Macska. Hozzávalók:
|
"Segíts, Gábor, leszedni rólam a cicát!" ezzel a mondattal ébresztett édesanyám, amikor megjött a bevásárlásból. Épp a vizsgaidőszakomat készültem kipihenni, amikor hajnali tíz órakor elhangzott ez a mondat az ágyamnál. Nem tudtam mire véli a dolgot, de túl hülyén hangzott ahhoz, hogy álom legyen, így rekordsebességgel kinyitottam a szemem, és amit láttam, attól még gyorsabban kipattantam az ágyamból. Egy tündéri fekete-fehér vékonyka kiscica remegve kapaszkodott karmaival anyukám pólójába.
Rengeteg hibát követtünk el a macskával kapcsolatban (és még fogunk is), íme az első: mindenféle előkészület és meggondolás nélkül fogadott el édesanyám a piacon egy cicát, csak azért, mert az aranyosan ránézett.
A helyzet adott volt. Van egy remegő hat hetes kiscica, és anyám azonnal elmegy itthonról, s csak másnap este fog megjönni. Rögtön azt se tudtam, hol áll a fejem. A konyhánk elég nagy, így ide zárkóztam be az új jövevénnyel. A remegő farkú kiscica, amint letettem, bemenekült a konvektor alá. Mi jut ilyenkor eszébe az embernek? Hát persze, hogy a tej. De mibe adjam neki? Szerencsére volt pár üres margarinosdobozunk, az egyik fedelét kineveztem tejesedénynek (nem túl szerencsés, mert a rajta lévő színes festékek nem használnak a macskának, de más nem volt kéznél). A tejet a nyári levegő gyorsan meglangyosította (nem melegítettem meg, de tudtam, hogy hidegen sem szabad adnom). Néhány perc bátorítás után a picurt a tej fele vonzotta az orra. A vékonyka farka égnekállt, én meg pár méterről néztem, ahogy a rószaszín nyelve egyre gyorsabban lefetyelte a tejet.
Éreztem, hogy sínen vagyok, így jutott időm arra, hogy felhívjam egy macskás barátomat, és megkérdezzem, hogy mit is kéne tennem. Ő előszöris közölte velem, hogy "macska nélkül nem lehet élni", majd ellátott néhány jótanáccsal: adjak tejet a cicának; mivel pici, a száraz táp még nem jó neki, csak ha előtte tejben áztatom, a kenőmájas ötletemet jónak találta; szerezzek be neki egy tepsit és tegyek bele homokot; rángassak neki madzagot.
Szóval három óra múlva már el is jutottam oda, hogy átöltözhettem. A macskának berendeztem a konyhát (kijelöltem a "macskasarkot", ott helyeztem el az edényeit és egyelőre az almot is). Elvileg ugyan nem nem túl szerencsés a macskát a konyhába szoktatni, mert például sülthús készítésekor igen érdeklődő lehet, későbbiekben a mosogató, edényszárító is játszóterévé válhat, de még sehol nem láttam jó alternatívát erre. Szóval becsuktam magam mögött a konyhaajtót, és lementem macskatápért. Ez a konyhaajtó becsukás igen fontos. Először biztonságban kell éreznie a macseknak magát, azaz ismernie kell a terepet, csak ezután szabad nagyobb mozgásteret engedni neki.
A közértben eddig észre sem vettem, hogy tartanak állateledelt, de most csak kapkodtam a fejem. Macskafű, macskavitaminok, különféle konzervek, húsz fajta macskatáp, ... . Végül vettem 400 gramm száraztápot, mivel kenőmájas úgyis volt otthon. Aztán hazamentem, a konyhában egy pindur cicus fogadott. Már volt ideje feltérképezni a konyhát, és így már sokkal bátrabban mozgott. Pár szem tápot tejbe beáztattam neki (az edény egy margarinosdoboz volt, aminek a szélét kb. 1 cm-esre levágtam, hogy a picur tudjon belőle enni). Megvártam, hogy megpuhuljon a táp, aztán a cicus elé toltam. Amikor a cica már pár falatot evett (a legkisebb konzervhez képest is pár falatot), akkor kezdtem csak rájöni, hogy aznap én még egy falatot sem ettem...
