Az én macskám

A macska nevelése

A reggeli és más étkezések, a főzés eleinte nem ment zökkenőmentesen. A cicus azt teljesen természetesnek veszi, hogy ő kap enni, sosem üresek a tálkái, de az, hogy nekünk jóval több jutott, mondhatnám dúskálunk a finomságokban, mégsem osztjuk meg vele, az igen fel tudja háborítani. Ő persze mindent megtesz, hogy ne maradhasson ki semmiből. Az, hogy izgatottan járkál az asztal körül, minden falatunkat figyeli még nem lenne gond. Csakhogy az asztal az, ahová ő vágyik. Ezért már a legelső időszakban elkezdük megtanítani neki, hogy az asztalra ő nem teheti fel a lábát.

A macskák nevelése nem könnyű dolog, mert nagyon nem szeretik, ha akadályozzuk őket bármiben. Nehezen fogadnak szót, újból és újból próbálkoznak. Azonban ha próbalkozásaikhoz negatív élmények kötődnek, abbahagyják. Nagyon vigyázni kell, hogy következetesek legyünk, és mindig tudatni kell velük, hogy miért kapnak ki. Ez a macskáknál jóval nehezebb, mint a gyerekeknél, mivel a szavainkat nem értik (csak a hangsúlyból és a szemünkből következtetnek az érzelmi töltésre). Ha az ujjaddal rámutatsz valamire, a cicus az ujjad hegyét fogja bámulni. Ha a tettükhöz kapcsolódó negatív élmények túl gyengék, a cicus csak lassan és csak rövidebb távon tanul belőlük. Ha túl erőszakosan lépsz fel, a cicus állandóan menkülni fog előled, semmi örömödet nem leled benne, csak a bosszúság és a pénzkiadás marad. Különben sem szabad nagyon ütni, mert kicsi, és azért sem, mert a karmait használja meneküléshez, aztán magyarázhatod a barátaidnak, hogy csak rózsát metszettél.

A macskanevelés módszerei:

Még mielőtt elkövetné tettét, játékosan eltereljük a figyelmét.
Egyszerűen odébb tesszük a macskát. Persze ekkor még sokszor vissza fog jönni, és csak pár percre oldja meg a problémát.
Megvárjuk, hogy megtegye, aztán megdorgáljuk. Sunyi, de sokszor hasznos megoldás lehet.
Az eset megtörténte után, később szídjuk le. Csak akkor használható, ha komoly vétket követett el, és félreérthetetlenül meg tudjuk mutatni, mit csinált rosszul.

Mindegyik módszernek megvannak a maga előnyei és hátrányai. Bár egyáltalán nem biztos, hogy helyesen döntöttem, azért leírok néhány konkrét esetet, mikor hogyan cselekedtem. Mivel minden macska más-más személyiség, mindegyiknél másképp kell kezelni a problémákat.

Egyik nap meglepődve láttam, hogy a cicus a konyhaasztalon van. Még mielőtt leugrott volna (ha leugrik, nem érti, miért bántom) lekaptam az asztalról és jól leszídtam. Ezt még párszor eljátszottam, de ha láttam, hogy épp készül a felugrásra, szóban figyelmeztettem előtte. Ilyenkor sokszor észreveszi magát, és nem ugrik fel. Később teljesen leszokott az asztalra felugrásról (persze csak annál az egy asztalnál), nem kell figyelmeztetni sem. (Hála az elektronikus irodalomnak, nem gond módosítani azt, amit leírtam. Itt ugyanis régebben az állt, hogy akár nyers húst is otthagyhatnák az asztalon, nem nyúlna hozzá. Hát ez azért nem teljesen igaz, de ha az asztalon meglátom, és rászólok, akkor rögtön tudja, hogy itt az ideje a menekülésnek. Ő elfut, én meg pár hónapig biztonságban tudhatom a konyhaasztalt anélkül, hogy bántanom kellett volna a cicát.)
Egyszer a macska nem a macskaalomba kakilt, de csak órákkal később vettem észre, hogy mitt tett. Mivel nem akartam, hogy ez mégegyszer megismétlődjön, minden szakkönyv ellenére a legdurvább módszerhez folyamodtam. A könyvek azt írják, hogy ne verjük bele a macska orrát a művébe. Én bizony nem sokat törődtem ezzel, és többször a fejét a piszokhoz közelítettem. Persze mindezt óvatosan tettem, nehogy megkarmoljon a cica. Aztán mérgemben kupánvágtam (persze nem teljes erőből, csak úgy, hogy megjegyezze). A könyvek szerint az állat nem érti meg, hogy miért támadjuk meg, azonban az én cicám nagyon jól megértette. Szegény két napig nem mert kakilni. Amikor nem bírta már tovább, félve elintézte a dolgát (a macskaalomban), de végig rajtam tartotta a szemét. A végén persze megsimogattam a fejecskéjét, és így már szent volt a béke közötünk. Hogy a megfelelő módszert választottam, egyáltalán nem biztos, de a mi cicusunknál bejött. Azért azt ajánlom, rendszeresen tisztítsad kedvenced vécéjét, így kicsi a valószínűsége, hogy nem oda csinál.

Általában minden szídás után pár perccel ki szoktam békülni a cicussal, megsimogatom a kobakját, így a negatív élmény ugyan megmarad, de nincs harag. Nagyon vigyázz arra is, hogy ne próbálj túl sok rendszabályt a cica nyakába zúdítani, mert szegény a végén minden mozdulatánál félve várja a szídást. Ha három-öt egyszerű szabály nem elég a cicussal való együttélésedhez, akkor próbálj a cicus eszével gondolkozni, és eszerint változtatni.

Bár sokmindenre meg lehet tanítani egy macskát, például arra, hogy ne egye meg a kedvenc papagájunkat, azért vannak olyan alapvető dolgok, amin nem változtathatunk. Ilyen például a cicák liberalizmusa. A macskák, bár jól megvannak egymás közt, eljátszadoznak szívesen, azért teljesen önálló, független egyedek, nincs vezér közöttük. Így van ez az emberekkel való viszonyuknál is. A cicát megtanítani arra, hogy üljön le, és maradjon a helyén, ha azt mondod neki, szinte lehetetlen, és különben is csak állatkínzás volna.