,
és az erőtlent nagyon erőssé teszi.
Elfáradnak és ellankadnak az ifjak,
még a legkiválóbbak is megbotlanak.
De akik az Úrban bíznak:
erejük megújul,
szárnyra kelnek, mint a sasok,
futnak és nem lankadnak meg,
járnak és nem fáradnak el.
Ézs 40:29-31.
Testvéreim! Jó pihenést kívánok mindenkinek, és találkozzunk úgy szeptemberben, mint szárnyra kelt sasok, ne pedig mint szárnyasze-gett galambok!
Horváth Zoltánné
„Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népeket…”
A nyár a nagy lehetőségek időszaka. Szinte egész évben erre várunk
mindannyian, hogy végre megérkezzen már a jó idő. Szeretnénk pótolni sok
lemaradásunkat, kipihenni fáradsá-gunkat, és időt szakítani olyan dolgok
megtéte-lére, amelyekre nincs lehetőségünk évközben. Így gondolunk az evangélizációkra
is.
Ülünk a strandon, ott a sok vidám, önfeled-ten szórakozó fiatal, idős,
csak mi nem tudunk úgy „igazán” örülni és pihenni. Mi a baj? Csak bennem
vannak ilyen érzések? Szabad-e erről beszélni egyáltalán? Nem néznek-e
„hitetlen pogánynak”? Pedig most nekem is jól jönne a frissítő pihenés.
Vége a vizsgáimnak, sikerültek. Hála érte Istennek. Tudom, hogy az élet
iskolá-jában nincs szünidő. És itt ez a néhány nap, talán jó alkalmakkal
a beszélgetésre. Oda kelle-ne menni hozzájuk. Mi legyen az első monda-tom?
Próbálgatom, ízlelgetem magamban, majd elvetem az egyiket azért, mert túl
kegyesnek tűnik, a másikat, mert nincs benne semmi „hívőies”, az az érzésem,
ezeket a szavakat akárki is mondhatná.
Tényleg, én ki is vagyok? Tudom, hogy Is-ten megváltott gyermeke, akiért
Jézus feláldozta magát a kereszten. Ő szenvedett, hogy nekem ne kelljen
majd ama napon. Méltóságra emelt, visszafogadott, és gyűrűt, sarut, meg
díszes új ruhát adott, és örült nekem, hogy megtalált, és hogy már nem
vagyok halott. És mivel élek, felelősségem van magam és mások felé is.
Megtapasztaltam, hogy a személyes kapcsola-tokhoz hozzátartozik a tapintat
és a türelem, na meg a tisztelet is. A személyesség kialakulásá-hoz idő
kell, néha nagyon sok. A korai belső problémák feltárásának sürgetése félelmeket,
szégyent válthat ki. A túlhajtott igyekezetem nemhogy többet, de gyakran
kevesebbet ér, mintha csak lazán, minden görcsölés nélkül végezném munkámat.
Ráadásul még saját ma-gam is károsodom, mert kudarcokat élek meg, és tehetetlenségérzés
uralhat.
Rájövök, hogy amikor dolgoznom kellene, akkor mindig nyaralnék, és
amikor pedig pihen-ni van lehetőségem, akkor nincs nyugalmam, mert elvesztegetett
időnek érzem. Mardosó érzéseim vannak, hogy amíg én süttetem ma-gam, addig
sokan kárhozatra mennek. Lehet, hogy azok, akik előttem most ugrottak fejest
a vízbe.
Rájövök, hogy nincs kapcsolat köztem és köztük. Kapcsolat nélkül nincs
élet. Pedig jött Valaki éppen azért, hogy életünk legyen és bővelkedjünk.
Elszigetelődünk egymástól, mindenki a saját inkubátorába húzódik vissza,
kizárva a külvilágot. Ez igaz lehet egy gyüleke-zetre és minden testvérre
is. Mintha félnénk a kapcsolattól, mert a kapcsolat felelősséggel, áldozattal,
munkával, de örömmel is jár. Ta-pasztaltam, hogy a kapcsolatteremtői alkalmakat
nem érezzük fontosnak. Nincs értékük, súlyuk a közösségteremtő lehetőségeknek.
”Menjetek el tehát… ” -jut szembe a sok évvel ezelőtt meg-tanult Ige. Pontosabban:
amint mentek, tehát amint éltek, tegyetek tanítvánnyá minden népe-ket.
Nem zárja ki természetesen a szervezett, kampányszerű alkalmakat, de nem
is csupán azokra érti az Ige. Talán, ha ezen a nyáron megtanulnánk ennek
az Igének a lényegét, lehet, hogy nyugodtabban kezdenénk munkánkhoz szeptemberben.
Hiszem, hogy kihatással lenne a
jövő nyarunkra, és elképzelhetőnek tartom, hogy mi is egy baráti
körrel mehetnénk nyaralni, akikből időközben a Szentlélek működése nyo-mán
testvéri kör lenne. Adja meg a mi Urunk minél több gyülekezetnek mindezeket!
Meg-nyugodhatok hitemben, mert tudom, hogy Isten még nálam is jobban szereti
az embereket, és nem nézi közönyösen a próbálkozásaimat sem. Mindennapi
jelenléte azt teremti meg számom-ra, hogy Vele haladhatok egy ismeretlen,
de nem reménytelen jövő felé.
(BH. 98. 08. 09.) Marton Zsolt
Életem három eseménye segített döntésem-ben, elhatározásomban.
Az első régebben történt. Imaházba jöttem egy délután. Könnyűnek éreztem
magam, mint-ha hiányzott volna valami rólam. Körbenéztem, de nem találtam
semmi különöset. Ekkor jöttem rá, hogy most máshová megyek, nem dolgozni.
Valami más vár rám. Azon tűnődtem, talán többször kellene ennek így lennie.
Köszönöm az Úrnak, hogy segített.
A második figyelmeztetést a tavalyi év ese-ményei jelentették. A katasztrófák,
járványok, a természet változásai nem az utolsó idők jelei? Amikor egy
repülőgép pilótája több ember életét feláldozva lett öngyilkos, megértettem,
hogy döntenem kell, mert a bűn, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén,
hogy kit nyeljen el!
A harmadik segítség egy emlékből indult. Gyermekkoromban tanultam harmóniumozni.
Eszembe jutott egy énekrész: „Kapok-e csilla-gos, ragyogó koronát?” Ekkor
sírva fakadtam. Rájöttem, hogy mennyi időt elpazaroltam az életemből. Ekkor
döntöttem el, hogy életem további részét Jézus Krisztussal fogom járni.
Hálás vagyok Istennek, hogy elhatározásomat pünkösdkor bemerítkezéssel
is megpecsételhet-tem.
Dani Tibor
Pünkösd első napján újra megmozdult a víz a pesterzsébeti imaház bemerítő-medencéjében.
Ez alkalommal ketten vallották meg hitüket és engedelmeskedtek az Úr Jézus
parancsának. Dani Tibor 42 évesen, Török Csaba 18 évesen döntött az Úr
Jézus Krisztus követése mellett. Isten igéjét dr. Almási Mihály testvér
hirdette az Ap.Csel. 2:37-41. alapján, a bemerítést pedig Nemeshegyi Zoltán
testvér végezte.
Túl sokat törődni önmagunkkal.
Inkább családunkkal – és tovább:
barátainkkal, városunkkal, falunkkal,gyülekezetünkkel, szegénnyel, beteggel,
így-úgy segítségre szorulókkal,
vesztükbe rohanó emberekkel.Gyógyítással, ha társunk merő seb.
Hivatásunkkal, napi feladattal:
Égi Atyánknak vagyunk felelősek.Elgyönyörködni eredményeinken,
újrakönnyezni sérelmeinket?
Fecsérelt idő. Nem ezt várja Isten.Csigaházból kibújva nyílik távlat.
Az Úré vagyunk, sosem magunkéi.
Közülünk senki sem él önmagának.Siklós József
2000. május 6. Dunaharaszti
Ragyogó napsütésben gyülekeztünk a Kisduna vendéglő parkolójában. Ahol
nap, mint nap a világi szórakozásnak hódolnak az embe-rek, ott most a baptista
misszió különböző esz-közeiről esett szó. A tanácskozás házigazdája, irányítója
Háló Gyula dunaharaszti lelkipásztor volt.
Szó esett a rendszeresen megjelenő egyházi lapjainkról, az egyre több
gyülekezetben, külön-böző időszakonként megjelenő értesítőkről, a kazetta,
a CD kiadásról, a kommunikáció kü-lönböző formáiról, fontosságáról.
Az alaphangot a János ev. 1:1-5. versei ad-ták meg, melyeket Háló tv.
olvasott fel, majd Győri Kornél tv. imádkozott.
A délelőtti idő a jelenlévők bemutatkozásával telt. Huszonketten mondtuk
el, hogy mivel foglalkozunk a mindennapokban, és milyen kapcsolatban vagyunk
a kommunikáció vala-milyen formájával.
A résztvevők között volt lelkipásztor, vál-lalkozásvezető, műszaki
igazgató, kereskedelmi igazgató, teológiai hallgató, nyugdíjas, titkárnő,
újságszerkesztő, pedagógus, több gyülekezeti lap szerkesztője, munkatársa.
Jó volt megismer-ni egymást és egymás munkáját, a tapasztalat-cserén új
ötletet szerezni.
Gyorsan szaladtak az órák, csak egy-egy korgó gyomor jelezte az ebédidőt.
A finom testi táplálék elfogyasztása után előadások követ-keztek.
Először Cserhalmi Imre szerkesztő, média-oktató és tanácsadó adott
konkrét és hasznos tanácsokat, Felhívta a jelenlévők figyelmét néhány jellemző
szerkesztési és újságírási hibá-ra.
A másik előadó Kamarás István szociológus volt, aki jónéhány hasznos
tanáccsal és ötlettel látta el a hallgatóságot.
Mindkét előadást kötetlen fórumbeszélgetés követett.
A konferencia imaközösséggel zárult.
Máté Dániel
Egy igehirdető egyszer egy hídon akart átmenni, amelynek közelében két
ember horgászott. Az egyik csúnyán káromkodott és szitkozódott. A lelkész
leszállt a lováról, és beszélgetésbe ele-gyedett a káromkodó horgásszal.
Többek között megkérdezte, hogy milyen csalétket használ.
- Különbözőt – felelte a horgász. – A halak minőségétől függ.
- De csalétek nélkül ön nem tud halat fogni? – kérdezte tovább.
- Nagyon ostobák lennének azok a halak, ha az üres horgot bekapnák
– felelte nevetve.
- De én ismerek egy halászt, aki sok halat fog ki csalétek nélkül is
– jegyezte meg a lelkész:
- Hogy lehetséges az, és ki az?
- Ez az ördög – felelte a lelkész, - mert az csalétek nélkül fogja
meg a káromkodókat.
Minden bűnhöz szükséges valamilyen csalétek, valami kecsegtető és tetszetős csábítás, de a káromkodó elég balga a csupasz horgot bekapni.
(BH. 93.06.20.) V.F.
Éppen le akartam feküdni, amikor csengett a telefon. „Lenne olyan szíves
kijönni a kórházba? Egy haldokló szeretne önnel beszélni. De ké-rem, nagyon
siessen!”
Valamivel később az ágya mellett ülök. Kö-zépkorú férfi fekszik előttem.
Ma kora este az esőtől síkos úton megperdült egy autó és átgá-zolt rajta.
Mindkét lábát összeroncsolta. És ami a legszörnyűbb: a vezető cserbenhagyta
a súlyos sebesültet, csak órák múlva találtak rá.
És most? Már késő! Ma délután még friss volt, egészséges, most reménytelen
nyomorék, és őrjítő fájdalmai vannak. Ma délután kinevette volna azt, aki
a halálról beszél vele. Most egyre azt nyögi: „Istenem, a bűneim… félek,
irtózato-san félek…”
Megpróbálok szólni hozzá. Felolvasok né-hány Igét a Szentírásból. Jézus
nevét említem.
Nem hallja. A fájdalom hullámszerűen vissza-visszatér, és valósággal
elborítja. Aztán elveszti az eszméletét. És meghal. Mélyen megrendülve
állok a holtteste mellett. Szeretném feltépni az ablakot, és lekiabálni
az utca forgatagába:
„Keressétek az Úr Jézust, amíg megtalálható! Térjetek meg, ma még van
kegyelmi idő! Nem-sokára késő lehet! A halálos ágyon már nem lesz erőtök
hozzá! Ma, ha az Ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a szíveteket!”
Holnap késő lehet, örökre elkéshettek!
Ó, halld meg ma az evangélium szeretetteljes hívását!
Ma van az üdvösség napja.
Te mit válaszolsz?
(Vetés és Aratás) W. Busch
Zümmög a lét a virágos réten,
a tó hátán vitorlák siklanak,
néhány bolyhos bárányka az égen,
köröskörül hétágra süt a Nap!Verítékes munka a határban,
a termés áldását ontja a nyár,
ízek és illatok fűben-fában…
- Sok nyaraló diák kalandra vár.
A vízben látja az égbolt mását,
s riadtan nézi: van-e menedék?
Szél tépi már a fák koronáját,
a láthatár villámló messzeség,
dörög az ég, ver a zápor, jég is…
Nyög az erdő: minden rejtekére!Vihar után szebb az élet mégis,
az ember hálásan néz az Égre!L.V.
„…kíváncsiságból kipróbáltam.”
Tizenkilenc évesen a katonaságnál kerültem kapcsolatba a kábítószerrel.
Az egyik társam behozott egy kábító hatású gyógyszert, amit egy éjszaka
kíváncsiságból kipróbáltam. Nagyon erős hatással volt rám, meglepő hallucinációim
voltak tőle. Érdekes, kellemes élmény volt, így ez az éjszaka meghatározója
lett következő hat évemnek.
A nyolcvanas évek elején végigjártam a ma-gyar drogosok tipikus útját:
a gyógyszerek után jöttek a füvek (marihuana, hasis), majd követ-keztek
a keményebb drogok, intravénás szerek, LSD. Az évek során ez teljes emberi,
erkölcsi széteséshez vezetett. Életformámhoz szükség-szerűen hozzátartozott
a lopás, a hazugság, az okirathamisítás, a paráznaság. Állandóan féltem
a lebukástól, hogy kiderülnek a dolgaim az iskolában, a szüleim, vagy a
rendőrség előtt. A lejtőn egyre gyorsuló sebességgel csúsztam lefelé, gyakorlatilag
megállíthatatlanul.
Az élet önmagában való szépsége és értéke teljesen elveszítette jelentőségét
számomra. Önmagában semmi sem volt elég – művészeti alkotások, zene, ízek,
természet –, szükség volt rá, hogy mindezek a kábítószer segítségével intenzívebb
élménnyé váljanak.
„…megláttam, hogy rab vagyok…”
Az első egy-két évben még nem tudtam, hogy ez már rabság. Azt
gondoltam, ha vala-mennyi időt kibírok kábítószer nélkül, akkor még szabad
vagyok. Így aztán minden évben kihagytam egy hónapot „szabadságom” bizo-nyítékaként.
Közben nem vettem észre, hogy szinte minden gondolatom a kábítószer és
az újrakezdés körül forgott. Tudtam, hogy miután a szer kiürült a szervezetemből,
erősebben fog hatni. Sokszor azonban még ezt az egy hónapot se bírtam ki
végig, pár nappal hamarabb újra-kezdtem. Amikor már nagyon ki voltam készül-ve,
üres fecskendőre húzott tűvel szurkáltam a vénáimat, csak hogy valamit
visszaidézzek az élményből, ha mást nem, akkor a vele járó szenvedést.
Ekkor már láttam, hogy rab vagyok, még-
hozzá a legreménytelenebb fajtából: nem akar-tam szabadulni!
A kábítószer azért az egyik legrettenetesebb csapda, mert kiöli
az emberből azt az akaratot, amely a szabadulás felé vinné őt. Tudtam,
hogy hova vezet ez az út, hogy mi vár a végén, de már nem érdekelt, végig
akartam rajta menni.
Már egy ideje pszichológushoz jártam, aki elmegyógyintézeti kezelést
javasolt, olyan rendkívüli energiákkal találkozott bennem. Ennek a lehetősége
megdöbbentett.
„… többletük volt ezeknek az embe-reknek…”
Nem kívánkoztam keresztyén gyülekezetbe, de a körülményeim úgy
alakultak, hogy egyszer csak ott találtam magam.
Odakerülésem után két fontos dolgot vettem észre. Én is, mint
a legtöbb drogos, hittem a láthatatlan világban, Isten létezésében. Annyi-szor
találkoztunk kábítószeres állapotunkban a nem materiális világgal, hogy
ez bizonyossá tett bennünket. De az én hitem és a gyülekezetben tapasztalt
hit között óriási különbség volt. Itt folyton Krisztusról beszéltek, akivel
én nem tudtam mit kezdeni.
A másik fontos dolog az emberekhez való hozzáállásom volt. Addig
én a drogosokon kívül az emberek nagy részét lenéztem, kispolgárnak, kicsinyesnek
tartottam, akik semmit nem érte-nek az életből. És persze mi voltunk a
nagyok, a „beavatottak”, akikre fel kellett nézni. És sokan fel is néztek
ránk, mert mi „magasabb” szinten álltunk. Itt viszont néhány ember arcából
olyan békesség, nyíltság, őszinteség sugárzott, ami nagyon megragadott.
Olyan egyszerűséggel és tisztasággal találkoztam, ami ránk nem volt jellemző.
Olyan többletük volt ezeknek az em-bereknek, amit én addig nem ismertem.
Kíván-csi voltam, milyen másfajta többlet létezik, mert eddig azt hittem,
hogy ilyen csak nekünk van.
Visszatekintve ma már látom, milyen fontos felfedezéseket tettem
ott a gyülekezetben. Per-sze ettől még alapvetően nem változott meg semmi.
Egy kicsit konszolidáltabb külsőt eről-tettem magamra, nem akartam az ottaniakat
nagyon megbotránkoztatni. Természetesen csak annyira, hogy azért lássák,
én más vagyok, mint ők. Attól, azonban, hogy keresztyén gyülekezet-be jártam,
még maradtam majdnem ugyanaz a narkós, aki voltam. Szabadulásra volt szüksé-gem.
A szabadulást pedig nem a gyülekezet adja, nem is az istentiszteletre járás
– semmi és senki, csak egyedül a Szabadító. Ez a Szabadító – Jézus Krisztus,
aki földi szolgálatának kezde-tén ezt mondta: „Az Úr Lelke van énrajtam,
… azért küldött el, hogy a szabadulást hirdessem a foglyoknak…” (Lukács
4,18 kk.).
„… a Szabadítóhoz fordultam…”
Eleinte megpróbáltam összeegyeztetni Istent és a kábítószert,
mondván, hogy Ő teremtette azokat a növényeket is, amelyekből ezek a szerek
készülnek. Aztán egyre inkább rájöttem, hogy ez így nem igaz.
Feleségemnek nagyon sok fájdalmat okoz-tam, de őérte se tudtam
abbahagyni. Egy reggel rákérdezett: „Össze tudod egyeztetni Istent a kábítószerrel?”
Nagyon határozottan azt vála-szoltam neki: „NEM!” Ez a NEM engem lepett
meg a legjobban. Azt éltem ekkor át, hogy ezt már nem csak a feleségem
előtt mondtam ki, hanem Isten előtt is. Súlya volt ennek a szónak, pedig
ez akkoriban nem volt jellemző rám. Ezzel a nemmel megszületett bennem
a döntés: Isten mellett – kábítószer nélkül.
Azt gondoltam, hogy ezzel pontot tehetek a kábítószeres múltamra.
Akkor még nem tudtam, hogy ez a döntés, bár rendkívül fontos volt, nem
elegendő. Én nem vagyok szabadító, hogy meg-szabadítsam magamat, ehhez
nekem nincs erőm. Krisztus szabadító erejére, hatalmára volt szük-ségem.
Hiába próbáltam megtartani ezt a nemet, szükségszerűen elbuktam. Bár ebben
az időben nem használtam rendszeresen kábítószert, és kerültem minden helyzetet,
ahol kísértésbe eshettem, ez még nem jelentett szabadulást. Épp azért,
mert kerülnöm kellett ezeket a szituá-ciókat. Amikor viszont kábítószer
közelébe kerültem, nem volt erőm nemet mondani, ellen-állás nélkül adtam
be magamnak. Meg kellett látnom, hogy ez nekem egyedül nem megy. Kiszolgáltatottságom
tudata belsőleg teljesen összetört.
Tényleges szabadulásom akkor történt, amikor a bennem megszületett
döntéshez Jézus Krisztus erejét, Szentlelkét hívtam segítségül.
Azon a napon, amikorra a lelkészünkkel megbeszéltük, hogy feleségemmel
hármasban kérjük Krisztust, hogy szabadítson meg a kábí-tószer rabságából,
a munkahelyemen három hallucinációm volt. Újból előjöttek a régi élmé-nyek,
visszaidézve az elmúlt pár évet. Akkor már egy ideje ugyan nem használtam
semmit,
mégis kábítószeres élményeim voltak. Ezzel a három hallucinációval
próbált az ördög vissza-rántani elhatározásomtól. Újból felkínálta a maga
csábító portékáját, amivel fogva tartott éveken keresztül. Ő akkor jobban
tudta nálam, milyen jelentősége van egy Krisztus előtt imád-ságban hozott
döntésnek: az ördög ismeri Jézus Krisztus erejét, amely már győzedelmeskedett
fölötte a kereszten. Nem foglalkoztam azzal, amit az ördög ebben a három
hallucinációban felkínált, nem tudott eltántorítani eredeti szán-dékomtól.
De a harc még mindig nem ért véget.
Mikor este hármasban imádkoztunk, és ki akartam mondani azt a
szót, hogy kábítószer, és meg akartam tagadni minden hozzákötő kötelé-ket,
nem jött szó a számra. Ki akartam mondani, de nem tudtam. Mintha valami-valaki-szorongatná
a torkomat. Perceknek tűnő másod-percek teltek el, mire valóságos erőfeszítés
árán sikerült kimondanom. Itt már nem csupán egy emberi döntésről volt
szó, hanem Isten akaratá-nak és egy ember döntésének a találkozásáról.
Így – Jézussal együtt – valóban megszaba-dultam! Ezt hét év távlatából
mondhatom. Kór-házi munkám során nap, mint nap kerül a ke-zembe fecskendő
és injekciós tű, és mégsem bizonytalanodom el. Krisztusban teljes és töké-letes
szabadságot kaptam.
(ethos 1995/1.) Borka Péter
Túrmezei Erzsébet
(1912-2000)
Ez a kitüntető jelző Reményik Sándortól, a protestáns irodalom erdélyi
kiválóságától szár-mazik. Túrmezei Erzsébetnek, a fiatal evangéli-kus diakonissza
nővérnek 1941. tavaszán ol-vasta a versét és megérezte benne azt a közvet-len
kapcsolatot, amely az Úr szolgálóleányát Megváltónkkal,
Jézus Krisztussal kötötte össze. Több mint ötven évvel azután, egy
felejthetetlen beszélge-tés során mondta el nekem: "Különösen hálás vagyok
azért, hogy megtaláltuk egymást Jézus-sal. Ő megtalált engem, én megtaláltam
Őt. Az Úr megadta az alaphangot, amely azután min-denféle variációban végigkísérte
az életemet." Ez "a ködön át, az éjen át, a mélyen át" Jézust töretlenül
követ? életút, most 88 év után itt a földön befejez?dött és belépett
az "atyai hajlék Jézus vére által kitárt kapuján."
Túrmezei Erzsébet hívő evangélikus család-ban nőtt fel. Költészetét
egy "meghallgatott imádságnak" tulajdonította. Édesanyja, Berzse-nyi Dániel
niklai sírjánál kérte: "Ha gyermekem lesz, dalolhassa ki, mit lelke érez,
szíve gondol." Évekkel kés?bb, a hetedik gyermek életében hallgatta meg
Isten a "niklai leány" hajdani buzgó imádságát. Túrmezei Erzsébet hat éves
kora óta írta a verseket, amelyek mindig bels? indíttatásból születtek.
A hosszú, és rögös életút a tamási és soproni évek után Budapesten,
a Pázmány Péter Tudo-mányegyetem bölcsészkarán folytatódott, ahol magyar-német
szakos tanári diplomát szerzett. Ezek az évek dönt? fontosságúak, mert
ekkor határozta el, hogy követi a hívó szót és vállalja a diakonissza szolgálatot.
El?ször a Fébé Evangé-likus Diakonissza Egyesület Krúdi utcai inter-nátusában,
majd Piliscsabán végzett szolgálatot. Egyre hangsúlyosabbá vált szolgálatában
az irodalmi munka. El?bb Kisharang, kés?bb Fénysugár címmel lapokat jelentettek
meg, majd az evanglélikus ún. "leszakítós bibliaolvasó naptár" kiadásában
buzgólkodott. Pesterzsébet, Szarvas, emlékezetes helyei munkásságának,
ahol Leány-népf?iskola beindításával bízták meg. 1951-ben a kényszernek
engedve levetette a "szürke ruhát," de szívében továbbra is Jézus Krisztus
szolgálóleánya maradt.
Hossszú éveken át Balassagyarmaton, az Evan-gélikus Szeretetotthonban
dolgozott, majd 1978. óta ismét Budapesten élt. A 75 évvel ezel?tt alapított
Fébé Evangélikus Diakonissza Egye-sület 10 évvel ezel?tt, 1990-ben újjáalakult,
amelynek f?nökasszonya volt haláláig. "Félreté-ve minden akadályt, - az
idős kor gátjait is - igyekszem átadni a lángot, amit annak idején Isten
gyújtott meg szívemben" - nyilatkozta néhány évvel ezelőtt.
Isten áldottá tette életében a diakonissza munkát, de bátran állíthatjuk,
hogy versei voltak azok, amikkel a legnagyobb hatást gyakorolta szűkebb
és tágabb környezetére. Verseskötetei Öszb?l tavaszba (1938), Ének földrengéskor
(1941), Reméljetek velem (1945), Így leszel áldás (1968), Emberré lettél,
hogy ember legyek (1979), Most élni B küldetés (1984), Ádventt?l ádventig
(1987), Csodát virágzik a jelen (1992) sokfelé eljutottak és
gyülekezetek százaiban
szavalták és szavalják ma is Jézusra mutató verseit, éneklik
számos m?vészi énekfordításait.
Egy kritikusa mondta róla: egyhúrú hang-szeren játszik, de sok ezren
tanúsítjuk, hogy ez a húr gyönyör?en zengett, és versei sokáig vissz-hangozni
fognak még nemzedékek ajkán. Újabb dalok már nem születnek Erzsébet testvér
tollá-ból. Porsátora május 30-án a csömöri temet?ben végs? nyughelyére
került, de tudjuk, hogy hang-szere annál gyönyörűbben zeng odafönt az Isten
trónusa el?tt.
Marosi Nagy Lajos
Túrmezei Erzsébet
Eljön az ősz, meghal az ének.
Elnémul a fülemülének
zengő szava és minden hallgat.
Dérré dermed hamar a harmat.
Falevelek aranyló ezre
zizegve hull az ösvényedre.
Szívedben halk melódiákkal
mégy a százszín? ?szön által.
Virág hervad el utad mellett,
halkan érint hideg lehelet,
de a te lelked nem remeg meg
érintésén fagyos szeleknek.
Hullhat a lomb, halhat az ének
tűntével a nyár melegének.
A szél süvölt, a tél havaz bár,
terád tavasz, tavasz, tavasz vár.
S lelkeden át már fénye rezdül,
amint mégy az ?szön keresztül.
A köd mindjobban szerteszéled.
Ó boldog út! Ó, örök élet!
1940. július 23-án születtem Bükkzsércen, hívő szülők gyermekeként.
Édesapám, Kovács Gábor, édesanyám, Berecz Róza, mindketten már az Úrnál
vannak.
Öten voltunk testvérek, a legidősebb már hazaköltözött a mennyei hazába.
A bükkzsérci gyülekezetben nőttem fel nagy szeretetben, örömben. Gyermekkoromban
sok élményben volt részem. Az egyik maradandó, amikor a sízfőkúti nagy
tóban körzeti bemerítés történt a bükkzsérci fúvós zenekar közreműkö-désével.
A szülők imaélete, a gyülekezet szeretete és az ige döbbentett rá,
hogy Jézus Krisztus mellett kell döntenem és példájára bemerítkeznem. A
bemerítést Gerzsonyi Albert lelkipásztor testvér végezte a bükkzsérci imaházban
1956-ban, ahol 7-en vallottuk meg hitünket, és indultunk el Jézus Krisztus
követésében.
1958-tól 1963-ig a lénárddaróczi körzethez tartoztam, és Arlón éltem. Mindig nagy öröm-mel vártuk a körzeti találkozásokat – ünnepé-lyeket – mert a lénárddaróczi énekkar, pengetős zenekar, és más gyülekezetből történő látogatá-sok fokozták az Úrban való örömöt és hitben való fejlődést.
1962-es év nagy változást hozott az életem-ben, mivel az Úrtól kaptam feleséget Bereczki Szilvia személyében. Augusztus 25-én az erzsé-beti, Ferenc u. 5. alatti kápolnában Kalkó József lelkipásztor testvér hirdette az igét a mennyeg-zői istentiszteleten.
1963. augusztus hónapban visszaköltöztünk feleségemmel Budapestre, azóta vagyok az erzsébeti baptista gyülekezet tagja.
1972-ben István fiúnkkal ajándékozott meg az Úr, 1973-ban pedig Attilával.
Mindkét gyermekünket szeretetben, istenféle-lemben neveltük, akik közül
Attila eljutott a döntésig, bemerítkezett, de megállt a hitélet útján.
Mindkét gyermekünk imatémát jelent, hogy ők, mint szeretteink, megismerjék Isten jóságát, szeretetét és örömmel, boldogan döntsenek és kövessék Jézus Krisztust.
1976-ban Lackovszki János, volt országos elnök testvér elöljáróvá avatott, majd 1980-ban Nemeshegyi testvér közreműködésével a gyüle-kezet diakónussá választott.
Az imaóravezetés mellett örömmel végzem a heti Békehírnökünk testvérekhez és látogatók-hoz történő eljuttatását.
Bemutatkozásom a 36. Zsolt. versével zá-rom:
„Uram, az égig ér a te kegyelmességed: a te hűséged a felhőkig!”
1968. január 30-án születtem. Édesapám, Lesták Károly, édesanyám
Melján Erzsébet 2 éves koromban elváltak. Ezt követően édes-anyám egyedül
nevelt a nagyszüleim támogatá-sával. Gyermekkorom meghatározó élményei
a helyi albertirsai gyülekezeti közösséghez – gyermekiskola, ifjúsági
órák, énekkar, zenekar, kirándulások – kötődnek.
Középiskolai tanulmányaimat Budapesten végeztem. Ebben az időszakban
életemben az első helyre a sport került. A tanítás után minden délután
lelkesen jártam az edzésekre. Az atlétizálás mellett nagyon szerettem
kézilab-dázni, focizni és sakkozni.
14 évesen egy missziói könyv megérintett. Elolvasását követően egy
kérdést írtam a
Bibliámba: Megtérésem időpontja ?: ....”.
A választ 17 évesen írtam be. Nemeshegyi Gyula testvér, a gyülekezet
akkori lelkipásztora egy ifjúságin beszélgetés közben megkérdezte tőlünk,
hogy mi választ el attól, hogy teljesen befogadjuk szívünkbe Jézus Krisztust?
Ezen elgondolkoztam és meg kellett látnom, hogy bűnös életem, céljaim
azok amik elvá-lasztanak. Ezt követően bűneimet az Úr előtt lerakva,
és Őt befogadva életemben jelentős fordulat
következett be. Az ifjúsági közösség több lett egy baráti társaságnál,
az imaórák, istentiszteletek tartalommal teltek meg. Hétvé-genként örömmel
jártam az akkor induló Gyülekezet Munkásképző Tanfolyamra.
Megváltozott a sorrend a hétköznapi életemben is; fontosabb lett
a tanulás, és a szabadidőmet egyre inkább a számítástechnika kötötte le.
1991– ben nősültem meg, feleségem dr. Nagy Erika, aki akkor
a pásztói gyülekezet tagja volt. Mindkettőnket tanulmányai, majd munkája
Budapesthez kötött, ezért először 1 évig albérletben éltünk, majd ezt követően
Pesterzsébetre költöztünk, s lettünk a gyülekezet tagjai. Az Úrtól két
gyermeket kaptunk: Bence (7 éves), Máté (4 éves), akiket már a gyülekezetben
mutathattuk be.
A gyülekezeti munkában 4 évig az ifjúság-vezetési szolgálatban vettem
részt, 1992–től végzem az imaóra-vezetés szolgálatát és szer-kesztem a
helyi gyülekezeti lapunkat. 1994-ben választott a gyülekezet elöljárónak.
A Szeretet-Szolgálat és a Békehírnök interneten történő megjelentetését
két éve végzem.
Hiszem, hogy az Úrnak terve van egyen-egyenként és közösségileg
is életünkkel abban, hogy körülöttünk – család, gyülekezet, lakó
és munkakörnyezet – életünk és szolgála-tunk által az emberek Istent,
Jézus Krisztust megismerjék. Szeretnék ebben eszköz lenni, amíg az Úr és
a gyülekezet is úgy akarja.
1969. augusztus 26-án születtem Kiskőrös-ön. A jó Isten kegyelme folytán
hívő családban nőhettem fel. Édesapám, Lovász Elek ma a kiskőrösi gyülekezet
elöljárója, édesanyám, Jarjabka Ilona. Egyedüli gyermekként élveztem a
hívő családi és gyülekezeti közösség minden örömét annak ellenére, hogy
tízéves koromig életünk alapvetően velejáró eleme volt édes-anyám súlyos
betegsége.
A nagy gyülekezet nyújtotta háttér meghatá-rozója volt kialakuló életszemléletemnek,
gon-dolkodásmódomnak. Nagyon szerettem a közös-séget, és természetes vágyódással
vettem részt mindennapjaiban.
1984-ben fogadtam be Isten kegyelmét a lel-kembe, majd 1985-ben merítkeztem
be. Ezzel életem új irányultságot nyert. A korábban kedvtelésből, megszokásból
végzett teendők új tartalommal teltek meg. Ez időszakban ifjúsági munkát
végeztem elsősorban, és a gyülekezet énekkara is tagjává fogadott.
Középiskolai tanulmányaimat szülőváro-somban végeztem, és befejezését
követően 1988-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Építő-mérnöki karára nyertem
felvételt. Tanulmá-nyaimat egy év katonai szolgálat után kezdtem meg.
1990-től a hagyományosan vett gyülekezeti szolgálatokon túl az imaóra-vezetésbe
is bekap-csolódtam. Szintén ez időponthoz kötődik a gyülekezet ifjúságának
vezetésében végzett munka hatványozódása.
1993-ban megnősültem, feleségem, Gellén Christa, aki akkor a kiskőrösi
gyülekezet tagja és énekkarának egyik karvezetője volt.
Mivel tanulmányaink, munkánk Budapest-hez kötöttek, ezért Pestlőrincre
költöztünk. Rövid keresés után a pesterzsébeti gyülekezet közösségének
szeretete ragadott meg bennünket, így még ebben az évben kértük és kaptuk
meg tagságunk átvételét.
Egy évvel később befejeztem felsőfokú ta-nulmányaimat, és megszületett
Debóra nevű lányunk.
1997-ben az Úr áldásaként egy másik kis-lány, Petra lett részese családunknak.
A 2000. évben a gyülekezet testvériségének megtisztelő bizalma elöljáróinak
sorába foga-dott. A hagyományos gyülekezeti szolgálatok szervezése ill.
az azokon való részvétel mellett az imaóravezetés szolgálatában, valamint
az Építési Bizottság munkájában vállalok tevéke-nyen részt.
A mindennapok munkáját egy budapesti székhelyű építőipari részvénytársaságnál
vég-zem, ahol építésvezetőként dolgozom.
Megváltónk az egész szívünket kéri tőlünk. Nincs is szánalmasabb, nyomorúságosabb,
sajnálatra méltóbb annál, mint amilyen a meg-osztott szív, a fél-keresztyén.
Saját tapasztala-tomról beszélek.
Ha nemet akarsz mondani a bűnnek, de azért nem egészen; ha szeretnél
hívő életet élni, de mégsem egészen, nos akkor az életed áldatlan lesz,
és siralmas önámítással lesz tele. Ezért van az, hogy gyakran nincs a szívedben
békesség, vigasztalás, felüdülés. Ma a mennyben vagy, holnap a pokolban,
ma vidám vagy, holnap szomorú.
Mindez annak a következménye, hogy az Úr Jézus szeretete még nem költözött
be maradék nélkül a szívedbe,
mert még nem adtad át magadat teljesen neki, aki érted szenvedett.
Ludwig Hofacker
Ezért: Mindenem Krisztusé ...
Kezem: "Ki mehet föl az Úr hegyére, és ki állhat meg szent helyén? Az ártatlan kezű, a tiszta szívű...?” (Zsoltár 3:4.).
Lábam: "Mily szép, ha feltűnik a hegyeken az örömhírt hozó lába! Békességet
hirdet, örömhírt hoz, szabadulást hirdet.
Azt mondja Sionnak: Istened uralkodik!" (Ézsaiás 52:7.).
Szemem: "...emeljétek fel a szemeteket, és lássátok meg, hogy a mezők
már fehérek az aratásra" (János 4:35.).
Fülem: "...tanította ?ket példázatokkal... Akinek van füle, hallja!"
(Máté 13:3.)
Szám: "Nyisd meg ajkamat Uram, és dicsérete-det hirdeti szám" (Zsoltár 51:17.).
Szívem: "Mert az Úr szemei áttekintik az egész földet, és Ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi" (2Krón 16,9).
Lelkem: "Magasztalja lelkem az Urat, és az én szellemem ujjong Isten,
az én Megtartóm el?tt? (Lukács 1,46-47).
Keressünk ki minden egyes ponthoz még egy hozzáillő igeverset.
Add Istennek gyönge életedet, és majd meglá-tod, hogy Ő milyen mesterművet
alkot bel?led.
(Eveline Jones)
Az Úr legyen előtted,
hogy a jó utat mutassa neked!
Az Úr legyen melletted,
hogy téged karjaiba zárjon és megvédjen,
ha veszedelembe jutsz!
Az Úr legyen mögötted,
hogy megoltalmazzon a gonosz t?rét?l.
Az Úr legyen alattad,
hogy felfogjon, ha elesel!
Az Úr legyen teveled,
hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy!
Az Úr legyen körülötted,
hogy megvédjen, ha mások rád rontanak!
Az Úr legyen fölötted,
hogy megáldjon téged!
Így áldjon meg téged a jóságos Isten ma, holnap és minden időben
és minden helyen!
- Hogy hívják a magányos egeret?
- Robinson Cursor
- Mi a különbség egy kutya és egy malac között?
- Kutyából nem lesz szalonna…
- Ettem már jobb sültet is! – mondja a ven-dég fizetéskor.
- Nálunk, uram, aligha – mentegetőzik a pincér szenvtelenül.
- Ha feldobják, szürke és nem esik le. Mi az?
- Egér a Marson…
- Mi az: pici, piros és a sarokban van?
- Ribizli büntetésben!
- Gratulálhat! Unokám született. Mindenki azt mondja, hogy nagyon hasonlít
rám a szeme, az orra és a homloka.
- Nem baj, fő, hogy egészséges a kicsi.
Töltött pulykasonka-tekercs
Hozzávalók 4 személyre: 200 g pulykasonka, 80 g asztali torma, 150
g tejszínes krémsajt, 1 db közepes méretű alma.
A tormát a krémsajttal és a hámozott, reszelt almával elkeverjük. A
tormakrémet a pulyka-sonka-szeletekbe töltjük, azokat felgöngyöljük, és
egy órára behűtjük.
Pirítós kenyérrel, friss retekkel, uborkával tá-laljuk.
Kedd: 18,00 Imaóra
Szerda: 18,00 Ifjúsági óra
Csütörtök: 18,30 Bibliaóra
Vasárnap: 9,00 MKBK
10,00 Istentisztelet
16,00 Törekvők órája
18,00 Istentisztelet
Imaházcím: Pesterzsébet, Ady E.u.58., Ady E. u.-János u. sarok
Lelkipásztor: Nemeshegyi Zoltán, Pesterzsébet, Ferenc u.3.
Július
02. 9.00 Imaóra, Úrvacsorai istentisztelet
30. Budapesti Missziókerület Tahi vasárnapja
Augusztus
06. 9.00. Imaóra, Úrvacsorai istentisztelet
11-13. Magyar Baptisták Világtalálko-zója – Nagyvárad
20. Millenniumi Konferencia – Tahi